Nagyot arat a Russel



A RUSSEL EXPORT-IMPORT 2008 óta eredményesen foglalkozik mezőgazdasági termékek menedzselésével. Ezt a sikeres tevékenységet a változó gazdasági körülmények sem befolyásolják negatív irányba, hiszen a szlovákiai magyar vállalat idénymentesen prosperál.

Csörgő György, a vállalat tulajdonosa büszke üzleti modelljére, amelynek alapját a korrekt hozzáállás, a családias légkör és a profizmus jelenti. Ahogy a 30 éves ügyvezetővel kapcsolatban fogalmaztak egy korábbi interjúban: “Úgy véli, eddigi tevékenységük során sikerült megteremteniük az összhangot a becsületes üzletvitel, az eltökéltség, a munka iránti szeretet és a hozzáértés között.”

A lelkiismeretes szemlélet beérni látszik. Ez nemcsak az évek óta növekvő bevételen és szakmai diadalmeneten látszik, hanem a RUSSEL EXPORT-IMPORT megújulásán is. A cég irodaházat épített, hogy dolgozói és partnerei még színvonalasabb körülmények között végezhessék feladataikat. A szolárium, az edzőterem és a divatos módon berendezett környezet is ezt a célt szolgálja, elmondásuk szerint hatékonyan. Emellett raktárak emelkedtek, ezzel is jelezve a RUSSEL stabilitását az egyre nehezebb piaci körülmények között. A modern raktár mérleggel és szárítóberendezésekkel várja majd az ügyfeleket, átadására szeptemberben kerülhet sor.

A folyamatos terjeszkedés immáron a RUSSEL EXPORT-IMPORT mobilitási struktúrájára is hatást gyakorol, hiszen Russel Trans néven fuvarozó és szállítmányozó alvállalkozás indult. Ez szintén a várakozásoknak megfelelően teljesít, illetve már a nemzetközi szállítmányozás területére is betörtek.

Csörgő második vállalatának további kimagasló eredményeket jósolunk, miközben a jövőben vízen és vasúton egyaránt bővíteni tervezik a cég lehetőségeit. A jelenlegi gazdasági helyzetben a megoldás kulcsát Csörgő a megfelelő alvállalkozók kiválasztásában és foglalkoztatásában, valamint az ügyfelek problémáinak értelmezésében és az új kihívások kijelölésében látja. Valószínűleg ennek a szemléletnek az eredménye, hogy amikor tovább drágulnak az üzemanyagárak, akkor a Russel Trans kedvezőbb fuvardíjakat és hosszabb fizetési határidőt ajánl fel.

A stratégia helytállónak bizonyul, mert a RUSSEL EXPORT-IMPORT jó híre továbbgyűrűzik, így biztosítva a cég hosszú távú jövőjét.


Ez a cikk a MezőHír 2012/09 - szeptemberi számában jelent meg.