A geológus csipkereki dióültetvénye



A címet látva talán azt gondolhatja az olvasó, hogy a “Kisgyermekek nagy mesekönyve” egyik meséjének plágiuma következik. Nem, ez nem mese: igaz, az írás egyes részei valóban tartalmaznak meseszerű elemeket, de a történet igaz.

Varga Árpád végzettségét tekintve diplomás geológus, aki csak néhány évet dolgozott a szakmájában, a bauxitbányászat elsorvadása miatt. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és túrafelszerelés tervezéssel, majd — saját márkavédjegyű — gyártással kezdett foglalkozni. Aztán amikor, hosszú sikeres időszak után, nagy- és kiskereskedelemmel is kibővült, alpinistákat, távfutókat kiszolgáló vállalkozása túllendült a csúcson, akkor gondolta úgy — 52 évesen –, hogy valami másba kellene fogni, ami kedvére való. Fia és veje vállalta, hogy fiatalos lendülettel továbbviszik a vállalkozást, ő pedig elkezdett valami máson gondolkodni…

Varga Árpád
Varga Árpád

Excell táblába írogatta az ötleteit, szempontjait, és pontozta is azokat, hogy objektív tudjon maradni önmagával szemben. A végén a dióültetvény létrehozása és a diótermesztés mellett döntött, ami sokak számára bizonyára vakmerő vállalkozás lenne, hiszen mint ismert: “diófát az unokáinak ültet az ember”.

Azt tudta, hogy óriási kitartás és temérdek munka árán tudja ezt megvalósítani, de arra is emlékezett, hogy annak idején az ifjúsági országos evezős bajnokság többszöri megnyeréséhez is sokat kellet dolgozni, és az is sikerült. Emellett a többi kedvtelése is — a hegymászás és a versenyvitorlázás –, amibe belekóstolt, szintén kissé extrém és emberpróbáló volt, ami ugyancsak szívóssá formálta a fizikumát, kitartóvá tette az akaratát.

Talán már gyerekkorából — genetikájával is — hozta magával ezeket az alaptulajdonságokat, ami inas, szikár alkatával is harmonizál. Az életmód-változtatás, a munka és a természet szeretete, az újat alkotás öröme kapcsolódott elképzelései szerint a diótermesztéshez, ami mindenképpen kedvére volt, és ezt kihívásnak élte meg. Nem mellékesen pedig megannyi kellemetlen tapasztalat után szeretett volna távolra kerülni a “multik” kiszorítós játékától, ami egyre inkább szorongatta a korábbi vállalkozását. Így hosszas keresgélés után a gyönyörű természeti környezetben fekvő, Vas megyei — alig 350 lelkes — falucska, Csipkerek lett a kiválasztott helyszín nagyon is realista álmainak megvalósításához…

A diófeldolgozó most elkészült épülete
A diófeldolgozó most elkészült épülete

— Köszöntöm immár a mezőgazdászok táborában! Elmondása alapján a geológusi diplomával induló, majd sport- és túrafelszerelések gyártásával, forgalmazásával folytatódó életpályája sem szűkölködött jelentős fordulatokban. A mezőgazdaság, azon belül is a kertészet — a diótermesztés — felé történő nyitása azonban mindenképpen érdekes döntés. Kérem, szolgáljon erre némi magyarázattal!

— A határozott döntésemet követően — hogy dióültetvényt hozok létre — nem gondoltam volna, hogy milyen nehéz lesz 2006-ban olyan földterületet vásárolni, amely az ültetvény igényeinek megfelel, és rendelkezik azokkal a természeti adottságokkal is, amelyet elgondoltam — kezdte a visszatekintést Varga Árpád.

