Mi lesz a bioüzemanyagokkal



Aszály, a józanító pofon…

Az elmúlt hónapok rendkívüli szárazságának következtében ismét gyakoribbá váltak az élelmiszer-takarmány-bioüzemanyag témakört taglaló viták, elsősorban a legutóbbi visszaszorítását sürgetve. Közben a terményárak, ezzel mit sem törődve, folyamatosan emelkednek.

Az elmúlt években átlagosan 7-7,5 millió tonna kukorica termett Magyarországon. E mennyiségnek mintegy fele került külföldi értékesítésre. A hazai ipari felhasználás korábban évi kb. 1 millió tonnát, míg a takarmányozási célú felhasználás 2,5 millió tonnát tett ki. Ugyanakkor az exportált kukorica közel 20 százalékából külföldön is bioetanol készült, hogy az EU-ban előírt arányú biokomponensként bekeverjék az üzemanyagba.

A szárazság azonban hazánkban is kritikus helyzetet teremthet, hiszen a kukoricatermés az előzetes becslések szerint csupán mintegy fele lesz a szokásos mennyiségnek. Márpedig ha ez igaz, úgy a hazai termés minden bizonnyal csak a belföldi szükségletet tudja majd fedezni. Magyarországon az uniós vállalások alapján tervezett bioetanol előállítása valamivel több, mint másfél millió tonna kukoricát fog igényelni. A terméskilátások – és a legújabb ide vonatkozó elképzelések – ismeretében azonban erősen kérdéses, hogy mit hoz a jövő.

Korábbi terveivel ellentétben ugyanis az Európai Unió a bekeverési arány növelése helyett akár limitálhatja is a növényi alapú bioüzemanyagok előállítását. Mára egyre több kutatási eredmény kérdőjelezi meg a növényi alapú bioüzemanyagok szerepét az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében, amelyek a korábban feltételezettnél kevésbé kímélik a környezetet, illetve túl nagy konkurenciát jelentenek az élelmiszer-termelés számára. Ráadásul a rég nem látott világméretű szárazság miatti gyenge termésátlagok, illetve az ebből eredő élelmiszerhiánnyal kapcsolatos félelmek felerősödése is komoly lökést adott a szabályozás újragondolásának. Az új elképzelés szerint tehát azoknak a bioüzemanyagoknak a használatát, amelyek takarmány- és élelmiszeralapként is szóba jöhetnek, a közlekedési szektorban 5 százalékos szinten befagyasztanák, ami a jelenlegi 4,5 százalékos arány ismeretében gyakorlatilag nem sok növekedési potenciált jelent a jövőre nézve.

A korlátozás bevezetése teljes hátraarcot jelentene az unió – egyébiránt sokat kritizált – 2020-ig meghirdetett bioüzemanyag-politikájában, és ezzel tulajdonképpen elismernék annak elhibázottságát. A tervezet szerint – a 2020-ig érvényes szabályozás lejártával – a jövőben többek között megszüntetnék a takarmányalapú bioüzemanyagok előállításának támogatását. Az Európai Bizottság álláspontja szerint a jövőben kizárólag azok a bioüzemanyag-féleségek részesülhetnének támogatásban, amelyek valóban és jelentősen csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, illetve nem élelmiszerként vagy takarmányként is hasznosítható növényekből készülnek. A kiesés kompenzálására az Európai Bizottság az előállításhoz termőterületet nem igénylő megoldások, így az algából vagy például hulladékból készülő bioüzemanyagok előtérbe helyezését szorgalmazza. A papírra vetett elképzelések, illetve számítások realitása azonban egyelőre igencsak kétséges, hiszen az új szabályozás éppen annak a szektornak a növekedését lehetetlenítené el, amelyre az elmúlt években komoly forrásokat összpontosítottak és jelentősen kiépült infrastruktúrával rendelkezik, veszélyeztetve ezzel a mintegy 50 000 főt foglalkoztató iparágat.

Franciaország az egyre jobban emelkedő gabonaárakra tekintettel egyenesen azt tervezi, hogy nemzetközi tanácskozást szervez a G20-ak mezőgazdasági testületeinek részvételével, amelynek eredményeként összehangolhatnák a további áremelkedés megelőzésével kapcsolatos teendőket. Mindenesetre tény, hogy a francia lépés összhangban van az Európai Bizottság a bioüzemanyagok felhasználását korlátozni kívánó törekvésével. A franciák a jelenlegi szinten, azaz hét százalékban maximálnák az országban a növényi alapú bioüzemanyagok hagyományos üzemanyagokban való felhasználásának arányát, amely így is elmarad az Európai Unió által 2020-ra kitűzött 10 százalékos szinttől.

