Cikk

Gazdálkodás – ahogyan egy olimpikon csinálja

Mindig a hobbijaimból éltem, amik kitöltötték a mindennapjaimat. 2012-ben, amikor egy örökölt 44 hektáros terület eladása során a vevővel kint álltunk a természet közepén – talán túl giccsesnek tűnhet, de magával ragadott a látvány. Az állatok, az illat, a kikelő növények képe, úgy együtt, mindent egybevéve. Ehhez jött a vevő lelkendezése, hogy micsoda jó földje lesz – nem lett. […]

Cikk

A magyar gazdák is kezdenek az európai vérkeringésbe bekapcsolódni

Kovács Gábor, a Technikboerse használtgépes rendszer hazai képviselője a portál ügyeinek intézése mellett a hajdúszoboszlói Digitroll Kft.-nek is oszlopos tagja. Cikkünkben elsősorban a használtgépes rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat állítottuk a középpontba, de emellett még több más érdekesség is kiderült írásunkból. […]

Cikk

Maraton a domboldalon

A nagyvilág szeme elől elzárt kis zsákfaluban meglátogatott fiatalembertől kapott bölcsesség arra mutat rá: lehet egységben élni a természettel, s annak „gyümölcséből” szépen meg lehet élni, de mint minden sikerhez és eredményhez, úgy ehhez is kőkemény munkára és alázatra van szükség. […]

Cikk

Teljesen megváltoztatott ez a világ

Egy felismerés? Egy nem várt fordulat, ami gyökeresen átformálja az addigi döntések jelentőségét? A változás hatására átértékelődnek helyzetek, s akár a korábbi választás éles ellentétére szánják el magukat a fiatalok, mint azt Szeifert Gábor (26) is tette. Számára a zenélés, a barátok, a fellépések sokat jelentettek, az informatika világában érezte igazán otthon magát, így további életét sem édesapja által felépített birtokon képzelte el. […]

Cikk

Feldolgozva mindig többet ér

Van, aki beleszületik, van, aki beletanul, és vannak sokan, akik komoly más irányú szakmai tanulmányok után térnek vissza a gazdálkodáshoz. Jakab Dániel (26) szüleitől láthatta, miképpen folytatnak főállásuk mellett kertészeti tevékenységet, de talán mert nagyobb mélységekig nem igazán vonták be a feladatokba őt, a jövőjét sem ezen a területen képzelte el, a perspektívát nem a mezőgazdaság jelentette számára. […]

Cikk

Látom édesapám szemében a csillogást

Mindenkinek szüksége van megerősítésre a munkája során, amiből tanulhat, ami ösztönzi a fejlődésre, ami erőt ad, hogy még jobb lehessen. De meglehet: csak azon egyszerű oknál fogva vágyunk a siker ízére, mert így vagyunk kódolva már születésünktől fogva, s ezért várjuk az őszinte elismerést, mintegy visszaigazolást. A legnagyobb büszkeség azonban akár kimondva, akár kimondatlanul mégis csak az, amikor egy szülő látja gyermekeit azokkal az értékekkel és útravalóval felnőni, amelyeket tőle kapott. […]

Cikk

Soha nem volt szakbarbár, csak szereti a hivatását

A Dunántúlon aligha találni olyan korábbi cukorrépa-, vagy répamagtermesztő agrárszakembert, aki ne ismerné Antal Zoltánt (69) – aki kiváló kapcsolatteremtő képességével szinte mindenütt barátságokat kötött azokkal az emberekkel, akikkel a munkája során találkozott. […]

Cikk

Agronómus életpálya, gazdag tartalommal

orjáztak egymásutánban az elmúlt évtizedek eseményei, szakadtak fel régi sérelmek, a közös élő és már eltávozott emberekkel kapcsolatos történetek. A Győr-Moson-Sopron megyei Kóny községben élő Polgár Lajos (71), a kiváló szakmai kvalitásokat felvonultató agrármérnök nem szófukar ember, nagyon jó meglátásokkal, rengeteg tapasztalattal, amit a fiai ma is respektálnak, és igénybe is vesznek. Az élet ugyan meggyötörte, és az egészségét is megpróbálta kikezdeni idős korára, de ő ellenállt, mert még küldetést érzett. Betegsége az aktivitásában korlátozta, és szeretett hivatása gyakorlásában is gátolta jó ideig. Ma „csak” szakmai tanácsadója családja vállalkozásának, persze a fiatalok ésszerű akaratának érvényesülése mellett… […]

