Húsz év munka és erőfeszítés gyümölcse kezd beérni



Ficsor Árpád nagyon fiatalon kezdett gazdálkodni. Eddigi pályája során nem voltak nagy koncepciójú tervei, mindig a következő lépésre koncentrált. Az idő őt igazolta; mint mondta, maga is csodaként éli meg, ahová mostanáig eljutott – a néha nagyon nehéz időszakok ellenére.

Ficsor Árpád a Pest megyei Dunaharasztiban él és gazdálkodik, feleségével közösen. Árpád nem szülői indíttatásból lett gazdálkodó; felmenői egyrészt egészen más területen dolgoztak, másrészt nem is örültek a döntésnek, hogy fiuk állattenyésztéssel akar foglalkozni.

– Hogyan lettél mégis gazdálkodó?

– Gyermekkoromban szívesen kertészkedtem, s rengeteg hobbiállatot tartottam. Emellett a művészettel is próbálkoztam – rajz, grafika –, amiben tehetséges is voltam, de már akkor is a fáradsággal végzett munka eredménye töltött el igazán megelégedéssel.

– Milyen szakmát választottál végül?

– Nagyon szerettem volna állatorvos lenni, viszont a tanulásban ehhez nem voltam elég kitartó, így dísznövénykertésznek tanultam a kőbányai szakiskolában.

A kertépítés is tetszett, de az állatok jobban vonzottak, ezért 16 évesen, egy külterületi zártkertek összevonásával kialakított telepen kezdtem sertéstenyésztéssel foglalkozni. Ezt a telephelyet édesapám vásárolta.

Az állomány hat kocából és egy pietrain kanból állt, ennek szaporulatát értékesítettem. Emellett mindössze 2 hektár területen a növénytermesztésbe is belevágtam, miközben esti tagozaton gimnáziumba jártam.

Idővel egyre inkább a szarvasmarha-tenyésztés felé húzott a szívem, amiben nagyszüleim is bátorítottak. Vásároltam először kettő, majd három holstein-fríz borjút, amiket felneveltem, s vemhes üszőként eladtam. Ebben az időben fejeztem be gimnáziumi tanulmányomat, s 1997 óta egyéni vállalkozóként dolgozom.

Most én is azt mondom: ha nem élünk meg száz tehénből és annak produktumából, akkor többől sem
Most én is azt mondom: ha nem élünk meg száz tehénből és annak produktumából, akkor többől sem

Egy idő után nem akartam holstein-frízt tartani, mert nem tetszett a fajta szerkezete és felépítése, de az iparszerű tartástechnológia sem igazán. Tapasztalt szakemberek javasolták, hogy kezdő állattenyésztőnek jobb a magyar tarka, ami sokkal jobban tolerálja a tudatlanságomat, a technológiai és technikai felkészültségem korlátait, valamint a takarmányozási hiányosságokat. Az öt vemhes üszőt eladtam, s vásároltam húsz darab szűz magyar tarkát Bonyhádról. Az eddigi életemet számos „csoda” kísérte, ilyen az is, hogy adtak nekem Bonyhádon üszőt, hiszen akkor még nem foglalkoztak értékesítéssel.

Gyermeki naivitással kiszámoltam, hogy a húsz marha tejének leadásából meg tudok élni. A tejipar azonban nem jött ki ezért a mennyiségért, de az is nehezítette a dolgomat, hogy áram hiányában aggregátor kellett a fejőgéphez. Időközben agrármérnöki tanulmányaimat is elkezdtem, állattenyésztő szakon.

Komoly fejlesztésbe vágtam bele annak érdekében, hogy a feldolgozónak megérje kijönni a tejért, s habár szerettem volna kisgazda maradni, láttam, hogy ezt nem tehetem meg. Folyamatosan vásároltam a tenyészállatokat, a törzsállomány rövid idő alatt hatvan marhára nőtt. Ekkor még mindig az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező zártkertben tartottam a marhákat, ponyvatetős szerfás szerű istállókban, ami nagyon lehangoló volt számomra.

Az akkori álmom az volt, hogy szép új betonos telepet építsek, ami öt éven keresztül nem sikerült. Ennek egyik oka az állományfejlesztés miatti pénzügyi lehetőség hiánya, emellett nem találtam olyan területet, ahol mindezt megvalósíthattam volna.

