Okszerű talajművelés Győrffy Béla nyomán



Győrffy Béla Emlékülés, Martonvásár, 2015.01.14

Okszerű talajművelés Győrffy Béla nyomán

(a szellemi hagyaték folytatása)

Birkás Márta, Szent István Egyetem, Gödöllő

A talajműveléssel foglalkozó mai generáció új kihívások előtt áll.” (Győrffy, 1999)

Talajművelési kihívásokról csak az utóbbi évtizedekben beszélünk. A klasszikus szerzők a növények igényének kielégítését elsődleges feladatnak tartották, s nem kihívásnak. A több évszázadot átfogó időszak ezért kaphatta a növényközpontú művelés kora elnevezést (Birkás, 2009). A növények vélt vagy valós igényének teljesítése óhatatlan járult hozzá a talajminőség romlásához. Bár a talajokat veszélyeztető jelenségek egyre nagyobb teret kaptak a szakirodalomban, az első talajvédelmi intézkedésekre az 1960-as évek közepétől került sor. Ehhez a talajfizika fejlődése és kezdeti eredményei is hozzájárultak. Az időszak (~1975-2000) a talajközpontú művelés kora besorolást kapta. A klíma szélsőségek gyakorisága a talaj fokozott védelmét sürgeti, amelyben a művelés feladata a klíma eredetű károk enyhítése. Az időszakot a sok aggodalomra okot adó évtől (1999/2000) a klímaközpontú művelés korának nevezhetjük. A két utóbbi időszak olyan feladatokkal, kihívásokkal volt teli, amelyek megoldásán folyamatosan kell dolgoznunk. Ezek a következők:

  1. A művelési cél reformja
  2. Talajminőség javítás és fenntartás
  3. Talajvédelem és fenntarthatóság
  4. Okszerű takarékosság
  5. Átgondolt adaptáció és/vagy útkeresés
  6. Klímakár-enyhítés
  7. Előrehaladás, példaadás

A művelési cél reformja

Győrffy Béla A talaj mélyművelése c. vitán (1964. márc. 13) tíz pontban sorolta fel azokat a művelési célokat, amelyek a szakirodalomban uralkodó nézeteket tükrözik. Ezek a lazítás, a gyökerek életterének mélyítése, a vízgazdálkodás, az aeráció, a mikroba tevékenység javítása, forgatás, tápanyagok mobilizálásának elősegítése, a hőgazdálkodás befolyásolása, eróziós károk, és a gyomosság csökkentése. Hozzászólásában – ekkor már tartamkísérleti eredményei voltak – a kritikát sem nélkülözte.

Nem lehet véletlen, hogy a Győrffy Béla nyomdokain járó nemzedék a talajt helyezi előtérbe, s a definíció is ehhez igazodik, vagyis „a talaj a fizikai- és biológiai állapotának megkímélése vagy javítása a védelmi és a termesztési feladatoknak megfelelő módon és mélységig”. Ezzel együtt a talajvédelem is pontosabb meghatározást kapott, vagyis „a talajpusztulás megakadályozása, a fizikai és biológiai állapot javítása és kímélése a környezet minőségének és a gazdálkodás színvonalának fenntartása érdekében” (Birkás, 2011).

Talajminőség javítás és fenntartás

A talajminőség Dexter (2004) szerint a talaj fizikai, kémiai és biológiai állapotának jellemzője. Mint Karlen (2004) rámutat, a talaj funkciók sajátos jellemzője a természetes és a művelt ökoszisztémákon belül. Jelentősége van a növényi és állati termelőképesség, a víz- és levegő minőség fenntartásában és gazdagításában, a humán egészség és élettér megtartásában. A talajminőség fenntartás a modern talajhasználati stratégiák fontos feladata. Karlen szerint a talajminőség bírálat azokra a dinamikusan változó talajjellemzőkre és folyamatokra irányul, amelyek a talajhasználati gyakorlat fenntarthatóságának alapját képezik. A növényközpontú gyakorlat talajminőség romlást okozott, a fenntartható talajhasználat a kárenyhítés esélyét kínálja.

Győrffy (1964) a talajok fizikai tulajdonságainak, és állapotának romlását jó meglátással a sokszor szakszerűtlen és/vagy a túlzott művelés következményének tudta be. A szántóterület felén napjainkig sem adták fel ezt a szokást (Birkás, 2012). A kedvezőtlen klíma jelenségek eseti vagy halmozódó kára további súlyosbító tényező. Győrffy két jellemző kárt – a tömörödést, és az elporosodást – több írásában elemzett (1964, 1995, 1999). Ezek kihatásait, más jelenségekkel együtt kutatjuk. Publikációinkban a gazdálkodási hiba miatt kialakult tömörödést a kiváltó okok szerint különítettük el művelés eredetű, és taposási eredetű kárra (Birkás et al., 2004). Mindkettő felléphet azonos időben és helyen is. Az is bebizonyosodott, hogy a gyógyításhoz több, egymás hatékonyságát javító beavatkozások sora szükséges.

