Tíz év uniós tagság hatása a magyar agrárgazdaságra



Dióhéjban az agrárium helyzetéről

Előző lapszámunkban jeleztük, hogy a Syngenta Hajdúszoboszlón tartott csemegekukorica-termesztési tanácskozásán elhangzott előadások közül Dr. Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója agrárgazdasági kérdésekkel foglakozó előadásának ismertetésére következő számunkban visszatérünk. A tízéves EU-tagságunkra tett visszatekintését most visszaidézzük olvasóinknak.

Az előadó elöljáróban leszögezte, hogy az eltelt tíz év alapján az uniós csatlakozás alapvetően pozitív hatással volt a hazai mezőgazdaságra. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan anomáliák, bürokratikus intézkedések, amelyeket nemtetszéssel fogadunk itthon.

A reális értékeléshez azonban vissza kell tekintenünk a kiinduló állapotra: vajon felkészült volt-e a magyar agrárgazdaság a csatlakozásra, mégpedig három szempontból, azaz gazdasági kondícióit, a jogrendszert és az intézményrendszert tekintve?

Gazdaságilag nem a legszerencsésebb helyzetben voltunk 2004-ben, mert mezőgazdaságunk már leszálló ágban volt (például a rendszerváltás előtti évekhez képest). A jogrendszert tekintve felkészültek voltunk, hiszen a megelőző években megtörtént a jogharmonizáció. A támogatások kifizetését megvalósító intézményrendszer (MVH, IIER) szintén nem készült fel, ami elégedetlenséget szült a termelők körében is (gazdatüntetések).

Kapronczai István: Az élelmiszergazdaság stratégiai ágazattá vált, jobban ki kellene használni a lehetőségeinket
Kapronczai István: Az élelmiszergazdaság stratégiai ágazattá vált, jobban ki kellene használni a lehetőségeinket

Helyünk a világban és az EU-ban

Ezt követően a szakember néhány alapmegállapítást tett egész agrárgazdaságunk helyzetéről és lehetőségeiről, amelyek köré építette fel mondandóját.

Első és legfontosabb tényként jelölte meg, hogy az élelmiszer egyre inkább stratégiai termékké válik a világkereskedelemben, s ezzel a lehetőséggel hazánknak, mint relatíve kedvező agráradottságokkal bíró országnak, élni kell. Aláhúzta a ’relatíve’, azaz viszonylagos kitételt, mert általános földrajzi, domborzati és talajadottságaink jók, de az időjárási szélsőségek (aszály, túl sok csapadék, fagyok, stb.) egyes években igen hátrányosan hatnak növénytermesztésünkre.

Összességében véve az agrárpotenciál kihasználása, ami ma nem kellő mértékben történik meg, alapvető kérdés lenne. Mindezek érzékeltetésére bemutatta az amerikai ún. CRB élelmiszer-alindex 1960. január és 2014. augusztus közötti alakulását (1. ábra).

1. ábra. A C RB élelmiszer-alindex alakulása (1960. január–2014. augusztus)
1. ábra. A C RB élelmiszer-alindex alakulása (1960. január–2014. augusztus)

A búza, cukor, hízómarha, hízósertés, kakaó, kukorica, szójaolaj, vaj és sertészsír árainak alakulásából számított mutató szintje az első olajár-robbanásig (1973) az élelmiszerek világpiacán mérsékelt árakat és nagy árstabilitást tükröz. Ezt követően az élelmiszerek ára hirtelen a korábbi mintegy két és félszeresére növekedett, de még kiszámítható ingadozásokat mutató volatilitás jellemezte egészen 2006-ig. 2006-2007-től kezdődően az ingatlanpiaci, majd pénzpiaci válság következtében az élelmiszerek piacán is felerősödött a spekuláció; a kínai és indiai élelmiszer-kereslet erőteljes növekedése, valamint az élelmiszerekért versengő megújulóenergia-termelés térnyerése következtében drasztikus áremelkedés volt tapasztalható, amit a mai napig is tartó nagy áringadozások kísérnek.

Ezek a folyamatok arra utalnak, folytatta, hogy az elkövetkező években is keresleti piac fogja jellemezni az élelmiszerek világkereskedelmét, az élelmezés- és élelmiszer-biztonság kérdései egyre inkább stratégiai ágazattá teszik az élelmiszer-gazdaságot. A feladat az lenne, hogy egyrészt kihasználjuk ennek a helyzetnek a számunkra kínálkozó lehetőségeit, illetve hogy a kedvezőtlen kockázatait mérsékeljük.

A továbbiakban az előadó arról szólt, hogy hogyan pozícionálta magát a magyar mezőgazdaság az EU-ban az elmúlt tíz évben, s ezt a mezőgazdaság kibocsátásának alakulásával szemléltette. Az EU-25 átlagában a kibocsátás 20,7%-kal nőtt tíz év alatt, míg a magyar mezőgazdaságban 22,7%-kal.

