MezőHír – 2013-04 – április



 
Tartalomjegyzék

Jóban, rosszban

    Nem véletlenül hangzik egy esküvőn az „együtt lenni jóban, rosszban” fogadalma. Amikor jól mennek a dolgaink, akkor kell csak igazán félteni és óvni, sőt tenni érte, hogy mindez nehezebb időkben is így maradjon.

  • Tóth Szeles István
  • A cikk itt olvasható

Hatékony termesztéstechnológia – korszerű eszközökkel

    Békés megye mindig is a kedvező adottságú mezőgazdasági területeiről volt híres, nemhiába nevezték a boldog békeidőkben az „ország éléskamrájának”.

  • Farkas Imre

Pénz, paripa, fegyver híján…

    Jánossomorlya mindenki által jól ismert, kiváló mezőgazdasági szakembere, Fazekas Imre nagyszerű beszélgetőpartner, kimondatlanul is a környék gondjainak ismerője, aki szakmai és társadalmi tisztségeiből eredően hosszú idő óta szinte naponta megvívja – időnként szélmalom- – harcát az elmúlt két évtizedben termelődő gondokkal.

  • Nagy Zoltán

A Galga völgyét sem kímélte a tavalyi szárazság

    A bagi Péter család gazdaságában a növénytermesztés mellett az egyik fő gazdálkodási profilt az állattenyésztés, azon belül legnagyobb arányban a szarvasmarhatartás jelenti. Az elmúlt év szélsőséges időjárásnak hatásairól és az új év gazdálkodási időszakának kezdeti tennivalóiról kérdeztük a családi gazdaság fiatal tagját, Péter Istvánt.

  • Farkas Imre
  • A cikk itt olvasható

Dow AgroSciences — MINDEN RÓLUNK

Újdonság a kukorica korai posztemergens technológiájában

    A kukorica korai posztemergens gyomirtása egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ennek oka, hogy a már kikelt gyomok ellen hatékony, illetve hosszú hatástartama miatt a későbbi gyomosodást is gátolja. A Python Optima™ ezen felül további előnyöket is biztosít a felhasználónak.

  • Dow AgroSciences

Dow AgroSciences — MINDEN RÓLUNK

Háromszoros védelem a mezei acat ellen

    A mezei acat a legnagyobb termésveszteséget okozó gyomnövényeink egyike. Ez különösen igaz olyan kultúrákban, ahol nem áll rendelkezésünkre hatékony gyomirtó szer. Ahol lehet, ott már az előveteményben meg kell kezdeni az acat elleni védelmet.

  • Dow AgroSciences

Csökkentett menetszámú talajművelés kötött talajon, kedvező tapasztalatokkal

    Állandó olvasóink számára nem ismeretlen a biharkeresztesi székhelyű Kutas 95 Zrt. neve, mivel szakmai interjú kapcsán már találkozhattak vele magazinunk hasábjain. A Hajdú-Bihar megye délkeleti részén – a román-magyar határ mentén – szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó cég területi agronómusánál, Kovács Zoltánnál őszi vetésű növényeik állapotáról, illetve az évkezdet aktuális és közeledő szántóföldi munkáiról érdeklődtünk.

  • Farkas Imre

Tavaszvárás Szabolcsban

    Virágh András, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén, a román-magyar határtól nem messze található Porcsalma településen, 140 hektáron gazdálkodik. Márciusban egy másik szakmai interjú kapcsán látogattuk meg, de egyben néhány kérdés erejéig az elmúlt téli időszak hatásairól és a tavaszkezdet eseményeiről, munkáiról is érdeklődtünk.

  • Farkas Imre

Rekordtermés-esélyes lehet idén a kukorica…

    Talán nem túlzás azt állítani, hogy ma Magyarországon, az egyébként nagyon fontos kenyérgabona mellett, a kukorica termesztése váltja ki a legnagyobb érdeklődést a termelők körében.

  • Nagy Zoltán

AGRITECO, egy olcsó, megbízható mobil gabonaszárító – a történet folytatódik II.

    A Pannonagri Kft. kisebb volumenben termelő gazdák részére is megfizethető szárítógépet, komplett szárítási technológiát kínál, és ehhez a kedvező, költségkímélő finanszírozást is hozzárendeli. Hogyan lehetséges mindez?

  • Petróczy László
  • Pannonagri Kft.

Jön a tavaszi nagytakarítás…

    A korábbi évekhez képest szokatlan csapadékos télen vagyunk túl. A korábbi két száraz esztendő azonban feladta a leckét a kukoricatermesztőknek, hiszen a táblák növényzetének nemcsak a szárazsággal, hanem a nyári forrósággal is meg kellett küzdenie.