A szerkezet elporosodása – úgy, mint 50-60 éve is – tipikus jelenség száraz talajok művelésekor. Az előzmény az alapműveléskor létrejött rögösség, amelyből a porhanyító menetek után a kívánatosnál több por képződik. Tartamkísérletben módunk van a por nyomon követésére. Csapadékos időszakban a felszínen lévő por eliszapolódását, száradást követően kemény kéreggé alakulását tapasztaltuk. A por egy része azonban – a felszínről, és a felszíni rétegből is – a csapadék vízzel a talajba jutott, pontosabban az első tömör rétegig mosódott. A korábban kialakult tömör réteg kiterjedését, hosszabb csapadékos időszakokat követően, valamennyi alkalommal ki lehetett mutatni (Bottlik et al., 2014, 1. ábra).

1. ábra A művelt réteg portartalma és a tömör réteg kiterjedése összefüggései  (Hatvan, 2004-2012)
1. ábra A művelt réteg portartalma és a tömör réteg kiterjedése összefüggései
(Hatvan, 2004-2012)

 

porosodás megelőzésének egyik ellenszere a porosító művelések mellőzése. Sajnálatosan sok por keletkezik tavaszig az ősszel szalonnáson szántott talajok felszínén. A hiedelmekkel ellentétben a fagyhatás, a porképződés miatt inkább káros. A port ugyanis a szél elhordja, a csapadék pedig, mint fentebb említettem, a talajba mossa. Ez utóbbi jelenség nem várt tömörödést okozott a 2013. tavaszon, 2014-ben nyáron és ősszel. Vizsgálataink szerint a talajszerkezet romlás kiterjedtebbé válik esős idényt követő száraz időszakban végzett műveléskor. A csapadék stressz hatására a talajon kialakult károkat a szárazságra jellemző kedvezőtlen jelenségek súlyosbítják.

A talaj szervesanyag tartalma, annak változása fontos minőség indikátor. Győrffy (1964) második hozzászólása a már említett mélyművelés vitaülésen a Kovács Gábor előadásához kapcsolódott, amelyben a mélyművelésnek betudható széndioxid kibocsátás (vagyis szervesanyag bomlás) növekedéséről közölt adatokat. Győrffy Béla aggodalommal állapította meg, hogy „a normális műveléssel szemben – mélyművelésesetén több szervesanyagot bontunk el 1 hónap alatt, mint amennyit egy évben, országos átlagban, istállótrágyában adni tudunk.” Napjainkban, a pontosabb méréseknek betudhatóan több információval rendelkezünk. Átlagos nyári idényben, 70-75 nap alatt, elmunkálatlan mélyszántással 3,0-3,2 t/ha szén bomolhat el, vagyis gyakran több mint amennyi a talajba juttatott szalma széntartalma. Száraz vagy nedves nyári idényben, a mikrobiális tevékenység korlátozottabb volta miatt 10-22 %-kal kevesebb szénveszteséggel számolhatunk. A mélyművelés módja is befolyásoló tényező. A lazított, valamelyest egyengetett talajok CO2 légzése mérsékelt, harmada a mélyszántásnál mért értékeknek (Tóth et al., 2011).

Győrffy – éppen a fokozott szervesanyag veszteség okán – hívta fel a figyelmet (1964) a mélyművelés hatásának nyomon követésére. Csak ott tartotta szükségesnek, ahol jótékony a talajállapotra, a nedvességre, és a termés többletre, pl. glejes, savanyú vagy erodált talajokon. Szorgalmazta az ilyen irányú kísérleteket. Tartamkísérletünkben végzett vizsgálatokból arra következtetünk, hogy a korábban jónak tartott öt éves lazítási (pontosabban állapot javítási) forduló a klíma eredetű visszaülepedés miatt kedvező szervesanyag mérlegű talajokon sem tartható. Egy-egy erősen csapadékos, heves esőkkel súlyosbított periódus után ugyanis nemcsak a lazított talajokon mutatható ki káros mérvű ülepedés, hanem a több éve nem bolygatott (direktvetéses), s a kedvezőtlen időszak előtt kellően lazultnak minősített talajokon is (Birkás et al., 2012).

