Kertészeti újdonságok az Odisystől



Az AGROmashEXPO szakkiállítás zárónapján sikerült az Odisys Bt. standján Hernek Zoltán tulajdonos-ügyvezetőt egy néhány perces beszélgetésre kiszakítani az érdeklődők gyűrűjéből. Az interjú során a kertészeti ágazat helyzetének rövid értékelésére és természetesen a cég termékpalettájának ismertetésére is sor került.

– Hogyan látja jelenleg az ágazat eredményeit, perspektíváját?

– Véleményem szerint a kertészeti ágazatban tevékenykedő gazdák komoly problémával szembesülnek ezekben a hónapokban. A felvásárlási árak ugyanis megrekedtek egy sokéves szinten, miközben a termések évjárattól, időjárástól függően rendkívül változatosan alakultak. Komoly kihívást jelent így jövedelmezően termelni, és sajnos szomorú látni egy magyar gazdálkodó helyzetét, főleg, ha azt egy holland vagy egy olasz termelő versenyképességével vetjük össze. Nagyon oda kell tehát figyelniük a gazdáknak az ésszerű beruházásokra, valamint a költségek szakmai határokon belüli, értelmes csökkentésére.

– Milyen termékekkel mutatkoztak be a kiállításon, amelyek a beruházáson gondolkodó termelők számára izgalmasak lehetnek?

– Újdonság portfoliónkban a Solis traktorcsalád, amely a harmadik legnagyobb indiai traktorgyár terméke.

Évente százezer traktor gördül ki a gyár kapuján. Az erőgép kimagaslóan jó minőségét tükrözik a műszaki paraméterek, mind a motorizáltság, mind a hidraulikus emelőkapacitás, mind pedig az összeszerelés minőségének tekintetében. A traktorban Carraro hidakat, Bosch váltórendszert és saját fejlesztésű, nagy teljesítményű hidraulikus rendszert alkalmaznak. A kabin a kategóriájában a legtágasabbak közül való.

A traktorok jól felszereltek, megfelelő súlyelosztású, masszív gépek. A cseh, illetve a szerb piacon már korábban bemutatkoztak, az ottani üzemeltetési tapasztalatok rendkívül jó fogyasztási értékeket és megbízhatóságot mutattak.

A Solis mellett természetesen meg kell említenünk az általunk hosszú évek óta forgalmazott Goldoni prémium kategóriás traktorokat is. Az idei év elsődleges újdonsága az E50, ami gyakorlatilag az Euro-családhoz tartozik, viszont teljesen új konstrukció, 8/4-es szinkron irányváltóval, illetve 50 Le-s motorral.

– Az erőgépeken kívül milyen munkagépeket hoztak el a kiállításra?

– A Nobili itt is bemutatott permetezőgépének ventilátor kombinációja például lehetővé teszi az irányított légárammal való célzott növényvédelmet, amelynél gyakorlatilag akár 100 l/ha-os léfelhasználás biztosított, változatlan növényvédőszer-koncentráció mellett. Ezzel a felhasználási móddal, a célzott növényvédelemmel jelentős megtakarítást lehet elérni. Emellett a levegőáramoltatás és a porlasztás sokféle kombinációja lehetőséget ad arra, hogy bármilyen ültetvénystruktúrához, kultúrához, legyen az cseresznye, meggy, őszibarack vagy éppen szőlőültetvény, a legjobb beállításokat használhassuk.

Az idei évtől hívtuk fel a figyelmet arra, hogy némi túlzással élve utólag is szinte bármelyik gépünk felszerelhető elektrosztatikus feltöltő rendszerrel. Az elektrosztatikus vetőcsöves géppel nagyon biztató üzemi tapasztalatokra tettünk szert; egy 30 hektáros ültetvénynél már gyakorlatilag a szezon felénél megtérült ennek az elektrosztatikus opciónak a használata.

A Nobili klasszikus szárzúzó gépei mellett a cég itt a kiállításon is bemutatott újdonsága a nagy teljesítményű, a legelőápolás gépesítésére alkalmas berendezése.

A Campagnolától is mutatunk izgalmas, új, pneumatikus metszőollókat: ilyen például a Victory, ami közel 300 grammal könnyebb a hagyományos gépi ollóknál. Aki már dolgozott ilyennel, annak nyilvánvaló a különbség. Munka közben nyilvánvalóan minden gramm számít.

Bemutatunk még néhány elektromos metszőollót különböző kombinációban, amelyek lítium akkumulátoruknak köszönhetően közel 14 órás tartós üzemet biztosítanak a felhasználónak.

Mindezeken kívül természetesen még nagyon sok gép található itt a standunkon – a kecskeméti telephelyünkön pedig állandóan, amelyek ismertetésére ez a beszélgetés, sajnos nem elegendő. A www.odisys.hu címen található honlapunkon azonban a teljes termékpalettát áttekinthetik a Kedves Érdeklődők. Várjuk jelentkezésüket.