MezőHír – 2016-03 – március




Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.


Rendhagyó interjú Fodor Mihállyal

Készülünk a 20. születésnapra!

Bár a lap hasábjain havonta több írással is jelentkezik, igazán reflektorfénybe csak különleges esetekben kerül lapunk tulajdonos-főszerkesztője, Fodor Mihály. Most felmerült néhány olyan aktuális és fontos téma, ami miatt – rendhagyó módon – kivételt tett. A MezőHír szerkesztőségében vele készült interjút olvashatják.

– Az elmúlt hónapok több változást is hoztak a lap életében. Kérjük, foglalja össze ezeket!

– Valóban mozgalmas volt ez az időszak. Egy több éve formálódó cégcsoportnak lett része tavaly augusztusban a MezőHír és társlapunk, a GÉPmax is.

Az alapkoncepció az volt, hogy a cégcsoport a hirdetői igényeket teljes körűen képes legyen lefedni – akár a nyomtatott, akár az online felületeken való megjelenésre, illetve a rendezvényeken való megjelenésekre gondolunk. Az alapötlet jó volt, menet közben azonban kiderült, hogy bár céljaink ugyanazok, bizonyos fontos kérdésekben alapvetően máshogy gondolkodunk üzlettársaimmal. Ahogy ezt mondják, „máshogy vagyunk bedrótozva”. Hosszú beszélgetések után született meg a döntés, hogy a közös munkát nem kell erőltetni, egészségesebb még az elején közös megegyezéssel lezárni a folyamatot.

Így ٢٠١٦. február ١٥-étől a két lapot tulajdonló Mezőhír Print Kft. tulajdonosai ismét kizárólag mi vagyunk feleségemmel, Krisztinával, akivel ١٩٩٧-ben indítottuk a MezőHírt, az online és a rendezvényszervező cégeket pedig korábbi két tulajdonostársam viszi tovább.

A mostani helyzetben – ahogy az eddig eltelt majdnem húsz év során – jól érzem magam, hiszen megint csak a két lap és azok online felületei sikeréért dolgozom teljes erőbedobással, és ez egyszerűbbé és hatékonyabbá is teszi a munkám. Kollégáim, akik közül van, aki közel 20 éve a csapatban dolgozik, de legtöbben tíz év fölötti időt töltöttek már nálunk, szintén ezért a célért dolgoznak nap mint nap.

– Melyek a legnagyobb kihívások ma Magyarországon egy kis kiadó számára?

– Csak a legfontosabbakra térek ki, nézzük például a gazdasági részt: mit szeretnének a partnerek? A lap legyen izgalmas, tartalmas. Sok független anyag legyen benne, minél kevesebb hirdetéssel. Készüljön nagy példányszámban, igényes kivitelben, de ne legyen drága se az előfizetés, se a hirdetés… Természetesen a kiadó részéről egyértelmű igény, hogy mindezek mellett még legyen nyereséges is! Erről az a vicc jut eszembe, hogy a gyors, a jó és az olcsó közül mindig csak két paraméter választható, a harmadik már nem fog menni…

Visszatérve a sok igényhez; mi a kezdetektől olyan tartalmas, korszerű, igényes kivitelű lapot adtunk ki, amely partnereink igényének megfelel. Nem kívántunk a legolcsóbbak lenni, hiszen a mozgásterünket meghatározó nyomdai és postai költségek igen jelentősek.

Így lehet jelen egyszerre számos független, csak a MezőHírben meg-jelenő anyag a szakmai hirdetésekkel, PR cikkekkel együtt, és így tudjuk magunk fenntartani a lapot: a politikától, pártoktól a kezdetektől fogva teljesen függetlenek voltunk és maradunk.

Kihívás még az online-tartalmak előretörése is. A gyakorlat azt mutatja, hogy a két piac inkább kiegészíti, mintsem helyettesíti egymást, így rövid távon erőteljes hangsúlyeltolódásra nem számítok. Az olvasók mást keresnek az online-térben, és mást várnak egy havilaptól. Mi erre odafigyelünk, így a webes felületeink fejlesztése is jelentős hangsúlyt kap idén.

– Melyek voltak azok a lépések, amiket a korábbi években a legjelentősebbnek tartott?

– Mint említettem, számunkra nagyon fontosak a hirdetési bevételek. Hirdetőink biztonsága fokozott figyelmet kap a részünkről. Ezért a MezőHír még ٢٠٠١-ben, az agrárlappiacon elsőként csatlakozott a Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetséghez, amelynek azóta is tagja. Társlapunk, a GÉPmax szintén alapításától, nyolc éve tag a szövetségben. Ez azt jelenti, hogy a nyomtatott és terjesztett adatokat partnereink folyamatosan nyomon követhetik, vizsgálhatják a trendeket, összevethetik az adatokat. Ezt a költséget és az auditáláshoz kapcsolódó pluszmunkát hirdetőpartnereink biztonsága érdekében vállaltuk be, és folytatjuk továbbra is.