Az öt év viszont kifejezetten jó volt arra, hogy kinyíljon a szemem. Sokat jártam Észak- és Nyugat-Európában, hogy ne csak a saját lehetőségeimet lássam, hanem azt is, hogyan gazdálkodnak munkaerő-hatékonyan más országokban. Célom volt, hogy ne „gumicsizmásodjak” le. Az öt év alatt kialakult bennem, hogy milyen jellegű istállót akarok építeni.

– Öt év elteltével hogyan valósulhatott meg mégis az istálló?

– Ezt is valamiféle csodának tartom. Álmodtam egy nagyot, s állattartótelep-létesítési pályázat keretén belül belevágtunk az istálló megvalósításába, amihez akkorra a területet is megtaláltuk.

A banki tárgyalásokat már a gazdasági válság előtt megkezdtük, s a bank is mellénk állt. Miután a pályázatot elnyertük, elkezdődött az építkezés. A gazdasági válság idején azonban a bank egyoldalúan kihátrált a hitelnyújtásból, emiatt az építést végző cég is levonult területről. Kollégáimmal együtt folytattuk az építkezést önerőből, amíg tudtuk.

Az osztrák építő, a Wolf System akkori igazgatója, mielőtt felszámoltatta volna a cégemet, eljött tárgyalni azzal a bankkal, akitől közben ígérvényt kaptam a további finanszírozásra. Az osztrák üzletember meglepődött a hazai bankok szokásain, s végül úgy döntött, hogy felépíti a telepet, s a törlesztésre is kitalálunk majd valamilyen megoldást.

Az istálló ennyi viszontagság után 2011-ben elkészült, de a hitelt nagyon nehéz volt kigazdálkodni, 3-4 évig ezért dolgoztunk. A kamat magas volt, mégis sikerült ezen is túljutni, igaz, sok rokoni segítséget is kaptam. A török export is segített, valamint az is, hogy területünk harmadán repcét termesztettem, annak ellenére, hogy sok bírálatot kaptam a magas kockázat miatt.

Mostani erőmmel nem tudnám ugyanezt végigcsinálni, hogy albérletben lakom, s közben többszázmilliós beruházásról gondolkodok. A jó Isten adott ehhez erőt és kitartást.

A gazdaság, s jobb oldalon az új ház, ami már valóban a családról szól. Ezzel hosszú évek munkájának első gyümölcse ért be
A gazdaság, s jobb oldalon az új ház, ami már valóban a családról szól. Ezzel hosszú évek munkájának első gyümölcse ért be

– Tervezel állományfejlesztést a jövőben?

– Tíz évvel ezelőtt, még iparszerű fejlesztési gondolkodással, egy osztrák gazda tenyészetét látogattam meg. Beszélgetésünk során megkérdeztem, hogy miért nem növeli az állományának nagyságát. Azt mondta, ha ötven tehénből nem tud megélni, akkor százból sem.

A bankválság és a sok küzdelem ébresztett rá, mit is mondott valójában. Most én is azt mondom: ha nem élünk meg száz tehénből és annak produktumából, akkor többől sem. Amennyiben a tejárak ilyen alacsony szinten maradnak, öt év múlva talán ennél is kevesebb állatot tartunk, mindössze annyit, aminek a tejét feldolgozzuk.

A finanszírozási nehézségek a feleségemet és engem is megtanítottak arra, hogy ne a szokásos utat kövessük, miszerint sikernövényt termesztünk, egységnyi területen, a lehetséges legnagyobb termésátlaggal. Az iparszerű termelést nem láttuk már annyira jövedelmezőnek, mert például hiába megy fel a búza ára, ha ezt ilyenkor az inputanyagok ára is azonnal követi. Ezért elkezdtünk visszavenni az iparszerű termesztési koncepciónkból; kevesebb műtrágyát és növényvédő szert juttattunk ki. Ma már ott tartunk ebben a folyamatban, hogy a közeljövőben átállunk a biológiai növénytermesztésre.

A szarvasmarhákat legelőre engedjük, s nem etetjük már premixszel, annak ellenére, hogy minden állattenyésztő azt jósolta, emiatt tönkremegy az állatállományunk, nem lesz képes termelni és szaporodni.

Hiába az emberi szemnek szép istállónk, a jó Isten gyepre teremtette a marhát. Az új istálló számos problémát okozott: telepünkön rendkívül megemelkedett a gyulladásos tőgybetegségek száma, de a lábproblémás tehenek aránya is 20% fölé emelkedett. Olyan baktériumos körömbetegségek jelentek meg, amitől csak selejtezéssel tudtunk megszabadulni, valamint vírusos borjúmegbetegedések is felütötték fejüket, amivel előtte soha nem találkoztunk.

