Állja a piaci versenyt a hazai abroncsforgalmazó

2018. szeptember 13-án a Marso Kft. immár második alkalommal tartotta meg BKT Szakmai Napját, amelynek ismét a Lázár Lovaspark adott otthont. Az első rendezvényhez hasonlóan most is sikeresen zajlott a partnertalálkozó, amelynek színvonalát a nagy érdeklődés és a magas részvételi arány is mutatta. A számos szakmai információ mellett a találkozón a kötetlen beszélgetés, illetve a szórakozás is helyet kapott.

Az eseményt Szojka Attila, a kft. tehergépkocsi- és mezőgazdasági termékvonalának vezetője nyitotta meg, aki először számot adott a tavalyi, sikeres gazdasági évről: 14 400 tonnányi abroncsot szállítottak, ami átlagosan napi 16 kamionnyi árut jelent. Az idei év nehézségei közül kiemelte a munkaerőhiányt, valamint a kínai abroncsok egyre szélesebb körű terjedését, amivel tartani kell a versenyt. – Mindezek ellenére termékeink, hozzáállásunk és az üzleti modellünk nem változott. Gőzerővel dolgozunk − hangsúlyozta Szojka Attila. A BKT vállalat világszinten elismert, abroncsai minősége megkérdőjelezhetetlen, hiszen folyamatosan tesztek révén újítják portfóliójukat, 2020 és 2022 között is nagyobb fejlesztéseket, innovációkat terveznek. A BKT minőségét az is mutatja, hogy miközben évente mintegy 30 ezer abroncsot értékesítenek, a kiszállított termékek közül mindössze 20-30 darab érkezik vissza garanciális problémával; sok esetben ezek is amiatt, mert a felhasználók nem a megfelelő mintázatú abroncsot választják az adott munkára.

Főszerepben az abroncsok

A Marso Kft. képviseletében Simon Zsolt tehergépkocsi- és mezőgazdaságiabroncs-menedzser a már jól bevált mezőgazdasági abroncsok, illetve a legújabb munkagép- és targoncaabroncsok tulajdonságainak és teszteredményeinek ismertetése mellett bemutatta az IF, VF technológiát is. Egyre több az IF és VF jelölésű BKT mezőgazdasági abroncs, amelyek szerepe és fontossága meghatározó a jövő mezőgazdaságában, alacsonyabb légnyomás melletti nagyobb terhelhetőségük és kisebb talajtömörítésük eredményeként. Csúcstermék az Agrimax V-Flecto, ami elsőként már NRO (keskenyfelni-opció) kivitelben is készül, azaz a hagyományos, normál felniken is használható ez a VF-es abroncs, nem kell szélesebb felni hozzá, mint alapesetben. A teleszkópos rakodógépekhez, kotró-rakodógépekhez fejlesztett radiál mezőgazdasági-ipari Multimax MP 527 abroncsot nagyobb érintkezési felülettel tervezték, hogy egyenletesen érintkezzen a talajjal, a hosszabb abroncsélettartam és a kemény felületeken történő legjobb tapadás érdekében. Erős oldalfal és kiváló hosszanti stabilitás jellemzi. Földmunkagépekhez az SR30 acélradiálabroncsot kínálják, a kivételes stabilitás és vezetési teljesítmény érdekében. A Maglift tömör targoncaabroncsok és azok új, Nonmarking, azaz nyomot nem hagyó változatának megjelenése mellett az LM81 típusjelzésű acélradiál targoncaabroncs-újdonságot is bemutatták. A szakmai napon a hazánk legnagyobb, magyar tulajdonú gumiabroncs- és autószerviz-hálózatával rendelkező Marso Kft. minden fontos termékét és szolgáltatását igyekezett bemutatni. Országszerte 16 településen 22 telephellyel várják közvetlenül a vásárlókat, ezenkívül további hat Marso Franchise Partner, illetve egy 60 tagot számláló hálózat is a vevők rendelkezésére áll.

Györkös Gábor, a Gumi-Profi Team Kft. pápai telephelyének vezetője:

„A Marso Kft.-vel több mint 25 éves a szakmai kapcsolatunk, többféle szegmensre vásárolunk tőlük abroncsokat, kiváló termékeket forgalmaznak. Az egyik legelterjedtebb, választékában, méretében a legjobban fejlődő termékcsaládjuk, a BKT nálunk is megtalálható. Számomra fontos, hogy egymással jól tudunk együttműködni, szinte baráti kapcsolatban vagyunk. A kft. csapata nagy hangsúlyt fektet a partnerségre, velünk, a kereskedőkkel együttműködve próbálják kihozni mindenből a legjobbat. Ügyelnek a folyamatos kapcsolattartásra, és arra, hogy az újdonságokról mindig időben értesüljünk.”

SZERZŐ: KALMÁR NÁRCISZ

no