Jó szakembereink vannak, de a kézi munkaerő hiányzik



Mostani interjúnkban a vetőmagszakma elismert szakemberével, Galankó Attilával beszélgettünk. A Saatbau Linz eGen hazai vezetője saját pályája felvázolása mellett ismertette a Magyarországon általa képviselt anyacég termékkörének jellemzőit, előnyeit, illetve áttekintettük a hazai növénytermesztés, a vetőmagellátás általános helyzetét, valamint az ágazat lehetőségeit.

Ön jelenleg egy neves osztrák fajtatulajdonos cég magyarországi képviselője. Miért éppen a vetőmagszakma lett az, ahol az addig is izgalmas és változatos szakmai életút után kikötött?

– Nem volt feltétlenül nyílegyenes ez az út, de tény, hogy a föld szeretete egész korán jelentkezett nálam. Szüleim, akiket a Felvidékről telepítettek ki, parasztok voltak, mindig is kötődtek a mezőgazdasághoz, de miután a kényszerű költözéssel együtt mindenüket elvették, itt, Magyarországon nem rendelkeztek földdel. Apámnak ki kellett tanulni egy szakmát: autószerelő lett, de mellette mindig végzett valamilyen, a mezőgazdasághoz kötődő tevékenységet. Erdészeknek nevelt csemetét, megtermelte a családnak a zöldséget, és én ebben részt vettem, segítettem. Amikor szakmát választottam, szerettem volna valamelyik fejlődő országba kimenni dolgozni, és ez azokban az időkben számomra az agrárvonalon tűnt lehetségesnek. Mosonmagyaróváron létezett felvehető szakként a trópusi növénytermesztés, ami érdekelt volna, de az oktatási rendszer változása miatt az itthoni mezőgazdasági pálya maradt.


A „nehéziparból”a kereskedelem felé

– Tanakajdon a növényvédő állomás volt az első munkahelyem, ahol agrokémiai szaktanácsadóként alkalmaztak, de 1989-ben, a rendszerváltással elkezdődött a mezőgazdaság átalakulása. Miután a tsz-ek megszűnőben, átalakulóban voltak, nagyon nehéz volt elhelyezkedni. Egy szerencsés ismeretségnek köszönhetően kerültem ekkor a szombathelyi tejiparhoz, ám a privatizációs folyamat ott is elkezdődött – azóta magát az épületet, ahol dolgoztam, is lerombolták, hiába volt az ország egyik legjobb tejipari vállalata. A későbbiekben azonban jól jöttek az ott megszerzett kereskedelmi tapasztalataim. Szintén komoly szakmai ismeretszerzésre adott lehetőséget az a 2700 hektáron cukorrépát termelő cég, ahol két évig kint a gyakorlatban, a „szakma sűrűjében” dolgoztam. Amikor a cukoripari változások következtében ez a munkahelyem is megszűnt, a cég tulajdonosa ismertetett össze a Saatbau Linz szakmai vezetőivel, mai munkaadóimmal, akik akkor kerestek egy képviselőt. Akkor lett először Magyar országon forgalmazható vetőmagjuk. Az első fajtájuk, egy cukorrépafajta, Magyarországon állami elismerésben részesült; tehát cukorrépavetőmag-értékesítéssel kezdtem. Gyakorlatilag így, a véletleneknek köszönhetően és nagy fordulatok után kötöttem ki a vetőmagnál, azonkívül, hogy a szakmán belül mindig különösen érdekelt ez a terület! Örülök, hogy ide kerültem, szeretem a munkámat.

Amikor kora tavasszal a kereskedői rendezvényükön jártunk, meglepve tapasztaltuk, hogy a Saatbau Linz milyen széles fajtaszortimenttel rendelkezik. A hazai kereskedőpartnerek köre szintén sokszínű…

