Baromfit a vidéki udvarokba!



Aligha vitatható megállapítás, hogy a magyar falvak, kisvárosok peremkerületeinek hangulata megváltozott, környezete csendesebb lett, valami nagyon hiányzik, amit évszázadok óta megszoktak az ott élők.

Nincs hajnali kakaskukorékolás, nincsen zajos baromfiudvar és nincsen edényzörgés sem, ami a baromfitartással, -etetéssel, -feldolgozással függött össze. Eltűntek az aprójószágok és velük együtt a gyakran csibedróttal bekerített baromfiudvarok is.

Még nagyobb baj, hogy eltűnt velük együtt a házi baromfivágás és a tojástermelés is, a tojás összeszedése, keresgélése rituáléjával együtt. Szegényebb lett a vidéki ember élete ezzel is, pedig nem „eget rengető” dologról van szó, nem elviselhetetlen mennyiségű munkáról, mert a baromfi egy szerényen tartható, önmagát „jól feltaláló” kis állat, amely temérdek örömet okozott, és felettébb nagy kulináris élvezetekkel szolgált.

Persze szolgál ma is, csak fóliába csomagolt, tisztított formában, gyakran ismeretlen helyről, sokkal gyengébb minőségben, mint a saját baromfiudvarok lakóitól az megszokott volt. A tyúkhúsleves – hát ha még gyöngyösből van –, a kakaspörkölt, az omlós rántott csirke felemlítése hallatán is összefut a nyál a magyar ember szájában. Még akkor is, amikor mindezt a bolti/nagyüzemi csirkéből, magas áron készíti, és nem azt kapja, amit elvárt. Ugyanez a helyzet a tojás esetében, hiszen ki ne emlékezne az idősebb generációból az 50 filléres darabárra, az erősen meszes héjú tojás csodálatos sárgájára, ami már szinte piros volt a karotintól. Nos, hát ezek a szempontok talán sokakban ébresztenek régi-új gondolatokat, és talán nem csak beszélnek róla, de nekilátnak a ház körüli baromfitartásnak…

Kevés kötöttséggel, gondossággal

A család minden tagja részt vehet a baromfitartásban, a gyerekektől a nagyszülőkig (ahol még van együttlakás), hiszen ebből a munkából nem lehet elkésni, nem lehet nagyot hibázni, mert a házi baromfi toleráns és „kreatív” is, ha a tartásmódot jól választják meg számára.

Persze előtte el kell dönteni, hogy évszakos – tavasztól-őszig tartó – vágócsirketartás, vagy ténylegesen benépesített baromfiudvar a cél, tyúktartással, tojástermeléssel. Éppen ezért, akik soha nem foglalkoztak baromfitartással, azoknak érdemes egy kis önképzéssel, hozzáolvasással alapismereteket szerezni, különben a siker nem szavatolható.

A legfontosabb tudnivaló talán, hogy a március végén, április elején vásárolt napos vagy 1-2 hetes előnevelt csirkékből júniusra lesz rántanivaló, július-augusztusra pörköltnek való csirke. A jércék pedig 22-23 hetes koruktól kezdenek el mérsékelt teljesítmény mellett tojni. Ha szeretnénk ezt a folyamatot segíteni, akkor a téli hónapokban fűtéssel kell gondoskodni a magasabb hőmérsékletről, ami persze megfelelő szigetelt ólban történhet.

Akkor legyen magyar tyúk!

Ház körüli hobbi-tartásra, a család ellátására a kevésbé igényes tartást legjobban az őshonos fajták viselik el. Ezek közül is kiemelten említést érdemel a magyar tyúk, amely a parlagi tyúk tenyésztett változata, és ma már törvény által védett fajta.

A honfoglaló ősökkel a Kárpát-medencébe került kisebb ősi ázsiai tyúkfélék és az itt honos vagy később behozott parlagi állományok keveredésével alakult ki az őshonos magyar parlagi tyúk. Színtípusai (fehér, kendermagos, sárga és fogolyszínű változatok) a 20. században alakultak fajtákká.

Jellemző tulajdonsága, hogy a szélsőséges klimatikus viszonyok között is kitűnő élelemkereső, ellenálló, igénytelen, „kapirgálós” fajta, amely külterjes viszonyok közt is jól megél. Hús- és tojásminősége kiváló, ami különösen értékes azért, mert a más haszonállatok által nem értékesíthető takarmányokból is képes előállítani.

