Fehérjekincsünk, a szója főbb rovarkártevői



Hazánkban ismét nagyobb figyelem fordul a szója termesztése felé; az elmúlt egy-két évben több fórumon és országos rendezvényen került napirendre ennek az értékes növény termesztésének a megújítása. Az ez év februárjában a Vidékfejlesztési Minisztériumban rendezett első országos szójafórum előadói mind az agronómiai, mind a gazdasági kérdésekben támogatólag foglaltak állást szójatermesztésünk fellendítését illetően. Következő írásunk a szójatermesztés egy részterületéről, a növényvédelemről, azon belül is a kártevő rovarok jelentőségéről, bemutatásukról szól.

A szója (Glycine max) vetésterülete Magyarországon 30-40 ezer hektár között alakul évente. Baranya és Bács-Kiskun megye területére tehető a hazai szójatermesztő területek mintegy 50%-a. A magyar takarmányipar nagy mennyiségű szóját importál Dél- és Észak-Amerikából, ahol a szójafajták 90-95%-a génmódosított, ezért a hazai üzletek polcain zömmel olyan hústermékeket vásárolhat a fogyasztó, amelyek a GMO-s takarmányon hízlalt állatokból származnak.

Magyarország szójaigénye évente kb. 900 ezer tonna. Ebből hazánk átlagosan 70-80 ezer tonna közötti mennyiséget termel, 500-700 ezer tonna szójadara kerül az országba, és ehhez még mintegy 100 ezer tonna szójababot is importálunk.

A szója őshazája Mandzsúria (Kína és Korea egymással határos területe), ahol még a mai napig is fellelhető a növény összes változata. Nagyon értékes összetétele miatt – mint takarmánynövény – a korszerű állattenyésztés nem képzelhető el nélküle. Szára is értékes anyagokat tartalmaz, ezért szálas és tömegtakarmányként is hasznosítható.

Élelmiszerként is fogyasztjuk, olaja kiváló minőségű étolaj. Hasznosítja még a festékipar, gyógyszeripar és a műanyaggyártás is. Magas ásványi só, vitamin és biológiailag aktív összetevői növelik értékét. Olajtartalma 18% körüli, amelynek 95%-a étolajként kerül fogyasztásra. Emberi felhasználásra a szójabab 2%-a kerül. Fehérjetartalma nemcsak magas, 35-40%, hanem teljes értékűnek tekinthető aminosav-összetétele miatt értékes is.

Az agrotechnika főbb elemei

Az egész világon termesztett szója jó minőségű, meszes talajon termeszthető eredményesen. Hagyományosan két gabona közé kerül, de a kukorica is jó elővetemény (szója-kukorica vetésforgó). A talaja ősszel gondos, jó minőségű őszi szántást vagy mélyművelést igényel. Tavasszal csak így lehet aprómorzsás, egyenletes talajfelszínt készíteni a vetéshez.

Tápanyagigénye a termesztés során az intenzív termesztéstechnológiában 1 tonna magtermésre vetítve: 50-70 kg N, 40-55 kg P2O5 és 40-55 K2O hatóanyag. Magyarországon a termésátlag 2,5 tonna/hektár körül alakul évente.

Műtrágyázása az alap- és indítótrágyázásból áll. A talajvizsgálati eredmények függvényében őszi alaptrágyázással juttatjuk ki a foszfor és kálium teljes mennyiségét, valamint a nitrogén felét. A nitrogén maradék részét a tavaszi magágy készítésekor dolgozzuk be. A vetés előtti oltóporos kezelésnek csak ott van jelentősége, ahol még nem termesztettek szóját. A talajba bevitt Rhizobium baktériumok évekig megmaradnak.

A vetéskor kijuttatott vetőmag mennyisége fajtafüggő, a korszerű fajtáknál általában 350-450 ezer tő hektáronként. A hazai gyakorlatban háromféle vetésmód alkalmazott. A gabonasortáv (12,5 cm) hátránya, hogy az így vetett táblában nem lehet sorközművelést végezni, de előnye, hogy az állomány egyenletes. A 45 cm sortáv előnye, hogy a szója kultivátorozható; a szellőztetés, talajmozgatás jó hatású az állományra, az gyorsabban fejlődik. A 70-75 cm-es sortáv az utóbbi időben terjed Magyarországon, megítélése még nem egyértelmű, de az egyik legnagyobb előnye, hogy kukoricakultivátorral is művelhető.

A szója növényvédelméről

A szója növényvédelmi technológiájának egyik legjelentősebb eleme a gyomirtás. Évjárattól függően csapadékosabb időjárásban a gombás betegségek, aszályos, száraz periódusokban pedig a rovarok kártétele jelentős.

Most pedig tekintsük át a szója állati kártevőinek sorát a legfontosabb szakirodalmi források alapján.