Győrffy több publikációban (1976, 1990, 0995, 1997) idézte a martonvásári művelési tartamkísérletek vonatkozó eredményeit (2. ábra), kiemelve a „legkisebb humusztartalmat a legmélyebben művelt kezelésben találtunk, a humuszréteg csökkenése lineáris a talajművelés mélységével.” – hozzátéve „további kísérletekre van szükség”.

2. ábra A talaj humusztartalma kukorica monokultúrában a művelés mélységétől függően (Martonvásár 1960-1968, Győrffy és Szabó, 1976)
2. ábra A talaj humusztartalma kukorica monokultúrában a művelés mélységétől függően (Martonvásár 1960-1968, Győrffy és Szabó, 1976)

talajok humusztartalmának csökkenéséhez kétségen kívül hozzájárult a művelési gyakorlat, így a „sokszántásos” rendszer (~1860-1900), a mélyszántás kedveltsége (1920-1930, 1960-1970), valamint az 1970-es évek végéig tipikus sokmenetes művelés, a fokozott talajlégzés (mikrobiológiai tevékenység) okán.

Napjainkban, bár csökkent a menetszám, a szervesanyag reciklikáció számos termőhelyen elmarad, és a szervesanyag vesztő művelés sem merült feledésbe.

Talajvédelem és fenntarthatóság

Az Agrofórum 1995. évi Talajművelési különszám bevezető cikkében Győrffy Béla a világszerte egyre több követőre találó talajvédő talajművelésre (conservation tillage) irányította a figyelmet. Az elsősorban Észak-Amerikában dívó gyakorlat lehetséges alkalmazásának buktatóit elemezve megállapította, hogy a talaj takarása élő növényekkel olyan mérvű vízfogyasztást eredményez, amely a tenyészidőn kívül sem engedi meg e módszer alkalmazását országunkban. Az elhalt növényi maradványokkal való takarás pedig, tavaszi vetéseknél, a talaj felmelegedését késlelteti. Az elsőként megjelölt tényező napjainkban, két évtized múltán is kritikus. A második, a vetési technikák fejlődésének köszönhetően (maradványoktól mentesített vetősorok) alkalmazható módszerré vált. Ráadásul a tavasszal egyre gyakoribb, s átmenet nélküli erős felmelegedés miatt a felszíntakarás hűtő hatása előnnyé fordult. Cikkének záró mondatát útravalóként, feladatként fogadtuk el. Így szólt: „…alkalmazkodó talajművelést kell folytatnunk.”

Az alkalmazkodó művelés a talajminőség javítása vagy megkímélése harmóniában a termőhelyi, a gépesítési és a gazdálkodási feltételekkel. Olyan talajkondíció létrehozása, amely a káros klímahatás enyhítése révén biztonságosan alapozza a növénytermesztést (Birkás, 2011).

Az alkalmazkodó művelésre Győrffy az Agrofórum újabb Talajművelési különszámába írt tanulmányában is visszatért (1999). A cikkben a múltbeli hibás irányzatok kritikus értékelése mellett újra taglalta a talajtakarással elért eredményeit. Az 1960-ban beállított kukorica monokultúrás kísérletben művelés nélküli variánst is szerepeltetett. „A kísérlettől azt vártam – írta –, hogy ha a kukoricaszárat feltépve és a talaj felszínén hagyva takaróréteget alakítunk ki, el tudjuk érni azt a talajállapotot, mint amely a természetes erdőkben található. Valóban, ez a takaróréteg megakadályozta a talaj felszíni rétegének az elfolyósodását, a talaj szerkezeti elemeinek szétrombolását azáltal, hogy felfogta az esőcseppek energiáját (…) A talaj fizikai, kémiai és biológiai paraméterei mind javultak, kivéve a kukorica esetében a talaj hőgazdálkodását a tavaszi időszakban.” A takart talaj a kísérlet húsz éve alatt általában 2 oC-kal bizonyult hűvösebbnek a takaratlannál, ennek volt tulajdonítható a kukorica fejlődésbeli lemaradása. Győrffy Béla remélte, a talajművelők új generációja ki fogja küszöbölni a talajtakarás negatív hatásait.

