MezőHír – 2014-06 – június




Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.


Kedves Olvasó!

Fodor Mihály

Május közepén több magyar termelővel együtt vehettem részt egy szakmai úton, az egyik vezető németországi gépgyártó meghívására (a teljes úti beszámolót a júliusi számban olvashatják majd). A tartalmas, érdekes utazás során megismerkedhettem az új kishantosi bérlők egyikével is, aki sok információt megosztott az egyre inkább reflektorfénybe kerülő üggyel kapcsolatban. Érdekes beszélgetés bontakozott ki, amely jóval árnyaltabbá tette a más hírcsatornákból származó információkat.

Azóta külön figyelek az új fejleményekre, pro és kontra szinte naponta követhetők a történések. Az alapszituáció az alábbi: a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre másfél évtizeddel ezelőtt, a legszigorúbb minősítésű biovetőmag előállítására és biogazdaság üzemeltetésére.

A gazdaság 452 hektár állami földterületen termelt, amelynek bérleti joga múlt év októberében lejárt. A földterület hasznosítására a Nemzeti Földalapkezelő meghirdette a területeket; a pályázatra a központ is jelentkezett, azonban nem nyert. Azután a múlt év novemberében a kishantosi földek két hivatalos átadás-átvételi procedúrája közül csak az egyik történhetett meg, mert az addigi bérlők megtagadták az állami földek hivatalos átadását az NFA képviselőinek. Ennek ellenére azonban a Földalapkezelő átadta az érintett földterületeket az új bérlőknek. Azóta egymást érik a nyilatkozatok, cikkek, demonstrációk – és persze a perek is.

Épp most, az anyagleadás előtt olvastam egy portálon az egyik birtokvédelmi per ítéletét, amelyben első fokon az új bérlők javára döntött a bíróság. Emellett szintén friss hír, hogy ügyészségi vizsgálatot kezdeményeznek a korábbi bérlővel szemben, hogy megállapítsák, megfelel-e a kft. a közhasznúság szabályainak. Másfelől szintén egy bírósági ítélet született (ugyancsak első fokon, nem jogerősen) arról, hogy a szaktárca megsértette a korábbi bérlő jó hírnevét.

Természetesen sem politikai, sem jogi természetű esetekben nem kívánunk állást foglalni, ezt korábban, más alkalommal sem tettük. Annyit viszont a témával kapcsolatban megjegyzek, hogy ez az a szituáció, amelyikben – jó magyar szokás szerint – nincsenek nyertesek, csak vesztesek vannak. Vesztes a régi bérlő, hisz másfél évtizedes munka után kell feladnia eddig használt területeit, és jó eséllyel nem tudja folytatni a tevékenységét. Vesztes az új bérlő is, aki indult egy pályázaton, nyert – aztán hirtelen, a munka helyett a kamerák kereszttüzében találta magát, és többet foglalkozik a perek anyagaival, mint a pályázatban vállalt célok elérésével. Vesztes az NFA is, mert bármi lesz az ügy végkifejlete, a folyamatos adok-kapok során nehéz lesz az események kapcsolódóan a presztízsét helyreállítania. És persze mindannyian szegényebbek lettünk egy illúzióval (már akinek volt): le kellett számolnunk azzal az elképzeléssel, miszerint ilyen ügyeket lehet politikamentesen, egyértelmű jogi keretek között, minden sárdobálás és pereskedés nélkül megoldani.

Persze a fenti téma kiragadása csak egy „főszerkesztői ötlet” volt, hisz az elmúlt hónap bővelkedett számos más, az agrárgazdaság sokkal szélesebb körét is érintő történésben. Ezekről olvashatnak további oldalainkon, s bízom benne, hogy az ott leírtak a következő hetek szakmai teendőinek elvégzését is segítik!

Üdvözlettel:

Fodor Mihály főszerkesztő


Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.




Ez a cikk a MezőHír 2014/06 - júniusi számában jelent meg.