Télutói látogatás a Muravidéken



Február első hetében még téli nyugalom honol a földeken. A Muravidékre is igaz, hogy „senki nem akar termelni, csak kereskedni”, ennek okai a hagyományban, de a birtokszerkezetben és a földek tulajdonjogában is rejlenek
Február első hetében még téli nyugalom honol a földeken. A Muravidékre is igaz, hogy „senki nem akar termelni, csak kereskedni”, ennek okai a hagyományban, de a birtokszerkezetben és a földek tulajdonjogában is rejlenek

A külső szemlélő számára az egykori Jugoszlávia egységes ország képét mutatta, amely a „keleti blokk” országai számára bizonyos szempontból már a „nyugatnak” tűnt, noha nevében szocialista volt, és egypártrendszert működtetett. A magyar állampolgárok számára „határesetnek” számított; nem lehetett annyiszor oda utazni, mint például Lengyelországba, vagy Romániába, de mégis többször lehetett menni, mint a vasfüggönytől nyugatra lévő országokba.

Sokáig egy ország volt – és mégsem elég sokáig…

Jugoszlávia azonban szövetségi köztársaságként működött, az egyes tagköztársaságok pedig nagyon is különböző történelmi és etnikai alapokkal léptek be először a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba, majd a későbbi JSzSzK-ba – ezt igazából most, évtizedekkel az egykori ország fölbomlása után lehet kézzelfoghatóan megtapasztalni. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy valaki Szegedről a tiszaszigeti kishatáron át autózik Törökkanizsán át Zenta felé, vagy Tornyiszentmiklósról megy Lendvára – a különbség égbekiáltó, pedig Szerbia és Szlovénia nem is olyan rég még ugyanannak az országnak a részét képezte.

Kívülről nézve igaznak tűnik, hogy Szlovénia egy majdnem „nyugati színvonalú” ország, ám belülről nézve már egészen más a helyzet, ez pedig különösen igaz a Muravidékre, ahol a munkanélküliség 20-25% is lehet. Az önkormányzatoknál és az államigazgatásnál (itt is) létszámstop van, és mivel a generációváltáson túlvannak, egy darabig nem lehet reménykedni abban, hogy krónikus létszámhiány alakulna ki az adminisztrációban.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) delegációja a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolatépítés stratégiájának szellemében február első napjaiban a Muravidékre látogatott, hogy helyi önkormányzati szereplőkkel és gazdálkodókkal találkozzon – a látogatás tapasztalatait az alábbiakban foglalhatjuk össze.

Dobronak községben a nemrég felújított Dobronaki György Ház a helyi közösségi és kulturális élet központja
Dobronak községben a nemrég felújított Dobronaki György Ház a helyi közösségi és kulturális élet központja

Velünk élő hagyományok a Muravidéken

Szlovéniában a Muravidék – aminek 20%-a mondható zömében magyarok lakta vidéknek – sajátos természetföldrajzi egységet jelent, hiszen területe gyakorlatilag sík, talajai jók, a föld mélye pedig nagyon komoly termálvíz-készletet rejt. A szántóterület 61 535 hektár, ebből 20 ezer hektár a búza, 19 ezer a kukorica, 7 ezer az árpa, 3 ezer a silókukorica és csak 220 ha a zöldségkultúra.

Az állattenyésztés teljesen leépült, Dobronakon például annak idején minden háznál volt állat, ma talán hárman tartanak jószágot; ha 50 tehén van összesen, már sokat mondunk. Sertést már szinte senki nem tart, szárnyast még csak-csak, de azt is csak saját használatra, nem piacra.

A helyiek szerint Szlovénia és ezen belül a magyarok lakta Muravidék sorsa azért (is) alakult sajátosan a közelmúlt történelme során, mert a terület a Délvidékkel ellentétben nem a török hódoltsági területhez, hanem osztrák/magyar fennhatóság alá tartozott, ami az itt élők mentalitását is alapvetően meghatározta.

A magyar kisebbség zömmel a magyar-szlovén határ menti néhány településen lakik (Lendva, Pince, Hosszúfalu, Dobronak), ezek közül a legnagyobb arányú magyar lakossággal Lendva mellett Dobronak rendelkezik (1 300-ból 64%). A helyi közösség egyik lelke – és szervezetének elnöke már a negyedik ciklusban – a 38 évig pedagógusként dolgozó Cár Anna, aki ma többek között a Dobronaki György Ház helytörténeti gyűjteményének gondozója, a kulturális rendezvények és helyismereti programok fő szervezője. Mindezekkel a nyelvi és kulturális azonosságot akarják minél eredményesebben megőrizni, a hagyományokat átörökíteni a fiatalabb nemzedékekre, ami nem egyszerű, de szerencsére a fiatalok zöme ugyanezt vallja.

