Sertéstelep Mezőtúr határában



Fiatal gazdákat bemutató rovatunkban aktuális szereplője érdekes kettős életet él. Amellett, hogy az egyik vezető multinacionális cég marketingmunkáit végzi, fiatal gazdaként még egy mezőtúri sertéstelep felvirágoztatása is terve között szerepel.

Major Zoltán

Név: Major Zoltán
Születési év: 1979
Általános iskola: Mezőtúr
Középiskola: Törökszentmiklós, Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskola
Felsőoktatás:
Keszthely, Pannon Egyetem
Hobbi: motorozás

– Hogyan kezdődött a pályafutásod?

– Mezőtúron születtem 1979-ben, gyermekkoromat is itt töltöttem, csintalan kissrácként. Az általános iskolai évek vége felé már vonzott az egyetemek számomra misztikus világa. Úgy gondolom, ez motivált igazán arra, hogy komolyan vegyem a tanulást a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskolában, ahol a tanulmányaimat folytattam. Amikor a pályaválasztásra került a sor, a jogászi szakterület is felmerült, mint számomra elképzelhető továbbtanulási alternatíva, a kitöltött jelentkezési lapot azonban oda mégsem küldtem be. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy gyakorlatilag az egész családom már ekkor is a mezőgazdasággal foglalkozott, s ez nagyban meghatározta az irányultságomat. Nagypapám a helyi Dózsa TSZ-ben volt állatforgalmis, ahol az irodán a nagymamám is dolgozott. Édesapám mezőgazdasági gépészmérnökként kereste kenyerét az állami gazdaságban, az ő testvére pedig szintén mezőgazdasági gépészmérnök.

A testvérem agrármérnök-állattenyésztő, négy unokatestvérem mezőgazdasági gépészmérnök, vagy általános agrármérnök – tehát az egész családom a mezőgazdaságban élte és éli le az életét.

Gyerekként én is sokat jártam a földekre, bátyámmal már akkor vállaltunk 3-5 hektár kukoricát, amit kemény munkával címereznünk kellett. Meghatározóak voltak gyermekkori éveim, így a jogi pálya kósza gondolatát elfeledve a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre jelentkeztem, s mint gazdasági agrármérnök végeztem.

Az egyetem befejezése után – rövidebb kitérők mellett – 2005-től a Monsanto területi képviselője lettem. Komoly megmérettetés volt ez számomra, hiszen 109 jelentkezőből egy embert választottak ki erre a munkára – s ez voltam én.

Az angol nyelvtudásom hiányosságai, valamint a vágy, hogy többet lássak a világból, irányította figyelmemet Amerika felé. A munkahelyemen 1 év fizetés nélküli szabadságot kaptam, és egy FVM-program keretében kiutazhattam Minneapolisba. Itt a KWS egyik leányvállalatánál dolgoztam 1 évet, a kutatásfejlesztési osztályon, gyakornokként. Lenyűgözött a profizmusuk, a szakmai szervezettségük. Mindenképpen örömmel gondolok vissza erre az időszakra, amely alatt a nyelvet megtanultam, és egy merőben új, az addigitól eltérő látásmódra tettem szert. Az az esztendő felkészített egy olyan életre, amelyben az új dolgok jelentette kihívások előtt nem torpanok meg, hanem azokat az épülésemre tudom fordítani.

– Miben mások az ottani gazdálkodók?

– Tapasztalataim szerint jóval kisebb lexikális tudással rendelkeznek, de amit csinálnak, azon a szűk területen nagyon profik. Szimpatikus volt még az is, hogyha valaki azt választja, hogy karriert épít, akkor komoly munkával tényleg tud érvényesülni, de ha valaki e helyett szeretne minden nap 4 órakor hazamenni a munkából, akkor úgy is tisztességesen meg tud élni.

– Mi történt az egy év lejárta után?

– Visszatértem korábbi munkáltatómhoz, és marketinges feladatokat láttam el. Emellett azonban már az a testvéremmel régóta dédelgetett álmunk, miszerint sertéstartással szeretnénk foglalkozni, is egyre gyakrabban kerül szóba.

– Miért éppen az állattenyésztésre esett a választás, hisz ez egy 365 napra munkát adó ágazat, ami ráadásul az elmúlt évtizedben komoly kríziseken ment át?

– Mivel testvérem sertéstelep-vezetőként elismert szakember, valamint családunk is sokáig foglalkozott bérhizlalással, ráadásul mindig volt saját állományunk is kicsiben, így egyáltalán nem állt távol tőlünk a gondolat.

– Hogyan indult ez a vállalkozás?

– Volt a környéken egy olyan sertéstelep, amire már régóta keresték a vevőt. Mivel ennek megvételére kiváló lehetőséget teremtett a fiatal gazdák induló támogatása, úgy döntöttem, eljött az idő, és belevágtunk a vállalkozásba. Az ingatlan megszerzése mellett természetesen a sertésállományt, takarmányt, stb. is meg kellett vásárolnunk.

Alapvetően a testvérem szakmai támogatásával, az én felügyeletem és nevem alatt fut ez a családi gazdasági projekt, egy fő állatgondozó alkalmazottal.

– Rendelkezik-e földterülettel a vállalkozásotok?

