Ismét rekordközelben a napraforgó



Magyarországon a napraforgó termesztése jó negyedszázada vett igazán nagy lendületet. A korábban termesztésben lévő szabad elvirágzású fajták termőképessége és termésbiztonsága ugyanis sokkal szerényebb volt, és az áruk sem indokolta a termesztésüket, így szerény árbevétel és a talajok kizsarolása jellemezte az olajos növény termesztését.

A terméshozam mellett kiemelt figyelmet érdemel a termés stabilitása is, mivel ez a hibridek elterjedésének és piacon maradásának lényeges kritériuma

A hibridek megjelenésével aztán változás állt be, mert azonnal nőtt a jövedelmezőség, és az új termesztéstechnológia eredményesebbé, sőt kifejezetten jövedelmezővé tette a termelést. A kedvező világpiaci tendenciák és a felvásárlási árak abba az irányba hatottak, hogy minél többen ezt az olajos növényt választották. Akkoriban, a fehérjenövények egy jelentős részének kiesésével a napraforgó lassan elérte az 550 000 ha körüli vetésterületet, és ez stabilizálódott is. A növény jövedelmezővé válásával, az árak „beállításával” párhuzamosan a termésátlagok növekedése is elindult felfelé. A termelők is számoltak, és a technológia tökéletesítésével – amiben a rendszerszemlélettel termeltető cégeknek is szerepük volt – sikerült a hazai napraforgó-termesztést nyugat-európai, mára pedig már azt meghaladó szintre emelni. Ma a kifejezetten jó termőhelyeken már az 5 t/ha körüli termésszintet ostromolják, de az átlagos termőképességű területeken is jellemző a 3-3,5 t/ha-os átlagtermés. Már egyre kevésbé róják fel a növénynek azt a tulajdonságát, hogy talajzsaroló, hiszen a remélt jövedelmezőség ismeretében a tápanyagellátást a növény igényei szerint állítják be. Ma a kukoricával teljes mértékben versenyképes a napraforgó, arról nem is beszélve, hogy a búzát messze maga mögé utasítja. Persze, mindez csak ott igaz, ahol felelős gazdálkodás folyik, ahol az ipari növényeket maximálisan kiszolgálják. A napraforgó közel három évtized alatt a világon az egyik, hazánkban pedig a legjelentősebb étolajat adó növénnyé vált. Jelentősége a korszerű és egészséges humán táplálkozásban egyre nagyobb (olaja 85-91%-ban tartalmaz telítetlen zsírsavakat). A középtávú előrejelzések szerint az olajos termények és az olajosok melléktermékeinek kereslete tovább növekszik, ezért egyre nagyobb az igény az intenzívebb és hatékonyabb technológiákra. A növekvő felhasználás következtében az elmúlt évtizedben a napraforgó termesztésében világ- és hazai viszonylatban egyaránt nagy fejlődés volt tapasztalható. Jelentősen emelkedett a vetésterület, a korszerű hibridek és agrotechnika elterjedésével pedig nőtt az országos termésátlag is. Korlátok között a termesztés2004-2013 között a napraforgó magyarországi vetésterülete jelentősen növekedett, és napjainkra már a 600 000 ha-t is meghaladta. Ez a nagyságrend azonban a maximum, hiszen a növény-egészségügyi szabályok értelmében önmaga után csak öt-hétévente javasolják visszavetni a szakemberek. Magyarország eredményei, figyelembe véve ezt a korlátozást, európai mércével mérve is kiemelkedőek az utóbbi évtizedben. Magasabb termésszintet csak Franciaországban értek el, ahol a világ legnagyobb hektáronkénti átlagtermése született a korszerű hibridek használata mellett, a precízen kidolgozott és alkalmazott komplex termesztéstechnológia eredményeképpen. A hazai napraforgó-termesztés színvonalát számos tényező befolyásolja, amelyeket évről évre egyre jobban megismernek a termelők, és amiket egyúttal a termelés szolgálatába is állítanak.