A helyi általános iskolába 98 kisdiák jár, ők a szlovén és a magyar nyelvet egyaránt tanulják, a helyiek szerint ennek köszönhetően eleve jobb esélyekkel indulnak neki az életnek. 18 magyar nyelvű egyesület működik a Muravidéken, köztük a dobronaki nótásoké, akik 2000-ben például Ausztráliában jártak, az ottani magyarok vendégeként.

A Dobronaki György Ház egyébként nevét arról a Dobronaki Györgyről kapta, aki a faluban született – és vezetéknevét is róla kapta –, életében pedig Pázmány Péter legközelebbi munkatársa volt. Nevéhez fűződik a nagyszombati egyetem és templom monumentális együttesének létrehozása, az egyetem megszervezése és vezetése (sokáig ő volt az intézmény rektora), valamint a győri, a homonnai és a soproni rendház működtetése.

A Ház a helyi közösségi és kulturális élet központja, jelenleg egy kézműves központ kialakításán dolgoznak, ahol a régi mesterségeket szeretnék életben tartani, átörökíteni a fiatalabb generációkra. Szeretnének néhány hektár földre is szert tenni, ahol többek között a kézműves szakkörök alapanyag-szükségletét (is) meg akarják termelni, sőt történelemórát is tartanak itt kisdiákoknak. Nem is akármilyet: Cár Anna, a tanító korhű kosztümbe öltözve; a gyerekek hozzák a fát a vaskályhába; enni pedig hagyományos helyi ételeket kapnak.

Dobronak híres a tojásfestésről is: a hímes tojások ünnepét húsvét előtt tartják, ez mára négy-ötezer látogatót fogadó látványossággá nőtte ki magát. Háromféle technikával készülnek a remekművek: viaszos rajzolással, hagymahéjas festéssel és karcolással.

Ha nincs munka, elnéptelenedik a vidék, elfogy a magyarság

Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke szerint, noha örvendetes a helyi kulturális élet pezsgése, ha nincs elegendő munkahely, munkahelyeket teremtő fejlesztés, a fiatalok nem fognak itt maradni. Hogy ez így van, annak elsősorban történelmi, gazdasági és kulturális okai is vannak.

A történelem és a gazdaság együttesen eredményezte, hogy Lendva környékén annak idején komolyabb ipar kialakult, és igen sok magyar döntött úgy, hogy fölhagy a gazdálkodással, eladja a földjét (legtöbbször a helyi állami gazdaságnak), és elmegy az iparba dolgozni. Ez a rendszerváltozásig működött, sőt, belpolitikai okok miatt még egy darabig utána is, hiszen a szlovén állam – ellentétben a magyarral – nem privatizálta (vagy legalábbis nem a magyarhoz hasonló arányban) az állami iparvállalatokat, így azok tovább működtek – egy ideig (az utolsó két „mohikán” 2009-ben ment csődbe, annak minden következményével együtt).

Egy ideig, mert a versenyképességet szolgáló befektetéseket viszont nem finanszírozta senki, így ezek az egységek az elmúlt években tönkrementek, az emberek pedig az utcára kerültek. Mivel ez a folyamat a Muravidékre Szlovénia többi részéhez képest különösen jellemző volt a jelentősebb iparosodás miatt, a munkanélküliség is itt a legnagyobb, sokszor 20% fölötti. Sajnos emögött az is ott van, hogy a hetvenes években főleg a magyarok adták el a földjeiket, és mentek el az iparba dolgozni, Lendvára, Muraszombatra, a gyárbezárások után viszont hiába jöttek vissza, már nem volt megművelhető földjük – ebből a helyzetből kell most kitörniük!

Horváth Ferenc szerint a magyar közösség számban ugyan kisebb lett az elmúlt években, de tudásban, képességben sosem volt ilyen erős. A magyar kormányzat által tervezett támogatási program esélyt jelent a vállalkozási szféra bevonására és a munkahelyteremtésre, az pedig további garancia a sikerre, hogy a magyar kormánnyal kifejezetten jó a kapcsolat. Sajnos a szlovéniai általános felfogás szerint (és valljuk be, nem csak Szlovéniában van így) „mindenki menjen egyetemre, és szerezzen diplomát”, ami valójában nem a legjobb megoldás. Sokkal inkább a gazdaság, ezen belül pedig a mezőgazdaság felé kell fordulni, ami évszázadokon át megélhetést jelentett a helyi embereknek, és biztosított volt az önellátás.

Sajnos ennek a legnagyobb akadályát a birtokszerkezet és a földek tulajdonjoga jelenti. A helyi magyarok körében alkalmazott öröklési gyakorlat szerint ugyanis a földeket mindig egyenlő arányban osztották meg a gyerekek között, aminek egyenes következménye lett a parcellák szétaprózottsága, ami akadálya a gazdaságos művelésnek, és igazából csak a viszonylag kis területen termelhető, de nagyon jelentős jövedelmet adó kultúrák termesztése jöhet szóba. (A szlovén családoknál – akik közül sokan 1920 után jutottak földhöz – viszont általában csak egy gyerek örökölt földet, az, aki vállalta, hogy továbbviszi a gazdaságot, a testvéreket más módon fizették ki.)