  • Nagy Lajos
  • Bayer CropScience

Horsch Joker – sekély és gyors talajművelés

    A Jokerrel tavasszal akár szántott földet, akár mulcsos talajt sekélyen tudunk művelni és vele magágyat lehet készíteni. Nyáron sekély tarlóhántás, ősszel magágykészítés és akár kukoricaszár aprítása végezhető el az eszközzel.

  • Horsch
  • Axiál

Kevés a remény a burgonyaágazati megújulásra

    Magyarországon a burgonyatermesztés – az elmúlt közel húsz évet leszámítva – közös „nemzeti elfoglaltságnak” számított, hiszen fontos volt, hogy ez az alapélelmezési termény megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre.

  • Nagy Zoltán
  • A cikk itt olvasható

Mezőgazdaság és természetvédelem XI.

Belvizek madárvilága

    Az utóbbi három év időjárása elég változatosra sikeredett. A hegy- vagy dombvidéken élő olvasó talán meglepődik rajta, de a nagyon aszályos 2011-es nyáron az Alföldön még mindig jócskán voltak olyan szántóföldi belvizek, ahol récék úszkáltak, bíbicek szedegettek, kócsag és szürke gém vadászgatott.

  • Kovács Gergely Károly

Újdonság a kukorica gyomirtásában

    2013-ban új gyomirtó szerrel bővül a Syngenta herbicid palettája: a Calaris Pro a veszélyes kétszikűekkel, kakaslábfűvel, muhar fajokkal fertőzött területek gyomirtószere.

  • Tóth Csantavéri Szilvia
  • Radvány Béla
  • Syngenta Kft.

Hegyközségek Nemzeti Tanácsa – múlt, jelen jövő!

    Magyarországon az első hegytörvények az 1470-es években foglaltattak írásba, és természetes, hogy a törvények végrehajtását szolgáló szervezetrendszer is kialakult és működött évszázadokon keresztül. 1894-ben, az első hazai bortörvény elfogadása után egy évvel az első hegyközségi törvény is kihirdetésre került. Egészen a második világháborút követő évekig a hazai szakközigazgatás támasza a hegyközség volt.

  • Horváth Csaba

A gazdálkodás folytonossága jegyében…

    Debrecen belvárosában a felmenők által, még az 1800-as évek második felében épített, magas belméretű, masszívan megépített, jól alápincézett, mára felújított családi házban él a fiatal Gombos család.

  • Nagy Zoltán

Emutól a csirkéig, egy 26 éves szemével

    Talán nem mondok újat azzal, amikor azt a kijelentést teszem, hogy már gyermekkorunk óta dédelgetünk álmokat, szövögetünk terveket a jövőnkről. Ezek eléréséért egyesek többet, mások kevesebbet képesek megtenni. No, de mi történik akkor, ha a megvalósítás útjára lépve döbbenünk csak rá; ez mégsem az a „vonat”, amelyre eredetileg fel akartunk szállni.

  • Hornyák Ildikó

Berthoud Tracker – nagy teljesítmény, műszaki biztonság…

    Győrtől mindössze 15 km távolságra keletre található a nagyváros repterének is helyet biztosító, közel 2 500 lelkes Pér község, amely az agglomeráció részének tekinthető.

  • Nagy Zoltán
  • Axiál
  • A cikk itt olvasható

KINZE szemenkénti vetőgépek

Kukoricavetés – amerikai léptékben

    Minden mezőgazdasági munkaműveletnek megvannak az egyedi kihívásai. Nem kivétel ez alól a szemenkénti vetés sem, amely a tavasz viszontagságai miatt számít kritikus tevékenységnek.

  • Kató Gergely
  • IKR Zrt.

TerraDiscPro újgenerációs rövidtárcsa a VOGEL-NOOT-tól

    A VOGEL-NOOT hazánkban 2 gyárral van jelen, amelyekben mintegy 350 dolgozó közreműködésével állítanak elő munkagépeket. A 21 éves mosonmagyaróvári gyár az ekéket, vetőgépeket és szántáselmunkáló hengereket gyárt. Az idén immár 4 éve termelő törökszentmiklósi üzem a forgatás nélküli technológia alapgépeit állítja elő, mint a legjobbak között számon TerraDig lazítót; az európai gyártók között az egyik legszélesebb palettával rendelkező szántóföldi kultivátorokat és a hazai piacon is a legjobbak között számon tartott TerraDiscPro rövidtárcsát.