A mulcs-művelés oktatását 33 évvel ezelőtt a tarlók és a tarlóhántások vizsgálatával alapoztunk meg, majd munkát kiterjesztettük a tenyészidőszakra is. A talaj szempontjából a nyári aratás utáni időszak egyre kritikusabb, ezért ezt a problémakört széleskörűen kutatjuk (Kalmár et al. 2007, 2013; Birkás, 2009). A több idényt átfogó vizsgálat teljesen kérdőjelessé tette mind a klasszikus „feketére művelés”, mind a nyári mély bolygatás létjogosultságát (3, 4. ábra), amennyiben a felszín rögösen, vagyis vízvesztően, vagy takaratlanul, a hőnek és csapó esőknek egyaránt kitetten marad (B, MM kezelések).

A morzsásodás sorrendje: SMT>BT>SM>MMT>MM>B, vagyis a takarás bolygatatlan, és sekélyen bolygatott talajban volt a legkedvezőbb. Ellenben a nedvesség szerint (3. ábra) a sorrend: BT>SMT>MMT>B>SM>SMR>MM, vagyis a takarás a mélyebb művelés (MMT, lazítás) nedvesség kímélő hatásának érvényesüléséhet is hozzájárult.

5. ábra A 0-50 cm talajréteg átlagos penetrációs ellenállása (MPa) tarlókezelésekben, 65 nappal aratás után, két idényben. Az azonos betűkkel jelöltek között nincs matematikailag megbízható különbség. B: bolygatatlan, takaratlan, BT: bolygatatlan, takart 15, 25, 35, 45, 55, 65 %-ban. LSD0.05: 0.1363 (átlagos idény), 0.2271 (száraz idény)
5. ábra A 0-50 cm talajréteg átlagos penetrációs ellenállása (MPa) tarlókezelésekben, 65 nappal aratás után, két idényben. Az azonos betűkkel jelöltek között nincs matematikailag megbízható különbség. B: bolygatatlan, takaratlan, BT: bolygatatlan, takart 15, 25, 35, 45, 55, 65 %-ban. LSD0.05: 0.1363 (átlagos idény), 0.2271 (száraz idény)

Száraz nyáron, bolygatatlan tarló talajának ellenállását vizsgálva megállapítottuk, hogy legalább 45 % felszíntakarás szükséges ahhoz, hogy a művelhetőség ne romoljon (5. ábra).

A vizsgálatok a termesztési idényen kívüli talajfelszín védelem szükségességét igazolták. A maradványoktól mentesre alakított terület nagyságát a takart tarlók területe a 2003. (aszályos) nyáron haladta meg, majd 70-75 %-ra növekedett (Birkás, 2012). Az előrelépést kétségtelenül segítette a síktárcsák és mulcs-kultivátorok megjelenése. A további növekedés a nyári aratású növények (kalászosok, repce, borsó) maradványainak energia célú használata miatt sajnálatosan nem lesz. A védőanyagtól megfosztott talajok fokozottan ki vannak téve a nyári klíma stressznek (Birkás, 2009). Ahol a tarlómaradvány helyben marad, ott a tarlóművelés módja és minősége befolyásolja a védelem szintjét (Kalmár et al., 2013).

Okszerű takarékosság

Győrffy Béla A talaj mélyművelése vitában (1964) a túlzások ellen az ésszerűség érveit vonultatta fel. A martonvásári művelési tartamkísérletre hivatkozva aláhúzta, az okszerűtlen művelés a talaj szervesanyag tartalmának csökkentése révén idézi elő a fizikai tulajdonságok romlását, amely hosszabb távon már költségnövelő tényezőként jelentkezik. Ezzel magyarázható többek között a külföldi „mélyművelési hullámok” rövid ideig tartó sikere. Úgy vélte, a „mélyművelés gyakorisága és a művelés mélysége a jó kultúrállapotú talajokon a technika és a kemizálás fejlődésével nem növekedni, hanem csökkenni fog.” Ez a jóslat 1975-1988 között beigazolódni látszott. A klíma szélsőségek gyakoribbá válása azonban kissé módosította a takarékossági törekvéseket.

Napjainkban sem a művelés mélység a fontos – mivel előfordulhat, hogy mire a növény gyökeret fejleszt, a lazult-réteg mélység már jelentősen csökkent –, hanem a gyökérzet növekedésére alkalmas élettér minősége. Lehetővé teszi-e a mélyebb gyökerezést – ezáltal száraz idényben a kisebb érzékenységet – adott állapot vagy sem (6. ábra). Ugyanis a már beállt – bár ülepedett – talaj direktvetésben kedvezőbb a gyökerezésre, mint a tárcsatalp tömörödéssel lerontott. „Vizsgálataink szerint a termésre a talajművelés minőségének nagyobb a hatása, mint a talajművelés mélységének” (Győrffy, 1976).

