Ki hitte volna?



Fiatal gazda rovatunk 4 évvel ezelőtti indulásakor arra vállalkoztunk, hogy olyan fiatalokat mutassunk be, akik ösztönző példájukkal kedvet csinálhatnak a most pályára készülőknek, vagy azoknak, akik már régóta az agrárium területén tevékenykednek, de új kihívásokra vágynak, esetleg csupán ötletet szeretnének meríteni mások példájából.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján látom, már a pályaválasztásnál mennyire meghatározó és természetesen a későbbi sikeres működéshez is további előnyt jelent, amikor a fiatal egy már meglévő gazdaság alapjaira építheti további életét, nem kell a nulláról kezdenie mindent, s az ehhez szükséges tapasztalatokat gyermekkorban, szinte a gazdaság levegőjével szívja magába.

No, de mi történik akkor, ha a családi háttér nem biztosítja ezeket az alapokat és feltételeket, mégis az agrár-felsőoktatás irányába indul el a fiatal? Talán sokan egyetértenek velem abban, hogy ma egy elméleti vonalon kiváló tudást adó agrár-felsőoktatási intézmény ezeknek a fiataloknak nem képes elegendő gyakorlati útravalót biztosítani az önálló gazdaság elindításához.

Sárvári Gergely (31) mindezt saját tapasztalata alapján erősíti meg, s egyben életének példájával rá is cáfol. A döntésről beszél, amely nem hagyta, hogy feladja, ami Nagykőrös mellett marasztalta, ahol ma felesége családjával gazdálkodik.

– Örültem, hogy a beszélgetésre sor kerülhetett, hiszen egyike vagy azoknak a fiataloknak, aki az egyetemi évek előtt semmiféle mezőgazdasági gyakorlati tapasztalatra nem tettek szert, de te még csak nem is ilyen közegben nőttél fel. Mégis az agrárpályát választottad, amely ma már szerves részévé vált az életednek. Gondoltad sok évvel ezelőtt, hogy valamikor majd erre az útra lépsz?

– Katonacsaládban felnövekvő gyermekként édesapám nyomdokait követve egy az övéhez közeli pálya felé próbáltak engem is terelgetni, így javasolták, hogy a rendőrtiszti főiskolára jelentkezzem.

Úgy gondolom, minden lehetőséget mérlegre tettem, amikor egy teljesen más jellegű iskolára esett a választásom.

Sosem gazdálkodtunk; a kiskerten kívül, ahol szívesen tevékenykedtem, semmilyen kötődésem nem volt ehhez a területhez. Nem vezettem traktort, nem ismertem a munkaeszközöket, gyakorlatilag a legcsekélyebb agrártudással sem rendelkeztem, de még csak a középiskolám sem volt szakirányú, hogy esetleg megkönnyítse a későbbi választást. Gimnázium után kellett a továbbtanulásról döntenem.

Az orvosi, ügyvédi, jogi pálya nem érdekelt, az egyetlen perspektívát a mezőgazdaságban láttam, mert a növények álltak hozzám a legközelebb. Ezt megelőzően sohasem fordult meg a fejemben, hogy egyszer majd gazdálkodni fogok. Gödöllőre jelentkeztem, ahová felvettek, itt kezdtem meg növényvédelmi szakirányon a tanulmányaimat.

– Tartottál attól, hogy a sokgenerációs mezőgazdasági családokból jött évfolyamtársak mellett nem tudod a tempót tartani?

– Természetesen volt bennem félsz. Az eddigi életem során azonban soha semmit nem adtam még fel, így ez is egy kihívás volt számomra, s mert tudtam, hogy a pályán akarok maradni, mindent megtettem ezért. Az 5 év alatt tulajdonképpen semmilyen hátrányt nem éreztem a többiekkel szemben, akik többségében már 8-10 évesen traktorokat nyúztak, „kisujjból kiráztak” számos feladatmegoldást.

El kell mondanom, hogy az egészben azért ez a legszomorúbb is, hiszen hiába kaptunk elméleti síkon magas szintű lexikális tudást, amit nagyon köszönök a kiváló oktatóknak, de a gyakorlati tapasztalatok erősítésére szinte alig volt mód, még a nyári gyakorlatot is a kötelezően előírt növényvédelmi állomáson töltöttem, ahol még mindig nem találkoztam testközelben gépekkel. Az egyetemi évek alatt elméletben mindent megtanulhattunk, viszont vállalkozásvezetés, gazdaságirányítás témakörében ez nem volt elegendő, s ehhez hozzáadva a gyakorlat hiányosságát, világosodott meg bennem, hogy mégsem állok készen egy önálló gazdaság elindítására.

– Az iskolapadot elhagyva, a munkalehetőségeket ismerve mire számítottál? Megfordult a fejedben, hogy újabb kihívásokat keress, vagy akár elhagyd ezt a pályát?

– Mint korábban említettem, még sosem adtam fel semmit. Azt nem tudtam, hogy konkrétan nekem való-e ez a terület, s hogy a mezőgazdaságban fogok-e majd dolgozni, de biztos voltam benne: ha elkezdtem valamit, azt szeretném végigcsinálni.

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy bár nem születtem bele az agrár létbe, de feleségem – akivel az egyetemi évek alatt ismerkedtünk meg – családja már több éve gazdálkodott. Apósom nagyon tapintatosan ajánlotta fel, ha van kedvem, mellette megtanulhatok a gyakorlatban is mindent, s idővel majd egyre mélyebbre tud bevezetni a vállalkozásba.

