Emutól a csirkéig, egy 26 éves szemével



Talán nem mondok újat azzal, amikor azt a kijelentést teszem, hogy már gyermekkorunk óta dédelgetünk álmokat, szövögetünk terveket a jövőnkről. Ezek eléréséért egyesek többet, mások kevesebbet képesek megtenni. No, de mi történik akkor, ha a megvalósítás útjára lépve döbbenünk csak rá; ez mégsem az a „vonat”, amelyre eredetileg fel akartunk szállni.

Beszélgetőpartnerem, Gradwohl Zoltán (26) fiatal kora ellenére hozott komoly és bátor döntést, amikor felismerte: az élete nem teljes a hőn áhított „mesterség” kitanulása mellett. Bár nehéz volt hátat fordítania korábbi elképzeléseinek, mégis felállt az íróasztal mellől, és 180 fokos fordulat után egy másik úton indult el a kiteljesedés felé.

– Most édesapád nyomdokain haladva együtt építitek tovább a családi vállalkozást, de fiatalon még más pálya felé kacsintgattál. Médiaszakos egyetemi hallgatóként hogyan csöppentél bele az állattenyésztésbe?

– Kissrác koromban minden időmet az informatika, a modern „kütyük”, a számítógép és elektronikai eszközök társaságában töltöttem el a legszívesebben. A középiskolai éveimet is ezen a pályán tudtam elképzelni, ezért a bólyi Montenuovo Nándor Szakközépiskolában tanultam, majd a Pécsi Pollack Mihály Tudományegyetemre nyertem felvételt, média szakra. Úgy éreztem, hogy ezen a területen még „teremhet számomra babér”, és mivel nagy tudásszomjjal rendelkeztem, szerettem volna még több ismeretet begyűjteni.

Nagy lendülettel vágtam neki az első szemeszternek. Nem kellett azonban sok idő hozzá, hogy kialakuljon bennem egy hiányérzet, amit akkor még nem igazán értettem, hiszen ott voltam álmaim kapujában, ám ez mégsem töltött el örömmel. Mindvégig az motoszkált a fejemben, hogy édesapám a semmiből hozott létre egy szépen prosperáló vállalkozást, nem hagyhatom a semmibe elveszni élete munkáját. Mellette lenne a helyem…

– Amikor megfogalmazódott benned a valódi életcél, ezután milyen lépes következett?

– Egy nagy és komoly beszélgetés a szüleimmel. 20 éves voltam. Édesanyám aggódott, mi lesz velem, ha otthagyom az egyetemet. De én éreztem, hogy helyesen cselekszem, amikor édesapám és a családi vállalkozás mellett döntöttem. Megbeszéltük a feladatokat, azt, hogy miben tudok a legtöbbet segíteni, így kezdődött el egy közös apa-fia csapatmunka.

Utánajártunk, milyen szakmai képzéseken lenne fontos részt vennem, amiknek hasznát tudom venni. Ilyen volt az aranykalászos gazdaképzés Szentlőrincen, és egy mezőgazdasági vállalkozó iskolát is elvégeztem.

Mivel semmilyen szakmai tapasztalattal nem rendelkeztem, volt bennem némi félsz, hogy ennyi éves fejjel képes leszek-e jól venni az akadályokat. Iskolatársaim például szinte egytől egyig gyerekkoruk óta vezettek traktort, én pedig akkor ültem először ezekben a „jószágokban”. Mégis, ekkor kezdtem érezni először, hogy valóban „jó helyen vagyok”.

„Az ólakat nyáron 28 fokra le tudjuk hűteni, köszönhetően  a párolgás elvén működő hűtőrendszernek”
„Az ólakat nyáron 28 fokra le tudjuk hűteni, köszönhetően a párolgás elvén működő hűtőrendszernek”

– Egy komoly infrastruktúrával rendelkező, jól felszerelt csirketenyésztő telep előtt állunk, ahol, ha mondhatom, a „mesterséget tanulod”, immár 5 éve. No, de honnan indult mindez?

– Szüleim egyszerű és szorgos emberek. Mindkettejük részéről nagyon sok energia és teljes elszántság kellett ahhoz, hogy ez a telep a mai formáját felvehesse. Édesapám kőműves szakmát szerzett, de sofőrként dolgozott a tsz-ben. A szívéhez azonban az állatok álltak igazán közel, nagyon értett hozzájuk, háztájiban mindig tartottunk állatokat. S úgy látszik ez családi vonás nálunk, mert ő is 180 fokos fordulatot tett, amikor eljött a tsz-ből, és egy önálló vállalkozás elindítása mellett döntött.

Egy időben „éticsiga-őrület” volt ezen a környéken, így szüleim is megpróbálkoztak vele. Újabb előrelépés következett aztán, amikor emukat kezdtek tartani. Erre az időszakra már én is emlékszem, bár óvodás, kisiskolás lehettem akkoriban.

