Nem vagyok „gourmet”, de a jó ízeket szeretem

A folyamatos hajtás, a szűnni nem akaró rohanás, a munkával túlzsúfolt hétvégék, a régi baráti kapcsolatok megkopása ráébresztheti az embert, mennyire elszaladt mellette az élet, és egyedül maradt. Tegyük fel a kérdést, vajon van-e értelme elhanyagolni mindent úgy, hogy közben a családról, amely az egyetlen őszinte kapocs, szinte semmit sem tudunk.

Forgács Barbara (27) szembesült ezzel a felismeréssel. Ő maga évekig nem a mezőgazdaság területén kereste boldogulását, de ma már ismét családi vállalkozásukban éli meg újdonsült hivatásának örömeit.

– Le sem tagadhatnád, hogy mennyire szereted azt, amit most csinálsz. Milyen utat kellett bejárnod, míg „megérkeztél”? – kérdeztük a derűs fiatal hölgyet.

– Egy első generációs családi vállalkozásban nőttem fel. Szüleim mindketten Észak-Magyarországról érkeztek Kecskemétre, ahol kertészeti tanulmányokat folytattak, s az itteni lehetőségekkel élve a városban telepedtek le. Mindketten alkalmazotti viszonyban dolgoztak, de az „önállóság hívogató szava” megszólította őket.

Édesapám egy a mostaninál kisebb kertészet beindításával kezdte meg saját vállalkozásának felépítését. Cseppet sem volt zökkenőmentes a kezdeti időszak, hiszen az első felállított fóliákat egy éjjel tomboló vihar pár óra alatt romba is döntötte. Mégsem adták fel. Ma már 1,5 hektáron termelünk elsősorban kertészeti kultúrákat.

A piacozás központi szerepet kapott a családban gyermekéveim alatt. A vasárnapokat nem a jól megszokott, hagyományos gőzölgő húsleves és rántott csirke jellemezte, helyette munkával, piaci árusítással teltek a családi hétvégék. Talán szüleim nem veszik zokon, ha az emlékeimben élő képként ezt is megemlítem, hiszen számunkra ez vált megszokottá. Ma már látom, Édesapám és Édesanyám valószínűleg ezért sem ragaszkodott ahhoz, hogy a nyomdokaikba lépjünk, mert természetesen minden szülő a sajátjánál könnyebb életet kívánna gyermekeinek. És az ő életük, az ő munkájuk, el kell ismernem, valóban kemény, és sok lemondással jár.

– Ezek szerint saját elhatározásból hagytad el a pályát?

– Gyermekként sok munkában mi magunk is részt vettünk, még úgy is, hogy az sosem volt elvárás, vagy kényszer számunkra. Aztán jött a kamaszkor, a lázadás időszaka, mikor teljesen elszakadtam a kertészeti feladatoktól.

Már az iskolaválasztásommal sem erre a pályára készültem. Nem értettem és nem is láttam át, hogy a szüleink élete munkáját miért kellene nekünk folytatni, így egy teljesen „szakmaidegen” iskola mellett döntöttem, postaforgalmiba mentem. Ezzel azonban még nem ért véget a „kalandozásom”, mert végül a vendéglátás területén kötöttem ki. 7 évet dolgoztam ezen a vonalon. Alig volt szabad hétvégém, a családi vállalkozástól ez időre már teljesen elszakadtam, hiszen nem tudtam kétfelé szakadni, hogy itt is, ott is megfeleljek az elvárásoknak.

– Mi vezetett arra a döntésre, hogy mégis váltanod kellene?

– A 7 év munkaviszony fiatal korom léptékével nagy időnek számít. Ebben sok volt a pörgés, a feszültség, nem égtem éppen kis lángon, kezdtem lemerülni. Szinte állandóan dolgoztam, s egy idő múlva feltűnt: nem maradt semmi, ami motiválhatott volna. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkoptak a barátok mellőlem, hogy egyedül vagyok, s szinte semmit sem tudok a családomról. És mindez nagyon hiányzott. Éreztem, vissza kell térnem, mellette pedig vonzott a természet közelsége is. A döntés megszületett, és most itt vagyok – már két éve.

– Mit jelent számodra az „itt”?

– A családom körében, saját feladatokkal, közel a természethez. Ma már együtt, a szüleimmel és húgommal tevékenykedünk ezen a kis családi birtokon, Szentkirály mellett.

Amikor visszatértem, édesapám három fóliasátor „teljes felelősségét” húgomra és rám bízta. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindennel nekünk kell megküzdenünk, hiszen sok segítséget kapunk, de a munkák zömét mi végezzük. Egyre jobban szeretem, a gyakorlat során sokat tanulok, ehhez még elvégeztem az aranykalászosgazda-képzést, de a legtöbb tudást édesapámtól kapom.

– Milyen kertészeti növényeitek vannak?

