Repcevetés az idén, rovarölő szeres csávázás nélkül



www.rapool.hu

Az elmúlt években hozzászokhattunk a hatékony rovarölő szeres csávázás előnyeihez, különös tekintettel a repcebolha és a káposztalégy lárvája elleni védekezésre. Mit tehetünk 2014-ben?

A rovarölő hatású csávázószerek eddig lehetőséget nyújtottak arra, hogy a repcében korán megjelenő őszi kártevők ellen célzottan és hatékonyan védekezzünk. Egészen addig, amíg hasonló hatékonyságot biztosító, új csávázószerek meg nem jelennek a repcében, nagyobb alapossággal és több figyelemmel kell eljárnunk az őszi növényvédelem tervezése és kivitelezése során. Egyrészt a védekezéseket kellő időben és hatékonysággal kell megvalósítanunk, másrészt a kezelések nem veszélyeztethetik a nem célszervezeteket.




A RAPOOL ebben a helyzetben az alábbi agronómiai javaslatokat teszi:

  • A repcetáblák mechanikai tarlóápolása rontja az árvakelés, a gombabetegségek és a rovarkártevők fejlődési körülményeit, csökkenti például a káposztalégy kelési rátáját. Ha a repce betakarításakor is fellelhető a repcebolha, akkor ennek állományát szintén gyéríti az időben elvégzett mechanikai tarlóápolás.

     
  • A káposztalégy kiváló szaglásának köszönhetően biztosan megtalálja az első kelő félben lévő állományokat, ezért kerüljük a túl korai vetést! Ebből a szempontból a szokásos idejű vagy akár későbbi vetések is nagyobb biztonságban vannak.

     
  • Kerüljük a túlzottan alacsony vetésnormát! Ha kevesebb növény található a területen, úgy növényegyedenként több petét tesz le a káposztalégy, ezért növekszik a fertőzési nyomás. Négyzetméterenként 40-50 növény megfelelő kompromisszumot jelent az egyedi teljesítmény – állománysűrűség összefüggésben.

     
  • Feltétlenül használjunk gombaölő szerrel csávázott, fémzárolt vetőmagot annak érdekében, hogy az érzékeny növények egyenletesen keljenek, és rövid idő alatt „kinőhessenek a kártevők fogai alól”! A gyors kezdeti fejlődésű hibridek egyértelműen előnyben lesznek a lassabban fejlődő versenytársaikkal szemben.

     
  • Az új vetések rendszeres és alapos ellenőrzése mellett ne feledkezzünk meg a betakarított területek árvakelésű repcéiről sem! Ezek figyelemmel kísérése jó támpontot adhat az új vetések növényvédelmi kezeléseinek pontosabb időzítéséhez.

     
  • Kísérjük figyelemmel a növényvédelmi előrejelző rendszerek információit!



Blum Zoltán

RAPOOL Hungária Kft.

www.rapool.hu