Másodszor is HARDI NAVIGATOR



A hoboli telephelyű Pap és Papp Kft. a korábbi HARDI NAVIGATOR vontatott permetezőgépét szintén egy ilyen típusú, de magasabb felszereltségű, s az új DynamicFluid4 rendszerrel ellátott munkaeszközre cserélte. Interjúnk során a cég tulajdonosát egyebek között arról is megkérdeztük, mennyire elégedett a HARDI új folyadékszabályozási rendszerével.

A Baranya megyei Hobol településen lévő Pap és Papp Kft. egyik tulajdonosával, Papp Imrével beszélgettünk a HARDI NAVIGATOR permetezőgéppel kapcsolatos tapasztalataikról. Először azonban arra kértünk, hogy mutassa be a gazdaságukat.

– A rendszerváltás után, az első gépberuházási pályázat idején, öcsémmel közösen kezdtünk el gazdálkodni, először mindketten egyéni gazdálkodóként.

Édesapánk kárpótlási jegyén árverésen sikerült 80 hektár termőföldhöz jutni, ezzel együtt összesen mintegy 100 hektárnyi területet művelhettünk.Két év múlva megalapítottuk cégünket, a Pap és Papp Kft.-t, s napjainkra elértük, hogy mintegy 500 hektáron gazdálkodunk; ebből nagyjából 300 hektár cégünk saját földje.

A területeink mintegy felén kukoricát, s több mint 100 hektáron szóját termesztünk, ennek zöme vetőmag-előállítás. 130-140 hektár területen gabonát is termesztünk, ebből mintegy 100 hektáron vetőmagot. A gabona fele tritikálé, a többi őszi búza és őszi árpa.

17-18 aranykoronás nagyon kötött barna erdőtalajon gazdálkodunk a Dráva völgyében, átlag táblaméretünk 10-12 hektár közötti.

– Milyen a gazdaságuk gépellátottsága?

– A növénytermesztéshez teljes körűen gépesített a vállalkozásunk. 200 és 260 lóerős erőgépeink végzik a talajmunkát, a kisebb teljesítményű traktoraink a növényvédelmi munkában, a növényvédőszer-kijuttatásában, vetésben, sorközápolásban és szállításban vesznek részt. A betakarítást CASE IH kombájnunkkal végezzük. MTZ 80-as traktorunk – amivel gazdálkodni kezdtünk – a mai napig megvan, de már nem dolgozunk vele.

Az igényes növénytermesztéshez minden munkaeszközzel rendelkezünk, ezek között található a HARDI NAVIGATOR vontatott permetezőgép is.

– Bérmunkát vállalnak?

– A vállalkozásunk kezdetén sok bérmunkát vállaltunk, ám jelenleg mindössze 150-200 hektár területen végzünk ilyen tevékenységet a régi ügyfeleinknek és a kollégáinknak. Ezek zöme teljes körű szolgáltatás.

DynamicFluid4 – egyenletesebb és pontosabb növényvédelem

– Hogyan értékeli az új DynamicFluid4 rendszert?

– Az első NAVIGATOR permetezőgépünket 2003-ban vásároltuk, ami még teljesen manuálisan működött; ehhez két éve vásároltuk meg a GPS-alapú szakaszolót. Az új gép azonban már ezzel készült.

A korábbi NAVIGATOR permetezőnk 18, míg a jelenlegi HARDI 24 méter széles szórókerettel ellátott, amivel sokkal gazdaságosabban tudjuk elvégezni a növényvédelmet.

A NAVIGATOR könnyű kezelhetőségű, alapfelszereltsége is jó, de opcionális lehetőségeinek köszönhetően a legmagasabb igényeket is kielégíti.

Új NAVIGATOR permetezőgépünk már a DynamicFluid4 rendszerrel ellátott, de a korábbi gépünk még a hagyományos folyadékszabályozási rendszerrel szerelt, amelynek viszonylag hosszabb volt a reakcióideje.

Az új DynamicFluid4 folyadékszabályozási rendszer öt ponton méri másodpercenként húszszor a nyomást, sebességet, a fordulatszámot és a nyomásállító motor pozícióját. Ezeket az adatokat regisztrálja a számítógép, s ha egy értéket megváltoztatok, például sebességet csökkentek, akkor egy előző adat alapján a számítógép tudja, hogy milyen beállítás szükséges: tulajdonképpen képes „előre gondolkozni” ez a rendszer.

