Mivel rukkol elő az idei terménypiac?



Az időjárási előrejelzések és az előttünk álló évjárat esélyeinek latolgatása után talán második helyen a terménypiaci hírek érdeklik a termelőket. Nem csoda, hiszen az elmúlt évtizedben éppen ez utóbbi miatt járták meg sokan a poklot és a mennyországot is.

 

Aligha gondolta volna bárki, hogy a fő haszonnövények felvásárlási árai először megduplázódhatnak, majd megháromszorozódnak. Pedig a kenyérgabonával, a kukoricával és az olajos növényekkel egyaránt ez történt. Persze a laikus olvasók tisztánlátása érdekében gyorsan hozzá kell tenni, hogy ez nem jelentette a termelők nyereségének arányos növekedését, hiszen az inputanyagok és egyéb termelési költségek árai igyekeztek nagyon fürgén követni a meglóduló árakat.

Úgy tűnik, szerencsés, aki spekulációra játszva megvárhatja a tavaszi értékesítést

Kétségtelen, hogy a világ élelmiszer-termelése iránt megnyilvánuló fokozott érdeklődés keresendő a változások hátterében. Ezt az igényt nem egyszerű feladat kielégíteni, és mindez nagy felelősség is a termelői szféra számára. Az áremelkedések és a költségszintek emelkedése egyben a termelési kockázatok növekedését is jelenti, hiszen egyre nagyobb invesztíció mellett lehet megtermelni az egyes haszonnövényeket, ugyanakkor az egyre kiszámíthatatlanabb időjárási anomáliák folyamatos változása következtében a termelés biztonsága tovább csökkent valamilyen mértékben. Ráadásul egy-egy hektár terület megművelése, termőképességének fenntartása mind nagyobb felelősséget ró a termelőkre, ami a mindenkori terményárakban nem feltétlenül jut kifejezésre. Igaz, hogy új technikai eszközök segítik a munkát, igaz, hogy a termesztéstechnológia is állandóan fejlődik, ám nem biztos, hogy a gazdaember mindezt anyagilag követni tudja. Emellett pedig egyre jobban elhasználódik, idegileg felőrlődik kötelessége teljesítése közben, különösen, ha egy-két – esetleg egymást követő – sikertelenebb év van mögötte.

A napraforgó piaci pozíciója biztosnak látszik

De visszatérve a terménypiac jelentőségére; annak szerepe minden gazdasági évben meghatározó a gazdatársadalom számára. Szembesülni kell azonban a „kis ország – kis piac” jelenségével, ami a liberalizált kereskedelem beindulása előtt kevésbé volt meghatározó. A múlt rendszer „biztonsági hálója” alatt mindenki pontosan tudta, hogy mit mennyiért termel, és mikor fizetik ki. Ma már ezek ismeretlen fogalmak; a szerződésekben nincsenek árak, csak tőzsdei utalások az árak lehetséges alakulására, és csak szállítási irányidőpontok. Mindenki termelhet, aki akar, amennyit akar, és a learatott és magtárba került termény majd a nemzetközi piaci trendekből, tőzsdei jegyzésekből számított árakon képezi/képezheti alku tárgyát. Hát ezért a gazdálkodók izgalma, hiszen nem tudni, mennyiért dolgoznak, jól döntenek-e az arányokról, a fajtákról, a munkafolyamatokról és a költségek felhasználásáról, stb.

Kitekintés a búza világpiacára

Akit ma érdekel a világ terménykereskedelme, az természetesen nem marad információ nélkül, hiszen a gazdasági és a szakmai lapok is megmerítkeznek időnként az információáradatban, és gyakran lehoznak más-más – legtöbbször értékelhetetlen – híreket. Általában az USA Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) által kibocsátott felmérések adják az alapot minden további elemzéshez, amely szerint 2012/13-ban a világ búzatermelése 654 millió tonna volt, és ez mintegy 42 millió tonnával kevesebb az előző évinél.

Ebből az EU részesedése 132 millió tonna, amely 5,5 millió tonna csökkenést jelez. Felével csökkent Kazahsztán, harmadával Oroszország és hatodával Ukrajna termelése. Mindebből a magyar termelők számára azt a következtetést lehet levonni, hogy a hiány – a gyakorlat szerint – keresletet hoz a követező aratás után.

A korszerű magtár értékesítési biztonságot is jelent

Magyarország az 5 millió tonna körüli termésmennyiségével természetesen „nem játszik” ebben a mezőnyben, legfeljebb sodródik az eseményekkel. Talán az számít előnynek, hogy a magyar búza – jelentős mennyiségben javító – minősége továbbra is felkelti azoknak az európai vevőknek az érdeklődését, ahol igényesebb vevőkör számára készítenek belőle pékárukat. A világpiaci és európai piaci információk egyébként nagyon ritkán motiválják a magyar termelőket, hiszen többnyire a megszokott hazai kereskedelmi vevőkörnek, vagy a „kitaposott” külföldi kapcsolatoknak értékesítenek, gyakran elszakadva az ártrendektől. A nemzetközi piaci információk egyébként gyakran értelmezhetetlenek is a hazai termelők számára, azok lecsapódása a magyar kereskedelmi forgalomban nem, vagy csak jelentős késésekkel és „nyomokban” tapasztalhatók.

Kukoricából is kevesebb lett a világtermés

Szintén USDA-adatok szerint a világ kukoricatermelése 852 millió tonna lett 2012/13-ra vonatkoztatva, ami az előző évinél mintegy 30 millió tonnával kevesebb. Az EU részesedése ebből közel 55 millió tonna, ami 11 millió tonna hiányt mutat; ebből Magyarország is „kivette a részét”, közel 4 millió tonnával.