A tenyésztői munka kapcsán meg kell említeni Báldy Bálint igazgató nevét, aki Gödöllőn, az 1920-as évek végétől játszott fontos szerepet a magyar tyúkfajták kialakításában. Az újabb kori nemesítésnek pedig – többszöri nekirugaszkodás után – egy 1973-ban kelt határozat adott lökést, amely elrendelte a génbank létrehozását, szintén Gödöllőn. A hazai baromfifajták tenyésztése, fajtafenntartása azóta a Magyar Kisállat-nemesítők Génmegőrző Egyesületében (MGE) folyik.

Természetesen a tudomány előrelépésével, évtizedekkel ezelőtt a kettőshasznú baromfihibridek is megjelentek. A Bábolnai Tetra-H szerényebb összetételű takarmányon tartva sem okoz csalódást.

A húshibridek intenzív (broilertápra alapozott) tartásmód mellett 7-8 hetes korukra elérik az 1,6-1,8 kg testtömeget, de ezek húsa ízletességében és színében alatta marad a hagyományos (vegyes takarmányon tartott) fajtáknak és hibrideknek. Tartásuk már sokkal több odafigyelést és időt vesz igénybe, háznál történő továbbszaporításuk pedig a hibrid hatás csökkenése miatt csalódást okoz.

Hu-Ba és mintafalu program

A Kárpát-medencében tehát még rendelkezésre állnak azok a régi baromfifajták, amelyek a biztonságos génmegőrzési és szaporítási program eredményes végrehajtása eredményeként egy hungarikum típusú, ökológiai minőségű termék-előállítás alapjait képezik. A Hu-Ba – vagyis Hungarikum Baromfi – termékeknél a fajták biztonságos megőrzése mellett a magyar genetikai alapok, a tartásmód és az ellenőrzési rendszer egységes feltételek szerinti meghatározása a legfontosabb.

Az intenzív szemléletű és iparrá avanzsált baromfitartás elterjedésével a régi, tradicionális baromfifajták eltűntek a falvak egyébként is zsugorodó baromfiudvaraiból. A hazai fajta-előállítás, elittenyésztés és a géntartalékok országos szintű fokozott védelmének és többszintű fejlesztésének szervezése viszont halaszthatatlanná vált, és szerencsére erőre kapott. Hosszú távon ezek a genetikai alapok teszik lehetővé a mezőgazdaság és ezen belül az állattenyésztés fenntarthatóságát, a tradicionális és új tenyésztési és tartási formák kialakítását.

Ehhez a szakmai felismeréshez kapcsolódik az MGE által kezdeményezett program, azaz a fajták visszajuttatása eredeti élőhelyükre, a falusi és tanyasi baromfiudvarokba. Ez meghatározó nemcsak a fajták fennmaradása, hanem a helyi családi gazdaságok fenntarthatósága szempontjából is, különösen a hátrányos helyzetű kistérségekben. Utóbbi azt jelenti, hogy a baromfitartás megteremti az önellátást, a helyi foglalkoztatást és a különleges minőségű hungarikumtermék-előállítás lehetőségét is.

Nem véletlen, hogy számos település csatlakozott az MGE mintafalu programhoz; ezek, a teljesség igénye nélkül, az alábbiak: Óbecse és környéke, Bedő, Oszkó, Székelyudvarhely és környéke, Egerág, Áta, Kisherend, Bazsi, Megyer, Sümegprága, Markóc, Rózsafa, Zádor, Csertő, Újkígyós, Dombegyház, Mátraverebély, Karancsság, Nagybárkány, Újszász, Mátészalka, Tiszaörs…

Alapismeretek a baromfitartáshoz

A baromfitartás újbóli lendületbe hozását segítendő – ez faluhelyen, városszéleken aktuális – talán nem haszontalan a főbb alapismeretek megemlítése.

A felvetésre, hogy hol és hogyan tartsuk a csirkéket, tyúkokat, a falun élő kreatív őslakóknak aligha van szüksége. A betelepültek, agglomerációban lakók között azonban vannak olyan családok, ahol a szándék megvan ugyan, de el kellene indulni valahogyan, leginkább némi szakszerűség mentén.

Csirkék, tyúkok tartása céljára általában megfelelnek a könnyűszerkezetes – egyszerű anyagokból készülő – ólak, amit a család apraja-nagyja közösen, akár egy hétvégén el is tud készíteni. Esztétikai igénytől függően felhasználhatók OSB-lapok, bútorlapok, lambéria vagy gipszkarton maradékanyagok, némi drótháló vagy műanyag rács kiegészítéssel. Egy fontos rendezőelv betartása azonban mindenképpen javasolható – tekintettel az állatok növekedésére –, eszerint 1 m2-re 10-12 kettőshasznú csirkét számoljunk. Ahol tojótyúk tartását is tervezik – ahogy már említettük –, ott lényegesen melegebb, alacsony és lehetőleg temperálható, vagy nagyon jól szigetelt épület kialakítása célszerű, ellenkező esetben nem remélhető a tojástermelés.