Az elvetett magot és a csíranövényt pusztítja a szár-fonálféreg (Ditylenchus dipsaci), a tőrös fonálféreg (Xiphinema index), a gyökérgubacs-fonálféreg (Meloidogine incognita), a fekete tücsök (Melanogryllus desertus), a sároshátú bogár (Opatrum sabulosum), a gyökérrágó gyászbogár (Pedinus femoralis), a hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici), a fekete barkó (Psalidium maxillosum), a hegyesfarú barkó (Tanymecus palliatus), a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis), a csipkézőbarkó- (Sitona spp.) és a bagolylepkefajok (Noctuidae), a fácán (Phasianus colchicus), az ürge (Spermophilus citellus) és a mezei nyúl (Lepus europaeus).

A gyökérzetet károsítják a cserebogarak (Melolontha spp.), a pattanóbogarak (Elateridae spp.), a gyászbogarak (Tenebrionidae spp.), az alkonybogarak (Alleculidae), a vincellérbogarak (Otiorrhynchus spp.) és a bagolylepkék (Noctuidae) lárvái.

A növények vegetatív részeit fogyasztja a szár-fonálféreg (Ditylenchus dipsaci), a borsó- vagy lucerna-levéltetű (Acyrtosiphon pisum), a fekete bükköny levéltetű (Aphis craccivora), a mezei poloskák (Miridae), a hollóbogár (Epicauta verticalis), a sároshátú bogár (Opatrum sabulosum), a gyökérrágó gyászbogár (Pedinus femoralis), az ormányosbogarak (Curculionidae), a muszkamoly (Loxostege sticticalis), a bagolylepkék (Noctuidae) lárvája, a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae), az ürge (Spermophilus citellus) és a mezei nyúl (Lepus europaeus).

Az amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea) második nemzedéke a szóját sem kíméli. Rendszerint foltokban lepi meg augusztusban, különösen az erdősávok, fasorok közelében lévő szójatáblákat.

A szója virágzata és termése táplálékul szolgál a mezei poloskáknak (Miridae), a gödröshátú bükkönyzsizsiknek (Bruchus rufimanus), az akácmolynak (Etiella zinckenella), a közönséges takácsatkáknak (Tetranychus urticae), a levéltetűfajoknak (Aphidina), a gamma- (Autographa gamma), a somkóró- (Heliothis maritima), gyapottok (Helicoverpa armigera) és a káposzta-bagolylepkéknek (Mamestra brassicae), a bogáncslepkének (Vanessa cardui), a galamboknak (Columbidae), a mezei pocoknak (Microtus arvalis), az ürgének (Spermophilus citellus), a hörcsögnek (Cricetus cricetus) és a vaddisznónak (Sus scrofa).

A felsorolás ugyan a teljességre törekedett, de a termesztésben természetesen – a termőhelytől, évjárattól, fajtától és egyéb körülményektől függően – az említett kártevőknek csak egy része jelent tényleges gazdasági veszélyt, és kíván hathatós növényvédelmi beavatkozást.

A legfontosabb kártevők

Gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera)

A gyapottok-bagolylepke polifág faj, hernyója számos termesztett és vadon termő növényen megél. A hernyó a károsított növény generatív részeit támadja meg. Szexferomon csapdával megjelenésük észlelhető, ennek alapján a védekezés szükségessége és időpontja megállapítható. A hernyók elleni védekezést nehezíti, hogy életük nagyobb részét a károsított növény belsejében töltik.

1. kép. Gyapottok bagolylepke „gondot okozó lárvája” (Fotó: Balogh Péter)
1. kép. Gyapottok bagolylepke „gondot okozó lárvája” (Fotó: Balogh Péter)

A lepke előszeretettel rakja le petéit nyílt növényállományba, virágzó táblába. A lárvák (1. kép) virágokon, zsenge hajtásokon élnek, később a fiatal hüvelyeket is elfogyasztják. A fejlettebb hüvelyeken a kártétel a magok helyénél rágott lyukak formájában jelentkezik. A szárkártételt a hervadtan lógó hajtáscsúcsok jelzik. A lárva rejtett életmódja miatt, ha nem figyelünk fel idejében a rendszerint a tábla szélén jelentkező első tünetekre, néhány nap alatt jelentős kárt okozhat.

Kémiai védekezés céljából a különböző kitinszintézis gátló, piretroid, illetve szerves foszforsavészter hatóanyagot tartalmazó készítmények használhatók fel.

Akácmoly (Etiella zinckenella)

Az akácmoly lárvája különféle pillangós virágú növények hüvelytermésében él, és a magokat fogyasztja. Legfőbb hazai tápnövényei: az akác, a borsó, a szója és a csillagfürt.

