fbpx

Vásárlási szokásaink a járvány második hullámában

Írta: Szerkesztőség - 2020 szeptember 29.

Már nem nézelődünk céltalanul a boltban, de most felhalmozni sem akarunk. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe azt mutatja, hogy másképp vásárolunk a járvány kitörése óta.

 

 

A kamara által megkérdezett élelmiszerkereskedő kamarai tagok visszajelzése alapján a vásárlások száma, a vásárlói kosár „mérete” és az összetétele lassan, de nagyjából visszaállt a veszélyhelyzet előtti állapotra, azonban a forgalom még elmarad az előző év azonos időszakához képest. A fogyasztók vásárlási szokásai pedig jelentősen átalakultak.

A járvány első hullámában csökkent a vásárlások száma és hektikussá vált a gyakorisága, a heti eloszlása, változott a kosár összetétele, ugyanakkor nőtt az értéke, de összességében – a vásárlások számának változásával – csökkent a forgalom. A tartós élelmiszerek aránya nőtt, és csökkent a magasabb fogyasztói áron kínált termékek kereslete. A lédig áruk iránti kereslet jelentősen eltolódott a csomagolt termékek felé. Csökkent a kisebb kiszerelésű termékek kereslete, nőtt viszont a magasabb feldolgozási szintű vagy konyhakész áruk iránti kereslet. A fogyasztók jellemzően előnyben részesítették azokat a kiskereskedelmi egységeket, ahol a fogyasztói kosár minden tétele beszerezhető volt, illetve azokat is, ahol a hozzájuk tartozó parkoló nyitott téren helyezkedik el.

Jelenleg az figyelhető meg, hogy a belépés és a fizetés között eltelt idő rövidült, valamint csökkent az úgynevezett impulzus-vásárlások száma. A korábbinál többen vásárolnak tervezettebben – sokan listával a kezükben –, a sorok közötti „sétálgatás és nézelődés” szinte megszűnt. A vásárlások száma továbbra is elmarad az előző években megszokotthoz képest, de a vásárlói kosár értéke általában magasabb a bázisidőszakénál. A tavaszi trendhez képest a hosszabb eltarthatóságú élelmiszerek előnyben részesítése gyakorlatilag megszűnt. Nincs felvásárlási pánik. Mivel a tavasz végi, nyár eleji időszakhoz képest most kevesebben dolgoznak home office-ban, illetve az iskolák is újra nyíltak, érezhetően nőtt az áruházi szendvicseladás.

 

A témával kapcsolatban Fórián Zoltán elemzése itt olvasható.