STEYR traktor a hazai piac új színfoltja



A STEYR hosszú évekig sokak egyik kedvelt traktormárkájának számított, amelyet megbízhatósága és használhatósága méltán emelt a legnépszerűbbek sorába. S bár voltak esztendők, amikor egyáltalán nem lehetett Magyarországon ezt a márkát megvásárolni, most örömmel jelentjük: a STEYR traktorok ismét elérhetőek a hazai gazdálkodók számára.

Rikkert Zsolt, az Agro-Tipp Kft. ügyvezeto igazgatója
Rikkert Zsolt, az Agro-Tipp Kft. ügyvezeto igazgatója

A 2012-es év februárjában találkoztunk először az Agro-Tipp Kft. ügyvezető igazgatójával, akivel – az akkor éppen aláírás előtt álló – STEYR traktorimportőri megbízatásról beszélgettünk. Azóta eltelt néhány hónap, a szerződést a felek megkötötték, így a hazai értékesítés megindulhatott. Év végi interjúnkban az elmúlt időszak eredményeiről a cég egyik tulajdonosát, Rikkert Zsoltot kérdeztük.

– Itt állunk a cég tolnai telephelyén, amelyről elmondhatjuk, látványában és infrastrukturális felszereltségében egyaránt nyugat-európai színvonalú. Honnan indult ez a fejlődés?

– Az Agro-Tipp Kft.-t 1996-ban alapítottuk üzlettársammal, Sütő Jenővel, s elsődlegesen egy mezőgazdasági gépalkatrész-kereskedelmre irányuló tevékenységet folytattunk.

Néhány évig kizárólag magyar munkagépek alkatrészei voltak elérhetőek nálunk, majd 1999-től bővítettük a kört import, nyugati traktorok, kombájnok és vetőgépek alkatrészeinek forgalmazásával. Most már határozottan kijelenthető, hogy minden szempontból helyes döntésnek bizonyult tevékenységünk bővítése. Az értékesítés nemcsak hogy egyszerűen jövedelmezőbbnek bizonyult, hanem egyben induló alapot is biztosított a jelenlegi teljes körű szolgáltatásunk kialakításához.

– Mikor készült el a telephely-beruházás? Tervezik-e a létesítmény további bővítését?

– A telephely létesítésének ötlete 2008-ban fogalmazódott meg, amikor szükségessé vált egy korszerűbb, de mindenekelőtt egy nagyobb bázis felépítése.

A 2 hektár területen felépített központot, a terveknek megfelelően, 2010-ben tudtuk birtokba venni. A komplexum 2×200 m2-es irodarészt, egy 1 000 m2-es vonalkódos, jelenleg 13 000-féle alkatrészkészlettel rendelkező raktáregységet és egy 300 nm-es szervizcsarnokot foglal magában.

A szervizrészleg modern és korszerű eszközökkel, berendezésekkel felszerelt, rádió-távirányítású daruval, füst-gázelszívóval ellátott műhelyében szinte azonnal megkezdhettük a tevékenységet: CASE IH, John Deere, New Holland, McCormick típusok szervizelésére rendelkezünk megfelelő infrastruktúrával. Terveink között szerepel egy 500 nm-es fedett géptároló építése, ennek előmunkálatai már megkezdődtek.

– Hogyan vezetett az út az alkatrész-értékesítéstől, a szervizszolgáltatáson át a gépforgalmazásig?

– Fő alapfilozófiánk mindig is az volt, hogy e három alaptevékenységet együtt kell folytatni. Természetesen az anyagi biztonság és stabil háttér megteremtése volt a legfontosabb, s csak ezután tudtunk lépésről-lépésre fejlődni, míg végül eljutottunk arra a szintre, hogy már nemcsak alkatrészt, hanem új gépet és teljes körű szervizszolgáltatást is tudunk nyújtani a hozzánk forduló ügyfeleknek. Az új telephely építésével egyidejűleg magas szintű informatikai háttér kialakítása történt meg, a jövőbeni továbblépéshez és a cég növekedésére számítva ez elengedhetetlenül fontos volt.

– Szépen sorakoznak a különböző felszereltségű és típusú STEYR traktorok a csarnok előtt. Miért éppen erre a márkára esett a választás, amikor a gépértékesítés irányába megtették az első lépéseket?

– A CASE IH alkatrészek értékesítése mindig is alapvető tevékenység volt cégünk életében. A korábbi években a CASE IH és a STEYR gyártója Európa országaiban az előbb említett két típus forgalmazását egyazon importőrön keresztül bonyolította. A 2011-es évtől azonban egy új koncepció alapján a két márka kereskedelmi hálózatokban történő árusítását elválasztották egymástól. Miután Romániában és Bulgáriában ez már megtörtént, 2012-ben hazánkban az importőri megbízatást az Agro-Tipp Kft. kapta meg, a megállapodás aláírására pedig 2012 áprilisában került sor.

– Mikor érkeztek meg az első STEYR traktorok a cég új tolnai telephelyére? Jelenleg milyen kínálattal rendelkeznek?

– 2012 júliusában szállítottuk le az első modelleket. Cégünk a Kompakt szériában 55-95 LE-ig, Profi és Profi Classic szériában 110-140 LE-ig kínál erőgépeket. A STEYR nagy erősségének számítanak a 130-230 LE-s, fokozatmentes CVT váltóval ellátott traktortípusai.

– Az AGROmashEXPO kiállításon mutatkozik be a STEYR legújabb, MULTI nevű modellje. Mit tudhatunk róla?

– A nem túl széles, de letisztult termékpalettán 2013-tól egy valóban új típus bevezetésre számíthatnak a vásárlók. A több mint 10 évet megért 9000-es MT szériát egy modern, extrákkal felszerelt kivitelben piacra kerülő típus, a MULTI váltja, amely a 95-105-115 LE-s kategóriában kínál modelleket.



Ez a cikk a MezőHír 2013/01 - januári számában jelent meg.