Irány a nyaralás!



Az a kutya, amelyiket jól előkészítettek az utazásra, kitűnő útitársnak bizonyul. Ellenkező esetben az egész “kaland” valóságos lidércnyomássá válhat.

Amikor a kutya először találkozik a gépkocsival, az a pillanat szinte egész életére meghatározó lehet. Amennyiben a kölyök első autós élménye traumatikus volt, ez súlyosan kihathat rá a továbbiakban. Épp ezért fontos, hogy az első alkalommal vegyük térdünkre, beszéljünk hozzá, s az egész autóút során simogassuk, mintegy megnyugtatásul. A gépkocsivezető ne hajtson túl gyorsan, s kerülje a hirtelen fékezéseket is. Később egyre gyakrabban vigyük el a kutyát autós túrákra, míg a fiatal kedvenc végül megszokja, és magabiztossá válik. Néha túlzottan is!

Ha az eb nem hajlandó beszállni a kocsiba, hiábavaló a kiabálás, ez csak növeli stresszes állapotát. Ilyenkor fogjuk pórázra, gyöngéden vezessük, hátulról pedig toljuk, mikor aztán benn van, dicsérjük, simogassuk meg, és adjunk neki valamit “kárpótlásul”. Elősegíthetjük az “oktatási” folyamatot azzal, ha már eleve a hátulsó ülésre tesszük a takaróját, rajta valami ínyencséggel vagy kedvenc játékával, labdájával. Közben természetesen hagyjuk nyitva az ajtót! Az esetek többségében kedvencünk magától kényelembe helyezkedik, s végül úgy tekinti majd helyét, mint territóriumának egy darabját.

Egy-egy hosszabb út előtt ajánlatos, ha gyakrabban visszük a makrancos kutyát még sétálni is autóval. Vannak aztán igen higgadt ebek, ők még akár alszanak is a kocsiban, de akadnak izgékonyak is, amelyek megállás nélkül ugatnak, ugrálnak, akár örömükben, akár pedig azért, mert úgy érzik, hogy rájuk hárul “mozgó territóriumuk” védelme. Persze, ez a nyugtalanság zavarja a gépkocsivezetőt, ezért indulás előtt fél órával adjunk be az ilyen kutyának pirulában vagy cseppekben nyugtatót. Kizárólag állatorvos írhatja fel a megfelelő hatóanyagot; már csak azért is, mert egyes példányoknál a nyugtatónak szánt gyógyszer néha izgalmi állapotot válthat ki

Még egy jó tanács: lehetőleg ne autóban vigyük állatorvoshoz az ebet, mert a végén még megneheztel erre a szállítási módra. Az is fontos, hogy útra kelés előtt ne adjunk a kutyának enni, legföljebb csak valami száraz kekszet. Természetesen az autókkal szembeni averzió érthető az olyan kutyáknál, amelyeket annak idején kidobtak egy kocsiból vagy kitettek egy erdőszélre.

Az autó csomagtartójába soha!

Sohase ültessük a gépkocsivezető mellé az ebet, részben biztonsági, részben pedig hierarchiabeli megfontolásokból. Elvégre a kutya helye nem lehet ott, ahol a gazdája ül, hanem csakis a kocsi hátulsó részében. Fogjuk rövid pórázra az ebet, vagy még jobb, ha kutyabiztonsági övvel látjuk el, amelyet az utaséhoz erősítünk. Jó megoldás az is, ha ráccsal vagy dróthálóval szeparáljuk el a kocsi többi részét. Ily módon az eb mozoghat, nyújtózkodhat, helyet változtathat. Abszolút tilos viszont a csomagtartóban utaztatni a kutyát, bármilyen nagy legyen is! Ez a sötét, levegőtlen hely stresszhatással van rá, ráadásul még gázmérgezést is kaphat.

Mint már említettük, a saját takaró vagy a kedvenc játéklabda biztonsággal tölti el a kutyát utazás közben. Emellett ivóedénye is “poggyászának” fontos tartozéka; az út során adjunk neki több ízben is vizet! Természetesen az emberhez hasonlóan neki is szüksége van arra, hogy egy hosszabb autótúra alkalmával olykor lazíthasson, nyújtózkodjék egy jó nagyot, ajánlatos tehát legalább 250 kilométerenként megállni egy kis pihenőre. Ez a hely lehetőleg legyen távol az autópályától. Amikor kiengedjük a kutyát a kocsiból, mindig fogjuk pórázra, mielőtt kinyitnánk az ajtót, kivéve, ha az illető helyen minden szempontból teljes biztonságban van, vagy ha rendkívül fegyelmezett, a visszahívásnak nyomban engedelmeskedő ebről van szó.

Utazás közben egyébként még olyan apróságnak tűnő dolgokra is figyelni kell, hogy a kutya például ne nyomja az orrát az ablaküveghez. Bármilyen furcsán hangozzék is, ez kötőhártya-gyulladást idézhet elő. A dolog megelőzhető azzal, ha az ablakot védőráccsal látjuk el.