Kiváló biológiai alapok

Az egyik legfontosabb ilyen tényezőnek számított a biológiai alapok megváltoztatása, ami forradalmasította a napraforgó termesztését. Magyarországon ma is eltérő termőhelyi adottságú és különböző agrotechnikai színvonalú gazdaságokban nevelik az olajos növényt, de a siker alapja a termesztendő hibrid kiválasztása. Az egyes napraforgóhibridek ökológiai, agrotechnikai igényei eltérőek, ezért egyáltalán nem könnyű feladat a növénytermesztők számára a bőséges fajta-/hibridválasztékból az adott termőhelyi viszonyokra leginkább adaptálható változatok kiválasztása. A terméshozam mellett kiemelt figyelmet érdemel a termés stabilitása is, mivel ez a hibridek elterjedésének és piacon maradásának lényeges kritériuma. A betakarítható termést ugyanis a genetikai potenciál, illetve az annak érvényesülését befolyásoló agrotechnikai és ökológiai tényezők bonyolult rendszere határozza meg. Különösen fontossá vált ez a jellemző az elmúlt évtizedben az időjárási szélsőségek, a fajtaváltás és a termesztéstechnológia változásainak tükrében, hiszen a termelés eredményességét akár 25-30%ban is befolyásolhatja. Magasabb termesztéstechnológiai szint elérése esetén pedig tovább növekszik a biológiai alapok jelentősége, amelyek az elmúlt időszakban jelentős mértékben bővültek. Ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy felgyorsult a fajta-/hibridváltás is a magyarországi napraforgó-termesztésben, részben a hazai, zömében azonban a külföldi nemesítőintézetek tevékenységének eredményeként. Magyarország Európa napraforgó-termesztésében elfoglalt kiemelkedő jelentőségét mutatja, hogy sok nemesítőintézet verseng hibridjeivel a hazai vetőmagpiacon, és próbálja elnyerni a hazai termelők kegyeit. A hibridekkel szembeni elvárások azonban egyre nagyobbak, és egyre inkább specializálódnak (pl. plasmopara-rezisztencia, szádorrezisztencia, zsírsavösszetétel, sűríthetőség, stb.). A rendkívül bőséges napraforgóhibrid-választékból a termelők – praktikus szempontok szerint – azokat részesítik előnyben, amelyek nagy terméshozamot, magas minőséget adnak, a lehető legjobb termésbiztonsággal. Ezt bizonyítja, hogy a Nemzeti Fajtajegyzékben szereplő 74 növényolaj-ipari hibridből 10 hibrid foglalja el a vetésterület mintegy 70%-át. A hazai termesztésben az átlagos vagy annál intenzívebb hibridek felhasználásának részaránya az elmúlt évtizedben növekedett. A biológiai alapok terméspotenciáljának kihasználása pedig csak gondos és intenzív technológiával valósítható meg. A magasabb termésátlagok elérésében tehát kulcs- szerep jut az agrotechnikának.

A hibridekkel szembeni elvárások egyre nagyobbak, és egyre inkább specializálódnak(pl. plasmopara-rezisztencia, szádorrezisztencia, zsírsavösszetétel, sűríthetőség)

