Kacorlak – a település, ahol egy vállalkozás elindult



Mennyivel könnyebb egy családi gazdaságot úgy működtetni, ha már a nagyszülők vagy a szülők lerakták a vállalkozás alapköveit, s nem a létrehozásba kell az energiát és a tőkét fektetni, hanem az új technológiák bevezetésével lehet a már meglévőt modernizálni, korszerűsíteni, továbbfejleszteni.

Az alábbi interjú példa arra, hogyan lehetséges előzmények nélkül elindulva maradandót alkotni. A beszélgetést egy fiatal párral készítettük, akik nem rendelkeztek az indulás kedvező feltételeivel, s most mégis egy mezőgazdasági farm és ifjúsági turistaszálló megvalósításán fáradoznak. Az állattartás mellett eltökélt szándékuk, hogy értéket adjanak át, elsősorban a gyermekeket és a fiatalokat megcélozva.

– Hogyan éled meg néhány év távlatából ezt a korántsem könnyű kezdetet? – kérdeztük Néber-Megyesi Mártától, a fiatal feleségtől, aki büszkén vezet végig a gazdaságban, miközben az indulásuk nehézségeiről mesél.

– Sosem hittem volna, hogy egyszer marhákkal is fogok foglalkozni. A családunkban a kiskerten és a háztájin kívül semmilyen mezőgazdasági kapcsolódással nem találkoztam, bár vonzott ez a terület. Egy Zala megyei kis faluban, Újudvaron nőttem fel, az iskoláimat is itt kezdtem. Nagykanizsán érettségiztem a Zsigmody Vilmos és Winkler Lajos Műszaki Középiskolában, majd ’97-ben technikusi képzés keretében, 2 év alatt környezetvédelmi-vegyipari szakképesítést szereztem. Ezután is folyamatosan képeztem magam, pl. falusi vendéglátó, irodavezető Okj-s képzések keretében.

A továbbtanulásom idején még bizonytalan voltam a jövőmet illetően. Nagy hatással volt azonban rám férjemmel, Szilveszterrel történő megismerkedésünk. Ő akkor már négy agrárdiplomával rendelkezett, és nagy álmokat szőtt egy olyan farmról, ahol az állatok mellett számos elfeledett, ehető növény is helyet kaphat. Ezek hatására döntöttem úgy, hogy ebben az irányban képzem tovább magam, és jelentkeztem a mezőtúri Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Főiskolai Karára, ahol mint tájgazdálkodási mérnök végeztem.

Az álmainkat nem akartuk feladni, de ezek megvalósításához semmilyen tőkével nem rendelkeztünk. 2001-ben gazdahitelből megvásároltuk az első 8 tehenet. Ismerőseink azzal bátorítottak bennünket, hogy az akkor még Hereford nagyon igénytelen fajta, nem kell sokat foglalkozni velük. Ez azonban korántsem volt így. Az év 365 napjából 365 napot kellett dolgoznunk. A hely, amit kialakítottunk számukra, egy fúrt kút nélküli, körbekerített legelő volt. Visszagondolva, most is nehéz elhinnem, amint naponta kétszer mentem, vödrökkel a kezemben, két kilométert gyalogolva fel a kaptatón, hogy ellássam a teheneket. Egy régi UAZ teherautónk és egy Ladánk volt, azzal szállítottuk a vizet. Sosem volt megállás vagy szünet. Eshetett a hó, lehetett sár, az állatokhoz menni kellett. Esőben előfordult, hogy kocsikerék tetejéig érő dagonyában jártunk.

A férjemnek akkor már volt egy főállása, így az állatokkal kapcsolatos teendők elsősorban rám hárultak. Embert próbáló feladat, s egyben kihívás is volt ez mindkettőnknek. Most már örömmel emlékszem vissza a tehénpásztorkodásomra. Sok vidám vagy akár utólag is veszélyesnek tűnő élményem van erről az időszakról. Előfordult, hogy amikor a diószedés teljesen lekötötte a figyelmemet, a csorda megindult, és csak a közeli erdőben, futva értem utol őket.

– A gazdaságot látva azonban nyilvánvaló, hogy azóta nagy fejlődésen mentetek keresztül. Hogyan vezetett az út idáig?