Igent mondtam, Nagykőrösre költöztünk; s ennek ma már 7 éve. Még mindig nagyon sokat kell tanulnom, de hálás vagyok feleségem édesapjának, amiért mindig fenn tudta bennem tartani az érdeklődést, sosem zúdított rám annyi újat, ami alatt összeroppantam volna. Nem szúrt le egy-egy melléfogásom után, megértéssel segítette a fejlődésemet. A könnyebb feladatoktól a komoly, felelősségteljes döntésekig úgy vezetett be a termelésbe, hogy közben megmaradjon a motivációm, és ne maradjon el a sikerélmény sem.

3 évre volt szükség, hogy eljussak arra a szintre, ahol már önálló munkavégzésre képes voltam. Bevallom, előfordult, amikor úgy éreztem, szívesen kihátrálnék, de a józan ész mellett mindig meggyőzött az is, hogy idővel egyre több örömet találtam ebben a munkában. Láttam benne perspektívát, és az időközben 5 főre bővül kis családom biztonságát is erre az alapra helyeztem.

– Hogyan kezdődött a munka, milyen kihívásokkal kellett szembenézned?

– A ’96-ban indult vállalkozásnak két telephelye van: a géppark és a gabonaszárítós telep. Amikor apósom a szárnyai alá vett, önálló munkavégzésre még nem voltam képes, így a legjobb döntésnek az tűnt, ha először a gabonatárolók mellett kezdem meg a betanulást.

Tapasztalatlan újoncként sok problémám volt eleinte, már magában az is nehézséget jelentett, ha egyedül el kellett jutnom a több tucat egyedi névvel illetett parcella között A-ból B-be. Idővel a feladatok komolyodtak, már rám mertek bízni felelősségteljesebb munkákat.

A vállalkozás a gépesítését tekintve nagyon jól felszerelt, itt igazán kedvemre való kihívást találtam. Sokat kérdeztem a gépkezelőktől, a dolgozóktól, akik szívesen segítettek. Apósom szerette volna, ha mindenre van rálátásom, s amikor magasabb szintre jutottam, a teljes növényvédelmet megkaptam feladatnak.

– A megérkezésedtől számítva eltelt 7-8 év. Hol tartasz ma a tudás megszerzésében?

– A tanulási folyamat soha nem ér véget. A technika fejlődik, a gyártó cégek a gépeket egyre komolyabb megoldásokkal teszik hatékonyabbá. Apósom vállalkozásában a legtöbb gép kezelését egy-egy dolgozó külön felügyeli, a szakmai tudást, továbbképzést is célirányosan az adott gép kezelői kapják meg, de törekszünk arra, hogy mindenki, így én is rendelkezzem általános gépkezelési ismerettel.

Ahogy a szakmai tudásom egyre inkább „gyakorlatiasodott”, a rám bízott munkák fajsúlya a gépkezelési jártasságommal azonos mértékben növekedett.

A változás akkor következett be, amikor az elmúlt években elkezdtünk azon gondolkodni – ismerve a termesztési paramétereinket –, hogy hogyan tudnánk magasabb „kimeneti értéket” elérni. Mi ugyanis jelentős lépéshátránnyal indultunk a területeinkre jellemző homoktalajokkal egy jobb minőségű területen dolgozó termelővel szemben. Bár a teljes inputanyag, az üzemanyag, a ráfordított emberi erő ugyanakkora költséget ró ránk, termésátlagban mégis elmaradnak az eredményeink, miközben azonos felvásárlási árral kell számolnunk.

Hogy legalább az időjárási szélsőségek okozta problémákkal ne kelljen számolnunk, azt tapasztaltuk, ha baktériumtrágyát használunk, a termés stabilabb lesz. Ez a módszer sem volt azonban elegendő.

3 évvel ezelőtt fogalmazódott meg a döntés: változásra van szükség. A területeink minősége eddig behatárolta a termelhető növények körét. Legnagyobb részben rozs termesztése valósult meg, második helyen a napraforgó állt, a maradék földeken pedig takarmánykukorica, árpa és búza osztozott.

– Milyen döntés született, ami számodra is változást hozott?

– Tudtuk, hogy más termelőknél az öntözéses területek még a ráfordított többlet ellenére is nagyobb bevételt képesek produkálni. Ez a termesztési technológia korábban nem volt jellemző a gazdaságra, de felismerve a benne rejlő lehetőségeket, sok beszélgetés után úgy döntöttünk, belevágunk. A nagykőrösi konzervgyárral kötött szerződés biztonságot jelent, a kockázatot pedig igyekszünk azzal csökkenteni, hogy a vállalt mennyiséget kicsit alápozícionáljuk.

Apósom részéről nagyfokú bizalmat feltételez a szakmai jártasságom ilyen szintű elismerése, ugyanis ennek a termesztéstechnológiának a teljes feladatkörét rám merte bízni.

Most már a második éven vagyunk túl. Csemegekukoricát, zöldborsót és szárazbabot termesztünk, és mindezt igazi kihívásként élem meg.

– Gondoltad volna, hogy valaha ezt fogod csinálni?

– Szeretem azt, ahogy évről évre létrejön valami a kezünk munkája által. Ennek az öröme igazán sok erőt, lendületet tud adni. Feleségem édesapjával kialakult a bizalom közöttünk, a jó munkalégkör, a segíteni akarás mind hozzájárult ahhoz, hogy ezen a területen képzeljem el a jövőmet, amit nem magamért, hanem a családomért építek.

Szeretnék kellően felkészült lenni, hogy apósom válláról idővel egyre több feladatot le tudjak venni, s mindazt, amit ő megtanult, én is elsajátíthassam.

Ha 10 évvel ezelőtt kérdezi meg valaki tőlem azt, gazdálkodni fogok-e, ezt biztosan elképzelhetetlennek tartottam volna. Ma pedig elképzelni sem tudnék mást.