Tudomásul vett megcsonkított jövő…



Talán akaratán kívül is az ismert emberek közé tartozik, hiszen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az általa vezetett több ezer hektáros Abaúji Charolais Mezőgazdasági Zrt. cégcsoportjának eredményei, valamint a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének elnöki tisztje, valamint az általa elvégzett szakmai munka ezt törvényszerűen magával hozta. Olyan ember, aki már fiatal agrárszakemberként sem akarta elfogadni a természet által kíméletlenül rájuk kényszerített hátrányos helyzetet.

Az encsi kistérség szülötteként gyerekkorától gyűjtötte a tapasztalatokat, megfigyeléseket, azt remélve, hogy egyszer az irányítása alatt működő gazdaságot országos viszonylatban is eredményessé és versenyképessé tegye. Agrárszakember és vezető lett – a terveinek megfelelően –, és nem nyugodott bele abba, hogy a mezőgazdaság éppen az ő szülőföldjén valljon kudarcot.

Jancsó István  vezérigazgató
Jancsó István vezérigazgató

Jól megválasztott kollégákkal, összeszorított foggal, a termőhelyre helyesen adaptált haszonnövényekkel és húsmarhatenyészettel mára bebizonyította, hogy „van élet a végeken”, van esély a kevésbé jó termőhelyen, a szerényebb térségi infrastruktúra mellett is arra, hogy virágzó mezőgazdálkodás folyjék, és a felkínált munka nagyon sok családnak élhető körülményeket biztosítson.

Jancsó István (56) – ma a cégcsoport vezérigazgatója – akár elégedetten hátradőlhetne a székében az elért fantasztikus eredmények ismeretében, de nem teszi. Nem teheti, mert a felépített cégcsoport méreteit, olajozott működését egy a horizonton megjelent új szabályzórendszer hamarosan korlátozni fogja. A földforgalmi törvény, a támogatások szabályozása, az üzemtörvény és az integrációs törvény mind a hosszú évek eredményességét segítő jelenlegi gyakorlat ellen dolgozik. Következésképpen a gazdaság átstrukturálása, működőképességének, eredményességének fenntartása, a munkaerő megtartása jelenti a következő időszak vezetői feladatát. Van/lesz persze megoldás, mint eddig minden más helyzetre. Kár azonban, hogy egy jól kigondolt és végre magára talált nagygazdaságot újra ki kell találni – szerencsére már nem alapok nélkül, mint korábban…

Borsod szülötte

Nagyszülei, szülei is gazdálkodók voltak, mezőgazdasági munkából éltek egy észak-borsodi kis faluban, Detken, ahol Jancsó István született. Meghatározó volt ez a környezet számára, mint ez később be is igazolódott.

Az általános iskola gyakorlati foglalkozásain a téli fúrás-faragást követően a tavasztól késő őszig tartó időszak már a gyakorlókerti munkáról szólt. A föld és a munka közelsége, az úttörő mezőgazdász versenyek hangulata, izgalmai sodorták a mezőgazdasági pálya felé. Persze az otthoni környezet, a tehenek, a hízók, az aprójószágok körüli gondoskodás, édesapja traktoros munkája a szövetkezetben és persze a gép közelsége, kipróbálása adta a végső lökést a pályaválasztáshoz.

Kézenfekvő volt, hogy Abaújszántón a Gyárfás József Mezőgazdasági Szakközépiskolába járt és ott érettségizett. Szerette a szakmai, különösen a nagyüzemi gyakorlatokat, de az elméleti oktatást is, mert elkötelezettséget érzett a mezőgazdaság iránt.

Debrecenben az Agrártudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol már érezte, hogy a középiskola nagyon jó előképzettséget adott számára. Az egyetem viszont azt a többlet ismeretet – agrárgazdasági, vezetéselméleti, stb. – adta, ami a magasabb vezetői beosztáshoz kellett. Ösztöndíjasa volt a Szikszói ÁG-nak, és értelemszerűen ott kezdett 1983-ban friss diplomásként…

A támogatással felújított kastély-irodaház
A támogatással felújított kastély-irodaház

Szinte hazament dolgozni

Ismerte a gazdaságot, hiszen a gyakorlatait ott töltötte, tehát nem a megismeréssel kellett kezdeni az első időszakot.

