GÉPmax

A SAME DEUTZ-FAHR megvásárolta a GRÉGOIRE SAS-t

A   SAME   DEUTZ-FAHR (SDF)  bejelentette,  hogy  befejeződött a folyamat, amelynek során a Grégoire  SAS  (Grégoire)  teljes  részvénytőkéjét megvásárolták. Az  SDF  a  Grégoire  megvásárlásával  immár  egy  rendkívül  sokszínű kínálattal bír, hiszen mostantól a szőlő-  és  olajfaültetvények  […]

MezőHír

Márkafüggetlen alkatrészt is az AXIÁL-tól

Vasmegyer 1.200 lelkes község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az Ibrány-nagyhalászi kistérségben. Korábban itt is ún. összevont nagy termelőszövetkezet működött, vegyes gazdálkodást végezve három település határain belül, de mára ez “Rádi” Szövetkezet néven funkcionáló, 14 fővel dolgozó kis munkahelyi közösséggé karcsúsodott.
[…]

Cikk

Ha ló nincs, a tehén is jó…

A Bakony észak-nyugati lankái és a Sokorói-dombvidék találkozásánál található Románd község határára október utolsó napjaiban, csodálatos színeivel visszavonhatatlanul rátelepedett az ősz. A falutól déli irányban, kellően távol található a Bosflór Kft. – a volt veszprémvarsányi szövetkezet jogutódja – tehenészeti telepe, amely több szempontból is megnyeri az ide látogatók tetszését. […]

Állattenyésztés

Fehér-kék belga húsmarha, avagy állati body building… – 4.

Az fkb-t apai fajtaként haszonállat-előállító keresztezésre világszerte rendkívül alkalmasnak tartják. Gyors térnyerését az Egyesült Királyságban 1995-ben közzétett adatok mutatják, amelyek szerint 10 év alatt az ismeretlenségből került az első helyre. A fajtatiszta tenyésztést nem folytató országokban is rohamosan terjed. […]

GÉPmax

GÉPmax – 2012-01 – január

Sok minden történt a magunk mögött hagyott esztendőben, de úgy gondolom, idén is igazán “érdekes” évnek nézünk elébe – és egyben ezzel a várakozással kezdjük meg negyedik évadunkat. […]

MezőHír

A gabonavetési módszerek sokszínűsége

A SZEGÁNA Kft. gabonavetőgép-kínálatát áttekintve több gyártót és még többféle gabonavetőgép-kialakítási rendszert találhatunk. A forgalmazott márkák közt van a dán Fiona, az olasz MASCAR és a szlovák Pneusej Accord. […]

Cikk

Fel kell készülni!

A legaggasztóbb éghajlati tendencia a Kárpát-medencében nem a hőmérséklet emelkedése, hanem a csapadékmennyiség szélsőséges kilengései, amit a 2011-es nyár is jól példáz. […]

Állattenyésztés

Napirenden az állattenyésztés

Nem lehet, hogy a magyar állattenyésztés a jelenlegi kiszolgáltatott, meggyengült helyzetben maradjon – ezzel minden fórumon egyetértenek a szakma képviselői, s ma már a politikusok is. […]

GÉPmax

Új Krampe Bandit pótkocsi

A letolókocsik már hosszú évek óta biztos helyet foglalnak el a géppiacon, ami egyebek mellett annak is köszönhető, hogy leürítésük alacsony belmagasságú raktárakban is megoldható. További előnyüknek számít, hogy esetükben a felborulás veszélye még lejtős […]

Cikk

Értéket munkával lehet teremteni

Pluhár István köztiszteletben álló személy, és tekintélye van azon a kis településen, ahol hetvennégy évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Mint mondja, gyerekkorában ez nem is volt annyira kis puszta, mintegy ötszázan lakták – ma már csak ennek a fele, mintegy kétszázötven a lakói száma. Aki nem érezte jól magát, az családjával együtt már régen elköltözött innen. […]

Állattenyésztés

Fehér-kék belga húsmarha, avagy állati body building…

Az 1970-es évek végén a kelet-közép-európai térségben először Magyarországon fedezték fel a fehér-kék belga húsmarha (továbbiakban: fkb) genetikai értékeit. 1989-90-ben ugyancsak Magyarország élt elsőként az EU Phare-program nyújtotta lehetőségekkel, amelyek segítségével beültették az első embriókat, és keresztezéseket végeztek. […]

MezőHír

2011 a szélsőségek éve volt a növénytermesztésben – 5.

A Baki Agrocentrum Kft., Zala megye egyik vezető integrátora a saját és partnerei termelőtevékenysége, valamint a rendszeresen szervezett szakmai rendezvényei során több száz termelővel kerül kapcsolatba, ezért közvetlen információval rendelkezik a zalai növénytermesztés helyzetéről. A cég egyik kiemelt növényvédelmi szaktanácsadója, Horváth Tamás megkeresésünkre az alábbiakban foglalta össze az idei év agronómiai jellemzőit. […]

GÉPmax

A VARITRAK 4X4 többcélú eszközhordozó erőgép

Az 1951-ben létrejött budapesti székhelyű Közúti Gépellátó Vállalat egészen a 80-as évek elejéig többek között az útépítés, illetve az útfenttartás eszközeinek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozott. 1983-ban a minisztériumok, a Mezőgépfejlesztő Intézet, illetve az IKR Bábolna közös megállapodása alapján jelölték ki a vállalatot az új hazai gyártású eszközhordozó mezőgazdasági erőgép kifejlesztésére. […]

Cikk

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács munkája

A ma Magyarországon működő terméktanácsok nem mindegyike kerül az emberek látókörébe. Általában a nagyobb termelőágazatok élén állók több nehézséggel, több megoldandó feladattal találják szembe magukat. Minél nagyobb termelői szférát és minél kényesebb piaci szegmenst képviselnek annál fontosabb érdekegyeztető munkát kell, hogy végezzenek. […]

MezőHír

MF-új donságok 2012-re

A közelmúltban Strassbourgba várta a szakújságírókat a Massey Ferguson, hogy a hannoveri Agritechnica kiállítás előtt már bemutassa legfontosabb új termékeit. Alábbi cikkünkben rövid áttekintést adunk ezekről, bővebben a témáról a GÉPmax novemberi számában olvashatnak.
[…]

Cikk

Sertéstelep Mezőtúr határában

Fiatal gazdákat bemutató rovatunkban aktuális szereplője érdekes kettős életet él. Amellett, hogy az egyik vezető multinacionális cég marketingmunkáit végzi, fiatal gazdaként még egy mezőtúri sertéstelep felvirágoztatása is terve között szerepel. […]