Kutyafajták jellegzetes viselkedése



Ahhoz, hogy a kutyának értelmes életet biztosítson, és boldog harmóniában éljen vele, minden gazdának el kellene sajátítania legalább a származástani, a fejlődésével és veleszületett viselkedésmintáival kapcsolatos alapkérdéseket. Kizárólag ezzel a tudással felvértezve lesz képes megérteni kedvencének kommunikációs kifejezésmódjait.

kutya-1

A kutya jelentősen fejlett falkaösztöne arra utal, hogy megtartotta számos farkasszerű tulajdonságát, az emberekkel való ősi szövetségnek ellenére. Csakúgy, ahogy őseik a falkájuk részének érezték magukat, kutyánk is úgy érzi, hogy az embercsaládhoz tartozik. Megvan benne az ösztönös igény, hogy alárendelje magát nekünk, saját faja falkavezérének hiányában. A kutya viselkedése nincs kizárólag ösztöneinek alárendelve, azt a környezeti tényezők és a háziasítás eredményeként az emberek is befolyásolják. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a kutyának minél kevesebb kapcsolata van velünk, annál inkább hasonlít a farkashoz: annál bizalmatlanabb lesz az emberrel, fokozottabban védi ételét, és hamarabb reagál agresszív módon. A fogékonyság nagymértékben különbözik az egyes fajták, de az egyedek esetében is. Az alapminták minden kutya számára megegyeznek, mindegyikük hasznát veszi ugyanazoknak az alapvető kifejezési módoknak, melyeket leggyakrabban vokális kommunikációként, és testnyelvként írunk le.

Vokális kommunikáció

Némelyik kutya sokat ugat, némelyik pedig alig. Az ugatás mennyisége meghatározó jellemzője lehet egy fajtának Bármennyire sokat vagy keveset ugat egy eb, az ugatás a „nyelve”. Az állat a hangok széles skálájának veszi hasznát, a halk nyöszörgésen keresztül, a nyüszítő és morgó hangokon át, a közönséges ugatásig és a farkasokéra emlékeztető üvöltésig.

A különböző speciális helyzetekben a kutyák által fent említett hangok mindegyike árnyalati eltéréssel hallható. A gazda fokozatosan megtanulhatja, mit jelentenek a különböző hangok, ha figyelmesen hallgatja kutyáját.

Testnyelv

Mindenki tudja, hogy a kutya nemcsak ugatással, hanem farokcsóválással is képes kifejezni az örömét. Eléggé nyilvánvaló, ha ezzel egy időben boldogan körbe ugrál, hogy ez a ceremónia: a barátságos üdvözlés. A farok, amely a fülekkel együtt a hangulatok közvetítésének legfontosabb eszköze, általában a következő érzelmeket fejezi ki:

  • Az egyenesen kinyújtott farok az elégedettség érzésére utal.
  • A felfelé álló farok a megnövekedett figyelemről és izgalomról tanúskodik.
  • A hátrafelé leengedett és a hátulsó lábak közé csapott farok a visszavonulás és félelem jele.

Ezek a jelek, a kutya fajtájától és a farok hosszától függően, nem mindig megbízhatóak vagy könnyen leolvashatóak. Az angol agár vagy whippet esetében nem használhatjuk ezt a „hangulat-barométert”, mert ezek a kutyák majd mindig hátulsó lábaik közé hátracsapva hordják farkukat, kivéve mikor futnak.

A padlón kiterült kutya nem feltétlenül a melegtől vagy a fáradtságtól szenved. Ez a póz lehet az elégedettség kifejezése is. Egy éber, feszült, álló póz két dolgot jelenthet:

  1. Lehet, hogy csupa izgalom a várakozás miatt, amely esetben csóválni fogja a farkát,
  2. vagy ha a farka merev, és felborzolja a szőrt a nyakán, akkor szerfelett ideges, és éppen dühroham kirobbanása előtt áll.

Arckifejezések és gesztusok

Korántsem könnyű leírni a kutya arckifejezéseit. Az arckifejezés elemei: az orr ráncolása, a hunyorítás, a felsőajak felhúzása, (néha egy vigyorhoz hasonlóan) és a fülek forgatása, vagy hajlítása. A kifejezések, amelyek világosan olvashatóak a kutya ősének, a farkasnak a pofáján, sok fajtánál vastag szőrfüggöny mögé vannak elrejtve. A yorkshire terrier, máltai pincsi, óangol juhászkutya és a komondor hozható fel erre példaként.

Általánosságban a fülek adják a legjobb megfejtést a kutya hangulataihoz:

Egy természetesen felálló fülű kutyánál a felemelt (felmeredő) fülek magabiztosságot, éberséget, védelemre kész állapotot fejeznek ki.