Azt már látta, hogy az ÁG magasabb szakmai és technikai színvonalat jelentett a környék gazdaságaihoz képest, nem beszélve a Charolais-tenyészetről, ami már 1971-től működött, és ami további előnyt jelentett.

Jancsó István számára „csak” az volt a feladat, hogy mielőbb be kellett kapcsolódnia egy valóban magas szinten folyó szakmai munkába. Ez jól sikerült, hiszen néhány hónapos gyakornoki munka után „növénytermesztési művezető” státuszba helyezték. Majd egy év elteltével egy másik kerületi üzemegység vezetője lett, ahol jelentős nagyságrendű juhászat és növénytermesztés adott munkát az ottlévőknek. Itt is csak egy évet tölthetett, mert a dicházai kerület megüresedett széke várta, ahol kerületi igazgatónak nevezték ki.

Szó se róla, nem szokványos módon haladt előre, de aztán – utólag úgy fogalmaz – nem kis bátorság volt az igazgatói széket elfogadni, és a vezetőség részéről is nagy felelősség volt azt felajánlani. Minden félelem és óvatosság ellenére nem okozott csalódást, ráadásul ebben a kerületben volt a gazdaság szarvasmarha ágazatának hízlalótelepe, valamint a Charolais törzstenyészete, ami meghatározó volt a gazdasági eredmény alakulása szempontjából. Természetesen ezek mellett szántóföldi növénytermesztés folyt, ahol szintén elvárás volt az eredményesség.

Nyolc évig dolgozott ebben a munkakörben, többnyire fiatal, dinamikus, teljesítménycentrikus kollégákkal, akik mindig többet és jobban akartak teljesíteni. Nem is maradt el a kerületi eredményesség, az elvárt vagy azt meghaladó nyereség. Segítette ezt az értékes törzsállomány és a hízómarha-értékesítés is, ami a kerületből történt.

Jancsó István szívesen emlékszik erre az időszakra, mert mindannyian úgy dolgoztak és annyit, mintha a sajátjuk lett volna a gazdaság. Ebből a szemléletből sokat átmentett a későbbi – a jelenlegi – privát gazdaságba is, talán ezért válhatott kiválóvá a térségben.

Persze ez a temérdek munka elvette az időt a családtól, hiszen akkor volt fiatal házasember, hamarosan pedig születtek a gyerekek, akikre méltatlanul kevés idő jutott akkoriban. Ezt ma már hiányosságként éli meg, de annak idelyén úgy vélte, hogy a szakmai életpálya felépítése megkívánta az arányosan, vagy néha akár aránytalannak érzett sok munkát…

Elérkezett a privatizáció

A ’90-es évek elején elérkezett az idő, amikor a mezőgazdaságban is értékesítették az állami cégeket, így a 8 000 ha-os Szikszói ÁG-t is. Ún. decentralizációs, privatizációs egységekre szedték szét, amelynek lényege az egybeni – vagyis kerületenkénti – értékesítés volt.

Az így lezajlott folyamat végén a Charolais törzstenyészetet magában foglaló, mindössze 1 500 ha-os gazdaság maradt tartós állami tulajdonban, ami alapos személyi leépítésekkel járt együtt.

Elsőként a fiataloktól váltak meg, s köztük volt Jancsó István is. Két másik kollégájával ekkor úgy határoztak, hogy magángazdaságot hoznak létre, a kevés földtulajdonukra és a nagyobb földbérletekre alapozva a munkát. Mindenképpen együtt akartak gazdálkodni, mert ebben látták a potenciált, a hajtóerőt. Mégis azt lehet mondani, hogy szinte a semmiből kezdtek, pénz nélkül, de teli önbizalommal és egymás iránti bizalommal.