Dél-Amerika eredményesebb volt, ahol Brazília 75 millió tonnával – 2 millió híján – hozta a tervet, Argentína pedig 28 millió tonnát termelt, mintegy 7 millió tonnával túlteljesítve a korábbi évet. Ukrajna is jól teljesített, hozta az előzetesnek megfelelő 21 millió tonnát. A teljesség igénye nélkül említett országkör adja az USA-val az élen a világkereskedelemben forgó mintegy 90 millió tonna kukorica mennyiségét.

A magyar termelők számára az idei kukoricapiaci árak kedvezően alakultak, hiszen az ősz folyamán is 60 000 Ft/t körül voltak, márciusra pedig 65 000 Ft/t körüli jegyzések vannak. A gond csak azzal volt, hogy a termésszintek messze elmaradtak a korábbiaktól, a szárazság okozta kedvezőtlen élettani hatások miatt.

Szójafronton a világkereskedelmi helyzet sokkal jobban alakult, hiszen a termés 270 millió tonna volt, ami közel 2 millió tonnával meghaladta az előző évit. Itt az USA és a dél-amerikai országok vezető szerepe nem vonható kétségbe. A szója tekintetében Magyarország – mint ismert – jelentős importőr, jóllehet az utóbbi években a hazai termelés is élénkült, az időjárási zónák enyhe felfelé tolódása és a termőhelyre illő fajták megtalálása, valamint az árak emelkedése következtében. Ez a tendencia tovább tart, de a hazai szójalobbi egyáltalán nem fogadja örömmel a belföldi termelés növekedését, miközben a gazdálkodók egyre jobban megkedvelik ezt a növényt talajjavító, tápanyag-visszapótló, elővetemény szerepe miatt.

Az olajosokat megszerették a termelők

Az USDA-adatok szerint a világ napraforgótermése 36 millió tonna volt 2012/13-ban, ami 4 millió tonnával kevesebb, mint egy évvel korábban. A legnagyobb termelő Oroszország (7,5 millió t) és Ukrajna (9 millió t) után az EU közel 7 millió tonnával következik. Az EU repcetermelése is figyelemre méltó, hiszen 6,5 millió ha-on folyik a termesztése, ami 5%-os területnövekedést jelent.

Magyarország nem tudta elvetni a tervezett mennyiséget, a kedvezőtlen száraz viszonyok miatt az elmúlt ősz folyamán, ezért csak alig 200 000 ha vetésterület várja a tavaszi sarjadást, ami közel 30%-os vetésterület-csökkenést jelent az előző évhez képest. Természetesen ezt a sikeresen áttelelő állományok tulajdonosai örömmel veszik tudomásul, hiszen reménykednek az idei jó árak folytatódásában, a repcemag iránti kereslet további növekedésében. A napraforgó és a repce ára általában együtt mozog a piacon, és mindkét olajos növény pozíciója jónak ítélhető a 2013-as évben. A 125-130 000 Ft/t közötti árat minden bizonnyal már az előszerződésekben is felajánlják a termeltetők, de a szabadpiaci árak akár már betakarítás után 130 000 Ft/t fölött alakulhatnak. A termelés kockázata és a finanszírozása – kivéve a tehermegosztó, finanszírozott előszerződéseket – persze az esetek többségében a termelők vállát nyomja, ami számszakilag sem kevés, de ha átlagos időjárási viszonyok jellemzik az évjáratot, akkor azért tisztes nyereségre számíthatnak.

Sok munka vár még betakarításig a magányosan dolgozó gazdára

Ipari növények uralma

A magyar gazdaságok nagyobbik hányadában a fent említett ipari növények termesztése folyik, hiszen ezt diktálja a piac. A termelők általában őszi búza, őszi káposztarepce, napraforgó és kukorica termesztésével foglalkoznak, a vetésváltást ennek megfelelően alakítják. Annyira „ráálltak”– technikával, technológiával, stb.– ezekre a növényekre, hogy ha a piaci viszonyok jelentősen megváltoznának, sem nagyon termelnének mást biztonsággal. A terménypiac szervezése, az információk áramlása és nem utolsósorban a jó értelemben vett spekuláció sokaknak ad tisztes megélhetést, míg másoknak a spekuláció kevésbé tisztességes változata csekély munkával megszerezhető kiugróan magas jövedelmet biztosít a világban és hazánkban is. Ez utóbbi a termelésben dolgozók és jelentős kockázatot vállalók számára demoralizáló hatású, hiszen a termelők szerepe a terményvertikumban nélkülözhetetlen. Nélkülük egyszerűen nem lenne mivel kereskedni, és ezt érdemes megemlíteni, még mielőtt véglegesen feledésbe merülne…

A termények – a gabonafélék és olajosok – a világ élelmezésében fontos szerepet töltenek be, amit a termelők világosan értenek, ezért és persze a saját megélhetési biztonságuk érdekében is termelik ezeket. A legfőbb motiváció természetesen a nyereségtermelés, amit össze kell hangolni a termőföld termőképességének folyamatos fenntartásával. Nem véletlenül kelt izgalmat minden évben visszatérő módon a terményárak alakulása, hiszen ez az elérhető – és számos helyen felhasználandó – nyereséget igen nagymértékben befolyásolja. Ezért nehéz a tervezés, hiszen az évjárattól való függés mellett a terményárak gyakori kiszámíthatatlan mozgása is a kockázati tényezők sorát növeli. A kereskedő, a bróker, a feldolgozó kiszolgáltatottsága jóval kisebb mértékű, kockázatvállalásuk pedig csak töredéke annak, amit a termelők viselnek. Talán lehetne ezen változtatni a vertikumban együttműködő partnerek jobban összehangolt munkájával – az élni és élni hagyni rendezőelv alapján –, a terményen „talált” nyereség igazságosabb szétosztásával…