Állattenyésztés

Fórum – a túlélés érdekében

Az AXIÁL Gyakorlati Akadémia elnevezésű program azért jött létre, hogy a piac aktualitásairól tájékoztassa a gazdálkodókat, valamint külföldi és hazai szakértők bevonásával megoldási javaslatokat nyújtsanak részükre. Az idei Akadémián a témát finanszírozási, genetikai és takarmányanalitikai szempontból is körbejárták. […]

Állattenyésztés

Arcizma sem rándul

Sokan azért lesznek megszállott állatbarátok, mert szentül meg vannak győződve arról, hogy az állatok sohasem csapják be őket. […]

Állattenyésztés

Új üzleti lehetőség esélye a méhészek számára

Wilhelm András a mézbor készítésének alapjait Ausztriában tanulta, s most kecskeméti méhészként szeretné megismertetni a hazai fogyasztókkal is a mézbort, továbbá tervei között szerepel, hogy a hazánkban még kevésbé ismert ital készítését minél több méhész, szervezett képzés keretén belül, megtanulhassa. […]

Állattenyésztés

Állattenyésztés évösszegzés 2015 :: Elindult a konszolidáció?

A fontosabb magyar állattenyésztési ágazatok teljesítménye a 2000-es évektől kezdve folyamatosan mérséklődött, majd 2011 és 2013 között stabilizálódott, azután növekedésnek indult.

A szarvasmarhák számának évtizedekig tartó csökkenése 2011-ben fordult meg, azóta dinamikusan bővül az állomány. 2014 decemberében 802000 szarvasmarhát tartottak Magyarországon. […]

Állattenyésztés

A sertéstenyésztés fejlesztése jelentős támogatásokkal

A Vidékfejlesztési Program keretein belül 2016 elején lehetőség nyílik európai uniós támogatás igénybevételével tenyész- és hízótelep építésére és felújítására. A Bonafarm Csoport segíteni kívánja jelenlegi és leendő partnereit a fejlesztési elképzeléseik kialakításában, a finanszírozás megszervezésében és a források megszerzésére irányuló pályázatok elkészítésében, benyújtásában. […]

Állattenyésztés

Hogyan tanítsuk ebünket őrzésre-védésre?

Fajtától, testnagyságtól függetlenül szinte valamennyi kutya kivétel nélkül potenciális házőrzőnek, testőrnek, őrnek tekinthető, jóllehet eme képességet illetően egyesek „jobban el vannak eresztve”, mint a többiek… […]

Állattenyésztés

Baromfit a vidéki udvarokba!

A család minden tagja részt vehet a baromfitartásban, a gyerekektől a nagyszülőkig (ahol még van együttlakás), hiszen ebből a munkából nem lehet elkésni, nem lehet nagyot hibázni, mert a házi baromfi toleráns és „kreatív” is, ha a tartásmódot jól választják meg számára. […]

Állattenyésztés

A kutya és a vadászat

Valamikor a vadászat az életet jelentette az ember számára. A vad húsa, vére szolgáltatta a táplálékot, bundája a ruházatot, csontjai, agyara az első kezdetleges fegyvereket, szerszámokat. Később, amikor már állattenyésztéssel és földműveléssel kezdett foglalkozni, ez a függőség gyengült, de manapság sem lehetünk meg vadászat és halászat nélkül. […]

Állattenyésztés

Őshonos állatok telephelyének átadása Karcagon

A Karcag székhellyel működő AGROHUNGÁRIA cégcsoport – amelyben két családi gazdaság, egy betéti társaság és két korlátolt felelősségű társaság összehangolt tevékenysége folyik – egyebek mellett nem kisebb szakmai feladatra vállalkozott, mint a magyar őshonos állatok tenyésztésére, tartására és értékesítésére. […]

Állattenyésztés

Magyar világuralom a csincsillatenyésztésben

A csincsilla megnevezést hallva sokan a házinyúl „csincsilla színű” változatára gondolnak. A nemes csincsilla rendszertani elhelyezkedésében ugyanakkor igen messze került a nyúltól, inkább a nutriához áll közelebb, így a nyulak közismert betegségei a csincsillára nem jelentenek veszélyt. A csincsillák természetes körülmények között jellemzően 10-15 évig élnek, 8 hónapos korukra érik el az ivarérettséget, és 10-12 hónaposan tekinthetők felnőtt korúaknak. Gazdasági szempontból a csincsilla legfontosabb értékmérője a sűrű, puha bunda. Tetőtől talpig szőr borítja a testüket, amelynek elsődleges funkciója a hideg elleni védelem, emellett jelentős szerepet tölt be a bolhák és más élősködők távoltartásában is. Bundájának egyedi jellege abból adódik, hogy ennél az állatnál egy szőrtüszőből 80-100 szőrszál is kinő, míg a többi emlősnél jellemzően csak egy. […]

Állattenyésztés

A magyar merinó eredményes tenyésztése…

A juhászatokat sem kerülik el a menetrendszerűen érkező törvényi szabályozások és a területmaximalizálási intézkedések közvetlen hatásai. Ha egy bizonyos kedvező támogatási szinten szeretne maradni az ember – aminek köszönhetően van lehetőség fejleszteni és beruházni –, akkor az ágazaton belül folyamatosan szerkezetátalakításokra van szükség a hosszú távú működőképesség érdekében. […]

Állattenyésztés

Gabonatartósítási módszerek: szárítás vagy szerves sav

Az állattartó gazdálkodók keresik a számukra biztonságos és gazdaságos tartósítási lehetőségeket. Köztudott, hogy a betakarított terményekben a természetes biológiai folyamatok nem állnak le, csak nagymértékben lelassulnak. A biológiai folyamatok hatására a takarmányokban lévő fontos tápanyagok egy része bomlásnak indulhat, így a termény táplálóanyag-tartalma romlik. A megfelelő tartósítás segítségével nemcsak a biológiai folyamatokat tudjuk megállítani, minimalizálni, hanem a penészgombák gátlásával a raktározás során keletkező mikotoxin-terheltsége is némileg csökkenthető a takarmányunknak. […]

Állattenyésztés

Lényeges, hogy ne féljen tőlünk!

Helyes döntés, ha olyan tenyésztőtől vásárolunk kölyköt, aki szakszerűen és lelkiismeretesen foglalkozik az alommal. A kiválasztáshoz gondos körültekintés, no meg hozzáértés szükséges. A későbbiek során még így is váratlan meglepetés érhet minket, hiszen a különböző genetikai rendellenességek később alakulhatnak ki kedvencünknél. […]

Állattenyésztés

Szokás teszi a kutyát!

Igen! A szokás teszi nemcsak az embert, a kutyát is. A rossz viselkedés éppen ezért „neveletlen kutyát” eredményez! Még a legbuzgóbb kutyabarát is nehezen viseli el a nadrágcibálást, a nyalakodást, vagy ha az öltönyén állandóan kutyaszőröket talál. Ilyenkor kritizálja az állatot, pedig tulajdonképpen saját magát kellene elmarasztalnia! […]