Így alakult meg a közös bt. 1994-ben, amelyben nagyon jó tempóban, de okosan építkezve haladtak előre, közös beszerzés, közös értékesítés közös munka elvén, amely nem nagyon szokott működni magyar viszonyok között. Aztán az egyik társ néhány év után kivált, más elképzelések miatt, így ketten maradtak tulajdonosok.

2-300 ha-on gazdálkodtak, traktort, munkagépeket vettek és gyarapodtak. Egyre többen keresték meg őket a földtulajdonosok, akik nem győzték a földjük művelését, egyre nagyobb volt a bizalom a földek bérbe adása terén. Szépen nőtt is a művelt terület, és egyre jobb gazdasági eredmények születtek. Mindez persze egyértelműen a helyi ismeret és a szakmai tudás eredményeként valósulhatott meg; nőtt a nyereség és ezáltal bővülhetett a géppark.

Egy új ágazat – például a húsmarhatartás – elindításához extra bevételre lett volna szükség, de akkoriban a „drága” hitel sem jelentett megoldást. A földek meg csak jöttek a vállalkozásukba, mert akkoriban támogatás hiányában egyre többen adták fel a nagy reményekkel indított gazdálkodást.

Az EU-csatlakozás utáni időszak kevés támogatása is nagyon jól jött – emlékszik vissza Jancsó István –, hiszen 2004-től még biztosabb lábakon állt a növénytermesztésük. Talán maga sem hitte, hogy szakmaiság és az önbizalom ilyen léptékű haladást hozhat, hiszen a vállalkozás méretei rohamosan nőttek. A technikai és technológiai fejlesztések a növénytermesztésben pedig egyre nagyobb nyereséget eredményezett. A technikai fejlesztések, gépvásárlások kerültek tehát előtérbe a földvásárlással szemben, amely ma már nem lenne ilyen egyértelmű döntés – mondja. Az akkor alacsony földárak indokolták volna a nagyobb mennyiségű vásárlást, persze utólag könnyű már okosnak lenni…

Gyakran a tulajdonostárs Papp Sándor társaságában járják a határt és ellenőrzik a munkák menetét
Gyakran a tulajdonostárs Papp Sándor társaságában járják a határt és ellenőrzik a munkák menetét

Növekedés, stabilizálás

A géppark fejlesztése óhatatlanul érződött a művelés színvonalán, és nem mellékesen hozta a földbérleteket is. A növekedés tehát megállíthatatlan volt; egyszerű logika mentén minél többet költöttek, annál nagyobb volt a pozitív eredmény év végén. Ebből már könnyen és pontosan fizették a bérleti díjakat, és az emberek csak jöttek és jöttek, hozták a földjeiket…

Tény az is, hogy nem volt igazán versenytárs sem a térségben, aki hasonló színvonalon gondozta volna az egyébként kedvezőtlen helyi adottságú földeket, és kellő helyi és szakmai ismerettel rendelkezett volna. Jancsó István szívesen említi a szikszói éveket, amely időszak igazán jó iskola volt nekik – fiatal agrárszakembereknek – a költségtakarékos, hatékony gazdálkodás elsajátítása szempontjából, aminek azóta is nagy hasznát veszi.

Az igazán döntő fordulat – és egyben nagy szakmai elismerés – az volt a ’90-es évek végén, amikor a szomszédos gazdaság nem kevesebb mint 1 000 ha földterületét adta át javukra művelésre, amit természetesen vállaltak. Egyetlen évben sem kellett késlekedni a bérleti díjakkal, és a gyengébb esztendőkben sem okozott gondot a bérlet pontos megfizetése, sőt még egyoldalúan díjat is emeltek.