A növénytermesztés és állattenyésztés területén egyaránt sok olyan negatív hatás ért bennünket, ami arra ösztönzött, hogy visszatérjünk a régi, jól bevált tartásmódhoz.

Az állatállomány és mezőgazdasági területek nagyságán sem kívánunk a jövőben változtatni. A fejlesztések olyan irányba indultak a vállalkozásunkban, ami segíti a különböző munkafázisok csökkentését; például olyan gépeket vásároltunk, amiknek köszönhetően a takarmányt hamar és jó minőségben tudjuk betakarítani. A növénytermesztés során is azt vesszük figyelembe, hogy a szarvasmarhának mi a legjobb.

Azáltal, hogy kizárólag az általunk megtermelt takarmánnyal etetjük állatainkat, valamint, hogy szabad kijárásuk van a legelőre, idővel azt vettük észre, hogy az országban az egyik legjobb szomatikus sejtszám található a telepünkön; teheneinknek nagyon jó a tőgy- és lábegészségügyi aránya, s a hasznos élettartamuk sokkal hosszabb. Emellett azt is tapasztaltuk, hogy nem kevesebb, hanem egyre több pénzünk maradt, ami nagy segítség a rengeteg hitel törlesztésekor.

– Az interneten megtaláltam a honlapotokat (www.parasztsajt.hu). Mikor jött az ötlet, hogy sajtot készítsetek?

– Hat évvel ezelőtt egy svájci barátommal készítettük el első sajtunkat, amit a szüleim pincéjében érleltünk. A sajtkészítésben is próbálunk egyéni utat járni, célunk volt biológiai alapanyagból prémium minőségű bioterméket előállítani.

Jelenleg elég szűk a minőségi sajtok piaca, de azt látom, hogy az emberek számára egyre fontosabb, hogy minőségi élelmiszert fogyasszanak, amit a napjainkban zajló gasztroforradalom is segít.

Úgy gondolom, hogy a sajt is hasonló sikerpályán indult el, amit a bor már megélhetett az elmúlt két évtizedben. Ebben a folyamatban szeretnénk missziót vállalni, megmutatni, hogyan lehet modern eszközökkel hagyományos élelmiszert előállítani, ami ráadásul probiotikum is az emberi szervezet számára.

Azt tapasztalom, hogy aki néhányszor vásárolt minőségi sajtot, az később inkább kevesebbet vesz, de ezt próbálja olyan termelőtől beszerezni, ahol úgy gyártják a sajtot, ami az egészséget is szolgálja. Mi a biotermesztésben és a sajtban látjuk a jövőnket.

– Hogyan értékesítitek az elkészült sajtot?

– A sajtot főként piacok és borászatok számára adjuk el, s most nyitunk az éttermek irányába is, főként Budapesten és vonzáskörzetében.

Olyan kereskedőknek értékesítjük sajtjainkat, akik azt a mi nevünk alatt – Parasztsajt – adják tovább, nem akarnak ezzel extra profitot elérni. Hosszú folyamat lesz, mire igazán kialakul az értékesítési láncolat, de hiszünk termékeink sikerességében.

– Jelenleg a megtermelt tej hány százalékát dolgozzátok fel, s mi a cél?

– Az előállított tej 15%-át magunk dolgozzuk fel. A minőségi sajt előállítása költségigényes, így a késztermék sem olcsó. Mi hosszú távon szeretnénk stabilan fejlődni, így célunk az, hogy a tej 30-35%-ából készítsünk később sajtot. Ha ez megvalósul, a kollégáinknak is jelentősebb béremelést tudunk adni, akik nagyon keményen dolgoznak.

– A sajtgyártásban terveztek fejlesztést?

– A sajtot már korszerű technológiával állítjuk elő, viszont az érlelés a mai napig bérkonténerben történik, ami közel sem biztosít optimális légsebességet és páratartalmat.

Nagy beruházást tervezünk: egy későbbiekben is bővíthető érlelőt, ahol egy üvegen keresztül láthatják vendégeink a hagyományos kéregkultúrás érlelődő sajtjainkat. Ezenkívül egy 120-130 m2 területű gasztronómiai épületet is szeretnénk megvalósítani, ahol termékeinket és a magyar sajtot egyaránt népszerűsíthetjük. Itt szeretnénk kóstoltatásokat és alkalomszerű rendezvényeket is szervezni.