– Az állatok számának növekedésével a munka is megtöbbszöröződött, s mire harmincra gyarapodott az akkor már magyartarka – állomány, döntenünk kellett: abbahagyjuk vagy fejlesztünk, beruházunk és már nagyobb méretekben folytatjuk tovább. Férjemmel mindketten úgy gondoltuk, hogy amit már egyszer vérrel és verejtékkel elértünk, azt nem szabadna veszni hagynunk, így a fejlesztésben láttuk a jövőt.

Rövid ideig egy pulykatelepen béreltünk férőhelyet a marhák számára, de mivel ez csak átmenetileg oldotta meg a problémát, igyekeznünk kellett mielőbb végleges helyet találni az állatoknak. Férjem emlékezett, hogy gyermekkorában valahol a környéken csirkéket pakolt egy telepen, mint segítő. Hosszas keresgélés után Kacorlakon találtuk meg ezt a régóta üresen álló, elhagyatott tsz-majort, amit meg is tudtunk vásárolni 2006-ban. Szerencsére egy az állattartó telepek korszerűsítésére irányuló pályázatot megnyertünk, ebből kezdtük el a helyreállítást.

A projekt keretében betonburkolatot kapott közel 1100 nm, ami lehetővé teszi a munkagépekkel történő közlekedést. Szintén a beruházás részeként készült el egy 65 méter hosszú etető-vályúsor és egy 900 m3 kapacitású trágyatároló is. Mint egyéni vállalkozó, egy fő alkalmazottat tudok foglalkoztatni, aki segít a telepi munkákban.

– Mutasd be, kérlek, a gazdaságot!

– Az állomány jelenlegi létszáma körülbelül 40 magyartarka tehén és egy Charolais bika, ami a természetes szaporulatról gondoskodik. Júniustól engedjük a tehenek közé, figyelembe véve a 9 hónapos vemhességet, így ezzel februártól időzítjük a borjúszületéseket. Mivel árutermelő gazdaság vagyunk, a bika tulajdonságai előnyösen befolyásolják a borjak paramétereit is, amelyeket aztán továbbtartás céljára értékesítünk, több állandó vásárló felé.

A tehenek egy, 100-as létszám befogadására alkalmas istállóban kapnak helyet. Az istálló padlásterén korábban a terménytárolást oldották meg, így mi is erre a célra használjuk a jól szellőző épületrészt. A villanypásztorral körbekerített legelőről megoldott a szabad bejutás az istállóba, de a fajta igényei miatt csak nagyon szeles vagy fagyos időben húzódnak védett helyre, az idejük nagy részét szabadban, a telelőkertben töltik. Itt pihenődombot képezünk nekik, ami tulajdonképpen egy növekvő alom. A friss szalmát és szénát ugyanarra a helyre tesszük, így az állatok mindig ugyanott tudnak táplálkozni és pihenni.

A borjak számára amerikai minták alapján terveztük meg saját borjúóvodánkat. A tengerentúlon már elterjedtek és népszerűek ezek az eszközök, amelyek előnyös tulajdonságait próbáltuk meg összeötvözni. Egy ilyenben három hétre elegendő takarmányt tudunk elhelyezni, továbbá a kerekekkel ellátott, mobil eszköz mozgatásához egy ember elegendő, miközben a Natura 2000-es területeken is ideális a használatuk.

A gazdasághoz tartozik egy 8×50 méteres borjúszállás, ami 100 állatnak biztosíthat fedett helyet. Ezen jelenleg a felújítási munkák folynak. A beton trágyatároló egyelőre kihasználatlan, mert a mélyalmos tartásnál elegendő évi kétszer kialmozni a trágyát, amit az ideiglenes trágyatárolóban helyezünk el, majd a földjeinkre juttatjuk ki.

– Mekkora területtel rendelkeztek, milyen növényeket termesztetek?

– 160 ha, rendkívül vegyes adottságú földterület tartozik a gazdasághoz. Ebben az agyagostól a homokosig minden előfordul. A teljes területből 50 ha szántó, 80 ha gyep és 30 ha az erdő. A szántón kizárólag takarmányozási célra termesztünk lucernát, zabot, árpát és kukoricát.