— Magamnak, a családomnak és az ültetvénynek együttesen kerestem a legjobb helyet, amelyet a Vas megyei Csipkereken találtam meg, így utólag mondhatom, hogy optimális helyen. Kedvező áron, gyorsan és gyönyörű környezetben lett a miénk az enyhe lejtésű, déli fekvésű, domboldali 67 ha-os terület, aminek zavartalan megszerzése önmagában is egy kisebb csodának számított. Természetesen a geológiai tanulmányaimból a talajtani ismereteimet felfrissítettem, és részben arra építettem a további mezőgazdasági ismereteket is. A szakmai kíváncsiságomat és a diótermesztés iránti ismeretéhségemet a nászom, Zatykó József csillapította, majd később nem kisebb szaktekintéllyel hozott össze, mint Dr. Szentiványi Péter professzor, aki közismerten a hazai diónemesítés atyja. Ekkor fordult igazán komolyra ez az elképzelés, hiszen világossá vált, hogy mennyit kell tanulni ahhoz, hogy termő dióültetvényem legyen. Aztán a megszerzett földvagyonra tervezett ültetvényméret adott további lendületet ahhoz, hogy bátrabban tervezzünk, és gondolkodjunk a gépesítésről, illetve a termőre fordulásig — a rendelkezésre álló közel nyolc évben — egy feldolgozó üzem felépítéséről is.

A mikroszórófejes öntözőrendszer, vízellátó rendszerrel együtt,  ami ma már biztonságot ad az aszályos időszakokban
A mikroszórófejes öntözőrendszer, vízellátó rendszerrel együtt,
ami ma már biztonságot ad az aszályos időszakokban

— Milyen szakmai útmutatást kapott eleinte, hiszen ott állt az üres földterület, de a tevőleges munka, a méretek, az arányok beállítása, a talajmunkák, a fajták kiválasztása, mind-mind önre várt. Ehhez, mint kiderült, még egy tetővel fedett szín sem állt rendelkezésre, és több mint 100 km-ről, Győrből kellett odajárni.

— Elöljáróban elmondom, hogy van olyan része a terv megvalósításának, amit ma már másképpen végeznék, de akkor nagyon jól jöttek a szakemberek tanácsai.

Belevágtunk a munkába, megalakítottuk a Vasi Dióbirtok Kft.-t, hogy a mezőgazdasági támogatásokhoz is hozzáférhessünk. A diócsemeték szakszerű telepítése, istállótrágya bedolgozással, talajmunkákkal közel három évet vett igénybe. Közben állandó program volt számomra a dió szakirodalma, és természetesen a jól prosperáló “diós” gazdaságok látogatása. Sajnos, ez utóbbi nem mindjárt az elején indult, így csak később jutottam hozzá az igazán használható szakmai információkhoz.

Kiemelkedő partnernek (oktatónak) bizonyult Gara Miklós — Boglár-Kert Kft., Látrány –, aki fáradhatatlan vezetői tevékenységével az ország egyik legelismertebb és magas szakmai színvonalú diótermelő és feldolgozó üzemét hozta létre. Tőle kaptam azt a dió-termesztéstechnológiát, ami valóban működőképes. Tény, hogy a szakmai hezitálás következtében talán két év is veszendőbe ment, a korszerű metszési praktika és az évente tízszeri lombtrágyázás — Biomit Plussz, Kondisol, Solvitis Zn — eredményeként azonban ma már egyre szebben és jobban teljesedik ki az állomány, elsősorban a nyolcadik éves, első telepítések.

— Mikorra várja az első értékelhető termést; egyáltalán mikorra várható normális esetben egy telepített diós termőre fordulása, hiszen immár nyolcadik éve csak viszi a pénzt, ha jól gondolom?

— Valóban így van, hogy egyelőre csak a költségek halmozódtak, miközben normális esetben a hatodik évben már el kell tartania magát a dióültetvénynek. Ehhez azonban minden tekintetben tökéletes termőhelyi viszonyokra, a telepítést követően már öntözésre és természetesen egy kifogástalanul a termőhelyre adaptált termesztéstechnológiára lett volna szükség.

Sajnos nem állt össze minden a kezdetekkor, lassan értük utol magunkat a két utóbbi kérdésben, ám végül is sikerült. A szakmai ismeretek és a tapasztalat pedig folyamatosan épült be a munkába, amit nagyon nem lehetett siettetni.

