A Digitroll az Agritechnicán mutatta be új fejlesztését

Úton a világhír felé?

A Hajdúszoboszlón európai színvonalú gyártástechnológiával rendelkező, mindössze tízfős Digitroll világszínvonalú fejlesztéssel mutatkozott be az Agritechnicán.

Vetésellenőrzés iPaden

– Erre az évre egy forradalmi termékkel készültünk – mondja Kőrösi Gergely cégtulajdonos. – Az Apple tabletjén, iPad-en jelenítjük meg a vetésellenőrzést.

Ez a fejlesztés nem önmagában az iPad-es alkalmazást jelentette: gyakorlatilag az egész mögötte lévő rendszert újra kellett építeni. Új szenzorok készültek, új kommunikáció, amelyen keresztül a szenzorok jelei feljöttek az iPad-en, egy egyedi megoldással pedig Bluetooth-on keresztül sikerült eljuttatnunk az iPad-ig azt a rengeteg adatot, ami a vetésellenőrzéshez kell.

Az iPad azért volt nagyon fontos választás, mert nem nekünk kellett egy nagyon-nagyon fejlett, színes képernyős, érintőkijelzős készüléket kidolgoznunk, hiszen erre ott van az Apple csúcsterméke, amely rendkívül megbízható, az ára pedig elfogadható ezen a területen, emellett az iPad nemcsak vetésellenőrzésre használható. A készülék ugyanis tudni fogja kezelni a szemenkénti és a gabonavetőgépeket is.

A kiállításon a gabonás változatot mutattuk be, a szemenkénti változat 2014-ben készül el.

A gabonás rendszerben a felhasználó meg tudja állapítani a vetőgépen a sorok teljesítményét. Van egy kalibráció, amelynek során a szoftver soronként felveszi a száz százalékos értéket, hiszen amikor elindulunk a vetőgéppel, akkor van egy adott teljesítmény, amit szeretnénk tartani több száz, vagy akár több ezer hektáron keresztül. Sajnos a vetőgépek azonban porosodnak, illetve baleset is történhet. Az új rendszerrel képesek vagyunk arra, hogy pl. egy kezdődő eltömődést is kimutassunk. A vizsgálatot elvégezhetjük az elosztófejeken, a disztribútorfejeken és a teljes gépen is.

– Azzal, hogy iPad-del dolgoznak, több lehetőségük volt a rendelkezésre álló alapszoftvernek és a jó minőségű kijelzésnek köszönhetően, mint korábban, a saját eszközökkel, kijelzőkkel?

– Nemcsak hogy több lehetőségünk volt, hanem rengeteg olyan akadály megszűnt, ami a hardverfejlesztésben adódhatott volna, ha saját kijelzős készüléket fejlesztünk. Az iPad által „kinyílt a világ”, új utakat találtunk, és így tudtunk egy olyan új rendszert kifejleszteni, amelyre eddig abszolút nem volt lehetőség.

Versenytársak

– Van-e a piacon olyan versenytársuk, aki már előrukkolt az önökéhez hasonló rendszerrel?

– A Väderstadnak van ilyen alkalmazása. Akik nekik készítették, ők a legnagyobb konkurenseink.

Mi ezt a fejlesztést két évvel ezelőtt kezdtük el, és mire elküldtük a Väderstadnak az információkat az új rendszerről, addigra náluk is készült már, viszont az új szenzoraink után nagyon érdeklődnek. Az a cég, amely a Väderstadnak az iPad-alkalmazást fejlesztette, szenzorokban nem tud „labdába rúgni”, úgyhogy remélhetőleg a cég a szenzorokat továbbra is tőlünk fogja vásárolni. Egy olasz cégnek van még iPad-es alkalmazása, egyelőre csak permetezőgépre, illetve a Trimble jelent meg most az Agritechnicán egy saját androidos készülékkel. A tableteket egyelőre nehéz elfogadtatni a felhasználókkal, hiszen nem tudják, hogyan fog ez működni a traktorban. Mi erre is megpróbálunk megoldást találni: egy speciális tokot fejlesztünk hozzá, amellyel az iPad nagyon strapabíróvá válik.

Még egy újdonság

A Digitroll tulajdonosa ezenkívül még egy újdonságról is beszámolt: – Az Axiál Monosem-gépeire 2014-től elérhetővé válik a műtrágya- és mikrogranulátum-ellenőrzés a Seed Master Integra monitorunkkal. A tesztek megvoltak, a rendszer megfelelően működik.

– Nagyon komoly költség egy ilyen kiállításon megjelenni. Megéri?

– Igazán csak a külföldi megrendelők elérésével tudjuk növelni cégünk nagyságrendjét, a hazai piac kicsi ehhez.

Örülünk, hogy a konkurenseink „csapatostul” rohanták meg a standunkat. Ha ők is felfigyelnek ránk, az azt jelenti, hogy jó dolgot csinálunk, másrészt nyilván ők is belekezdhetnek hasonló fejlesztésbe. Nagyon nagy volt az érdeklődés a gépgyártók részéről is. Bizakodóak vagyunk, mert hiszünk abban, hogy amit produkáltunk, azzal ki tudunk törni abból a béklyóból, amit a kis magyar cég státusz jelent, és világszerte ismertté válhatunk!

no