 

1976-ban aggodalommal állapította meg, hogy „becsléseink szerint Magyarországon talajműveléssel évente legalább 25 milliárd köbméter földet mozgatunk meg.” Mi volt ennek az oka? Adott időszak előtt még dívott a sokmenetes művelés, amelyet sokan természetesnek tartották. A több menet alkalmazására napjainkban is vannak példák:

– Ha száraz idényben csak a búza porba vetésében bíznak (klasszikus elvárás volt).

– Ha adott idényben művelésre alkalmatlan a talaj tarlóműveléskor vagy az alapozó művelési beavatkozáskor. A rossz időzítés rossz minőséget eredményez, ám a kelés érdekében javításra van szükség, amelyet több menettel kísérelnek meg elérni.

– Súlyos taposási kárral járó betakarítást követő művelés esetén.

– Ha valamely művelés után olyan időjárási jelenség következik be, amely lerontja a létrehozott állapotot – pl. heves és/vagy sok ülepítő eső –, s a vetés körülményeinek javítása érdekében szükségesnek tűnik újabb vagy több beavatkozás.

Nem véletlen tehát a hagyományos talajművelés definíciója, amely „a teljes felszín megmunkálása, alapozó művelésre ágyeke használata; a növény fejlődéséhez kedvezőnek vélt talajállapot kialakítása ésszerűtlenül több menettel, idő-, energia-, és költség felhasználással; a talaj állapotához alkalmazkodás esetleges, a kevésbé hatásos művelési beavatkozások ismétlése tipikus” (Birkás, 2011).

Átgondolt adaptáció és/vagy útkeresés

Győrffy Béla alaposan ismerte a külföldön kialakult művelési irányzatokat. Az USA-ban életre hívott „minimum tillage” irányzatról Győrffy értelmezése pontosabb (1964, 1995, 1999), mint a különböző fórumokon megjelent fordítások. Nézete szerint a végrehajtáskor „a legszükségesebb műveletek elvégzésére szorítkozunk, és minél kevesebb munkával igyekszünk a talajt a növények fejlődéséhez optimális állapotba hozni.”

Legszükségesebb szó igen fontos, akkor is, ha nincs a mélység említve (nem ezen van a hangsúly), s mivel kedvező állapotot kell kialakítani, a beavatkozás nem lehet szakszerűtlen. A „minimum”, szótári magyarázat szerint valaminek a legkisebb, legalacsonyabb foka. Ha csak erre törekednénk a talajművelésben – volt erre példa a múltban – el kellene felejteni a talajminőség javítása iránti igényt. A „minimum tillage” értékelésekor Győrffy Béla Cserháti munkásságát idézte fel, először ugyanis ő hívta fel a figyelmet a takarékos művelésre, és ő volt az okszerű talajművelés első hazai szószólója. Híressé vált kijelentése szerint „minél kevesebb munkával hozzuk a talajt a növényekre legmegfelelőbb állapotba.” Ugyanakkor azt is látta, mint hat évtizeddel későbbi követője, hogy „a műveletek számának és a művelés mélységének csökkentése addig a határig indokolt, amíg nem megy a termés nagyságának rovására.” Cserháti a művelés okszerűsítésével – más országban – a mimimum tillage alapjait rakhatta volna le.

Érdemes felidézni, hogy országunkban először (1960-ban) Martonvásáron szerepelt művelés nélküli (no-till, direktvetés) variáns a Győrffy által beállított művelési kísérletben. Ezt követően több hazai kutatóhelyen vonták vizsgálatba e sajátos, extenzív gazdálkodáshoz adaptálható módszert. Az első eredmények, s ugyanígy a vele összefüggő, nehezen kezelhető bajok sokak érdeklődését keltették fel. Gödöllőn, ülepedésre hajlamos homokos vályogtalajon 1977-ben, Sipos Sándor irányításával kezdődtek a direktvetés vizsgálatok, s a kísérletek – megszakításokkal – 2002-ig folytak. A kedvezőtlen tapasztalatok ugyanazok voltak, mint a nemzetközi szakirodalomban, vagyis ülepedés, sekély gyökerezés, elgyomosodás, alacsony termés. 2002-ben Hatvan-Józsefmajorban csernozjom talajon hat kezeléses művelési kísérletet állítottunk be. A kezelések a mélység sorrendjében: direktvetés, tárcsázás (12-14 cm), kultivátoros művelés (14-16 és 22-25 cm), szántás (30-34 cm), elmunkálva, és lazítás (42-45 cm). Az első években a direktvetéses kezelés minden talaj- és növény vizsgálati szempont szerint gyenge minősítést kaphatott. A talaj biológiai állapota azonban fokozatosan javult, s azzal együtt a termések is. Úgy tapasztaljuk, száraz idényekben megbízható módszer, csapadékos idényekben kevésbé (7. ábra).