Cikk

Dolgozni, vadászni, főzni csak megfontoltan…

Az iroda nem igazán kedvelt hely Borsos Sándor számára, hiszen egész nap a munkaterületeket járja, a műszaki megoldásokat figyeli, elemzi. A jobbítás szándéka van benne, az, hogy miként lehet költségtakarékos megoldásokkal dolgozni, hogyan lehet gépüzemeltetési optimumokat elérni. A növénytermesztés eredményeihez is van köze, hiszen a talajművelési és általában technológiai megoldások a jóváhagyásával kerülnek gyakorlatba. Jók a területek, magasak az AK-értékek, ezért a gyenge termés sem annyira gyenge, de általában az országos átlagot meghaladó termésszinteket produkálnak. Ez a műszaki ember számára is kedvet csinál, hiszen van árbevétel, van tisztes nyereség, amiből lehet fejleszteni. […]

Cikk

Múlt nélkül nincs jövő!

A legtöbb szülő kötelességének tartja úgy felkészíteni gyermekét az életre, hogy szeretettel átadja számára mindazt a megszerzett tudást, amit ő maga is kapott a hosszú évek alatt. Amikor egy családi generációs szakma kitanulása az apa szárnyai alatt történik, jogosan remélhető, hogy talán a fiatalabb nemzedéknek már nem kell a tanulópénzt a saját kárán megfizetnie, s könnyebben indulhat el a pályán, a már felépített értékek megőrzése mellett, a szakmai fejlődésre koncentrálva. […]

Cikk

Ha az erkélyen is tyúkom lehetett volna

Manapság azzal a helyzettel találkozunk a leggyakrabban, amikor a fiatalok tanácstalanul állnak a pályaválasztás előtt. Nincsenek céljaik, szűk az érdeklődési körük, kevesen tanulnak szakmát, és sokan várnak, talán egyszer majd csak rájuk köszön a jószerencse, és eljön a hőn áhított kihívás. […]

Cikk

Odahajol, és meghallgatja a növények problémáit…

Kevesek kiváltsága az életben az, hogy fiatalon képesek elkötelezni magukat egy nagy felelősséggel járó szakmai munka mellett. A növényorvosi munka – sokan talán nem is tudják – kevéssel különbözik az orvosi hivatástól, abban a tekintetben, hogy itt is minden egyes tanácsért, „receptért”, dozírozásért felelősséget kell vállalni. Jóllehet nem minden esetben emberélet megmentése a szakmai döntések tétje, de közvetve kétségtelenül hatással van ez a tevékenység is az emberek egészségére. […]

Cikk

Munka után jöhet a vágta!

Vörös József különös hobbit választott magának, vagy talán a hobbi választotta őt. Már egészen fiatalon magával ragadta a lovak iránti rajongás, miközben az egész felnőtté válását végigkísérte az állatok közelsége. Az elhivatottság már nagyon korán megmutatkozott a Csetény településen gazdálkodó fiatalember életében. Ahogy az lenni szokott, a dolgok mentek a maguk útján: iskola, szakma, munka, vállalkozás, mígnem eljött az a pillanat, amikor ebből a rajongásból kifejlődött valami több. […]

Cikk

Okos gazdálkodás és oktatóbázis a Kujáni-tanyán…

A Kujáni család neve Bács-Kiskun megye-szerte, de a megyehatárokon túl is egybeforrt a magas szinten művelt és oktatott növényvédelemmel. A Kujáni-tanya pedig – túl az elkötelezett, magas színvonalú gazdálkodáson – mára oktatóközponttá nőtte ki magát, ahol elmélet és gyakorlat bárki számára hozzáférhetően találkozik, ahol a tanulás és tapasztalatcsere jó hangulatú baráti összejövetelekké nemesedik, és ahová szívesen járnak el a gazdák. […]

Cikk

Ki hitte volna?

Fiatal gazda rovatunk 4 évvel ezelőtti indulásakor arra vállalkoztunk, hogy olyan fiatalokat mutassunk be, akik ösztönző példájukkal kedvet csinálhatnak a most pályára készülőknek, vagy azoknak, akik már régóta az agrárium területén tevékenykednek, de új kihívásokra vágynak, esetleg csupán ötletet szeretnének meríteni mások példájából. […]

Cikk

Nem vagyok „gourmet”, de a jó ízeket szeretem

A folyamatos hajtás, a szűnni nem akaró rohanás, a munkával túlzsúfolt hétvégék, a régi baráti kapcsolatok megkopása ráébresztheti az embert, mennyire elszaladt mellette az élet, és egyedül maradt. Tegyük fel a kérdést, vajon van-e értelme elhanyagolni mindent úgy, hogy közben a családról, amely az egyetlen őszinte kapocs, szinte semmit sem tudunk. […]