– Manapság ilyen szempontból viszonylag kényelmes számunkra a jelenlegi helyzet, hisz kedvező áron lehet beszerezni takarmányt; a gyártók hetente vagy kéthetente feltöltik a silóinkat. Jelenleg úgy látom, nem éri meg ebben a nagyságrendben külön embert alkalmazni a növénytermesztésre és takarmány-előállításra.

– Említetted, hogy pályázati forrás segítette az indulást. Erre szakosodott vállalkozást bíztatok meg a munkával, vagy saját magatok intéztétek a pályázat elkészítését?

– Feleségemmel, aki gazdasági agrármérnök, ketten készítettük el a pályázatot. Persze az új lehetőségek felkutatásában sokat segítenek az ezen a területen otthonosan mozgó barátok, ismerősök, egyelőre azonban új pályázaton még nem dolgozunk.

– Hogyan látod a vidéki életben rejlő perspektívát?

– Azt gondolom, ezen a területen továbbra is számos kérdés vár megválaszolásra. Ahol jó a környezet, jó földek és megfelelő felvásárlópiac áll rendelkezésre, ott megfelelő jövője van a vidéki életnek. A tőkehiány és a folyamatosan változó piaci környezet azonban komoly kihívásokat jelent. Jelenleg pedig az országon belül is nagyon komoly különbségek vannak e tekintetben. Vannak szerencsésebb részei az országnak, ahol az adottságoknak köszönhetően sokkal jövedelmezőbb lehet a gazdálkodás, máshol pedig napról napra élnek a gazdák, sokszor nagy hiteleket maguk előtt görgetve.

– Emellett a mozgalmas élet mellett van-e időd bármilyen hobbira?

– Egyelőre a munkán kívül nagyon kevés idő jut másra. Ha mégis adódik egy kis szabadidőm, akkor azt szeretem motorozással tölteni.

– S ha valaki éppen most áll pályaválasztás előtt; és bennünket olvasva éppen a gazdálkodáshoz kap kedvet, annak mennyire ajánlanád a mezőgazdasági pályát?

– A magam részéről én nagyon örülök, hogy a saját életem így alakult. A mezőgazdaság egyre fontosabb szerepet kap a világban, ezért annak, aki komolyan veszi az ezzel járó munkát, csak ajánlani tudom.

Kis vágóhidakkal szerződnek

Major Jánossal, Zoltán testvérével a szűkebb értelemben vett szakmai témákról beszélgettünk.

– Milyen ez a telep, ahol a sertésekkel foglalkoztok?

– Az épületet három éve vásároltuk, majd pedig nekikezdtünk a felújításának. Korábban kötött tartású marhaistállóként funkcionált, ebből alakítottuk át mélyalmos sertéshizlaló épületté. Ez azt jelenti, hogy szalmával almozunk – az állatok korának megfelelően, illetve a hőmérséklet és az időjárás függvényében hetente egy vagy több alkalommal.

Egy helyiségben 250-300 db sertést tartunk. Ezeket 25 kg-osan vásároljuk, és 110-115 kg-os korukban történik az értékesítésük. A technológia a takarmánybehordók és a szellőztetés terén is teljesen automatizált, az épületek légbeejtőkkel rendelkeznek, illetve ventilátorral, amit egy szonda szabályoz lentről.

– Melyik gyártó termékeit használtátok a technológiai háttér kiépítéséhez?

– Egy olasz technológiát használunk, Shirp silókkal rendelkezünk, amelyek az MJF Kft.-től származnak.

A takarmányt, mint ahogy az már szóba került, készen vásároljuk. A kész takarmány jelenleg olcsóbb és gazdaságosabb, mintha megvásárolnánk az alapanyagot, majd mi állítanánk össze. Idehozzák készen, legyógyszerezve, így külön munkaerő sem kell ahhoz, hogy daráljunk, keverjünk. A fajlagos kihozatal 2,9 kg körül alakul.

– Miért a mélyalmos tartási rendszerre esett a választásotok?

– Ez egy állatbarát, emberbarát, költséghatékony, illetve a környezetvédelemnek és az állatvédelemnek is teljes mértékben megfelelő rendszer. Gyakorlatilag nem kell trágyateret kialakítanunk, mert az alom egy évben egyszer van kitakarítva, addig baktériummal kezeljük. Ez a technológia az állat számára is kedvező, hiszen teljesen más életkörülményeket jelent, mint amikor a disznót betonon tartják; itt gyakorlatilag nem is kell bemenni hozzájuk, nem zavarja, nem idegesíti őket semmi.

– Milyen fajtát választottatok?

– Pietrain a végtermék – a piac igényei, illetve a megfelelő húskiho-zatal ezt kívánta. Az elhullás a tavalyi évben 1% alatt volt, miközben évente 800 db-ot adunk el. Állat-egészségügyi problémánk nem volt, hisz nagyon jó ez a genetika.

Az előző időszakban lecsökkent sertésállomány miatt most szerencsére jó piaca van a jó minőségű terméknek. Azok a vágóhidak, amelyeknek szállítunk, tudják azt, hogy a mi disznóink nagyon jó minőségűek, így mindig megkapjuk a legmagasabb árat értük. Elsősorban kis magánvágóhidakkal működünk együtt, akik készpénzes vevőként jelentkeznek, vagy 2-3 napra, korrektül utalnak.


Ez a cikk a MezőHír 2011/11 - novemberi számában jelent meg.