MezőHír

Felértékelődő öntözés

Évtizedek óta megoldatlan kérdés a magyar növénytermesztésben az öntözés, amelynek kezelése nem akar sikerülni még akkor sem, amikor szinte minden évben visszatérő módon jelentkezik hosszú hetekre vagy hónapokra – az egyébként másképpen kivédhetetlen – aszály. […]

MezőHír

Az innováció ünnepe

Ha valaki a Hajdú-Bihar megyei Nádudvar környékén járt 2017 júniusának második felében, feltűnhetett neki a horizonton egy érdekes négy árbocú fehér sátor. Nem véletlenül, hiszen ez volt a KITE Innovációs Napok rendezvényének legnagyobb attrakcióját nyújtó bemutató helyszíne. De ezenfelül sok minden más is történt ezen a nagyszabású, monumentális rendezvényen. A KITE Zrt. által képviselt innovatív mezőgazdasági technológiát 2017. június 20-22. között láthatta a nagyközönség. […]

MezőHír

Bayer repcék

A repcevetőmag-piac nagyon dinamikusan változik, mert jelentős a genetikai haladás, az innováció. A néhány éve még korszerűnek számító repcékhez képest az újgenerációs repcehibridek jelentős terméselőnnyel rendelkeznek.
[…]

MezőHír

Augusztusi számvetés

Talán a laikusoknak, a mezőgazdaságban érdekteleneknek is felkelhette a figyelmét az a tény, hogy az idei aratással a korábbiaknál sokkal kisebb terjedelemben foglalkozik a média. Kevesebb a részeredményekkel foglalkozó híradás, kevesebb az elemzés, pedig a gabonatermesztés Magyarországon igenis, fontos kérdés. […]

MezőHír

Izzasztó valóság

Az utóbbi hetek időjárása leképezi életünk sok-sok átmenetinek tűnő, mégis tendenciává sűrűsödő jellemzőjét. Mikor e sorokat írom, csattog-villámlik, tetőablakomon szapora kopogás jelzi a zivatarral érkezett, várva várt csapadékot. Pillanatnyilag mindent rendben lévőnek minősíthetnék, hiszen a kertemben locsolás nélkül is vizes a fű, fa, bokor, a tikkasztó forróság is alábbhagyott. […]

MezőHír

MezőHír – 2017-08 – augusztus

Az őszi időszakban újra több szakkiállítás ad lehetőséget a tájékozódásra, ezzel kapcsolatban hívjuk fel a figyelmet egy új kezdeményezésre. „Merre tart a hazai agribusiness?” címmel rendezik meg a szeptemberi OMÉK-on azt a szakmai napot, amelyen az élelmiszer- és mezőgazdaságban lévő globális és lokális üzleti kockázatokat,  lehetőségeket vizsgálják. […]