Sertéstartás vágóponttal, Beleznán



Amikor a híradásokban hosszú évek óta a hazai sertésállomány folyamatos csökkenéséről hallani, amikor a sertéshúspiac egyharmadát elismerten a feketegazdaság adja, amikor a termelők sorra hagynak fel a tartással, akkor a horvát határ közvetlen közelében lévő, alig 900 lelkes zalai kisfaluban, Beleznán egy család éppen most fejleszt, és rendezkedik be hosszú távon a teljes sertésvertikum megvalósítására.

Kondricz Tamás a vágópont épületében és a hűtőkamra előtt

Vannak íratlan törvényszerűségek talán az állattartásban is, ahogyan például a tőzsdén, ahol a nagy üzleteket akkor lehet megkötni, amikor mások pénzüket féltve éppen menekülnek. Egy fiatal egyéni vállalkozó, Kondricz Tamás (32) még az ezredfordulón kötelezte el magát a sertéstartással, és azóta sem tágítva szilárdan kitart a mellett, hogy igenis meg lehet élni belőle, ha az ember szívvel-lélekkel és jó szakmai hozzáállással végzi a munkát. Volt kitől örökölnie a kitartást és a sertéstartás iránti alázatot, hiszen édesapja, Kondricz István már korábban is foglalkozott bérhizlalással, akitől így a gyakorlati munkát eltanulhatta. Ma ugyan a fiatalos lendület és a szakmai ismeretek, a technológia maradéktalan betartása viszi előre a vállalkozást, de a tapasztalat, a rutin és az óvatosság is dominál minden egyes szakmai lépésnél.

A falu déli határában, a 4 ha-os saját területükön zöldmezős beruházást hajtottak végre, aminek eredményeképpen ma áll az 50 kocát, fiaztatót befogadó és az éves szinten 1 000 hízót kibocsátó sertésól, a terménytároló, illetve a heti 100 hízó vágására alkalmas vágópont. Ez utóbbi annyira új, hogy az első vágásokra még csak ezután kerül sor, de szinte minden készen áll az ünnepi aktusra…

Születéstől a vágásig egy helyen

Belezna zsákfalu, és valóban kőhajításnyira helyezkedik el a horvát határtól, azonban Kondriczék mégsem érzik azt, hogy el lennének zárva a világtól. Szerencsére jó közlekedés mellett alig fél óra alatt rá lehet csatlakozni az M7-es autópályára, ami már jó ideje foglalkoztatja a fantáziájukat. Régóta, több mint tíz éve hízlaltak sertéseket, és bejáratott vágóhidakon értékesítették az állatokat, nem mindig panasz nélkül. Volt, ahol soha nem volt gondjuk az átadással, a mérlegeléssel, a fizetéssel, de bizony volt, ahol alaposan becsapták őket. No, ezt elégelte meg Kondricz Tamás – aki nem mellékesen mezőgazdasági technikumot végzett állattenyésztő szakon -, hiszen a becsületesen elvégzett munka nem mindig hozta meg a gyümölcsét, nem egyszer csalódnia kellett elszámolások után a sertésvertikum többi szereplőjében. Amíg a termelőnek egyes években a legjobb tudása alapján elvégzett munka után alig maradt nyeresége, addig a kereskedelemben csinos haszon keletkezett, a legkülönbözőbb trükközések és a gyakran kétségbe vonható árképzési gyakorlat révén. Ennek hozadékaként született meg a döntés, hogy a tenyésztési munkától a végtermék értékesítéséig végigviszik a folyamatot.

Ötven kocával és szaporulatával

Amikor Kondricz Tamás a sertéstartásra szakosodott vállalkozását kezdte, még 20-25 000 Ft/t között volt kapható a kukorica, olcsó volt a premix, és 300 Ft/kg körül alakult a sertés felvásárlási ára is. Így a nagy lelkesedéssel elkezdett munka szép nyereséget hozott, és pályázati pénzzel kiegészülve lehetővé tette, hogy mindjárt az elején növekedési pályára álljon a vállalkozás. Hamar rájött, hogy érdemes berendezkedni a saját takarmány keverésére és ennek alkotóelemeit optimális időben kell megvásárolni. A receptura is kialakult az évek során, aminél jobbat nem lehet kitalálni – mondja. Elsősorban azért, mert pontosan tudja, hogy melyik alkotóelemből mennyit kever, és hogy az biztosan benne van a saját takarmányban. Így a hízékonysági mutatóknál nem éri meglepetés, mint ahogyan az a korábbi szerződéses jogviszony mellett – amikor a szerződésben köteles volt elfogadni a felvásárló tápajánlatát is az üzlet érdekében – bizony előfordult.

Már a kezdetektől az ötvenkocás állománylétszámra és szaporulatára rendezkedett be, ami stabil sarokszámnak bizonyult, olyannyira, hogy ma is ennyivel dolgoznak. Ehhez persze a technológiát fejleszteni kellett, pontosabban ki kellett választani azt, amelyik a helyi körülmények, az állománylétszám, a fajta és egyéb szempontok mellett a legjobban funkcionált.