Amikor megállunk, egy kissé mindig engedjük le az ablakot, de ne annyira, hogy egy járókelő benyúlhasson, s a kutya esetleg territóriuma védelmében megharaphassa. Óvakodnunk kell a kutyatolvajoktól is, ezért mindig zárjuk kulcsra a kocsit! A kutyát sohase hagyjuk megállás után a kocsiban a tűző napon, a hőmérséklet odabenn ugyanis akár 60 °C-ra is emelkedhet, és az eb könnyen hőgutát kaphat, ez pedig drámai következményekkel járhat

Ilyenkor liheg, hány, légzése fölgyorsul, szája tátva, hőmérséklete pedig akár 40 fokra is fölkúszhat. Azon nyomban permetezzük le hideg vízzel, nyakszirtjét jegeljük be, s ha egyáltalán van még ereje lefetyelni, adjunk neki inni, borogassuk be nedves ruhával, s sürgősen vigyük állatorvoshoz, aki majd 48 órán keresztül megfigyelés alatt tartja.

Vasúton

A vonatutazás általában véve kevesebb problémával jár, mint a gépkocsi – már ami a kutyával való utazást illeti. Mindazonáltal akadnak egyedek, amelyek túlságosan izgatottak, és ilyenkor is nyugtatókra szorulnak, akárcsak némely emberek. A kis testű ebeket kosárban vagy szállítódobozban is vihetjük magunkkal a vonaton; ez legyen könnyű, levegős, fedele pedig átlátszó. Mindazonáltal még e szállítóeszközök kényelme se feledtesse el a gazdával, hogy olykor ki-kivegye kedvencét, beszéljen hozzá, simogassa, inni adjon neki. Pórázon s többnyire szájkosárral ellátva kell a közepes vagy nagytermetű ebet vonaton magunkkal vinni.

A játék és az ivóvíz itt is elengedhetetlen kelléke az utazásnak, s higiéniai okokból ajánlatos az újságpapír vagy a rongy is, amennyiben az eb netalántán izgalmában meg találna feledkezni szobatisztaságáról.

Balesetek

Természetesen az alcímben idézett helyzet nem történhet meg a mi kutyánkkal, tehát mindössze néhány információval óhajtunk szolgálni arra az esetre, ha mégis… Elvégre az a fontos, hogy elkerüljünk bizonyos bajokat, illetve alkalomadtán képesek legyünk megfelelő gyógymódokat alkalmazni velük kapcsolatban.

A nyár ugyebár – többek között “kutyaszempontból” is – kedvez a sétáknak – és az ugrándozásnak. Elég egy ugrás egy szikláról vagy egy fal magaslatáról, hogy gazdájához csatlakozzék, s a kutya máris sántít – elhibázta! Legtöbbször rándulásról van szó; a mozdulat meghaladta az ízületek fiziológiai tűrőképességét, az inak és a körülötte levő szövetek megereszkedtek. Az állatorvos ilyenkor szilárdan beköti az illető tagot; legalább egyhetes abszolút nyugalmat rendel el, s felír valamiféle gyulladásgátlót.

Komolyabb sérülés esetén a kutya gipszkötést kap. A még súlyosabb baleset – törés, szakadás – már sebészi beavatkozást igényel. Vad futás, heves ugrándozás nyomán elsősorban a kistermetű fajtáknál fordul elő ínszalagszakadás, a combcsontot a sípcsonttal összekötő elülső és hátsó keresztín károsodása. Az eb egyszerre csak sántítani kezd, térde megdagad, és erősen fájlalja. Ez a sérülés ugyancsak sebészi beavatkozást tesz szükségessé: ennek egyik módja az, hogy a roncsolt ínt protézissel pótolják. Ebben az esetben a vakáció további része “nyugodt mederben” folyik le a kutya szempontjából, hisz egyik végtagját kötés bénítja, s amúgy is tökéletes pihenésre kényszerül. Erős ínrándulás esetén megsérülhetnek a térd félhold alakú ízületporcai – ezek feladata egyébként a heves ütődés, zuhanás csökkentése, enyhítése. Ilyenkor az eb nyomban sántítani kezd, s a térdízület mozdításakor szemmel látható fájdalmai vannak. Megint csak sebészi beavatkozásra kerül sor, amelynek során a sérült porcokat eltávolítják.

Kellemetlen sérülések

A kutya beleléphet valami üvegcserépbe és megsértheti a talppárnáit, vagy belegabalyodhat szögesdrótba. A mancsa ilyenkor erősen vérzik. Speciális fertőtlenítő szappannal tisztítsuk meg a sebet, alaposan öblítsük le, majd tegyünk rá vérzésgátló, illetve vérzéscsillapító tisztítószert! Ha a seb túlságosan mélynek bizonyul, ajánlatos az ideiglenes elkötést alkalmazni fölötte, ezt azonban ne hagyjuk rajta túl sokáig, mert félő, hogy ilyenkor károsodnak az érintett végtag szövetei. Utunk végül amúgy is az állatorvoshoz kell, hogy vezessen, ő majd kezeli a sebet. A lábadozó kutyánál a sétáltatás során (mert arra azért most is szükség van) különleges “harisnya” védi a kötést.


Ez a cikk a MezőHír 2012/04 - áprilisi számában jelent meg.