fbpx

LEGATO PLUS – kalászosok őszi gyomirtása, kötöttségek nélkül

Írta: Szerkesztőség - 2012 szeptember 08.

Őszi vetésű kalászos gabonáink gyomirtásához a vetéstől a kalászhányásig elegendő idő áll rendelkezésünkre, sőt ősszel, kelés előtt vagy kelés után már a legtöbb, jelentős kárt okozó gabonagyom ellen eredményesen védekezhetünk. Így vagy nem szükséges a tavaszi gyomirtást elvégezni, vagy a későn kelő melegkedvelő, illetve évelő fajok ellen tavasszal még elvégezhetjük a kezelést.

A korai gyomkonkurencia kikapcsolását elősegítő őszi gyomirtás nem csak a tavaszi munkacsúcsot csökkenti, de a megkésett gyomirtások problémáját is megoldja. Ez különösen azokon a területeken fontos, ahol a gyomflórát zömében a hidegtűrő, T1-T2-es gyomfajok alkotják. Ezek a gyomnövények már ősszel kikelnek, és tavasszal vagy nyáron érlelnek magot, a hideg őszi, illetve téli időszak csak lelassítja az életfolyamataikat. Tavasszal, a hőmérséklet emelkedésével újraindulnak, s a víz és a tápanyag elvonásával már korán károsítanak. Fejlődésük többnyire korábban megindul, mint ahogy a védekezéseket elkezdjük. A megkésett védekezéseknek, amikor a gyomnövény már túljutott az érzékeny fenológián, többnyire időjárási, illetve munkaszervezési okai vannak.

Az őszi kalászosokkal egy időben kelő gyomfajokról és azok fontosságáról kellő áttekintést adnak a legutóbbi, 2008-ban befejezett Ötödik Országos Szántóföldi Gyomfelvételezés adatai. Ezek alapján a borítási sorrendben szereplő első 20 gyomnövényből 12 T1-es vagy T2-es életformájú! Ezek közül az első helyen lévő ebszékfű a csökkenő borításával is megőrizte helyét, a nagy széltippan pedig az előző felvételezésben betöltött hetedik helyről a harmadikra ugrott borítási értékének megduplázásával. Különösen fontos hangsúlyozni az őszi gyomirtás fontosságát e faj esetében, ugyanis a gyomnövény az 1-3 leveles korában a legérzékenyebb a gyomirtó szerekre. Érzékenysége a gyökérváltás után jelentősen csökken, ami az ősszel kelt egyedeknél már korán bekövetkezik. A tyúkhúr borítása lényegesen nem változott, a veronikafajok és a pásztortáska viszont jelentősen előretört.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a kalászosaink országos összes gyomborítása az 1987-88-as felvételezések óta folyamatosan nő, és a legutóbbi felvételezés adatai alapján már magasabb, mint az ötvenes években volt, akkor egyértelmű, hogy van mit tenni és van min javítani. Ehhez kínál segítséget a Makhteshim Agan a széles hatásspektrumú, tavaszra is átnyúló hosszú tartamhatású őszi gyomirtó szerével, a Legato Plus-szal. A Legato Plus két hatóanyaga minden, ősszel már csírázó egy- és kétszikű gyomfaj ellen megfelelő védettséget ad (1. táblázat).

Kiemelkedő a hatékonysága a mezei árvácska, tyúkhúr, pipacs, galaj, pásztortáska ellen, de jól irtja az árvacsalánfajokat, az egynyári perjét és a parlagi ecsetpázsitot is. Ezt a széles hatásspektrumát és a hosszú tartamhatását két eltérő hatásmechanizmusú, de talajon keresztüli hatással egyaránt rendelkező hatóanyagnak köszönheti. A diflufenikán a HRAC-féle besorolás alapján az F1-csoportba tartozik. Hatását a karotinoidok bioszintézisének gátlásán keresztül fejti ki a szintézis fitoén-deszaturáz (PDS) lépésében. A karotinoidok a kloroplasztban a klorofilt védő, úgynevezett segédpigmentek. A fény hatására gerjesztett állapotba került klorofil ugyanis könnyen reakcióba lép a légköri oxigénnel, reaktív oxigénformát képezve. Ezt a reaktív oxigént eliminálják a karotinoidok. Hiányukban a reaktív oxigén károsítja a klorofilt és a sejtmembránokat, ami a gyomnövények kifehéredéséhez, majd a sejtek és szövetek elhalásához vezet. A hatóanyagot a csírázó gyomnövények a hajtásukon keresztül veszik fel. Ennek a hatóanyagnak köszönhető a Legato Plus széles kétszikű irtó spektruma.

A másik gyomirtó hatóanyag a készítményben az izoproturon. Ez a fotoszintézis-gátlók közé sorolt hatóanyag a kalászosok őszi és tavaszi gyomirtásában egyaránt régóta megbízható társ. Kémiailag a karbamidok közé tartozó hatóanyag jól ismert kiemelkedő széltippan elleni hatásáról és kétszikűek (pl. ebszékfű) elleni mellékhatásáról. Az izoproturon az egyszikűspektrumának és talajon keresztüli tartamhatásának köszönhetően a diflufenikán megfelelő partnere. A két hatóanyag együttesen kiválóan irtja a kalászosok legfontosabb egy- és kétszikű gyomnövényeit.

A Legato Plus preemergensen és korai posztemergensen is felhasználható őszi búzában, őszi és tavaszi árpában, 1,25 l/ha dózisban. További információkért kérjük, keresse kereskedelmi képviselőinket vagy látogasson el a www.mahun.hu honlapra!