A direktvetés megbízhatóságához, vagyis elfogadható termés eléréséhez, és a gyomosodás csökkenéséhez több évre volt szükség. A hazai terjedés gátja is ez, nincs 5-7 év arra, hogy egy új módszer megbízhatóvá váljon. Csak olyan módszert kedvelnek meg a gyakorlatban, amely az első évben sem veszteséges. A direktvetés vagy no-till észak-amerikai alkalmazóinak az 1950-es évek közepe óta 60 évük volt a módszer alapos kiismerésére és finomítására.

Győrffy Béla az 1990-es évek végén listázta azt a 21, a vonatkozó publikációkban gyakran idézett szakkifejezést, amelyek többsége a gazdálkodás megújítása felé mutatott (2001, 2009). Ezek: biogazdálkodás, szervesgazdálkodás, alternatív gazdálkodás, biodinamikus gazdálkodás, kis ráfordítású fenntartható mezőgazdaság, középutas gazdálkodás, fenntartható mezőgazdaság, talajvédő gazdálkodás, talajművelés nélküli gazdálkodás, környezetkímélő, környezetbarát, többkultúrás gazdálkodás, integrált növényvédelem, ipari mezőgazdaság, integrált gazdálkodás, csúcstechnológiai gazdálkodás, termőhelyhez alkalmazkodó gazdálkodás, termőhelyhez alkalmazkodó technológia, térben változó technológia, műholdról vezérelt technológia, precíziós mezőgazdaság. Úgy látta, azon modern művelési és gazdálkodási módszereknek van létjogosultsága a földeken, amelyek rövid és hosszú távú hatásukban is megfelelnek az okszerű takarékosság, a környezet kímélés, és a fenntarthatóság követelményeinek. Nem véletlen tehát aktív szerep vállalása a precíziós agrárgazdaság kutatási programjának elindításában.

Klímakár-enyhítés

Győrffy Béla részt vett az 1983. évi aszály hatása és tanulságai c. felmérésben. Egy idézet a jelentésből (1993): „A jobb agrotechnikának fokozott jelentősége volt az aszály-sújtotta körzetekben. Ugyanez mutatható ki a vetőmag tekintetében is: a gyengébb minőségű vetőmag terméscsökkentő hatása különösen a száraz körzetekben volt hátrányos a termésre. Mindez arra utal, hogy ha a növényzet stresszhelyzetbe kerül, a kedvező termés-technológiának fokozott jelentősége van.”

A száraz talajon elkövetett leggyakoribb hibákat több termőhelyre kiterjedő állapot felmérés nyomán ismertük meg. A legszükségesebb teendőket a 2000. évben fellépő aszály nyomán tíz pontban fogalmaztunk meg, ezek a következők: 1. Pontos talajállapot ismeret. 2. A talaj vízbefogadó és tároló képességének fenntartása. 3. A talaj vízforgalmát gátló tömörödés enyhítése. 4. Kis vízvesztő felületet alakítása. 5. Víz- és szervesanyag kímélő tarlógondozás. 6. Felszíntakarás a kritikus nyári hónapokban. 7. Szervesanyag recilikáció. 8. Talajszerkezet kímélés bármely idényben. 9. A járhatóság és művelhetőség korlátainak tiszteletben tartása. 10. Öntözési idény előtt és után talaj- és vízkímélő művelés. Az aszályos idények ismétlődése miatt folyamatosan bővül a teendők száma (Birkás, 2010).

A szárazság stressz leggyakoribb kárait a következőkben jelöltük meg. A talaj folyamatos száradása tartós csapadékhiány esetén, a tömör réteg jelenlétének vízhiány súlyosbító hatása (a mélyebb rétegek nedvessége nem juthat a gyökérzónába), a kihasználatlan nedvesség a tömör réteg alatt, a morzsafrakció csökkenése, a porfrakció növekedése takaratlan, hő stressz sújtotta talajban, kéregképződés a felszínen (a korábbi eliszapolódást követi, 8. ábra), a biológiai élet visszaesése (minimális a tarlómaradvány feltáródás és a giliszta tevékenység).