– Valóban, közel 90 növényfaj majdnem 300 fajtája van a cég kezelésében. És több kereskedelmi partnerünk van hazánkban, minden növényfajhoz a „specialistát” kerestük meg, ugyanis teljesen más a gabona-, a hibridnövény-, az aprómagszektor. Ha kb. 15 évvel hamarabb kezdtük volna idehaza az építkezést, akkor más lehetne a helyzet, de ezen fölösleges lenne keseregnünk. Partnereink közül a Kite Zrt. például folyamatosan kapott és kap tőlünk kizárólagos képviseletre fajtákat, ez licences szaporításban működik. Az aprómagot viszont külön kiemelném, mert ez anyacégünk egyik fontos profilja volt mindig is, Ausztriában ugyanis már korábban támogatták a zöldítési programot. A Lajtamag Kft., mint erre specializálódott aprómagos cég, amellett, hogy értékesít itt a magyar piacon is termékeket (mustár, facélia, bíborhere, olajretek, ill. különböző keverékek), mindig is a Saatbau Linz az egyik legnagyobb beszállítója volt, és ezáltal alakult egy olyan kapcsolatrendszer, hogy belekezdtünk, és bizonyos fajták esetében a mai napig is együtt próbálunk a piacon kereskedni. Ők rendelkeznek területi képviselőkkel, és így a két tevékenységből származóan, úgy gondoljuk, valami módon erősebbek vagyunk, mintha csak egyedül lennénk.

Jónak látszik – megfelelő lesz

– Beszélgetésünk idején, augusztus végén az országot járva hogyan látja a fő kultúrák állapotát, lehetséges eredményeit?

– Ha a repcét, a búzát, a gabonaféléket nézzük, amiknek a betakarításán már túl vagyunk, akkor úgy gondolom, hogy mennyiségben jó, erős, elfogadható év az idei, de ahogy a gazdáktól hallom, minőség tekintetében már nagyobb a szórás. Az aratás előtt többen azt mondták, hogy kiváló minőségű lesz a búzatermés, közben azonban kiderült, hogy mégsem lesz olyan jó, mint vártuk – ugyanezt hallom a repcénél is. Úgy gondolom, hogy rekordok kevésbé születnek idén. Megjegyzem, cégünk búzafajtái, mint pl. az Antonius, Lukullus, Activus, Aurelius stb. éppen a prémium minőségük miatt lettek ismertek és keresettek.

Ha az országos termésátlagokat is megnézzük, a repce a 2,9-3 tonnával már szinte dobogós, több év átlagában. Búzánál ez 5 t fölött van, úgyhogy az őszi vetésűek jók lettek. A tavasziak azonban gyalázatosak. Láttam olyan árpát, amit be se takarítottak, mert nem nőtt, heterogén volt a talaj, de úgy általában is a tavaszi vetésűek eredménye nagyon gyengén alakult. A kukorica és a napraforgó van még hátra, országos átlagban elfogadható lesz a termés ezeknél, Baranyában nagyon jónak is néz ki, bár van, ahol lesült a kukorica is. A napraforgó a vegetáció során szépnek mutatkozott, ám a beltartalomra kihathat, hogy aszályos év volt. A szójánál, szintén ezért, aszályban nem tudnak a szemek kitelni, és ezért többen azt mondják, hogy a szója a látszat ellenére csalódást fog kelteni, fajtától függetlenül.

Az elmúlt években több szereplő igyekszik előlendíteni a hazai szójatermesztést, hogy a külföldi, import, sok esetben GMO-s szóját ki tudjuk váltani. Ön mennyire látja reálisnak ezt a törekvést?

– Úgy gondolom, hogy a szójánál kb. 100000 hektár az a termőterület, ami reális és megcélozandó. A szója az a növény, aminél tényleg sokat kell tanulni, nagyon oda kell rá figyelni, és az időjárás is nagyon meghatározó.

– Szinte minden évben hallani a kalászosoknál a fémzárolt vetőmagok használati arányának alacsony szintjéről. Mit gondol erről a problémáról?