A valamely irányba elfordított fülek annyit jelentenek, hogy a kutya olyan hangot hall az adott irányból, amely felkeltette érdeklődését.

Az oldalra simuló, vagy hátrafelé mutató fülek bizonytalan vagy kételkedő magatartást, és ha ez morgással és felálló szőrrel együtt tapasztalható, agressziót fejeznek ki.

Sokkal nehezebb olvasni ezekből a jelekből egy lógó fülű kutyánál. A kísérlet a fülek felemelésére, olyan egyenesre, amilyenre lehetséges, emelkedő éberséget, vagy egy különösen érdekes hang lokalizálására történő próbálkozást jelez. A lazán lefelé lógó fülek közömbösséget és normál, nyugodt tudatállapotot mutatnak.

A nyelv is szolgálhat, mint a kommunikáció eszköze, a szeretet és elragadtatás kifejezésére. Amikor kutyánk össze akar nyalogatni minket – amit higiéniai okokból nem kellene megengednünk neki –, ez az őseitől örökölt gesztus elragadtatásának, szeretetének a kifejezésére. A pacsi (kézfogás) nem több mint a „pumpálás” (az anya emlőjének ritmikus nyomkodása a manccsal) kimunkált formája, amelyet a kölyök a tej folyásának stimulálására használ. Felnőtt ebeknél ez egy kéregető gesztussá alakul.

A kutya, amely nyakunkba ugrik, „vad múltjából” feltörő üdvözlő rituálét ad elő. Így fogadták az otthonukba áldozatukkal hazatérő farkasszülőket kölykeik. Ahhoz, hogy leszoktassa kutyáját erről a szokásáról, soha ne folyamodjon olyan brutális módszerhez, például, hogy rálép a hátulsó mancsára. Végül is ez nem azt jelenti, hogy az eb „rosszul viselkedik”, ez egyszerűen összhangban van veleszületett viselkedésmintáival. Léteznek jobb módszerek céljaink elérésére. Kerüljük el, térjünk ki, amikor a kölyök felugrani próbál, mondjuk határozottan, hogy „ne”, mind ahányszor felugrik. Következetesnek kell lenni, soha nem szabad megengedni a kutyának, hogy felugorjon, még játékból sem.

A saját faj másik tagjával történő érintkezés szükségessége

A zárkózottan élő és a világgal minden kapcsolatot kerülő emberek sajnálatra méltóak, mert hiányzik belőlük a mások megismerésének tapasztalata. Egyre bizonytalanabbá válnak, félénk remeték, vagy fura csodabogarak lesznek belőlük. Ugyanez történik azzal a kutyával, amelyiket aggódását túlzásba vivő gazdája vagy gazdaasszonya távol tartja a más kutyákkal való találkozástól. Miután ezek a szerencsétlen teremtések nem tapasztalják meg a saját fajukkal való érintkezést, félelemmel, zavarral, irritációval vagy agresszióval reagálnak, amikor mégis találkoznak egy másik kutyával. Aggódásuk ideges, csaholó roncsokká, vagy puszta félelemből harapó ebekké változtatja őket. A kutyák természetükből fakadóan falkaállatok, és mint ilyenek számukra a saját fajukkal való kommunikáció alapszükségletük. Ahhoz, hogy kutyája számára ismerőssé váljanak az ősrégi eb-rituálék, hagynia kell, hogy a kölyökkutya minél gyakrabban találkozzon fajtársaival. Ezek az alkalmak nemcsak arra adnak lehetőséget, hogy megtanulják, miként kell egy rendes ebnek viselkednie, de azt is elsajátítják, hogy ez miként illeszkedik a társas hierarchiába.

Egymás számára ismeretlen kutyák, ha találkoznak, első dolguk, hogy összeérintik az orrukat. Ez egy előzetes tesztelés, amelyet minden egészséges kutya végrehajt, és azonnal meghatározza, hogy a kutyák kedvelik-e egymást. A következő lépés egymás hátsójának kölcsönös szimatolása. A teljes kép kedvéért felemelik az egyik hátulsó lábukat, hogy az idegen meg tudja ismerni a másik jellemző szagát, és megjegyezze. A rituálék során hamar kiderül, hogy vajon barátság vagy ellenségeskedés, esetleg teljes ellenszenv alakul-e ki egymás irányába.

Bárki, aki önző célok által státusszimbólumként, szórakozásból, vagy elfojtott érzelmek levezetőjeként vezérelve szeretne kutyát, alkalmatlan a kutyatartásra, és minden bizonnyal nem elkötelezett állatbarát.


Ez a cikk a MezőHír 2013/06 - júniusi számában jelent meg.