A mai tudásom alapján az öntözőrendszer megépítése lenne az első feladat, és csak azt követné a diócsemeték telepítése a szórófejek mellé. Késéssel ugyan, de megépült a mikroszórófejes öntözőrendszer, vízellátó rendszerrel együtt, ami ma már biztonságot ad az aszályos időszakokban is. A tizenegyezer fa megszenvedte néhányszor a vízhiányos időszakokat, részben ezért is maradt le az ültetvény kissé a korához képest.

Magam családcentrikus ember vagyok, nálunk nagy az összetartás, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy az ültetvényt gondozva nem gondolok a jövőre. Ha nem is mondom ki konkrétan, de csak az unokáim élvezik majd igazán egy jól prosperáló dióültetvény és feldolgozóüzem előnyeit. Meggyőződésem, hogy család nélkül ez a munka sem működik; egyébként nyolc unokám van, akik már most nyertesei és élvezői annak a birtoknak, amit kialakítottunk Csipkereken…

De, a kérdésre válaszolva, tény, hogy még mindig viszi a pénzt az ültetvény, ám jövőre már eltartja magát, ha valami természeti csapás közbe nem szól. Ez azt jelenti, hogy legalább egy kamion tisztított, szárított exportképes dióra számítok…

— A dió hazai nemesítése és fajtakínálata is alaposan elmarad más haszonnövényekétől, az irodalmi közlések szerint. Mégis fajtát kellett választani, mégpedig a termőhelyhez, klímához, piaci elvárásokhoz igazodva. Hogyan sikerült ez, és elégedett-e a telepített fajták első terméseivel?

— Mindhárom telepített fajta az Alsószentiváni-117-es és a Milotai-10-es új hibridje. Az Alsószentiváni kései és a Milotai kései hibridek túlporoznák egymást, ezért az izoláció érdekében a köztük lévő kétszáz méteres sávban a “mindkettővel összeférő” Milotai-intenzív kapott helyet. A telepítésnél a nemesítő Dr. Szentiványi Péter javasolta ezeket a hibrideket, figyelembe véve a termőhelyet, a klímát és a piaci elvárásoknak való alkalmasságot is. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy mindhárom fajta szárítva, tisztítva nagyon piacos, de személyesen nekem az Alsószentiváni kései a kedvencem, mert kézzel törhető, ízre pedig a legfinomabb. Csemege dió kategóriában világviszonylatban is a legjobbak közé tartozik, viszont nehezen lehet feldolgozni a vékony héja miatt. Az ültetvény termőre fordulásáig tehát az is a feladat, hogy egy kíméletes feldolgozási technológiát kell kidolgozni. A terv a minél nagyobb arányú héjas dió értékesítése, mert a jó minőségű héjas csemegediónak jó ára van a piacon.

A terv a minél nagyobb arányú héjas dió értékesítése,  mert a jó minőségű héjas csemegediónak jó ára van a piacon
A terv a minél nagyobb arányú héjas dió értékesítése,
mert a jó minőségű héjas csemegediónak jó ára van a piacon

— Az már nem titok, hogy a feldolgozás és értékesítés ugyanolyan fontos része a termelési folyamatnak, mint maga a diótermelés. Annál inkább sem titok, mert már áll a feldolgozóüzem épülete, és lassan a gépek is érkeznek. De miből is áll a diófeldolgozás?

— A termés vagy természetes hullásból, vagy rázást követően, a felszedőgép révén kerül a feldolgozóba az ültetvényeken. A még burokban lévő termést első mozzanatként buroktalanítani kell. Az Alsószentiváni késeinél ez a módszer nem lesz alkalmazható, mert a burok eltávolítása a vékony héjat is törheti, és ez kárt okoz.

A természetesen hullott dió gépi felszedése és beszállítása után mosás, majd szárítás következik, s csak utána következhet a méretre osztályozás és csomagolás.