Lám-lám, a sors sajátos akaratából az indok nélkül elbocsátott fiatal szakemberek jót tudtak tenni a valamikori szigorú vezetésű anyacéggel, jóllehet addigra már a vezetőgarnitúra nagy része kicserélődött… Gondolhatták sokan az állományban lévő dolgozók közül, hogy – talán éppen fordítva – a fiataloknak kellett volna annak idején a vezetésben maradniuk, de ez már történelmi elmélkedés…

Sőt, 2004-ben az Abaúji Charolais Zrt. privatizációjához egy tőkeerős tulajdonostársra volt szükség, mert a „Dolgozó Menedzsment Kft.” akarta ugyan megvásárolni, de ezt sem a pénzügyi lehetőségei, sem a banki finanszírozás nem tette lehetővé. Akkor a Jancsó István nevével fémjelzett cég, a „Hordeum 2000” Kft. beszállt a privatizációs ügyletbe, és kivásárolták a zrt.-t és vele együtt a természetesen a Charolais törzstenyészetet. Egyidejűleg a cég irányítása is Jancsó István kezébe került, és az új egység a cégcsoport részévé vált.

Eleinte voltak, akik ódzkodtak attól, hogy majd egyfajta kapitalista kizsákmányolás veszi kezdetét az új vezetés – az immár tíz éve „maszekok” – részéről, de a kedélyek alig egy év alatt megnyugodtak. A működési rend beállt, nagyobb lett a fegyelem, jobb a munkához való hozzáállás, mindemellett a fizetések pontosak voltak, és egy év után már béremelés is történt.

Egy irányba húzva

Az Abaúji Charolais Zrt. valóban cégcsoporttá fejlődött, az emberek elfogadták a vezetési változásokat, hiszen látták a gyarapodást, a gazdálkodás sikerességét. A termelési szerkezetben is változás állt be, hiszen a biogazdálkodást fokozatosan visszaállították konvencionálissá, mert előbbi nem hozta a várt eredményt a helyi termőhelyi viszonyok között.

A hagyományos termelési szerkezetbe kellett tehát a céget beilleszteni, ami viszonylag gyorsan sikerült is – említi az egyik nagy változást Jancsó István –, és meghozta a várt hozam- és árbevételi növekedést. Tíz éve ennek, és azóta újabb gazdaság is felajánlotta a területét, így gyakorlatilag négy gazdaságot magában foglaló cégcsoport alakulhatott ki, több ezer hektár együtt művelhető területtel.

Nagy megnyugvás és elégtétel egy vezető szakembernek mindez, különösen ha az indulás nehézségeitől nézzük a fejlődés fázisait. Ha az első „vakmerő” gazdasági év próbálkozása, a fedezet nélküli hitelből történő gazdálkodás nem sikerült volna, akkor nincs ma a cégcsoport, nincs az elmúlt húsz év gazdasági sikersorozata. Szerencse is kellett persze ehhez, hiszen egyetlen elemi káresemény keresztülhúzhatta volna a törekvéseiket. Ezzel szemben minden jól alakult, olyannyira, hogy az elmúlt húsz évben egyetlen alkalmazottat sem kellett elküldeni a munkából; aki elment, az nem tudott a közösségbe beilleszkedni.

Ma az állandó alkalmazotti létszám a cégcsoportban 85 fő, ami ugyanennyi családot jelent, akiknek a megélhetése biztosított. A gyümölcsösben pedig akár 100-150 fő részére kínálkozik időszakosan alkalmi munka, ami éves szinten 15 fő foglalkoztatásának felel meg. Emellett fuvarosokat kell még igénybe venni, ami szintén többek számára munkaalkalmat jelent…

Mesterséges zsugorodás

Az Abaúji Charolais Zrt. és cégcsoportja ma már országos összehasonlításban is elismerten jól teljesítő nagygazdaság, komoly növénytermesztési produktummal és a Charolais törzstenyészettel. A Jancsó István és tulajdonostársai által felépített termelési vertikumról azt lehet mondani, hogy nyugvópontra jutott, elérte gazdasági értelemben az optimális méreteket, tisztes nyereséget termel és közvetve 100 családot tart el. Mégsem telnek a vezérigazgató hétköznapjai gondoktól mentesen, hiszen a földforgalmi törvény betűje szerint belátható időn belül eddig művelt területeik egy részétől meg kell válniuk.