2005-ben, pályázaton nyerve, a korábban választott technológiát újabbra – Big Dutchman – cserélte, 30 milliót beinvesztálva, a még jobb eredményesség érdekében. Persze az sem mellékes szempont, hogy így az automatizált technika segítségével egy ember képes ellátni a napi feladatokat, a tápkeverést, a kocáztatást, a hízókat, stb. További érdekesség, hogy a faluban bármilyen széljárás esetén, illetve a telepen sincs szag, ami általában a sertéstartás általános kísérőjelensége. Ennek persze technológiai oka van, hiszen már a taposórács is úgy van kialakítva, hogy a trágya másfél méter mély csatornába esik, és felette vékony vízfilm gátolja meg az ammónia és a kellemetlen szag terjedését. Természetesen a mintegy 600 m3-es hígtrágyatároló is EU-s szabvány szerint készült, 30 cm vastagságú betonból, kétméteres mélységben. Mindezt a hatóság ellenőrizte, és nem csak szemre, hanem működés közben is. Ezek szolgálják ki az egyedi és csoportos állásokat, ahol a takarmánykiosztás is korszerű automata feltöltő rendszerrel működik. Az ember tényleges etetőmunkája szinte teljesen kiszorult már, a technológia pontosságának köszönhetően.

Az állatok komfortja fontos szempont

Az ötven koca szaporulatát kivétel nélkül meghizlalják; a vállalkozás önellátó, eladás szóba sem jöhet. Persze vannak évek – ahogyan az elmúlt időszakban is -, amikor nem volt érdemes a kocákat termékenyíteni, az alacsony felvásárlási és a magas takarmányárak összefüggése miatt. Amikor 285 Ft/kg áron vásárolták a sertést – 60 000 Ft/t kukoricaár mellett -, akkor “félgőzzel” működött a telep, mert nem lehetett kigazdálkodni a nyereséget. Sajnos ez két évet felölelő időszak volt, de mára szerencsére javult a helyzet. Pedig mindent elkövettek, hogy a sertés piaca rendben legyen, ezért még 2003-ban beléptek – ahogy további 87 termelő is – a Zala-Sertés BÉSZ-be, annak érdekében, hogy zökkenőmentesen menjenek a dolgok. Mára a BÉSZ-tagság létszáma is 40-re csökkent, mert azok a korábbi termelők felhagytak a hízlalással, akik nem kezdtek beruházásba.

Kondricz Tamás az elmúlt tíz évben 130 milliót fektetett a sertéstelepi beruházásba, de nem bánta meg. Jól tudja ugyanakkor azt, hogy kiszállni sem tudna, hiszen a támogatási összegeket visszafizetni már képtelenség lenne. Ez a kedvezőtlen helyzet tapasztalható az országban is, aminek következménye, hogy a sertésállomány 3 millió alá csökkent, és ma már megbecsülni sem meri senki a tényleges számokat. Sajnos a háztáji sertéstartás is megszűnt, ritka az a ház Beleznán is, ahol egyáltalán hízlalnak saját célra egy-egy sertést. Ezért fogadja örömmel a falu lakossága is, ha Kondricz Tamás a vágópont kialakítása után megkezdi a vágást, és a faluban nyitandó boltjában a saját sertései húsát árulhatja. Így pontosan tudják az emberek, hogy mit vásárolnak, mit kapnak a pénzükért…

Megfelelés az állatoknak és az előírásoknak

Ma 2,7-2,8 kg takarmány elegendő 1 kg hús előállításához. Ehhez a fiatal állatok komfortja is szükséges, amit a malacoknál melegítőlapok szolgálnak. A hízásvizsgálatkor kimutatható volt, hogy a melegítőlapokat igénybe vevő állatok választás idejére 5 kg-mal nagyobb súlyt produkáltak, mint a hagyományosan felnövő malacok – mondja Kondricz Tamás. De nem csak ez jelenti a komfortot, hanem az etetések utáni nyugalom biztosítása is. Senki nem zavarhatja meg ezt az időszakot – még az érdeklődő újságíró sem -, mert ez kimutathatóan rossz hatással van a hízékonyságra. Kondriczék már előre járnak e tekintetben is, a 2008-as uniós direktívában megfogalmazott, Magyarországot érintő állatjóléti követelmények betartása terén, amelyek 2013. január 1-jétől lépnek kötelezően érvénybe az EU valamennyi tagállamában.