– A piaci igényekhez igazodva alakult ki, hogy mely kultúrákkal foglalkozunk. A termelést elsősorban a paprika, abból is szinte „ezeregyféle”, határozza meg, ez mellett nagyon sokszínű a paradicsomkínálatunk, továbbá szamóca, saláta, padlizsán, uborka, sárgadinnye, néhány fűszernövény szerepel még a termelt növények körében. Figyeljük, éppen mikor mire van a legnagyobb kereslet – akár egy-egy fajtára –, melyek azok a zöldségek, amelyeket sokan szeretnek, és szívesen fogyasztanak.

Mivel elsődleges szempont, hogy a termesztés folyamán elsősorban biológiai szereket használjunk, illetve a lehető legkevesebb kemikáliát, az előállított zöldségek egészségesek, zamatosak és természetesek maradnak. Kapcsolatban állunk egy biokertészettel, és az általuk forgalmazott szereket juttatjuk ki, erről tanúsítvánnyal is rendelkezünk. Nem vagyunk ugyan biogazdaság, de mindent megteszünk, hogy környezettudatosan gazdálkodjunk.

Azt hiszem, a zöldségek ízükben vissza is tükrözik ezt a hozzáállást, hiszen visszatérő, elégedett vevők sora látogat el hétről hétre a kecskeméti városi és nagybani piacra hozzánk. Időről időre szerepelnek olyan újítások a kínálatunkban, amelyeket először kísérleti jelleggel próbálunk ki, 50-100 tővel, s ha beválik, ízletes fajtának mutatkozik, akkor azzal frissítünk, esetleg kiváltunk más fajtákat.

– Hogyan oszlanak meg a feladatok?

– Édesapám a „feje” az egész folyamatnak, a legtöbb termesztési és gazdasági döntést ő hozza. Anyukám és nagymamám viszik a piacozás teljes feladatkörét, amiben én is nagyon sokat segítek. Sokszor vagyok kint velük, jó a légkör, a vásárlók már ismerik családunk tagjait. Kedvelem nagyon ezt a részét a munkának, kifejezettem öröm a vevőkkel találkozni.

A húgom és az én „munkakörömbe” tartozik a számunkra kinevezett 3 fóliasátor körüli összes teendő. A vállalkozásban minden fizikai munkát a család végez. Mivel palántanevelés is folyik, így ez a magvetést, ültetést, kapálást, növényvédelmet, szedést, piacolást és feldolgozást jelenti.

– Ez izgalmasan hangzik. Milyen munkát jelent a feldolgozás?

– Mindig szívesen jártam kirakodóvásárokba, szerettem a kóstolgatásokat, gyakran vásároltam kézműves termékeket, ételkülönlegességeket. Egy ilyen alkalommal megismerkedtem egy hölggyel, aki sok ötlettel és tippel látott el a feldolgozás terén, amit magam is ki kellett, hogy próbáljak.

Az első ilyen kísérletem a sült paprikakrém volt. Még most is emlékszem az ízére. Az ismerősök és barátok között szétosztogattam az első próbálkozásaimat, s mivel nagyon nagy sikere lett, gondoltam egyet: mi lenne, ha ezt kiterjeszteném, és kicsit nagyobb volumenben készíteném. Azóta színesedett a portfolióm, így most már nem csak zöldségkrémeket készítek, hanem különleges lekvárokkal is bővült a kínálat.

– Milyen alapanyagokat használsz?

– Ennek a terméknek az egyedisége, hogy nem csak érdekes gyümölcs- vagy zöldségpárosításokat, fűszerezéseket használok, de az alapanyag minőségére is nagy gondot fordítok. Csak a saját magunk által előállított zöldséget és gyümölcsöt használom fel, ami minőségben és tartalomban is alkalmas arra, hogy alapanyagként szolgáljon.

Hosszú listákat állítok össze, mit szeretnék elkészíteni, majd milyen kombinációkkal próbálkozom. Természetesen ezek a szezonalitást is visszatükrözik, hiszen abból kell hogy gazdálkodjak, ami a termelésünk révén elérhető. Ötletekből akad bőven.

– Az idődbe is bele tudod illeszteni az új tevékenységet?

– Úgy érzem, ezen az új területen megtaláltam a számításomat, ki tudom élni a kreativitásomat ebben a munkában. Mivel mindent mi magunk végzünk, sosem unatkozunk, de ha az idővel jól gazdálkodom, akkor mindenre jut. A lekvárokat és krémeket akkor készítem, mikor van egy kis szusszanás, és természetesen, ha éppen szezon van.

– Ezek szerint teljes gőzzel előre a felfedezés világába?

– Nagyon sok örömet kapok ettől a feladattól, mégsem akarok nagyüzemi szintet elérni. Az a nagyságrend, ahol még a sikerből merített felüdülés kellő lendületet biztosít a következő lépésekhez, éppen elegendőnek bizonyul. Bekerültem a „Háztájit az asztalra!” programba, így minden csütörtökön a kecskeméti főtéren állíthatom ki a portékámat.

Nem tervezem a világot megváltani, mert nagyon jól érzem magam „ebben a cipőben”. Nem tartom magam kivételes gourmet-nak, de az ízeket, a különlegességeket szeretem. Most, hogy letettem az asztalra én is valamit, kinyílt előttem az élet. S úgy érzem, ez még csak a kezdet!

no