A táblázat számadatait elemezve két dologra hívta fel a figyelmet: 1./ hogy az EU agrártermék-kibocsátás növekedése csak 20% körüli, abban szerepe van a déli tagállamok átlag alatti teljesítményének; 2./ a velünk együtt csatlakozott országok Szlovénia kivételével mind nagyobb mértékben növelték termelésüket, mint mi, azaz sokkal jobban kihasználták a lehetőségeiket. Tehát a csatlakozással ugyan jól jártunk, de a kínálkozó lehetőségeket nem tudtuk kihasználni.

Támogatások, jövedelmezőség

A következő alapmegállapítás a mezőgazdaságra vonatkozóan úgy hangzott: a magyar mezőgazdaság az elmúlt 2-3 évtizedben nem volt olyan kedvező gazdasági kondícióban, mint az elmúlt három évben.

Ehhez kapcsolódóan a szakember bemutatta a mezőgazdasági vállalkozások adózás előtti eredményének alakulását az elmúlt évtizedben. Ez a mutató 2003-ban még negatív volt, majd fokozatosan emelkedő értéket mutatott (bár 2009-ben és 2010-ben megtorpant, visszaesett), de 2012-re csaknem elérte a 150 milliárd forintot.

A 2013. évi adat az előadás napján még nem volt ismeretes, de az előadó – a tesztüzemi adatok alapján becsülve – kismértékű visszaesésre számított.

Taglalta ennek a kedvezőnek mondható helyzetnek az okait is. Elsőként az élelmiszerárak korábban említett alakulására, emelkedésére emlékeztetett. Jelentős szerepet játszik benne továbbá az agrártámogatások növekedése: míg 2003-ban ez kb. 200 milliárd forint volt, s csak nemzeti forrásból származott, 2013-ban a támogatások közel 700 milliárdot tettek ki, s a nemzeti forrásból eredő hányad csak 128 milliárd Ft, a többi EU-támogatás (2. ábra). Ez a szám is jelzi a csatlakozás mezőgazdaságunkra gyakorolt pozitív hatását. Dr. Kapronczai István arra is rámutatott, hogy 2009 előtt a jövedelemtámogatást jelentős részben a veszteségek finanszírozására fordították, napjainkban azonban már eredményként jelenik meg.

2. ábra. Kifizetett támogatások források szerinti megoszlása
2. ábra. Kifizetett támogatások források szerinti megoszlása

Hogyan alakult a jövedelmezőség az EU-csatlakozás óta az egyes ágazatokban? Bár eltérő mértékben, de trendjében növekvő termelésiérték-arányos jövedelmezőség jellemzi őket: legjobban a növénytermesztést (25-30%), s sajnos legkevésbé a sertés- és a baromfitartókat (5% körül).

Az ágazat egészét tekintve a 2006-os évet kivéve pozitívan alakul a mezőgazdaságban az egy hektárra jutó nettó beruházások változása is (az összes beruházási érték az amortizációval csökkentve). Ez azt jelenti, hogy ugyan nem egyenletesen, de az ágazat egészének műszaki-technikai felszereltsége javult. Az is szóba került, hogy az egyéni gazdaságokban azonban nem ilyen kedvező a kép; több évben is elmaradtak a fejlesztések.

Az élelmiszeripar visszaesett

A harmadik alapmegállapítás az élelmiszeriparról szólt, s úgy hangzik, hogy ma ez az élelmiszer-termékpálya kritikus pontja.

E megállapítást az előadó az élelmiszeripari termelés volumenindexének változásával szemléltette. Alapnak és 100%-nak véve a 2002. évet, a termelés folyamatosan csökkent (a 2006-os minimális növekedéstől eltekintve); 2010-ben volt a mélypontján (79,3%), majd némi növekedés után az elmúlt két évben 85% körül stagnál.

Azonban ez a növekedés sem a valódi élelmiszerek termelési többletéből, hanem az ugyancsak e körbe sorolt ún. non-food termékek (pl. hobbiállat eledelek) növekvő előállításából ered. Mindezt jól érzékeltették a bemutatott számadatok is: az élelmiszeripar adózás előtti eredménye 2003-ban 70 milliárd forint volt, majd az évenkénti nagy ingadozások után 2013-ban 48 milliárd forint körül alakult. Ennek hátterében a jegyzett tőke és annak meghatározó részeinek változása áll: az 1992 és 2012 közötti időszakban az állami tulajdon gyakorlatilag eltűnt ebből az ágazatból; és bár az 1992-től induló belföldi társas vállalkozások az évek során mintegy 100 milliárd Ft-ot képviseltek, ám részesedésük 2010 óta csökken.

Az összes jegyzett tőke értékének alakulása szoros összefüggésben áll a külföldi tőke nagyságának mértékével; változásuk teljes szinkronban áll egymással, különösen a 2000 utáni tőkekivonással mutat párhuzamot. Amint az előadó hozzátette, a baj az, hogy a hazai tőke nem tudta ezt pótolni.

Az élelmiszeripar gazdasági helyzetére hátrányosan hat a támogatások alakulása is. Amíg 2003-ban az akkori 218 milliárdos agrártámogatásból 31 milliárd jutott rá (kb. 15%), 2012-ben az időközben megnövekedett támogatásokból mindössze 1%. Ezen a helyzeten a jövőben mindenképpen változtatni kell.