A gazdaságot úgy próbáltuk gépekkel ellátni, hogy a szálastakarmány betakarításához szükséges teljes sorral rendelkezzük. Van egy 90 LE-s John Deere traktorunk; 280-as Krone szársértős kaszánk; 552-es Krone rendterítőnk; egy lengyel, hagyományos, 7 csillagkerekes rendsodrónk; McHale bálázónk; Quicke homlokrakodónk; trágyakanalunk; szénavillánk. A talajműveléshez szükséges gépek nem állnak rendezésünkre, így ezeket a feladatokat bérmunkában végeztetjük. A vetésterületen a növények kiválasztásánál fontos szempont, hogy kevésbé intenzív, akár kisebb hozamú fajtákat válasszunk, amelyeknek a tápanyagigénye is alacsonyabb. A férjem – aki a növénytermesztési munkákat koordinálja – azt tapasztalta, hogy kevesebb kemikáliára van szükség ezeknél a hagyományos fajtáknál. A realizálható haszon tekintetében azonban gyakorlatilag nincs különbség, viszont a környezetre gyakorolt hatás – a visszafogottabb növényvédőszer-használat miatt – kevésbé megterhelő.

– Tervezitek az állatállomány további bővítését?

– Mindenképpen szeretnénk elérni a 70 állategységet. Persze nem cél a végletekig növelni az állományt, inkább a sokszínűségre törekednénk. Úgy vélem, 100 állategység fölött már komoly feladatok vannak, amikre nem készültünk föl, hiszen más irányú terveink vannak. Férjem jelenleg főállása mellett végzi a teendőket, de idővel szeretné csak a farmon kamatoztatni tudását.

– Beszéltél egy nyertes turisztikai pályázatról. Honnan jött az ötlet, hogy ifjúsági turistaszállót és “ehető” kertet hozzatok létre?

– A környékbeli iskolások előszeretettel látogattak el hozzánk, hiszen mindig nagy öröm egy állatfarmon, a szabad levegőn eltölteni egy napot. Sajnos, azt tapasztaltuk, hogy sem az oktatás, sem a szülői háttér nem elégséges ahhoz, hogy a mai kisiskolások kellő ismeretet szerezzenek a körülöttünk élő növényekről, állatokról. S hangsúlyoznám, itt falusi gyerekekről van szó, akik sok esetben még azzal sincsenek tisztában, hogyan kerül a tányérra a csirke, és a tyúkon nem ruha van, hanem toll.

Minél többen jöttek hozzánk, és ahogy kerültek elő a gyerekek hiányosságai, annál inkább érlelődött bennünk a gondolat egy mintakert létrehozására. Amikor már gyakorlati síkon is körvonalazódott a megvalósításra váró ötlet, megnéztük a pályázati lehetőségeket. Aztán a Leader program keretében a “Szívesen látjuk” – a térség turisztikai attrakcióinak rendezvényhelyszíneinek kialakítása, fejlesztése megnevezésű pályázatra benyújtottuk a dokumentációkat, és várjuk az elbírálást.

Ez a megvalósítás előtt álló beruházás a 30 fő befogadására és elszállásolására alkalmas épületet, amelyet majd a kialakítandó mintakerttel is szeretnénk összekapcsolni. Célkitűzésünk – az ismeretek átadásán túl – az ökológiai szemlélet kialakítása. Ha csak egy gyermek tér haza tőlünk hasznos tudással, már megérte. A tervek szerint a projektek egy része az idén fejeződne be.

– Ezeken a tevékenységeken kívül mással is foglalkoztok?

– Igen, mint egyéni vállalkozó, pályázati összegből nemcsak a földterületet vásároltuk meg, hanem a meglévő projektek mellett a laskagomba-termesztést is elindítottam. A lakóhelyünkön bérelünk egy több mint 100 nm-es, kellően világos, tiszta pincét, amely ideális feltételekkel rendelkezik a gombatermesztéshez.

A kész gombazsákokat egy környékbeli vállalkozótól vásárolom. Fűtésre sajnos nincs lehetőség, így a termő időszak a tavasztól őszig tartó hónapokra szűkül. Tudtuk azonban, hogy így is nagy termésre számíthatunk, amely már az első évben nagyon ígéretesnek mutatkozott. A környékben nem sokan foglalkoznak laskagombával, így gyakorlatilag, a nagy keresletnek köszönhetően, a teljes termést háztól el tudjuk adni. Többségében lakossági fogyasztóink vannak, de üzleteket is kiszolgálunk, ha igény mutatkozik rá.

Bízom benne, hogy sikerül megvalósítani elképzeléseinket, és valami maradandót tudunk alkotni a jövő nemzedék számára.


Ez a cikk a MezőHír 2012/04 - áprilisi számában jelent meg.