Az eddigi 15-20 méteres távolság, amíg a szóráskép felépült, a DynamicFluid4-nak köszönhetően mindössze 5-7 méter közöttire csökkent. Az új folyadékszabályozási rendszerrel a növényvédelem egyenletesebb és pontosabb, így ezt rendkívül jó megoldásnak tartjuk.

IntelliTrack vonórúdkormányzás – tökéletes nyomkövetés

– Tud még említeni hasonlóan jó funkciót a HARDI permetezőgépen?

– Számos hasonlóan kiváló megoldás található a NAVIGATOR permetezőgépen.

Az IntelliTrack vonórúdkormányzásnak köszönhetően a permetezőgép kerekei tökéletesen követik a traktor nyomvonalát, így kisebb a kerekek által okozott kár. Ezt úgy éri el, hogy a rendszer méri a traktor bekormányzási szögét, s a kormányzás vezérlőegysége biztosítja, hogy a traktor és a permetezőgép kerekei ugyanabban a nyomban haladjanak. Ez jól nyomon követhető a gyakorlatban is: amikor a traktor a fordulóban már kanyarodik, a permetezőgép még egyenesen halad tovább, és csak akkor kezd fordulni, amikor a kerekei elérik a traktor nyomvonalát.

A rendszer könnyen csatlakoztatható és kezelhető, s még kedvezőtlen terepviszonyok között is biztonságos nyomkövetést biztosít.

Az IntelliTrack nyomkövető olyan biztonsági funkcióval van felszerelve, amely megakadályozza, hogy a munkahengerek az adott fordulási sugárhoz viszonyítva túl nagy haladási sebességnél kormányozzák a vonórudat; ez megakadályozza a felborulást. Eleinte szokni kellett a Dinamikus Elektronikus Vezérlés-t, de ma már rendkívül jó biztonsági lehetőségnek tartom. Ez a funkció letiltja a nyomkövető rendszert felborulás veszélye esetén.

Ha például 15 km/h sebességnél 90 fokos fordulót próbálok végrehajtani, akkor az IntelliTrack rendszer automatikusan feldolgozza az adatokat, és egyenesbe kormányozza a vonórudat.

A rendszer érzékenység igény szerint beállítható. A kalibráláskor kettő kisméretű láncot kell a traktorhoz csatlakoztatni, mielőtt a permetezést megkezdjük. A tartókkal együtt a két összekötő lánc egy trapéz alakot hoz létre, ami meghatározza a bekormányzási szöget. Kanyarodáskor a nagyobb stabilitás elérése érdekében a váz és a vonórúd közötti forgástengely szöget zár be, s ez lehetővé teszi, hogy a fordulási sugár hat méter alá csökkenjen.

Nagyméretű HC 8500 monitor – automata szórókeret szakaszvezérléssel

– Milyennek találja a NAVIGATOR monitorját?

– A HARDI NAVIGATOR permetezőgépünk HC 8500 típusú, nagyméretű monitorján az összes szükséges információt megtaláljuk.

A HC 8500-as készülék nagyfelbontású színes kijelzővel rendelkezik, amely még erős napfényben is jól látható. A HARDI monitorja jól áttekinthető és könnyen kezelhető. A készüléken USB csatlakozó is található, így szükség esetén egyszerűen megoldható az adatátvitel is.

A GPS alapú automata szórókeret szakaszvezérlés igen gazdaságos megoldás. Mi a 15 cm-es pontosságú GPS-t használjuk, de a permetezéshez ez a pontosság tökéletesen elegendő.

A szórókeret szakaszainak nyitása és zárása műholdjelek alapján történik. Ezzel a rendszerrel egyrészt a gépkezelő munkája is könnyebb, másrészt feltűnően gazdaságos, mert ugyanarra a helyre kétszer nem permetez: azt a szakaszt automatikusan lezárja, ahová már korábban juttatott ki növényvédő szert.

Egy éve használjuk az új NAVIGATOR permetezőgépet, s vele együtt a számos innovációt, gazdaságos és kényelmi funkciót. Először szokatlan volt, de aztán gyorsan megismertük, s manapság jóval könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb a munka ezekkel a megoldásokkal.

Cs Zs


Ez a cikk a GÉPmax 2016/02 - februári számában jelent meg.