Győrffy Béla az 1999. csapadékos évben az elkerülhetetlen taposási és a művelési eredetű károkra, és a majdani gyógyítás szükségességére hívta fel a figyelmet. A nedves talajok sérülékenyek, a szerkezetüket ért károk javítása csak szakértelemmel lehetséges. A gazdálkodással összefüggő károkat klíma eredetű károk súlyosbítják, és fordítva, az eső stressz által károsodott talajon súlyosabb a járás és művelés deformáló hatása. Az eső stressz talajra gyakorolt hatását alaposan tanulmányoztuk (2010, 2013 tavasz, 2014 nyár és ősz). A leggyakoribb károk a következők voltak: a felszínen fagyhatás vagy túlművelés miatt kialakult por eliszapolódása, vízpangás az eliszapolódott felszínen, majd mohosodás, vízpangás a talajban lévő tömör réteg fölött, a lazultság és a lazult-réteg mélység csökkenése, a por és az ásványi kolloidok lemosódása az első tömör rétegig, amellyel összeállva a tömör réteg kiterjesztése, és időleges vagy folyamatos morzsafrakció csökkenés.

Az eliszapolódott talaj kérgesedése a 2013. kora tavaszi ismétlődő esők, valamint a 2014. nyári és nyár végi hasonló jelenségek nyomán bármely takaratlan talajon megjelent. Példánkban június közepére minden kezelésben csökkent az előző évi maradványok takarása, a szántott és tárcsázott talaj a vetéstől takaratlanná vált, ezért vált súlyosabbá a kérgesedés.

8. ábra A kéreg kiterjedése esős és száraz időszak váltakozása esetén, napraforgó sorközeiben (Hatvan, 2014). SZ: szántás (30-34 cm), elmunkálva, L: lazítás (42-45 cm), SK, K: kultivátoros művelés (14-16 és 22-25 cm), T: tárcsázás (12-14 cm), DV: direktvetés, LSD0.05: 6,89 (kezelés)
8. ábra A kéreg kiterjedése esős és száraz időszak váltakozása esetén, napraforgó sorközeiben (Hatvan, 2014).
SZ: szántás (30-34 cm), elmunkálva, L: lazítás (42-45 cm), SK, K: kultivátoros művelés (14-16 és 22-25 cm), T: tárcsázás (12-14 cm), DV: direktvetés, LSD0.05: 6,89 (kezelés)

A 2014. nyári és őszi esőzések miatt sérülékennyé vált talajokon a betakarítási és művelési károk enyhítése a következő idényekre ad feladatokat. Nagyobb baj ennél az, hogy a 2014-ben az előző év tavaszán keletkezett károkat sem sikerült megnyugtatóan csökkenteni. A tanács, amelyet legtöbbször adhattunk így szólt, olyan eszközzel végezzék az őszi alapművelést, amely enyhíti a taposási károkat, és talajban kisebb kárt okoz. Nem tettünk mást, mint követtük Győrffy 1999-ben írott óvását: „mindig az adott talaj állapotához kell megválasztanunk a művelés módját, eszközét és a művelés időpontját (…) meggyőződésem, hogy mindenkor alkalmazkodó talajművelést kell folytatnunk. Alkalmazkodnunk kell a talaj típusához, a talaj nedvességállapotához, a gazdaság gépi felszereltségéhez. Az életben legtöbbször nem tudjuk a legjobbat választani, úgy meg kell elégednünk azzal, hogy a legkisebb rosszat válasszuk.”

Előrehaladás, példaadás

Győrffy Béla hitte, s magunk is mind jobban hisszük, hogy a nagy elődök által elértekhez képesek leszünk hozzátenni annyi értéket, amely egy szakterületet bármely korban, minden nehézség ellenére is tudománnyá emel. A szélsőséges klíma olyan kihívás, amely a talajok reagálásának folyamatos tanulmányozását követeli. Tanulnunk kell, hogy még többet tudjunk. A tudást át kell adni a talaj művelőinek. Több tudás birtokában nehéz kérdésekre is felelni tudunk a hogyant illetően.

Szerencsésen és szükségszerűen terjed a talaj- és környezetkímélő művelés különösen száraz években. Ugyanakkor esős időszakban visszaesés jellemző (1. táblázat). A tarlómaradványok energetikai célú felhasználása sem segíti a fenntartható talajhasználatot.

A gazdálkodási és klíma eredetű kihívásokra szakmai választ adhatunk, ugyanakkor nincs végső megoldás, mivel idényről idényre újabb kihívásokkal kell szembe néznünk.