Ma a sertéstartásban nincs annyi nyereségtartalom, hogy a termelő elviselje
a vágóhídi huncutkodást, a sertésenként elmért 5-7 kg-ot

Nagy gondot fordítanak például az ól melletti placcon a vemhes kocák jártatására, egyáltalán az állatok mozgatására, hiszen az izmok kifejlődése és az általános egészségi állapot fenntartása szempontjából ez igen jó hatású. A hungahib és lapály átkeresztezett vonalak kiválóan hozzák az eredményeket, és akár 60% húskihozatal feletti értékeket is produkálnának, de ezt vissza kell fogni. Nem jó az sem, ha túl magas és nem eléggé márványozott – kis zsírtartalmú – hússal kerül vágóra az állat, hiszen annak élvezeti értéke már csökken. Az 54-58% közötti színhúskihozatal a legszerencsésebb, ízanyagokban és a jövedelmezőség szempontjából is. Ez a sertéshús nem esik össze a sütéskor, ami sajnos a melléktermékeken hizlalt import sertések húsánál nagyon gyakori jelenség, és aminek az okát nem értik a háziasszonyok. A zömmel kukoricán, saját keverésű takarmányon hízlalt, magyar sertés “nem hazudik” – ahogyan mondani szokás -, hiszen a takarmány, a mozgás és a tartási viszonyok összességében határozzák meg a végeredményt, a hús minőségét. És ez a lényeg, hiszen a 100-120 kg közötti sertésnek ezt kell produkálnia, az optimális hízlalási idő függvényében.

Saját sertésvertikum

A sertéstartás iránti elkötelezettség után legfontosabb volt a korszerű tartási körülmények megteremtése. Miután ez a technológia helyes megválasztásával és elsajátításával az elmúlt tíz év során sikerült, így nem maradt más hátra, mit az értékesítés bizonytalanságának megszüntetése, vágópont létesítésével. Ez nem volt egyszerű döntés – mondja Kondricz Tamás -, hiszen végleges elkötelezettséget és felelősségvállalást is jelentett egyben. Szerencsére a vállalkozást korábban is támogató Baki Takarékszövetkezet – mint megbízható adós elől – nem zárkózott el, amikor a vágópont létesítésének gondolatával felkeresték. Sőt, azonnali támogatásáról biztosította a fiatal vállalkozót, és a munka megkezdésére buzdította.

Nem is késlekedtek az előkészületekkel, és hamarosan állt az épület, a berendezéssel, a hűtőkamra és az összes előírásnak megfelelő berendezési tárgy elkészült, természetesen minden a hatóságok tudtával és az állatorvos beleegyezésével, “potom” 50 millióért.

A vágás hamarosan megindulhat, majd a hasított félsertés a vállalkozás által üzemeltetett boltban szakképzett hentes által darabolva kerül a fogyasztók elé. A család nem titkolt vágya, hogy hamarosan a fővárosban is szeretnének egy boltot nyitni, ahol friss előhűtött versenyképes húst – kihasználva a már említett jó logisztikai lehetőséget – tudnának árusítani. A vágópont persze lehetőséget biztosít akár heti száz sertés levágására, ami azt jelenti, hogy a próbaüzem és a termelés megindítása után nem lehetetlen, hogy a közeli termelők állományából is történhet vágás, a szabályok szigorú betartásával.

Az álom már biztosan valóra válik

Minden bizonnyal a magyar sertéstartók egyik dédelgetett nagy álma a saját vágás. Nos, Kondricz Tamás – fiatal kora ellenére – nagyon sokat tett azért, hogy ez megvalósuljon. Végigjárta az elmúlt 12 évben a sertésértékesítés “kálváriáját”, vágatott több megye vágóhídjain, különböző sikerrel. Azt tapasztalta, hogy volt ugyan része tisztességes elbánásban, partnerségben, de ennek ellenkezőjét is megtapasztalta. Ma a sertéstartásban nincs annyi nyereségtartalom, hogy a termelő elviselje a vágóhídi huncutkodást, a sertésenként elmért 5-7 kg-ot, mert ezzel a saját nyereségét kockáztatja. A falu, a vidék támogatása napjainkban elsősorban szóban tapasztalható meg, ám amikor pénzről van szó, akkor már visszafogottabb a hangnem. Az államtitkár szavai csengenek vissza Kondricz Tamás fülében, amikor azt mondta, hogy mindenben számíthatnak a sertéstartók a szaktárca támogatására, csak pénzt ne kérjenek…

Beleznán már állnak az épületek, készek a berendezések, az utolsó simítások folynak a vágóponton, és csak a rajtpisztoly dördülésére vár mindenki. Néhány szakmailag jól képzett ember – hentes, szakképzett húsbolti eladó, vágóhídi alkalmazott – felvétele van még hátra, és jöhetnek a sertések a vágóba. Ma a sertés felvásárlási ára 400 Ft/kg körül mozog, de ez már egyre kevésbé érdekli a Kondricz családot, hiszen új időszámítás kezdődik az életükben, ha a vágás beindul. Reményeik szerint ellátják a falut és a környék lakóit friss, egészséges, jó minőségű tőkehússal, és később a fővárosiak is részesedhetnek ebből. Az árakat a vágás kezdetétől másképpen kalkulálják, és talán a nyereségszintjüket is emelhetik úgy, hogy ezt a vásárlók beleegyezésével, elismerésével teszik. Mindenki jól jár, ha megbízható forrásból jó minőségű sertéshús kerül a horvát határ menti településen élők asztalaira – ráadásul versenyképes áron…


Ez a cikk a MezőHír 2012/05 - májusi számában jelent meg.