Persze a gépi betakarítás sikerét nagyban befolyásolja az a talajmunka, amit egész évben végzünk majd, hiszen a mechanikai gyomirtásról gondoskodni kell. Amikor az utolsó tárcsázás is megvolt kora ősszel, utána feltétlenül meg kell simahengerezni a talajt annak érdekében, hogy minél pontosabb munkát végezzen a gép, és minél kevesebb földet gyűjtsön be.

A Vasi-hegyhátnak nevezett tájegység a Rába hordalékkúpjának öntéstalajait fogja össze, amelyben agyagos, homokos és kavicsos foltok is találhatók, amelyek egységes művelése nagyon nehéz, de a vízgazdálkodási szempontok sem egyformán érvényesülnek.

Visszatérve a feldolgozóüzemre, természetesen támogatással — EMVA-pályázaton nyert pénz felhasználásával — sikerült felépíteni, ami mintegy 170 milliós tétel volt. A jövő évre szeretnénk elérni, hogy a mintegy 500 milliós teljes beruházás végre termeljen, és legyen értékesíthető diótermés. Ennek minden esélye adott, hiszen a termesztéstechnológia minden részlete kimunkált, és a feldolgozóüzem is készen áll lassan a teljes termés feldolgozására. Sőt, a kapacitás azt is lehetővé teszi, hogy bérfeldolgozást is vállalhatunk.

Eközben már a hatékony közös munka is körvonalazódik, hiszen az egyik közeli diótermelővel a terveink szerint előnyös együttműködést alakítunk ki. Jelesül a talajmunkát segítő gépeinek használata fejében lehetne a bérfeldolgozást nálunk végezni, és a barter üzlet minden bizonnyal hasznos együttműködést eredményezne…

— A dióbiznisz sikere — ahogyan kiderült a beszélgetésből — számos tényező függvénye. De vajon a piac mennyire biztos a jövőt illetően, hiszen nem elég megtermelni, feldolgozni, de el is kell jó áron adni a termést ahhoz, hogy a várva várt nyereség realizálódjon. Sőt, az elmúlt nyolc év költségeit is lassan ki kellene valamikor termelni…

— A diótermelés és a nyereség realizálása hosszú és lassú folyamat eredménye lehet, amely végtelen türelmet, kitartást követel meg.

Amikor elkezdtem ezt a munkát, pontosan tudtam, hogy 7-8 évig nem számíthatok bevételre, mégis nagy kihívásnak tartottam. Most itt állok az első nagyobb termés fogadására készen, és kellő izgalommal. Időközben termőre fordul az ültetvény első harmada, gépesítettem a birtokot — erő- és talajművelő gépeket szereztem be –, amellett, hogy a feldolgozóberuházás is készen áll lassan a termés fogadására. Építettünk egy kényelmes házat Csipkereken, amely lehetővé teszi az ott-tartózkodást, és nem kell már ingázni. Minden készen áll tehát ahhoz, hogy az ültetvény teremjen, a feldolgozó funkcionáljon, vagyis jelentem: készen van a család “dióvertikuma”.

Ez persze csak a belépő ahhoz, hogy sokat, nagyon sokat dolgozhassunk viszonylag kényelmesen, a saját ültetvényünkön, figyelve és kiszolgálva a fáinkat. Szeretném — és akkor lennék elégedett –, ha a termőre fordult ültetvény minden egyes hektárján legalább 4 tonna termést tudnánk betakarítani. Ehhez jó kondícióban és egészséges állapotban kell tartani az ültetvényt. A diónak van ára, jelenleg a tisztított, szárított héjas dióért 3 €/kg feletti átlagárat fizetnek, ami durván 1 000 Ft/kg. Persze nem feledkezünk meg arról sem, hogy tanuljuk, szívjuk magunkba a dióval kapcsolatos ismereteket, raktározzuk a tapasztalatokat, mert eddig is kiderült már, hogy két egyforma év a mezőgazdasági munkában és az időjárás alakulásában sem fordul elő…



Ez a cikk a MezőHír 2014/04 - áprilisi számában jelent meg.