Irodalom

  • Avar L. 1999. Rögös vallomások. Ötven év a magyar agrárkutatás szolgálatában. Kaloprint, Szeged, Martonvásár. pp. 45-69.
  • Birkás M. et al. 2004. Tillage effects on compaction, earthworms and other soil quality indicators in Hungary. Soil Tillage Res., 78. 185-196.
  • Birkás M. 2009. A klasszikus talajművelési elvárások és a klímakár csökkentés kényszere. Növénytermelés, 58. 2. 123-134.
  • Birkás M. 2010. Talajművelők zsebkönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 282 p
  • Birkás M. 2011. Tillage, impacts on soil and environment. In: Glinski J; Horabik J; Lipiec J. (eds) Encyclopedia of Agrophysics. Springer Dordrecht, pp. 903-906, p.1028, ISBN: 978-90-481-3584-4 e-ISBN 978-90-481-3585-1
  • Birkás M. 2012. Challenges faced by the practice of soil tillage in Hungary and in the Pannonian region. In: Birkás M. (ed.) Soil-School. What to learn from and what to teach about soils. Szent István Egyetemi Kiadó, Gödöllő, pp. 432-451.
  • Birkás M. 2012. Győrffy Béla. In: Birkás M. (szerk.) Talaj-Iskolák. Mit tanuljunk a talajoktól, mit tanítsunk a talajokról. Szent István Egyetemi Kiadó, Gödöllő, pp.120-123.
  • Birkás M., Kalmár T., Kisic I., Jug D., Smutny V., Szemők A. 2012. A 2010. évi csapadék jelenségek hatása a talajok fizikai állapotára. Növénytermelés, 61(1): 7-36.
  • Bottlik L., Csorba, S., Gyuricza C., Kende Z., Birkás M. 2014 Climate challenges and solutions in soil tillage. Applied Ecology and Env. Research. 12(1): 13-23.
  • Dexter, A. R. 2004. Soil physical quality. Preface. Soil Tillage Res., 79.129-130
  • Győrffy B. 1964. Hozzászólás Láng G. A talaj mélyművelése c. vitaanyagához. IV. Osztály Közleményei, XXIII/3-4, 362-370, 417-418”.
  • Győrffy B. 1976. A kukorica termésére ható növénytermesztési tényezők értékelése. Agrártudományi Közlemények. 35. 239-266.
  • Győrffy B. 1990. Tartamkísérletek Martonvásáron. In: Kovács I. (szerk.) Martonvásár második húsz éve. Martonvásár, pp. 114-118.
  • Győrffy B. 1993. Az 1983. évi aszály hatása és tanulságai. In: Baráth Cs.-né, Győrffy B., Harnos Zs., Aszály 1983. Akaprint K., Budapest
  • Győrffy B. 1995. Különböző nézetek a talajművelés céljairól és hatásáról. Agrofórum, 6.10.1-4.
  • Győrffy B. 1997. Effects of organic and inorganic fertilizer use in long-term experiments at Martonvásár. In: Nagy J. Soil, Plant and Environment Relationships. REXPO, Debrecen, pp. 1-6.
  • Győrffy B. 1999. A talajművelésről. Agrofórum, 10.7.2-3.
  • Győrffy B. 2001. Javaslat a precíziós agrárgazdaság kutatási programjának indítására. MTA Agrártudományok Osztályának 2000. évi Tájékoztatója. Budapest, pp. 17-22.
  • Győrffy B. 2009. A biogazdálkodástól a precíziós mezőgazdaságig. Acta Agr. Debreceniensis, 2. 9. 81-86. (utánközlés)
  • Győrffy B.-Szabó J.L. 1975. A talajművelés optimális mélysége és a no-tillage vizsgálata kukorica monokultúrában. In: Bajai J. (szerk.) Kukoricatermesztési Kísérletek 1968-1974, Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 189-206.
  • Kalmár T., Birkás M., Stingi A., Bencsik K. 2007. Tarlóművelési módszerek hatékonysága szélsőséges idényekben. Növénytermelés, 56. 5-6. 263-279.
  • Kalmár T., Bottlik L., Kisic I., Gyuricza Cs., Birkás M. 2013. Soil protecting effect of the surface cover in extreme summer periods. Plant, Soil and Environment, 59(9): 404-409.
  • Karlen D. L. 2004. Soil quality as an indicator of sustainable tillage practices. Soil Tillage Res., 78. 129-130.
  • Tóth E, Barcza Z, Birkás M. et al., 2011. Measurements and estimations of biosphere-atmosphere exchange of greenhouse gases – Arable lands. In: Haszpra L (ed.) Atmospheric Greenhouse Gases: The Hungarian Perspective. pp. 157-197. Springer, Dordrecht – Heidelberg – London – New York. ISBN 978-90481-9949-5, e-ISBN 978-90-481-9950-1, DOI 10.1007/978-90-481-9950-1.