– Nem akarnék politizálni, de szerintem utoljára Torgyán József, akkori agrárminiszternek volt az utolsó értelmes rendelete, amit például a szlovákok a mai napig is valamilyen formában fenntartanak: az agrártámogatások mértékét bizonyos vetőmagfelújítási hányadhoz kell kötni. Jelenleg a 28-30% felújítás ismétlődik évről évre a búzánál, amely a legnagyobb vetésterületű növényünk a gabonafélék között, és ez a szám most már évek óta szinte állandó. Nagyon nehéz lesz efölé menni. Helyesnek találom a Vetőmag Szövetség tevékenységét, hogy hirdet, kampányol, próbálja a szakmai ismeretekkel, kísérleti eredményekkel bizonyítani a felújítás fontosságát. Elismerésre méltó emellett, hogy Magyarországon képesek vagyunk egy rendszert működtetni, ami által a nemesítő a farmerlicencet megkapja; ez a németek és az osztrákok szemében is egy óriási pozitívum. Ausztriában ugyanis a parasztok nem hajlandók fizetni farmer licencdíjat, miközben ott is elég nagy az utánvetett vetőmag aránya, búzánál mintegy 50% körüli. Az viszont egész más helyzet, hogy ők elsőfokú vetőmagot forgalmaznak árutermelés céljára, náluk nincs másodfok. Viszont az elsőfok árréstartalma lényegesen magasabb, mint nálunk a másodfoké. Nálunk, ha minden szabályos, akkor egy másodfokú vetőmagon egy forgalmazó vagy kereskedő, mondjuk, 8-10 000 Ft-ot keres, Ausztriában ennek a 3-4-szerese megmarad árrésként, ami még a hibridnövényekben rejlő árréssel is versenyképes. Ha jól emlékszem, például Szlovákiában is elsőfokot forgalmaznak hivatalosan.


Kockázatos gyakorlat

– Sokan szeretik hangoztatni, hogy Magyarország vetőmag-nagyhatalom, és ez bár fontos eredmény, mégis tény, hogy az itt előállított vetőmagok legnagyobb része multinacionális cégek terméke. Hogy látja ön a vetőmagszakma helyzetét?

– Nagyon jó szakembereink vannak, de nagyon hiányzik a kézi munkaerő… Ha nem is a szakmunkás rétegre gondolunk, például a cégek már nagyon nehezen kapnak embert a címerezési munkákra, amin pedig nagyon sok múlik. Ha nem jól van címerezve egy tábla, és elveszik a fajta, az olyan, mintha a szakmai hozzáértésünk hiányozna. A mi anyacégünknél, hogy visszakanyarodjak a jó szakemberekhez, a napraforgó-szaporításban kimondottan azért hoztak ide, Magyarországra néhány vonalat, mert azokat meg kellett tisztítani, mert külföldön, más országban egyszerűen nem jól végezték el a munkát. Olyan anyagokat hoztak ide, hogy utólag bevallották: ők sem igazán gondolták volna, hogy ezt mi meg tudjuk oldani. Szakember meg szakmai ismeret szintjén tehát megvan ez a háttér. Csak az már nagy probléma, amikor például egy nemesítő genetikusnak kellett kimenni, és saját magának kell idegenelnie órákon keresztül, mert a „kollégák” rosszul végezték ezt a munkát. Sajnos ilyenről is hallottam már a szakmában.

– Ha lenne 200 hektár földje, mit kezdene vele?

– Nehéz erre válaszolni – első reflexből az mondanám, hogy bérbe adnám. De érdekes azon elgondolkodni, hogy a rendszerváltás után hány egészen kis gazdaság tudott megerősödni, fel tudott nőni, úgyhogy egy kis „szerencsefaktorral” még akár ez is működhetne. Nagyon sok olyan bátor és ügyes egyszerű traktorost és egykori tsz-embert látok, aki azzal kezdte, hogy hazavitt egy MTZ-t, mellette volt egy kis földje, mára pedig olyan gazdasággá nőtte ki magát, amit elismeréssel figyelek. Ha ezt veszem figyelembe, akkor igen, érdemes lenne csinálni. Ha az lenne, hogy nulláról minden rizikót bevállalva gépesíteni kellene, akkor gyakorlatilag nem merném és tudnám vállalni, mert még a legjobb szándék mellett is annyira kitett a mezőgazdaság olyan sok mindennek, ami egyenként is kockázatot jelent… A termelés mindig is közel állt hozzám. Amikor a cukorrépa-termelésben dolgoztam, munkacsúcsban szombat-vasárnap sem voltam otthon. Még a lányom keresztelőjére is úgy hozták a templomhoz a ruhát. Utána mentem vissza a vetőgéphez…

SZERZŐ:
FODOR MIHÁLY