A sötétedés beálltával a csirkék, tyúkok behúzódnak, vagy a szabadban tartottak természetes módon éjszakára fákon, bokrokon telepszenek meg. Az ólat ebből a szempontból például létrával, bakokra szegelt rudakkal tehetjük komfortossá.

A kapirgálás mellett etetni is kell

A tyúk és a csirke – miután zúzógyomruk ezek emésztésére van felkészülve – magevő állatok, szeretik a kalászos gabonaféléket, napraforgót, kölest, borsót és nem utolsósorban a kukoricát. A szemes takarmányokon kívül nagyon szeretik csipkedni a zöldet – répalevelet, fehérjében gazdag lucernát, hereféléket, káposztaféléket –, de a „a húst”, pontosabban az állati fehérjét sem vetik meg. Kihúzkodják a gilisztákat, pajorokat a földből, de üldözőbe veszik a bogarakat is.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a szabadon tartott ún. tanyasi csirke bőrének színe sárga, húsának zamata van, tojásának színe szinte pirosba hajló, de legalább is erős sárga. Nos, ezek azok az értékek, amelyek az őshonos baromfitartás mellett szólnak, amelyek indokolják, hogy ahol lehet, ott a szabad tartást kell előnyben részesíteni…

A hagyományos tartásmód és a magyar tyúkfajta előnyben részesítése csekély hátránnyal is jár, jelesül, hogy lassabban érik el az állatok a vágósúlyt, mint az ipari keveréktakarmányon hízlalt hibrid társaik. A kiváló ízanyagok beépüléséhez és a rostban gazdag izomzat kiteljesedéséhez azonban időre van szükség, ám ezek bőven kárpótolnak a kicsivel hosszabb fejlődésükért…

A természetszerű tartásnál tehát fontos hangsúlyozni, hogy a csirkék, tyúkok igényelt szerény komfortját kell megteremteni, takarmányozásukat pedig magvakkal és kiegészítő táplálékokkal kell színesíteni. Ilyen a konyhai hulladék, az étkezésre fel nem használt friss ételmaradék, főtt tojás, gyümölcs és persze a zöld. A nevelés során persze a tápok segítik elindulni a csirkéket, de aztán a fokozatos átállással lehet a hagyományos takarmányozást megkezdeni. Ugyancsak praktikus rendezőelv, hogy biztos tojásvárás esetén a tojótápok valamelyikének – különösen téli – bevetése azért indokolt.

A takarmányozási programban mindenképpen szerepeljen, és a kifutóban álljon rendelkezésre apró kavics, vagy éles homok, amely a zúzógyomor működését, a keményebb magvak könnyebb emészthetőségét elősegíti. Talán említeni sem kell, hogy az ivóvíz „ad libitum” természetszerűleg alapigény, amelyet biztosítani kell, és ami legyen tiszta, könnyen elérhető.

Ez a cikk messze nem szakmai igényességgel és nem minden részletre kiterjedően íródott. Célja, hogy azok az emberek, akik környezetükben megtehetik, és régóta fontolgatták a baromfitartást, kapjanak egy kis lökést. Fogjanak bele, és az első sikereken felbuzdulva folytassák a csirke- vagy tyúktartást, és válasszák a nagyon hasznos, őshonos magyar tyúkfajtákat. Meglátják, hogy örömüket lelik bennük, hiszen feldolgozásukat követően friss, változatos, egészséges, magyaros ételeket készíthetnek és fogyaszthatnak belőlük. A mérsékelt ár mellett átélhetik a gondoskodás örömét, és egyre több tapasztalatot szerezhetnek a tartás terén, amely mindig olcsóbbá és biztonságosabbá teszi a család ellátását, és persze az alapanyag ehhez mindig kéznél van…

Szándékosan nem tértünk ki a többi házi szárnyasra – pulyka, kacsa, liba, gyöngyös –, hiszen az egy következő lépcső, egy következő állomás akkor, ha valaki nagyobb kihívásokra, más ízekre vágyik. Ezek tartása nagyobb felkészültséget, beruházást igényel, és jóval időigényesebb is. Persze, mindez akarat és megfontolás tárgyát képezi családon belül…