Kedvezett az idei időjárás

A napraforgó idei termesztése éppen olyan kihívásként indult, mint más években, hiszen előre nem lehetett tudni, milyen időjárási anomáliák jelentkeznek a tenyészidőszak alatt. A felkészülés ennek megfelelően éppen olyan alapossággal folyt, mint máskor, mert a magas termelési költségekkel nem lehet felelőtlenül bánni. A szerencse a termelők mellé állt az idén, hiszen a csapadék mennyisége és eloszlása szinte az olajos növény igényeihez igazodott. Talán az augusztus elején jelentkező forróság volt az egyetlen kifogásolható időszak, de lokálisan akkor is előfordultak frissítő záporok, és az aszály szerencsére nem jelentkezett az állományokban. A napraforgó egyébként is bírja a tartós forróságot és vízhiányt, mert szerteágazó és mélyre törő gyökérrendszere átsegíti a kritikus időszakokon. Különösen igaz volt ez az idén, hiszen a vegetáció igen erős volt, a hibridek kiteljesedtek, és hozták a nemesítők által leírt tulajdonságokat. Talán az egyetlen gondot az jelenthette, hogy a száraz időszak éppen az olajbeépülés idején jelentkezett, amihez több vizet igényelt volna a növény. Természetesen – ahogyan az más kultúrák esetében is lenni szokott – az ország egyes térségei között jelentős eltérések lehetnek úgy a termőhely, mint a csapadék eloszlása szempontjából. Összességében azonban a terméskilátások nagyon jók országszerte, és nem kizárt, hogy rekordközeli országos betakarított mennyiséggel lehet számolni…

Vádak a napraforgó-termesztőkkel szemben

A napraforgó rovarporozta növény. A jó megtermékenyülés érdekében a virágzás kezdetétől (5-10%-os virágzási stádium) hektáronként célszerű 2-3 erős méhcsalád telepítése és jelenléte a virágzás végéig, ami kétségtelenül együttműködést igényel a gazdálkodók és méhészek között. A méhes megporzás növeli a termés mennyiségét, és kedvező hatással van a minőségre is. Az augusztus elején észlelt méhpusztulás a méhészek szerint összefügg a napraforgó-termesztéssel. Ennek igazolására állítják, hogy ahol nem termesztenek napraforgót, illetve az nem mézel jól, azokban a megyékben nincs ilyen probléma. Ahol nem csávázzák a vetőmagot (ilyen gazdaság azért kevés van) a kultúrnövény megóvása érdekében, ott annak kelése után, akár többször is, rovarölőszeres permetezésre van szükség a kívánt terméshozam elérése érdekében. A gazdák piretroid típusú növényvédő szereket is alkalmazhatnak, amelyeket ha szabálytalanul, esetenként napközben permeteznek a virágzó állományban, akkor azzal tömeges méhpusztulást idézhetnek elő. Hasonlóan ehhez, más anyagokkal, pl. a foszforsav-észterekkel vagy akár a méhekre veszélyes neonikotinoidokkal történő állománykezelés a napraforgóban szintén komoly mérgezéseket okozhat. Más növényvédő szereket is lehetne ezek helyett alkalmazni, amelyek nem veszélyesek a méhekre. Ilyen a NÉBIH ajánlásában a neonikotinoidok közé tartozó acetamiprid és a tiakloprid, amelyekkel nappali időszakban is lehet permetezni virágzó napraforgóban. A rovarölő csávázó szerek között viszont jóval szűkebb a paletta: az elmúlt időszakban ugyan engedélyezték egy ciantraniliprol hatóanyagú csávázószer felhasználását, egyelőre azonban csak őszi káposztarepcében. „Ez a készítmény is, mint a legtöbb rovarölő szer, kifejezetten veszélyes a méhekre, de szakszerű és előírásszerű felhasználása nem jelent elfogadhatatlan kockázatot a környezetre” – szól a NÉBIH témával kapcsolatos szakvéleménye. A vizsgálatok természetesen még folynak, hiszen a nagyszámú minta elemzése sok időt vesz igénybe. Kétségtelen azonban, hogy ebben a kérdésben igazságot kell szolgáltatni, és a méhek védelmében minden lehetséges jövőbeli intézkedést meg kell hozni. A méhek pusztulása, egyedszámuk csökkenése – közvetve – akár a jövőnket is veszélyezteti, amit reális mérlegeléssel könnyű belátni. Előzzük meg a végzetes hibát azzal, hogy a növényvédőszer-használatban nem tévedünk!

SZERZŐ: NZ.