GÉPmax – 2015-08 – augusztus




Kedves Olvasó!

A nyár utolsó felvonása emberpróbáló hőséget, a kukorica és a napraforgó termésmennyiségéért, minőségéért – és persze a felvásárlási árakért való aggódást, mindezek mellett pedig több érdekes szántóföldi bemutatót is hozott a hazai termelők számára.

Mivel idén novemberben a hannoveri Agritechnica szakkiállítás újra várja a szakma képviselőit, ezekben a hónapokban minden gyár igyekszik további hasznos fejlesztésekkel megszolgálni a vásárlók bizalmát, így egyre több helyen lebben le a fátyol az eddig titkolt újdonságokról, fejlesztésekről.

A kertészeti pályázatokon nyertes gazdálkodók talán már túl is vannak az „eredményhirdetés” örömén, így számukra és az őket kiszolgáló gépkereskedők számára újabb izgalmas időszak érkezett el: a tervezett beruházás mielőbbi lebonyolítása. (A Miniszterelnökség rövid közleménye néhány fontos támpontot adhat erről az érintetteknek a 29. oldalon.)

Bár természetesen nem csak a mezőgazdaságra vonatkozik, mégis szorosan ide is tartozik, hogy Lázár János – tájékoztatása szerint – javaslatot tesz arra, miszerint a korábbi gyakorlattal szemben a 2014-2020-as uniós támogatási keret összes, azaz mintegy 12 000 milliárd forintnyi forrását 2017. június 30-ig pályáztassák meg, vagyis írják ki az összes ehhez kapcsolódó pályázatot.

Az elsőre talán tetszetősnek tűnő ötlet azért rengeteg kérdést felvet: a brüsszeli jóváhagyástól, a pályázatokhoz szükséges intézményrendszer fejlettségén, a finanszírozási háttéren át, a 2018 utáni időszakban lehetséges erős visszaesésig. Van tehát kérdés bőven, reményeink szerint majd megnyugtató válaszok is születnek.

Addig azonban térjünk vissza a gépek sokkal egzaktabb, kiszámíthatóbb világába!

Mostani számunk Teszt és tapasztalat rovatában a legfelszereltebb Steyr traktorral, több mint 1 300 órás munka során szerzett tapasztalataikat osztják meg olvasóinkkal a gép használói. Ezenkívül részt vettünk Prágában azon a sajtótájékoztatón, amelyet a JCB szervezett a legfontosabb újdonságai bemutatására. A rendezvény programjain több gépet mi magunk is kipróbálhattunk.

A Dieci derékcsuklós és teleszkópos rakodói, amelyekről lapunk 56-57. oldalán olvashatnak, kiválóan megfelelnek a multifunkcionalitás az agráriumban is egyre nyilvánvalóbb követelményének. Átfogó cikkben mutatjuk be a
CLAAS zöldsor-kínálatát és az eszközök „gyakorlatérett” korszerű kommunikációs eszközeit. Címlapsztorinkban pedig a gombával fertőzött gabona tisztítására ajánljuk a Cimbria legkorszerűbb technológiáját.

Megfelelő időjárást – mindenekelőtt bőséges esőt – kívánunk olvasóinknak az őszi talajmunkákhoz, és alkalmas gépeket is, a területek megmunkálásához!

Üdvözlettel: Fodor Mihály főszerkesztő


Ez a cikk a GÉPmax 2015/08 - augusztusi számában jelent meg.




Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.