Beszédes tény, hogy versenytársaink csak több mint 10 év után követték példánkat – már aki, hisz rajtunk kívül eddig csak ketten vállalták a megmérettetést. Mivel a hazai nyomtatott média legrangosabb képviselőinek évtizedek óta ez az iparági szabvány az irányadó, én a magam részéről nem látok okot arra, hogy a mezőgazdaság területén ne lenne megfelelő.

(Egyébként a www.matesz.hu oldalon mindenki kedvére böngészhet az agráros és a más iparágakban működő lapok adatai között).

Az is izgalmas kérdés ugyanakkor, hogy ha már egy szabvány szerint auditálunk, akkor ne kezdjünk el bizonyos értékeket önkényesen fölülírni: pl. ha egy lap ingyenes, akkor ne kezdjen „előfizetési számokat” publikálni, és azt mondjuk a MezőHír előfizetői számaival összehasonlítani… S ha a szövetség honlapján a táblázatok „előfizetés” rubrikájában a 0 szerepel, akkor ne mondjuk, hogy „az egyébként több ezer”…

Az már csak a hab a tortán, hogy ha egy lap nem vállalja ezt a megmérettetést, akkor ne hasonlítgassa bármelyik auditált lap adatait a saját, ily módon nem hitelesített értékeivel! Sajnos ilyen is előfordul a piacon, ezért szorgalmazom, hogy minden érintett saját érdekében nézzen utána a hiteles adatoknak. A MezőHír jelenleg is a legnagyobb, auditált példányszámmal rendelkező agrárszaklap, és ezt a pozíciót mindenképpen megtartjuk a jövőben is.

Másik fontos lépés volt, hogy szinte a kezdetektől független kutatási adatokkal segítjük hirdetőink munkáját. Ez egyre fontosabb lett a piacon, és ezt akkor is kiemelten kezeljük, ha látjuk, hogy az elmúlt években „sűrűbb lett” a mezőny. Ezeket a visszajelzéseket, méréseket a helyén kezeljük, figyelünk a tendenciákra, és a terjesztési struktúrát olyan módon változtatjuk, hogy ezekben a kutatásokban folyamatosan az általunk kívánt eredményeket érjük el.

– Mit lát egyébként ma az agrárlapok piacán?

– Ahogy említettem, az elmúlt években több szereplő erősödött, ami jó az olvasóknak, hirdetőknek is. Egyre nagyobb a verseny, amiből a partnerek profitálhatnak a legtöbbet.

Sajnos azonban negatív jelenség is tapasztalható: néhány versenytárs másokról a partnereknek különféle hamis statisztikákat és híreket terjeszt. Ez a hozzáállás alapvetően ellenkezik azzal a mentalitással, etikával, amit mi az elmúlt 19 évben alapvetőnek tartottunk.

Mi úgy gondoljuk, hogy nekünk csak saját eredményeinkkel kell meggyőzni a partnereinket arról, hogy nálunk hirdetni jó befektetés. Aki valódi minőséget ad ki a kezéből, annak se szüksége, se ideje nincs arra, hogy a másik portékáját szidja – én úgy látom, hogy ezt a jól teljesítő versenytársaink is így gondolják.

– Szóba került a fejlesztés is. Merre halad ezen a területen a MezőHír a továbbiakban?

– Ezen a téren is nagyon izgalmas év elé nézünk! Tartalmilag, formailag is sok újdonságot tervezünk, amik közül néhány már most is látható a lapban, de a java még előttünk áll. Még több olyan egyedi tartalommal jelentkezünk, amit a kedves olvasó csak nálunk talál.

Mostani számunkban már szerepel két új rovat, az Exkluzív és a MezőHír-portré is. Ezekben olyan, a piacon ismert és elismert embereket szólaltatunk meg, akik szakterületükre komoly rálátással rendelkeznek; érdekes, izgalmas, emellett az egyéniségüket is megmutató írásokat olvashatnak róluk. Ezen kívül még több új tervünk is van, új szerzőkkel, rovatokkal kapcsolatban, amelyeket hamarosan felfedezhetnek majd az olvasók lapunkban. Megújul a MezőHír arculata, a kor stílusának megfelelő kivitel a közeli jövőben debütál!

Hamarosan indul születésnapi kampányunk is, hisz jövőre, 2017 márciusában lesz 20 éves a MezőHír! Ez a jubileum rendkívüli alkalom számunkra, büszke vagyok arra, hogy már itt tartunk. Szeretnénk ezt az évfordulót méltóképpen megünnepelni, így mindenkinek figyelmébe ajánlom majd a következő számokat is, hogy a részletekről tájékozódjon!

Összefoglalva az eddigieket: egy médiavállalkozás élete tele van mérlegelésekkel, döntésekkel, rengeteg tervezéssel, munkával. Örülök, hogy 48 évesen részese és vezetője lehetek ennek a nagyszerű munkának. S mivel a nyugdíjaskor még messze van, nagy kedvvel és energiával vágok bele a következő szakaszba is!


Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.




Ez a cikk a MezőHír 2016/03 - márciusi számában jelent meg.