Ugyancsak fenyegető változás a támogatások elvonása bizonyos területméreten felül, de az üzemtörvény és az integrátori törvény szintén borítani fogja a mára kialakult belső rendet. Ezek az új szabályzók szembemennek azzal az elmélettel – és igazoltan a gyakorlattal –, amelynek mentén kialakulhatott a jelenlegi, akár ideálisnak is mondható gazdálkodási szisztéma. Húsz év alatt előrement a gazdaság, növekedett, egyre jobb eredményeket produkált, ami mögött igen aktív és kreatív vezetői munka húzódott. Nem mellékesen a növekedés úgy történt, hogy nem valakik elől vették el a területeket, állatokat, ingóságokat, hanem felajánlották azokat.

Most, amikor minden beállt, ideálisnak nevezhető gazdálkodási viszonyokat teremtettek, eredményesen gazdálkodnak, akkor a törvény megálljt parancsol. Persze, törvénytisztelő ember számára az egyetlen megoldás továbbra is csak az alkalmazkodás lehet, és ez lesz vélhetően a következő évek munkája vezetői szempontból. Sajnos. Éppen ezért maradnak el fejlesztések az állattenyésztésben, és inkább a rövid távon megtérülő beruházások kerülnek előtérbe a növénytermesztésben.

Azok a vezetői elképzelések, amelyek a fejlődés további irányát adták volna, teljesen feleslegessé válnak, és az alkalmazkodás határozza meg a szakmai munkát. Nehéz ezt tudomásul venni, hiszen ha az elmúlt húsz évben a beletörődés jellemezte volna a munkát, akkor nem tartana itt a gazdaság.

Aki szárnyalni akar, annak nem szabadna a szárnyát megkötni, mert ami jó a helyi gazdaságnak, az ugyanolyan jó a nemzetgazdaságnak is… Nem beszélve a munkahelyteremtésről, a foglalkoztatottak számáról, a havi fizetésekről, a tb-kötelezettségről, betegellátásról, stb.

Legelőn a Charolais törzsállomány

A munka átszövi a magánéletet

Az elmúlt húsz év vállalkozásépítő munkája, de az azt megelőző munkahelyi elfoglaltsága is elvonta Jancsó István idejét a családtól, a magánélettől. A fiai szerencsére mezőgazdásznak tanultak, és ma édesapjukkal együtt dolgoznak a cégcsoportban. Most van alkalom azt a „törődés-deficitet” pótolni, ami kiskorukban elmaradt. Persze ez nem ugyanaz, de együtt vadászni, a cégben a szakmai dolgokban egyeztetni nagyon sok mindent kárpótol.

Amikor arról beszélgetünk, hogy milyen érzés a semmiből indulva húsz év után egy jól prosperáló cégcsoport vezetői székében ülve dolgozni, a válasz az, hogy felemelő. Persze ne higgye senki, hogy Jancsó István nem a földön jár. Pontosabban, nagyon eklatáns hasonlattal ő úgy fogalmaz, hogy ma is éppen úgy szereti a vajas kenyeret, mint régen: egy oldalán vajazva, pedig megkenhetné a kenyeret mindkét oldalán is. Nem öncélúan dolgozott, nem csak magára és családjára gondolva – nem kivásárolva a kistulajdonosokat – építette fel a mezőgazdasági vállalkozását, hanem minden arra alkalmas és olyan ember számára, aki akar és tud is dolgozni ebben a rossz közgazdasági környezetben elhelyezkedő térségben…

Jancsó István magánélete összefonódott a mindenkor fontos mezőgazdasági munkával. Nagyon szerencsés, hogy a tulajdonosok gyerekei is itt dolgoznak, és lassan megoszlik a munka mellett a felelősség is. Ez talán lehetővé teszi, hogy több lesz a magánéletre fordítható szabadidő, amit akár vadászatra vagy utazásra tud nyugodt lelkiismeret mellett kihasználni.

A vállalkozás – az ismert okoknál fogva – már biztosan nem lesz nagyobb, viszont az eddig a cégek növelésére fordított energiából talán több jut magáncélra – hiszen lényegében ezért történik minden más egy vállalkozásban…