  • Vogel & Noot

Great Plains–Simba szakmai út

    A Great Plains magántulajdonú mezőgépgyártó vállalkozás, amelynek kínálatában a csökkentett menetszámú talajművelő gépek, szemenkénti és gabonavetőgépek szerepelnek. A cég 1976-os megalapítása óta folyamatosan figyeli a mezőgazdászok igényeit, és ezek szerint fejleszti és gyártja termékeit.

  • Jócsák Attila
  • Valkon Kft.

Márkás erőgépek garanciával, kiterjedt szervizhálózattal

    Társaságunk, az ODISYS Bt. 2007 óta foglalkozik John Deere erőgépek forgalmazásával, kereskedelmével, műszaki szakszervizével. A gépeket Németországból, Belgiumból, Dániából, Angliából és más nyugat-európai országokból szerezzük be. A gyártói garancia a világ minden országában érvényes. A garanciát szolgáltatjuk, nem megveszik az emberek; a szolgáltatást a gyár fizeti, nem pedig a felhasználó.

  • Odisys

Ha Mascar Corsa, Tuareg a bálázó – elégedett a felhasználó

    Lassan beköszönt a tavasz; egyre zöldebb a határ, és az előrelátó gazda már a szezonkezdésre készül. Aki bálázással foglalkozik, átgondolja, hogy mivel fogja az éves bálamen�- nyiséget a legjobb ár-érték arányban elkészíteni. Egy új gép megvásárlásakor nagyon sok szempontot kell figyelembe venni. Az alább bemutatott gazdálkodók mérlegeltek, és ennek eredményeként az olasz Mascar bálázókat választották.

AXIÁL-telephely átadása Zalaegerszegen

    Az Axiál Kft. ünnepélyes külsőségek és számos meghívott vendég előtt nyitotta meg 2013. március 1-jén, zöldmezős beruházás keretében épült új telephelyét Zalaegerszegen.

  • Nagy Zoltán
  • Axiál Kft.

MF 7600-as traktorsorozat – díjnyertes gépek 140-től 255 LE teljesítményig, háromféle hajtóművel

    Az MF 7600-as sorozat bemutatása óta számos díjat nyert. Többek között a hannoveri Agritechnica kiállítás és a budapesti AgroMash Expo győztese a gépcsalád. A díjak az élenjáró, azonban egyszerűen kezelhető fejlesztésekért, a megnyerő külső megjelenésért, valamint a kiváló hatékonyságért jártak.

  • Austro Diesel

Smaragdfa, a faipar drágaköve

Zöld jövő a Távol-Keletről

    A Paulownia-félék egy különleges fajhibridje a Smaragdfa®, amelynek elterjedése révén egyszerre valósulhat meg hazánkban a zöldenergia-termelés és a klímavédelem. A Paulownia-félék családjába tartozó egyedek a Távol-Keletről, Dél-Kínából mintegy 2000 éve indultak el világhódító útjukra, és a kínai hajósoknak, kereskedőknek, valamint a faj gyors alkalmazkodóképességének, növekedésének és kiváló minőségű faanyagának köszönhetően már az ezredfordulót megelőzően az egész világon elterjedt.

  • Dr. Steier József
  • SUNWO Zrt.

Energiahatékony vállalatok, energiatudatos lakosság

    Világszerte március 6-án ünneplik az Energiahatékonysági Világnapot, amelynek célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét az energiatakarékosságra és a környezettudatosságra, azaz a fenntarthatóság fontosságára.

  • Pongrácz László

A kettőshasznosítás nem zsákutca – a magyartarka-tenyésztés aktualitásai

    A magyartarka tenyésztésszervezését, genetikai fejlesztését és nemzetközi képviseletét hazánkban a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete látja el, amelynek december 31-i taglétszáma 1 385 természetes és jogi személy.

  • Dr. Húth Balázs
  • Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Számadás a lovaságazatról

Stabilan működő Lovassport Szövetség

    A Budapesten, a Magyar Sport Házában tartott rendezvényen Lázár Vilmos többszörös fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke kiemelte, hogy a szövetség mára szinte úgy működik, mint egy nagyvállalat; megalapozott vállalatirányítási rendszerrel, az ügyek menedzselésével.

Az öreg kutya

    Érthetetlen és sajnálatos, de tény: az idős kutya tartásának és gondozásának sajátos problémáiról meglehetősen kevés szó esik a szakirodalomban. Holott magától értetődő, hogy miután a kutya sokkal gyorsabban öregszik, mint mi, emberek, az idős egyedekkel való törődés, szakszerű ellátásuk és ezáltal életkoruk lehetőség szerinti meghosszabbítása eléggé általános gond kutyás körökben.

  • Dr. Szinák János


Ez a cikk a MezőHír 2013/04 - áprilisi számában jelent meg.