Rendezvénysorozat a Fertilia Kft-nél



A Fertilia Kft. február-március hónapokban országos rendezvénysorozatot indított útjára, melynek 8., egyben utolsó állomása Debrecen, Szarvas, Baja, Fenyőharaszt, Székesfehérvár, Zomba és Keszthely után Győrben került megtartásra március 5-én.

A nagy érdeklődés közel teltházas látogatószámot hozott minden településen, a műtrágyák gyártásával, forgalmazásával foglalkozó agrokémia cég számára nagy sikernek könyvelhető el az eseménysorozat.
A rendezvényeket Simon Péter, a társaság ügyvezetője nyitotta meg, aki röviden összefoglalta a Kft. megalakulása óta eltelt időszakot, elmondta, hogy a 22 éve dinamikusan fejlődő Fertilia Kft. nitrogén-oldat gyártással kezdte meg működését. Jelentős mérföldkő volt a 2005-ös év, amikor az egyedi igények alapján összeállítható Gramix NPK műtrágya család kifejlesztésre került, s tavaly egy minden igényt kielégítő modern gyártósort is beüzemeltek, ami még precízebb és pontosabb, tömegalapú keverést tesz lehetővé.

A tőkeerős, magyar tulajdonú vállalkozás az egyedi műtrágyák piacvezető gyártójaként mindig fontosnak tartotta a folyamatos innovációt, a kutató-fejlesztő szemléletet. Ez a szemlélet áll a cég által évek alatt kifejlesztett új gyártástechnológia és sok éves kutatómunka mögött, aminek eredménye a kategóriájában teljesen egyedülálló UMG MICRO mikrogranulált starter műtrágyacsalád.

Az egyes térségek területi képviselői a Fertilia Kft. saját gyártású zászlóshajó műtrágyájáról, a Gramix NPK műtrágya családról beszéltek, majd felvezették a növényspecifikus mikrogranulált starter műtrágya palettán megtalálható, a négy fő szántóföldi kultúrára kifejlesztett, „talajélesztő” és tápanyagfelvételt segítő szerves anyag és szerves kelátkötésű mikroelem tartalmú termékeket is. Az UMG MICRO ZeaStartot (kukoricára), UMG MICRO HeliaStartot (napraforgóra), UMG MICRO TriticaStartot (búzára) és UMG MICRO BrassicaStartot (repcére). Majd a standard felhasználású, magas hatóanyagtartalmú, kiváló ár-érték arányú UMG MICRO StarterMax-ot.

A vállalkozás az új termék piacra kerülésével párhuzamosan további fejlesztések irányába is tesz lépéseket, s a rendezvény végén örömmel tapasztaltuk, hogy a térségben gazdálkodó szakemberek nyitottak voltak saját területeiken kísérletek beállítására, s többen elmondták, milyen jó hatásfokkal alkalmazták eddig is a cég műtrágyáit.

A Fertilia Kft. az elmúlt években nagy figyelmet fordított a kifejlesztett termékeinek agrokémiai hatásvizsgálatára.

A kísérletekről Nagy Margit fejlesztési vezetőt hallgattuk meg, aki vázolta, hogy a kísérleteket komoly kutatási háttérrel rendelkező intézetekben végzik: az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében Martonvásáron, a Károly Róbert Főiskola Fleischmann Rudolf Kutatóintézetében Kompolton, és 2012-ben elindult együttműködés repce, búza kijuttatás technológiai kísérletekre a Gödöllői Szent István Egyetem Gépészeti Karával és a Väderstad Kft-vel is.

A délelőtti programok ebéddel, kötetlen beszélgetésekkel zárultak.