– Hogyan tanultad meg a sajtkészítést?

– Svájcban először helyi sajtkészítőktől tanultam, majd tanfolyamot is elvégeztem kinn. Egy svájci sajtmesterképző tanár pedig a mai napig sokat segít nekünk. Első ilyen témájú szakkönyvem is egy svájci parasztképző iskola sajtmesterképzős tankönyve volt.

Több oktatási intézménnyel működünk együtt, s fogadunk hallgatókat, hogy ezzel is hozzájáruljunk ahhoz, hogy hazánkban is még inkább meghonosodjon a sajtkészítés mestersége.

A napokban norvégok forgattak egy ismeretterjesztő filmet gazdaságunkban az ottani gyermekek számára: a filmet a helyi köztévé mutatja be, amiben láthatják a gyerekek, hogy kell kézzel, illetve géppel fejni a tehenet, valamint hogyan készül a sajt.

– Kérjük, mutasd be a családodat is!

– Eddigi pályafutásom első felét egyedül, a másodikat feleségemmel közösen éltem meg. Most vagyunk 10 éves házasok. A feleségem eleinte nem is gondolta, hogy egy gazdaság ennyi munkával és gonddal jár, valamint, hogy ilyen nagy összeggel kell gazdálkodni, aminek a terhe is nagy.

A feleségem közgazdász végzettségű, s konkrét elgondolásai voltak, milyen területen szeretne kibontakozni, dolgozni. Látva azonban, hogy mekkora szükség van a gyermeknevelés mellett a gazdaságban is rá, úgy döntött, hogy nem épít saját karriert, hanem velem együtt a gazdaságban dolgozik. Ő végzi az adminisztrációs feladatokat, a pályázatok írását, de a farm megjelenésében, külsejének szépítésében is nagy részt vállal. Azt szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll: a feleségem egy ilyen szuper hölgy, ketten jól kiegészítjük egymást.

Egy kilencéves kisfiunk és egy négyéves kislányunk van. Nem tudjuk, hogy folytatják-e, amit elkezdtünk, de azt már látjuk, hogy sok olyan értékkel gyarapodtak, amitől mindenképp gazdagabb érzelemvilágú emberekké válnak: észrevesznek virágot, bogarat és sok egyebet, amit ebben a rohanó világban csak kevesen.

– Nagyon szép házban éltek a gazdaságotok területén. Mióta laktok itt?

– Ez a ház nagy dolog az életünkben, mert 17 évnyi munka után ez már valóban rólunk, s nem a telepről szól. Úgy gondolom, ezzel ért be munkánk első gyümölcse. Addig munkaeszközökért és fejlesztésért dolgoztunk, miközben hosszú éveken át albérletben laktunk.

– Mivel töltöd szívesen a szabadidődet, mi a hobbid?

– Feleségem szokta mondani, hogy nekem a munkám a hobbim is. Hat évvel ezelőtt gerincproblémám alakult ki, ami a mai napig korlátozza a fizikai teljesítményemet és a sportolási lehetőségemet.

Túrázni és utazni nagyon szeretek. Az utazás azért is jó, mert szükségem van bizonyos földrajzi távolságra ahhoz, hogy képes legyek kikapcsolódni.

A gazdasági válság közepette a sok probléma miatt a kiégés határán voltunk feleségemmel. Akkor három hétre elmentünk Svájcba, ahol barátaink élnek, ami nagyon jót tett mindkettőnknek. Az idén is ezt tesszük. Az utazások alkalmával a csendes, nyugodt helyekre, tevékenységre vágyom, mint amilyen például a túrázás a hegyekben.

Úgy gondolom, hogy az a gazdálkodó, akinek nincs néha megnyugvása, vagy ideje arra, hogy gyönyörködjön abban, amit csinál, vagy csak szemlélje a teremtett világ dolgait, az nem jó úton halad. Ha minden este csak kiesünk a traktorból – amiben én is sokáig éltem –, ha hajnalban indulunk fejni, és idővel már az összeesés határán találjuk magunkat, s ha ebből nem tudunk kijönni 15-20 év alatt, odáig fejlődve, hogy valamelyest a bioritmusnak megfelelő életet éljünk, akkor valamin változtatni kell. Nekem most már e változtatás megvalósítása a célom.


Ez a cikk a MezőHír 2016/07 - júliusi számában jelent meg.