Az alapmegállapítások közül nem maradhatott ki a piaci lehetőségek kihasználásának tárgyalása sem.

Általánosan ismert, hogy a hazai piacon a csatlakozás óta eltelt tíz év alatt bővült az import élelmiszerek mennyisége. A boltokban a külföldi élelmiszerek aránya kb. 30%, amit egyesek nagyon soknak tartanak, de 20% alá nem is igen lehetne leszorítani, még akkor sem, ha a hazai áruk a jelenleginél versenyképesebbek lennének a piacon. Ezen felül a választékbővítés és az itthon nem termeszthető élelmiszerek (pl. citrusfélék, banán, stb.) miatt elkerülhetetlen ezek behozatala.

3. ábra. Az agrár-külkereskedelem alakulása
3. ábra. Az agrár-külkereskedelem alakulása

Ugyanakkor örvendetesen nőtt az export is: 2012-ben és 2013-ban egyaránt 8,1 milliárd euró volt a kivitel értéke. Ezzel együtt javult az export/import egyenlege is: ez a 2006 előtti néhány évben 1 milliárd körül alakult, s – fokozatosan erősödve – az elmúlt két évben 3,1 milliárd euróra emelkedett (3. ábra).

Nagy kérdés, hogyan tartható fenn ez az állapot? Ha meg akarjuk tartani ezt a szintet, akkor mindenképpen a másodlagosan feldolgozott termékek kivitelét kell fokozni, mert ha alaptermékeket viszünk külföldre, azzal gyakorlatilag munkaerőt, munkalehetőséget exportálunk. 2010-től nőtt a másodlagosan feldolgozott termékek aránya a kivitelben, de ezek döntően a bioetanol és a hobbiállat-eledelek termeléséből adódtak (4. ábra).

4. ábra. A magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari külkereskedelmi egyenleg az egyes összetevők szerinti bontásban
4. ábra. A magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari külkereskedelmi egyenleg az
egyes összetevők szerinti bontásban

Vidékfejlesztés

Az utolsó alapmegállapítást a vidékfejlesztésről tette az előadó; ennek lényege, hogy az ágazati fejlesztési források alapvetően a mezőgazdasági termelés megerősítését szolgálták, és a vidéki térségek fejlődéséhez elsősorban az alapszolgáltatások színvonalának szerény mértékű növelésével járultak hozzá.

Mint mondta, a SAPARD-programtól az UMVP-ig tetemes összeget, 1 800 milliárd forintot fordítottak a vidékfejlesztésre, ami egyszerre tekinthető soknak és kevésnek is. Mai divatos hasonlítással élve ez négy darab négyes metró bekerülési költsége, tehát igen sok pénz. Más szempontból nézve: ha elosztjuk tízzel, a csatlakozás óta eltelt évek számával, majd az itthon pályázó gazdaságok számával (180-200 ezer), akkor ez csekély összeg, kb. egymillió forint, egy korszerű traktor 4 db gumiabroncsának az ára… Éppen ezért nem mindegy, hogy ezt a pénzt hogyan költöttük el.

A statisztika szerint 43%-át a versenyképesség javítására költöttük, a vidéki környezet javítását szolgálta 35%, a vidéki életminőség jobbítására került 18% és technikai segítségnyújtásra pedig 4% jutott.

A vidékfejlesztési programok előnyeiként említette az előadó, hogy lehetővé tették az EMVA-pénzek elköltését. Megmozgatták a vidéket anyagiakban, de szellemiekben is (például az érintettek megtanultak pályázni); számos területen biztosítottak elvi fejlesztési lehetőséget, és hatásukra egyre jobban teret nyertek a közösségi kezdeményezések.

A vidékfejlesztési programoknak azonban voltak eredendő hiányosságaik is, amelyeket a jövőben ki kell küszöbölni. Így például jellemző, hogy megoldandó és nem gerjesztő jellegű fejlesztéseket ösztönöztek; erősek voltak bennük a lobbiérdekek, s gyakran alacsony hatékonyságú vagy nem hasznosuló fejlesztésekre is költötték a pénzt. Bár nem eredendő hiba, de időközben, a hétéves ciklusban menet közben új kihívások is megjelentek, amelyeket nem vettek figyelembe, így nem volt lehetőség a rugalmas átstrukturálódásra.

Végezetül a szakember összegezte a lehetőségeket és a kockázatokat. Stratégiai prioritásként említette, hogy az ágazatban ma sok pénz van, és lenne mód a fejlesztésekre, ha ezeket meg lehetne mozgatni, ehhez azonban nagyobb stabilitás szükséges. Erősíteni kellene továbbá a nagyobb vidéki foglalkoztatást biztosító ágazatokat (kertészet, állattenyésztés), ami a versenyképesség javítása vagy például az öntözés fejlesztése nélkül nem megy, illetve az élelmiszer-feldolgozás pozícióját is javítani kell.

Lejegyezte: