A VARITRAK 4X4 többcélú eszközhordozó erőgép



Az 1951-ben létrejött budapesti székhelyű Közúti Gépellátó Vállalat egészen a 80-as évek elejéig többek között az útépítés, illetve az útfenttartás eszközeinek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozott.

1983-ban a minisztériumok, a Mezőgépfejlesztő  Intézet,  illetve  az  IKR Bábolna  közös  megállapodása  alapján jelölték ki a vállalatot az új hazai gyártású eszközhordozó mezőgazdasági  erőgép  kifejlesztésére.  Az  akkori elképzelések szerint ugyanis hazai gyártással próbálták kiváltani a tőkés importból  igen  drágán  beszerezhető többcélú eszközhordozó mezőgazdasági  erőgépeket  (pl.:  MB-trac).  Erre azért is volt szükség, mert a hasonló rendeltetésű  traktorok  fejlesztését  tekintve  a  környező  szocialista  országok még inkább az út elején jártak.

Az  irányító  intézmények  megfogalmazták  a  gyártó  felé  azokat  az elvárásokat,  amelyeknek  az  új  erőgépnek meg kell felelnie. Az új traktor alkalmazhatóságát úgy kellett kialakítani, hogy a mezőgazdaságban, továbbá  kommunális  célokra  és  erdészeti munkákra is használható legyen. Figyelembe vették a fejlesztésnél  a  korábban  hazánkban  gyártott eszközhordozó  erőgép,  a  Rába-180 gyártásánál és üzemeltetésénél szerzett  negatív  és  pozitív  tapasztalatokat.  Az  is  fontos  szempont  volt, hogy  az  új  traktor  szinte  teljesen hazai előállítású egységekből tevődjön össze.

1984-ben  mutatták  be  először  az új,  Varitrak  M63  típusjelzéssel  ellátott   hazai   gyártású   eszközhordozó erőgépet.  A  gépet  a  Bábolnai  Napokon üzem közben, függesztett silózóval láthatták a látogatók. A 81 kW-os (110  LE)  motorral  szerelt,  mindkét irányban   fordítható   vezetőfülkével, elöl-hátul 1000 fordulatos TLT-vel ellátott, 6 tonna tömegű erőgép kicsivel több, mint 4,5 méteres belső fordulási sugárral  rendelkezett.  Kormányzása Danfoss-Orbit rendszerű volt. Bár az eszközhordozót  úgy  alakították  ki, hogy  oldalra  helyezett  vezetőfülkéje révén saját alvázán is tudjon hordozni eszközöket, erre alkalmas felszerelhető  speciális  munkagép  ekkor  még nem  állt  rendelkezésre.  Bár  az  erőgépet elöl-hátul gyors kapcsolásra alkalmas, 30 kN emelőerejű függesztőberendezésekkel szerelték fel, azokat kevés  hidraulikacsatlakozással  látták el, így az összetettebb hidrosztatikus rendszerű    munkagépek  üzemeltetésére nem volt lehetőség. A gép legmagasabb haladási sebessége (17 km/h) is  messze  elmaradt  az  elvárhatótól, így az még a kisebb szállítási feladatokra  sem  volt  alkalmas.

A  Közgép tovább  folytatta  az  erőgépfejlesztést, és  az  előző,  M63  változat  hiányosságait figyelembe véve 1985-re már egy teljesen új alapokon nyugvó, többcélú erőgépet alakítottak ki a vállalat ceglédi  üzemében,  amelyet  elsőként  az IKR  Gabonatermelési  Tanácskozásán mutattak be, még abban az évben.  A  Varitrak  4×4  traktort  már  öszkerékhajtással,   Rába   futóművel   és négy  egyforma  méretű  kerékkel  látták  el.  A  fődarabok  elhelyezését  úgy oldották  meg,  hogy  60-40%  arányú, kedvező  súlyelosztást  érjenek  el.  A Rába-M.A.N.  2156  HM6  típusú,  közismert,  180  lóerős,  6  hengeres  dízelmotort a vezetőfülke alá helyezték.

A légkondicionált  fülkét  hidraulikusan lehetett megdönteni a motor karbantartásához. A fülke kezelőelemei és a kormányzás  hidraulikus  rendszerrel működött, rendelésre akár egybeépítve,  180  fokban  megfordítható  kivitelben  is.  A  sebességváltója  itthon, Csepel-ZF  kooperációban  készült.  A mechanikusan  kapcsolható  sebességfokozatok az egymást átfedő tartományokban   hidrosztatikusan   fokozatmentesen  módosíthatók  voltak.

Az új, irányváltóval ellátott sebességváltónak  és  hajtásnak  köszönhetően  az erőgép már több mint 24 km/h haladási sebességre is képes volt, mindkét irányba.  A  kerekeket  egykörös  lég- fékberendezés  fékezte,  amely  pótkocsi fékberendezésének működtetésére is lehetőséget biztosított. Az erőgépbe egy  elektronikus  vezérlésű  helyzetszabályozót  építettek  be,  amelyet  az MGI  fejlesztett  ki.

Sajnos  a  hidraulikaemelő-berendezés emelési sebessége elég alacsony volt, ami lassította a függesztett  munkagépek  üzemeltetését.  A  méretéhez  képest  kis  fordulási  sugarú  traktor  először  szántásban, frontfüggesztett  szárzúzóval  és  Rába IH-735  ágyekével,  majd  1986  tavaszán   magágykészítésben,   kukorica, napraforgó  és  zöldborsó  vetésében vizsgázott  a  Bábolnához  közel  lévő Bőny és Rétalap szántóföldjein.  Az  IKR  által  tesztelt  Varitrak  4×4 erőgép 12 soros Rába-IH CYCLO szemenkénti   vetőgéppel   üzemelt,   3,8-4,5   ha/h   területteljesítménnyel   és 19,6  literes  óránkénti  üzemanyag-fogyasztással  (IKR-adatok).  A  Békéscsabai   Mezőgépnél   elkészítették   a KLADO-560-as silózó egy speciálisan a  Varitrak  erőgépre  kialakított  változatát,  amelyet  a  ceglédi  szántóföldeken  próbáltak  ki,  Bábolnán  pedig Mengele  SH30  függesztett  silózóval dolgozott  a  gép  silókukorica  betakarításában.

1986  májusában  az  Országos Talajerő-gazdálkodási Bemutatón Bauer szippantókocsival is szerepelt a herceghalmi rendezvényen résztvevő szakemberek  előtt.  Közben  a  próbák alatt   szerzett   tapasztalatok   alapján Cegléden  a  fejlesztőmérnökök  hozzáláttak  a  K2-es  módosított  változat megépítéséhez,  amely  már  1986  nyarán készen állt a bemutatkozásra és a kipróbálásra. Az  1986-os  nagy  sikerű  Bábolnai Napokon  mind  a  korábbi,  mind  pedig  az  újabb  változat  egyaránt  szerepelt.

Első  ránézésre  is  feltűnő  volt a  két  változat  közti  jelentős  fejlődés, ráadásul  a  második  kísérleti  gépben már a sebességváltót is módosították. Ez a váltó a traktorgyártás terén akkor még nem alkalmazott újszerű megoldásokat is magában foglalt. A bolygóműves   sebességváltó-előtét   bolygókerék-tartókeretének    hidrosztatikus úton  előre  vagy  hátra  történő  forgatásával, illetve rögzítésével 2,92-14,28 km/h   sebességértékek   között   gyakorlatilag  bármilyen  munkasebesség elérhető  volt  mindkét  menetirányba. Egy adott sebességfokozat bekapcsolásakor  ugyanis  a  már  fentebb  említett   hidrosztatikus,   tehát   terhelés alatt  is  végrehajtható  sebességmódosítással  akár  a  felette  lévő  nagyobb vagy  az  alatta  lévő  kisebb  fokozat sebességtartományának megfelelő sebességet is elérhetett az erőgép. Ennél a  változatnál  a  tömegelosztás  terén a  konstruktőrök  elérték  az  50-50%-os arányt. Az újabb típus módosított kialakítású  vezetőfülkéjét  szilárdsági vizsgálatnak is alávetették, amely pozitív eredménnyel zárult.

A   K2-es   prototípusnak   azonos munkagépekkel  kellett  bizonyítania, mint  elődjének.  Itt  már  olyan  gépkombinációkat  is  megvalósítottak  a kipróbálás alatt, mint a frontfüggesztett permetező+tárcsás borona. 1987  novemberében  elkészült  az újabb, fejlesztett K3-as, utolsó verzió.

Ez  már  nem  sokban  különbözött  az előző  évi,  korábbi  kiviteltől;  inkább annak  egy  finomítottabb  véglegesített  formájú  változata  volt.  Többek között 1988-ban a Budapesti Nemzetközi  Vásáron,  1989  októberében  Bábolnán  ismerkedhettek  meg  vele  az érdeklődő szakemberek. Egy kecskeméti  székhelyű  termelőszövetkezetbe  került  tartós  üzemi  megfigyelésre és  üzemelésre.  Az  erőgép  itt  a  több évig tartó vizsgálat során jobbára talajművelést  végzett,  szántásban,  altalajlazításban  és  vetésben  egyaránt kipróbálták. Üzemelt továbbá szárzúzásban is, 6 méteres munkaszélességű szárzúzóval.

A  különleges  erőgép  már  fentebb említett  újszerű  sebességváltóját  két karral lehetetett kezelni. Az egyikkel a szokásos fokozatok kapcsolására volt lehetőség, míg a másik kart a középállástól  fokozatmentesen  előre-hátra mozgatva  volt  mód  a  fokozatmentes kapcsolást   biztosító,   hidrosztatikus egység vezérlésre. A traktor mellső és hátsó  hídjaihoz  a  hajtást  kardántengelyen keresztül továbbították. A futóművek közül a hátsó mereven kapcsolódott a vázhoz, amelyen középtől kissé  jobbra  eltolva  helyezkedett  el a  körmös  kapcsolású  differenciálzárral felszerelt differenciálmű. A mellső híd  hasonló  kúpkerekes  differenciálművel és ugyancsak a hátsóval megegyező  kapcsolású  differenciálzárral rendelkezett,  viszont  ez  a  kormányzott  futómű  már  kettős  királycsap pal csatlakozott az erőgép vázához. A mellső-hátsó  TLT  mechanikus  hajtású, a motorfordulatszámmal arányos fordulatszámú  volt,  20  és  21  bordás cserélhető tengelycsonkkal.

A   hidraulikus   emelőberendezés elöl-hátul 3 pont rendszerű, III. kategóriájú  volt.  Energiaellátását  nyitott központos  helyzetszabályozós  hidraulika-rendszer  biztosította.  A  légfékrendszer egykörös kivitelben készült, mind a 4 kerékre dobfékeken keresztül hatott.
A  harmadik  verzió  több  éven  át tartó tesztelése alatt már a konstrukciós  hibák  is  megmutatkoztak.  Így nemegyszer  lemaródott  a  sebességváltó  nyelestengelyén  lévő  fogaskerékről a fogazat, amely hibát többszö-ri  csere  után  csak  egy  konstrukciós módosítással  tudott  a  gyártó  végleg megszüntetni. A Rába márkájú 2 hengeres  légkompresszor  többször  meghibásodott, ezért végül ezt egyhengeres,  NDK  gyártmányúra  cserélték.  A keréktárcsák  gyenge  küllői  nagyobb igénybevétel  esetén  sorozatban  törtek el.
A gyártó pótkocsi-vonóberendezéseket  nem  biztosított  az  erőgéphez, így azt szállításban sajnos nem tudták kipróbálni.
A   hibák   ellenére   ki   kell   emelni,  hogy  a  Varitrak  4×4  rendkívül  jól kormányozható,  fordulékony,  könnyen  irányítható  erőgép  volt,  amely elavult  motorjához  képest  viszonylag kedvező       üzemanyag-fogyasztással rendelkezett.       Öszkerékmeghajtása, kedvező   súlyelosztása   révén   méreteihez   képest   jelentős   vonóerőt   tudott  kifejteni,  amit  leginkább  a  nagy vontatási  teljesítményt  igénylő  talajmunkáknál   lehetett   a   legkedvezőbben  kamatoztatni.  A légkondicionált vezetőfülkéje  jó  rálátást  és  kedvező munkakörülményeket  biztosított.  Újszerű sebességváltójának köszönhetően  a  legkülönbözőbb  mezőgazdasági munkákhoz  is  könnyen  meg  lehetett találni   az   ideális   munkasebességet.

Farkas Imre
A fotók a szerző magánarchivumának képei


Ez a cikk a GÉPmax 2010/02 - februári számában jelent meg.