– Az emutartás valódi kuriózumnak számított még 15-20 éve. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra? Nagyon színes gyerekkorod lehetett, hiszen nem sok embernek adatik meg, hogy nap mint nap ilyen csodálatos madarak társaságában lehet.

– Igen, valóban nagy élmény volt gyereknek lenni, miközben minden nap történt valami izgalmas az „emufarmon”. Édesapám igazán tudora lett a szakmának, képes volt szexálni őket (nemüket meghatározni), saját maga fejlesztette keltetőben forgattuk a tojásokat, sokszor nővéremmel segítettünk az emucsibéknek a tojásból kibújni. A nagy madarakat meg lehetett ölelni, kedves és szelíd állatok. Az első emunk még most is él.

– De hogyan lett az emuból – csirke?

– Lehetőség adódott a lakóhelyünkhöz közeli régi marhaistálló megvásárlására. Akkor döntötte el apu, hogy csirkéket fog tartani. Mindig a fejlődés, a növekedés irányában kereste a leghatékonyabb megoldásokat. Találékony, ügyes ember lévén olyan technikai újításokat vezetett be, amik nagyban megkönnyítették a munkavégzést. Folyamatosan a modernizálás érdekében ügyeskedett.

Ezen a telepen 10-15 000 csirkével indult, de akkor még jóval több fizikai munkával, mint ma. Ebben az időben még nem gondoltam volna, hogy valaha ezzel fogok majd foglalkozni.

– Az évek alatt alakult ki a mai képet mutató telep. A régi istálló mellett még újakat is látok. Hol tart most a fejlődésben a vállalkozás?

– Örömmel mondhatom el, hogy a környéken a legfejlettebb technológiával rendelkező telepek egyikének vallhatjuk magunkat. A régi, emeletes épületet pályázat útján korszerűsítettük, ez mellé épült még kettő, 15×100 m-es modern ól, így most 60 000 csirke tartását tudja biztosítani a létesítmény.

Gyakorlatilag ma már a teljes tartás automatizált, mindössze két alkalmazott és kettőnk munkája elegendő a feladatok ellátására.

Az istállók tartástechnológiai berendezéseit Hotraco és Skov típusú számítógép vezérli. Az állatok etetése, itatása automatizált, a rendszer méri a táplálék és víz fogyasztását, egy-egy mérleg van bent, amelynek eredményei alapján átlagolja az állatok súlyát. Figyeli és beállítja az optimális hőmérsékletet, és képesek vagyunk az ólak nyári hűtésére egy korszerű, a párolgás elvén működő klímarendszerrel.

Ez a Hotraco számítógépes rendszer „lelke” – mutatja örömmel Gradwohl Zoltán
Ez a Hotraco számítógépes rendszer „lelke” – mutatja örömmel Gradwohl Zoltán

Áram- vagy vízkimaradás esetén gsm-riasztó jelzi a meghibásodást, hogy beavatkozásra van szükség, illetve a Caterpillar automata aggregátor ilyenkor már azonnal be is kapcsol.

Az előírásoknak megfelelve az állati tetemek elégetésére saját krematóriumunk is van, napi 15-20 tetem kerül így megsemmisítésre. A modernizációhoz tartozik még egy automata online kamera-figyelőrendszer, amelynek létesítése már az én tudásomat is dicséri.

A 100 m hosszú épület 20 000 csirkének ad otthont
A 100 m hosszú épület 20 000 csirkének ad otthont

– És hogyan kerül a csirke az emeletre?

– A helykihasználás igényét szem előtt tartva született meg az ötlet, s mivel az épület alkalmas volt, hogy az emeleten is kialakítsunk az állatoknak helyet, így ebben az istállóban két szinten folyik a nevelés. A pályázati alapú felújítás során minden technológiai megoldást bevetettünk.

– Milyen a termelés forgási sebessége?

– Folyamatos a nevelés, nincs leállás. Mindhárom épületben mélyalmos állattartást folytatunk. Devecserből érkeznek a naposcsibék. Jelenleg cobb-500-as van, ami jobban bevált, illetve ross-308-ast szoktunk még tartani. Palotabozsokról vásároljuk a tápot, nagyon jó kapcsolat alakult ki az ottani forgalmazóval. A táp a csirkék fejlődési stádiumának megfelelően van összeállítva: indító, nevelő I-, nevelő II- és befejező, ami már nagyobb szemcseméretű, búzaszemek is tartalmaz.

6 hetes korukban, 2-2,5 kg-osan adjuk le őket a Bátaszéki Húskombinátnak, akik szállító csapattal kiérkezve több fuvarban 3-4 éjszaka alatt viszik el őket. Ezt követi egy 2 hetes időszak, amely alatt felkészülünk a következő turnus fogadására. Kialmozás, fertőtlenítés, karbantartási munkák elvégzése ilyenkor a feladat. Majd megérkeznek ismét a pipik, és a folyamat elölről indul.