A helyzet a tengerentúlon sem rózsás. A FAO és számos amerikai húsipari cég nemrégiben kérte az Egyesült Államok kormányát, hogy függessze fel a bioüzemanyagok bekeverési minimumára vonatkozó előírást, hogy több kukorica juthasson az élelmiszer- és takarmányipar számára. A Világbank pedig – amely korábban az iparág egyik legfőbb támogatójának számított – egyre óvatosabban nyilatkozik a témáról. Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak is felülvizsgálatot javasol, mert érvelése szerint ha nem növekedett volna a bioüzemanyag-előállítás mértéke, akkor nem emelkedett volna ilyen magasra a kukorica és a búza ára sem. Az olyan tényezők pedig, mint a példátlan szárazság, sokkal kevésbé lennének hatással a terményárakra.

A Nestlé, amely a világ talán legnagyobb élelmiszer-ipari cége, szintén a bioüzemanyag-kvóták újragondolása mellett foglal állást. A cég vezérigazgatója szerint az élelmiszer alapú bioüzemanyag-gyártás téves út, az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak is más bioüzemanyagok kifejlesztését kellene támogatnia. Sem az USA energetikai függetlensége, sem az Unió tisztább gazdaságra vonatkozó célkitűzései nem valósíthatók meg úgy, hogy élelmiszer-ellátási hiányok kialakulását és áremelkedést eredményeznek.

Ezzel párhuzamosan az európai etanoltermelők egyre erőteljesebb tiltakozásuknak adnak hangot amiatt, hogy az idei nyáron tapasztalt élelmiszerár-emelkedésben sokan az etanolipar hatását vélik felfedezni. Szerintük inkább a befektetők árutőzsdei spekulációja, a növekvő mennyiségű élelmiszerhulladék és a fejlődő országok egyre növekedő fogyasztása a legfőbb ok, amiért az élelmiszerárak növekednek. Az etanolipart érő vádaskodásban nagy szerepet tulajdonítanak továbbá a médiának és bizonyos lobbicsoportoknak is, mert a magas árak arra ösztönzik a farmereket, hogy növeljék a termelékenységüket, és többet ruházzanak be innovatív megoldásokba.

Aggasztónak tartja a bioetanol gyártását érő támadásokat a Magyar Bioetanol Szövetség is. Közleményük szerint azonban a hazai helyzet nagyban különbözik a nemzetközitől. Magyarországra ugyanis nem az a jellemző, hogy a bioüzemanyag-ipar az éhezők elől venné el a kenyeret. A gyártás nálunk inkább biztos felvevőpiacot jelent a magyar mezőgazdaságnak, érvelnek közleményükben. Az élelmiszerárak világméretű emelkedésében közrejátszó valós tényezők között inkább a szárazságot kell megemlíteni, vagy például azoknak a befektetőknek a szerepét kell tisztán látni, akik az elmúlt két évtizedben – kifejezetten spekulációs céllal – jelentek meg a határidős termékek piacán, tehát nem felhasználni akarják a búzát vagy a kukoricát, hanem profitot kívánnak elérni az árfolyam-különbözetből. Másrészt a szabályozói eszközökkel teremtett, illetve erősített kereslet ellenére az etanolgyártásában is jelentős üzleti kockázat mutatkozik, amely alapvetően az alapanyag költségének változásában, illetve a kőolaj árfolyamával együtt mozgó termékár ingadozásában jelentkezik.

A bioüzemanyagokra zúdított össztűz az etanolipar mellett a biodízelt sem kíméli. Német kutatók szerint az európai biodízel-üzemanyagok nem felelnek meg a fenntarthatósági kritériumoknak. A jénai egyetem kutatói nemrégiben tíz különböző biodízelt vizsgáltak meg, és eredményeik alapján azt állítják, hogy ezek közül nyolc nem felel meg az Európai Unió jogszabályaiban lefektetett fenntarthatósági követelményeknek. A hatályos előírások szerint ugyanis a forgalomba kerülő biodízelek használatának 35 százalékkal kisebb üvegházhatású gázkibocsátást kell eredményezniük, mint a hagyományos hajtóanyagoknak. Ezzel szemben a vizsgált biodízelek többsége a 30 százalékos szintet sem érte el.

Az elvégzett vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a repcéből készített biodízelek fenntarthatósági szempontoknak való megfelelése a legjobb esetben is kérdéses, de a legtöbb esetben egyszerűen igazolhatatlan. Ráadásul a kutatók arról is beszámoltak, hogy munkájukat az Európai Unió együttműködési szándékának a hiánya nehezítette. Korábban jogvédő szervezetek is kifogásolták, hogy az Európai Bizottság a bioüzemanyagok előállításával és felhasználásával kapcsolatban számos dokumentum tartalmát nem hozta nyilvánosságra.

Összeállította:


Ez a cikk a MezőHír 2012/10 - októberi számában jelent meg.