fbpx

Tornum szárítóval – az energiatakarékosság jegyében

Írta: Szerkesztőség - 2014 február 03.

Győrvári György mindössze egyetlen IFA tehergépjárművel indította el vállalkozását, 1991-ben. A bérmunkákkal foglalkozó cég hamarosan fuvarozó vállalkozássá fejlődött, folyamatosan bővült, gépparkjuk növekedett.

– Milyen út vezetett azóta a fuvarozástól a jelenlegi tevékenységükig, a bérszárításig? – kérdeztük Győrvári Györgyöt, a Maxi-Sped Kft. ügyvezető tulajdonosát.

 

 

– A gazdasági helyzet romlása miatt a korábban fuvarozással tevékenykedő céget lassan le kellett építenünk, és más irányba mozdultunk el. Az akkori piaci helyzetet figyelve jó befektetésnek tűnt, hogy bérszárítással kezdjünk el foglalkozni.

2004-ben Jákfán megvásároltunk egy régi tsz-telepet, amely tranzittárolóként üzemelt, és ahol kezdetben a szója jelentette a fő termékkört. Aztán a növekedéssel együtt bővülésre mutatkozott igény, így a következő 1-3 évben a tárolt termények palettája kalászos gabonával, majd kukoricával egészült ki. 2008-ban a telepen lévő régi Bábolna típusú szárítót újraindítottuk, és ez 2011-ig üzemelt.

– Mi történt 2011 után?

– A telepen lévő régi, elavult szárító további üzemeltetéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyeket csak komoly felújítás és beruházás árán kaphattuk volna meg. További mérlegelés következett, és beláttuk, hogy egy ilyen korszerűsítő munka jelentős plusz terhet ró a cégre, majdnem akkorát, amelyből egy teljesen új, korszerű szárítót is megépíttetnénk. A felújítás ötletét elvetve tehát az új létesítmény megvalósítása mellett döntöttünk.

– Több lehetőséget is számításba vettek. Miért esett a Tornum szárítóra a választás?

– Számos kivitelezőt megkerestünk a megvalósítás kapcsán. Mérvadó volt, hogy a közelben már üzemelt egy Tornum szárító, s ezt a referenciát megtekintve a rendszert nagyon átláthatónak és egyszerűnek találtuk, sok hasonlóság mutatkozott a régi Bábolna működéséhez képest.

Emellett fontosnak ítéltük, hogy a Tornum szárítók a meglévő B1-15-ös szárító alapjaira felépíthetőek. Vizsgáltuk a hővisszaforgatást a különböző szárítóknál, hiszen az energiatakarékosság döntő tényező volt a választásnál. A Tornum nagyon jó paramétereket kínált, a terményszárító megadott teljesítményének és a feltöltési tömegének az aránya teljesen hihetőnek és reálisnak tűnt, valamint a berendezés a lehető legrövidebb úton keringeti vissza a még használható párában szegény meleg levegőt. Üzleti és anyagi vonatkozásában is ez a márka bizonyult a legjobb választásnak.

– 2 szezon után milyen mennyiségeket tudtak a különböző terményekből szárítani? Beváltotta az energiatakarékossághoz fűzött reményeket?

– Tavaly napraforgóból 600 tonnát tisztítottunk és szárítottunk, és a mennyiség az idei évben is hasonlóan alakult. Kukoricából előző évben 6 200 tonna, míg 2013-ban 5 800 tonna került szárításra. Összegzésként elmondható, hogy a Bábolnához mérten közel 30%-os megtakarítást tudtunk elérni.

– A használat során milyen tapasztalatokról tudna beszámolni?

– A szárítási felügyeleti, illetve komplexen az egész rendszer működése beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Eddig két év alatt egyetlen egyszer jelentéktelen elektromos hiba miatt kellett a rendszernek a folyamatokba beavatkoznia.

A téli karbantartás sem okoz nehézséget: egy műszak alatt, 12 órában mind a hideg, mind a meleg oldal a kívánt minőségben kitakarítható. Minden terület, rés elérhető, és akár sterimobbal is meg lehet oldani a tisztítást. Az idén a napraforgó után száraz takarítás is elegendő volt, a kukorica után pedig a hideg oldalt magasnyomású mosóval, a meleg oldalt pedig száraz (kompresszor, porszívó) tisztítással takarítottuk ki.

A nedvességérzékelő automata a leírtaknak megfelelően működik.

– Milyen további beruházásokat terveznek?

– A közelmúltban vettünk egy új telephelyet Répcelakon, itt egy-két éven belül szintén szeretnénk egy szárítót felépíteni. Ezen a régi tsz-telepen most fejeződött be a magtárfelújítás. Ha az anyagiak is rendelkezésre állnak a további munkákhoz, a beruházások is megkezdődhetnek.

A kivitelezés paramétereiről még nem született végleges döntés. Jelenleg Jákfán a 3 magtár tárolókapacitása 5-6 000 tonna kukoricából, a Répcelakon meglévő 1 magtár 3 500 tonna kapacitással bír. Többféle elképzelés felmerült, hogy milyen szárítót létesítsünk, annyi azonban biztos, hogy „márkahűek” vagyunk; ragaszkodunk a Tornumhoz, ebben a projektben is velük kívánunk együtt dolgozni.