A határ mentén egy hektár föld 8-10 ezer eurót ér, picit beljebb, a muravidéki szlovén többségű településeken már 12-15 ezret. Ahogy a helyiek fogalmaztak, „ott megéri a földet művelni, a magyaroknak valahogy nem”. Általában igaz az is, hogy a magyarlakta vidékeken sokkal inkább volt ipar, így az ott élőknek volt választási lehetőségük, a szlovén vidékeken – főleg a hegyekben – viszont gyakorlatilag nem volt alternatívája a mezőgazdaságnak. Egyébként lehet, hogy ez is hatással van a szlovén mezőgazdasági politikára, ami elsősorban a hegyvidéki gazdálkodásban gondolkodik, a Lendva környéki magyarok szerint a melegebb klímájú, síkvidéki területekkel „nem tud mit kezdeni”.

A termelőmunka (hiányzó) becsülete

A Muravidékre is igaz, hogy „senki nem akar termelni, csak kereskedni”, ami a gazdasági mutatókban is meglátszik, hiszen a kereskedelem aránya a gazdaságban 70%. A munkaerő drága, mindenki igyekszik a termelést a magyar oldalra átvinni, vagy magyarországi munkaerőt alkalmazni, a szlovéniainál alacsonyabb bérért. Az élelmiszer-feldolgozás tönkrement, a vágóhidak, húsfeldolgozók bezártak – igaz, már állat sincs, amit vágni lehetne. (A muraszombati vágóhíd egykor naponta 500 marhát vagy 3 000 sertést tudott levágni!) Ezért nagyon nagy jelentőséggel bírna, ha a magyar kormány által fölajánlott támogatás egy részének segítségével egy olyan mintagazdaságot tudnának kialakítani, amivel helyreállítható a termelés, a helyieket (újra) meg lehet tanítani termelni, középtávon pedig kialakítani egy szövetkezeti modellt.

Balaskó József, a három éve működő Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Szövetségének elnöke emlékeztetett arra, hogy háromoldalú megállapodást kötöttek a NAK-kal és a szlovén mezőgazdasági és faipari kamarával, és közösen szeretnék a helyi mezőgazdaságot, ezen belül például a falusi turizmust fejleszteni. De ezt például komolyan fékezi, hogy a legközelebbi akkreditált vágópont 50 kilométerre van…

További gond szerinte, hogy Szlovénia, természetföldrajzi adottságai miatt, nagyon sok termék esetében messze nem önellátó, zöldségfélék esetében például ennek aránya csupán 30%, mégis olyan (alacsony) áron kapható import zöldség, ami tönkreteszi a helyi termelést. A korábban már említett öröklési szokások miatt nagyon sok az úgynevezett nadrágszíjparcella, amiket gépesíteni szinte lehetetlen, a gazdák mégis megszokásból főleg kukoricát és búzát termesztenek rajtuk, mivel annak idején a gyári munka mellett olyan kultúrákkal igyekeztek foglalkozni, ami másodállásban is komolyabb erőfeszítés nélkül termeszthető.

A muravidéki gazdák szerint magyarországi társaik szerencsések, mivel a magyar kormányzat nagyon komoly gesztust tett a helyi termékek népszerűsítésének fölkarolásával – remélik, egy mintagazdaság-projekttel ennek is lendületet lehet adni. Hogy miként lehet munkára ösztönözni a munkanélkülieket egy olyan szociális ellátórendszer mellett, amiben a munkanélküli segély alig marad el összegben az átlagos keresetektől, még megválaszolandó kérdés. A mintagazdaság-projektben először az állattenyésztést és a más, nagy kézimunka-igényű ágazatokat szeretnék megcélozni, először mintegy húsz hektárban gondolkodva, Lendva középponttal, és 4-5 környező településre fókuszálva; ezeken szakosodott telepeket alakítva ki. Igyekeznek a bortermelést is fellendíteni – sajnos az EU-csatlakozás után itt is sok szőlőt vágtak ki a támogatásért cserébe –, s bár kevesen voltak, akik inkább minőségi borok termelésébe és a vendéglátásba vágták a fejszéjüket, de szerencsére vannak ilyenek!

A program megszervezésében nyújtott nélkülözhetetlen segítségért köszönetünket fejezzük ki dr. Kovács Ildikó tanácsos asszonynak, lendvai kereskedelmi szakattasénak.


Ez a cikk a MezőHír 2016/03 - márciusi számában jelent meg.