Petéit a fejletlen zöld hüvelybe rakja, ahol 8-10 nap múlva kikelnek a fekete fejű és sárgásbarna testű lárvák. Ezek táplálkozásuk során megrágják a hüvelyben lévő valamennyi magot. Így csökken a magvak csírázóképessége és értékesíthetősége is.

A kifejlett lárvák ősszel telelőre vonulnak, a talaj 2-5 cm-es rétegébe. Az akácmolynak nálunk 2-3 nemzedéke van. Kártételt az akácon és a szóján nevelkedő második nemzedék okoz. A tavaszi nemzedék a borsóvirágzással egy időben rajzik. A kifejlett lepke szürke színű és 20-26 mm szárnyfesztávú. Mivel az első nemzedék borsón fejlődik, a védekezést már a borsótáblán el kell kezdeni. Vegyszeres védekezésre a lepkék rajzása és a fiatal lárvák kelése idején van lehetőség.

Közönséges takácsatka (Tetranychus urticae)

Polifág faj. Lágy és fás szárú növényeken egyaránt előfordul. Egyedszáma viszonylag rövid idő alatt gyorsan emelkedhet, meglepetésszerű károkat okozhat. Szabadföldi körülmények között a közönséges takácsatka a káros szintet július, augusztus folyamán éri el, amikor a populáción belül már minden fejlődési alak egyaránt előfordul. Ellene olyan akaricidekkel célszerű védekezni, amelyek valamennyi fejlődési alakra (tojás, lárva, imágó) egyaránt hatással vannak.

2. kép. Súlyos takácsatka-fertőzés szóján (Fotó: Bosnyákné Egri Helga)
2. kép. Súlyos takácsatka-fertőzés szóján (Fotó: Bosnyákné Egri Helga)

A takácsatkák elszaporodása száraz időhöz kötött. Az atkafertőzés (2. kép) fellépése szórványos. Súlyos esetben a levelek teljes elhalását is okozhatja hosszantartó károsításával. 7-8 nemzedék is fejlődhet a fertőzött szóján, így a vegetációs periódus alatt állandó veszélyt jelent. Az első tünetek (3. kép) már június-júliusban jelentkezhetnek, apró tűpettyes sárga foltok formájában, a levéllemezen. Ajánlatos az első, még jelentéktelennek látszó tünetekre figyelni, és azonnal megkezdeni a védekezést. Védekezésnél legfontosabb a jó időzítés.

3. kép. A takácsatkák finom szövedéke is jól látható (Fotó: Bosnyákné Egri Helga)
3. kép. A takácsatkák finom szövedéke is jól látható (Fotó: Bosnyákné Egri Helga)

Bogáncslepke (Vanessa cardui)

A szója egyik legfontosabb lombkártevője. A szóján kívül a csillagfürtöt, borsót, babot, dohányt, szőlőt, míg a gyomnövények közül az acatféléket, szamárbogáncsot és a bókoló bogáncsot károsítja.

A hernyó a levélzetet és a hajtásokat ezüstösen csillogó, pókhálószerű szövedékbe szövi össze, annak védelme alatt kezdetben hámozgat, majd szabálytalanul karéjoz. Tömeges fellépésük esetén tarrágást okozhatnak. Magyarországon nem telel át, hanem a déli országok felől jelenik meg májusban.

Hazánkban 2-3 nemzedéke fejlődik ki, az ökológiai viszonyok függvényében. A lepkék érési táplálkozást folytatnak a virágzó gyomnövényeken, majd párosodás után petét raknak. Az első nemzedék április-májusban, a második június-júliusban, a harmadik augusztus-szeptemberben rajzik. Szóján a második nemzedék lárvái okozzák a kárt. A tömeges elszaporodás feltétele a párás, meleg időjárás. A zárt növényállományban kialakuló mikroklíma segíti fejlődését.

Kémiai védekezést ellene mindig előrejelzésre alapozva célszerű elvégezni, ezt pedig fénycsapdával és növényvizsgálattal tehetjük meg.

A takarmányként funkcionáló szója kártevői akár 10-15%-os terméskiesést is előidézhetnek, de a mag minőségét rontó hatás ennél is nagyobb lehet.

Magyarországon a gyakorlat nem fordított nagy figyelmet a kártevők elleni védekezésre, mivel a ráfordítás költségei nem állnak arányban az elérhető terméstöbblettel. Az utóbbi években azonban az agrotechnikai fegyelem fellazulása, a nem megfelelő vetésváltás, a külföldről behozott (és csávázás nélkül elvetett) fajták magjával behurcolt betegségek kezdenek figyelemre méltó mértéket ölteni. Jó agrotechnikával és a kisebb befektetést jelentő magcsávázással már fontos lépést tehetünk a mennyiségi és minőségi veszteségek csökkenése érdekében.

Bosnyákné Egri Helga
Kaposvári Egyetem


Ez a cikk a MezőHír 2014/07 - júliusi számában jelent meg.