Egy évben 5 turnus felnevelésére van lehetőség. A komoly automatikának köszönhetően emberi beavatkozásra csak minimális mértékben van szükség. Elmondható, hogy a letelepítés, szállítás és a hatodik hét után a takarítási szakasz kivételével nem sok teendő akad.

A két alkalmazott és apu reggel átnézi a telepet, minden rendben van-e, az esetlegesen elhullott állatokat összeszedik, illetve az ólnapló vezetése is ilyenkor készül el. Aztán dél körül feljövök, körbejárok, elvégzem az ellenőrzési feladatokat, gyógyszert adok, ha kell. Késő délután ismét, és ezután már csak éjfél után járok egyszer körbe.

– Milyen probléma okozza a legtöbb gondot a telepen?

– A szalmonella 8-10 éve nem jelentett ekkora problémát, mint manapság, bár szerintem akkor is ugyanígy jelen volt, de ez előírások azóta nagyon megszigorodtak. Ha a vágóhídon találnak fertőzött állatot, akkor másik vágóhídra küldik, és leminősítik a teljes szállítmányt, rossz árat adnak érte. Minden turnusban, az első héten mintát kell beküldeni az ürülékből vizsgálatra. Mint mindenki, mi is gyógyszerekkel, antibiotikumokkal és ivóvíz-savanyítóval próbáljuk felvenni a harcot a kórokozókkal.

– A hallottak szerint sok szabadidőtök marad a munka mellett. Belefér ebbe egy kis nyaralás is? Tudsz a hobbijaidnak élni?

– A modern technikának köszönhetően valóban tudunk a pihenésre is időt fordítani. Nagyon nagy elismerés számomra, hogy édesapám megbízik bennem, és már teljes egészében rám meri bízni a telep vezetését a nyaralásuk alatt. Még kicsit tapasztalatlan vagyok, de leginkább édesapám elismerése ösztönöz arra, hogy még jobb legyek.

A naposcsibék megérkezésétől egy hétig még szükség van a teljes „csapatra”, de miután beállt az ól, akár szüleim, akár én a pihenésre is fordíthatunk már időt. Mivel komolyabb emberi jelenlét nélkül is mennek a dolgok, tudok a „kütyük”-nek, a hobbiknak is élni. Szeretek motorozni, és a fotózás szerelmesének is vallom magam, a képszerkesztést már nem is említve.

– A telepen a színben egy John Deere traktort is láttam. Egy állattartó telepen hogyan tudjátok ennek hasznát venni?

– A traktor más célzattal kerül hozzánk. Apu a tsz elhagyása után meg tudott vásárolni egy összefüggő, 80 hektáros területet. Ez jelenleg még szerződéses bér alatt van 1 évig, de erre a területre tervezzük fokozatosan a növénytermesztést. Amikor az egyetem helyett elkezdtem vele dolgozni, nagyon megtetszett a növénytermesztés, és szeretnék majd ebbe az irányba elmozdulni.

Tavaly egy másik, de szintén saját 10 hektáros területen sikerült kukoricát vetnünk, az idén pedig búzával próbálkozunk. Amikor elkezdtem a géppel dolgozni, nagyon megtetszett a növénytermesztés, és szeretnék majd ebbe az irányba elmozdulni. Természetesen még teljesen kezdő vagyok, és nem csak tudás, de gépek terén is segítségre szorulok. Nagybátyám mellett tanulom a szakma fogásait, az ő gépeivel tudunk dolgozni. Egy bálázónk és ekénk van, illetve ez a John Deere 7530-as már az én büszkeségem. Elszánt vagyok, és remélem, hamarosan beletanulok majd. A növénytermesztési vonal fejlesztése érdekében készült el a fedett géptároló.

– Mik a terveid?

– A földek megművelését teljesen rám bízta apu. Áprilisban mezőgazdasági technikus vizsgám lesz, akkor már „végzett” gazdának mondhatom magam. Örülnék, ha NFA vagy a fiatal gazda induló támogatáson sikerülne pályázatot nyernem, és egy kis géptámogatás is sokat tudna lendíteni a gépparkunk kialakításában.

– Mire vagy a leginkább büszke az életedben?

– Azt hiszem, arra a váltásra vagyok a legbüszkébb, amikor meghoztam a döntést, és édesapám mellé szegődtem. Még néha eszembe jut, mi lett volna, ha… De ma már látom, jó döntést hoztam. Sokszor egyszerűen csak azért jövök ki, ide a telepre, hogy feltöltődjek, hogy a kutyáimmal legyek. Van úgy, hogy csak állok és nézelődöm. Itt az lehetek, aminek én is szeretem magamat. Az önállóságom megmarad, a hobbijaimra van idő, a tudásomat gyarapíthatom, s talán, ami a legfontosabb: továbbvihetem édesapám élete munkáját!