Hogyan tovább, élelmiszer-gazdaság?



Több nap mint kolbász

A Föld hétmilliárd fős lakosságának alapvető élelmiszer-szükségletét jelenleg 1.363 millió hektár szántón termelik meg. Az előrejelzések szerint bolygónk lakossága az évtized végére majdnem 10%-kal, közel 7,65 milliárd főre növekszik. A FAO felmérése szerint 2020-ig a világ szántóterülete csupán 1,5%-kal fog növekedni, és várhatóan 1.383 millió hektárt tesz majd ki. Eközben a világ szegényebb országaiban már ma is csaknem egymilliárd ember éhezik. Hogyan tovább? – adódik a kérdés.

A világgazdaság általános lassulása miatt idén enyhülhet a globális élelmiszerár- infl áció, bár ez csak kismértékű lesz – állítja az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete. A közlemény rögtön hozzáteszi, hogy valószínűleg tovább folytatódik majd az élelmiszerpiac árainak hullámzása, és a gazdasági bizonytalanság miatt világszerte több ember lesz kitéve az éhezés kockázatának. “Az árak várhatóan nem olyan ütemben emelkednek majd, mint az elmúlt 2-3 évben, de drasztikusan nem is csökkennek” – véli a nemzetközi szervezet főigazgatója, José Graziano da Silva.

A FAO nemrég fejezte be a világ termőföldjeinek és vízkészleteinek általános felmérését. Ennek eredménye a bevezetőben vázolt – egyébként sem túl rózsás – képet tovább árnyalja. Az összes megművelt terület talajainak 25%-a erősen leromlott, erodált és szennyezett állapotú. Sőt, nagy a kockázata annak, hogy hirtelen jelentős területek válnak mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná. A szervezet arra is fi gyelmeztet, hogy 2050-ben a jelenleginél egymilliárd tonnával több gabonát és 200 millió tonnával több húst kell majd előállítania az ágazatnak, gyakorlatilag ugyanakkora területen, esetleg romló talaj- és vízminőség mellett. A talajok leromlásával ugyanis szorosan összefügg a természetes vizek elszennyeződése és a vízkészletek csökkenése, amely folyamat ráadásul a legszegényebb országokat sújtja a leginkább.

Rekordszintre emelkedett a Föld légkörében jelenlévő üvegházhatású gázok aránya a Meteorológiai Világszervezet (WMO) tájékoztatása szerint. A WMO jelentésében kiemelte, hogy a felmelegedésért felelős gázok aránya gyorsabban emelkedik, mint az elmúlt tíz év átlagában. A világszervezet szerint a lassan lebomló gázok manapság sokkal nagyobb mennyiségben vannak jelen, mint az ipari forradalom előtti időkben. Szén-dioxidból 39, metánból 158, nitrogén-oxidból 20 százalékkal van több a légkörben.

A FAO múlt év végén közölte az erdőirtások mértékéről készített legfrissebb, műholdas felmérések eredményeit. A kutatások megállapították, hogy a világ erdőterületeinek nettó fogyatkozása 1990 és 2005 között évente 4,9 millió hektárt tett ki. A tényleges fogyás a vizsgált időszakban összesen 72,9 millió hektár volt. Ráadásul az erdőirtások üteme az utóbbi hat évben felgyorsult. Súlyosbítja a problémát, hogy a trópusi esőerdők szántófölddé alakítása a legtöbb esetben égetéssel történik, ami így az üvegházhatású gázok kibocsátásának 15 százalékáért felelős. A világszervezet rávilágít arra, hogy az emberiség alapvető érdeke a jelenleg rendelkezésre álló 3,69 milliárd hektárnyi erdőterület megőrzése, amely a teljes szárazföldnek mintegy 30%-át borítja.

{m id=”box” text=”Az élelmiszerárak várhatóan nem olyan ütemben
emelkednek majd, mint az elmúlt 2-3 évben,
de drasztikusan nem is csökkennek”}

A földfelszín mintegy 71 százalékát kitevő óceánok “termőképessége” sem ad bizalomra okot. Ezeknek a vizeknek mára csupán a 4 százaléka termékeny, azaz halászatra alkalmas. A túlhalászás miatt ugyanis mára “elsivatagosodott” a világtengerek nagy része.

Ha mindehhez hozzávesszük a fosszilis energiahordozók készleteinek várható kimerülését és a globális energiaéhség előre jelzett növekedését, a jövőkép még sötétebb. A megújuló erőforrások helyzete sem biztató, hiszen napjainkban a fosszilis energiatermelés csupán 14 százalékát teszik ki. Ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a hagyományos energiaforrások fogyásával, a zöld erőforrások arányát a jelenlegi szint negyvenszeresére kellene növelni. Ez nyilvánvalóan nem megy egyik napról a másikra. Vajon mi lehet a megoldás?

Lehetőségként kínálkozik az energiahatékonyság és -takarékosság mértékének növelése, ami egyben a károsanyag-kibocsátás csökkenésével is párosul. Az alapvető élelmiszerek fogyasztási helyen történő megtermelése révén például csökkenthető a szállítási távolság, ami nemcsak a szállítási költségek és a károsanyag-kibocsátás csökkenését eredményezi, hanem a szállítás során megsérülő, megromló áru selejthányadát is. Ez a hányad pedig nem is kicsi.

Németországban például évente csaknem 20 millió tonna ennivaló kerül a szemétbe. A német átlagvásárló lehet válogatós, hiszen ő a jövedelme csupán 15 százalékát költi élelmiszerre, szemben a nigériaival, akinél ez az arány legalább 70%. A közelmúltban, osztrák szomszédainknál elvégzett egyik felmérés szerint csak Bécsben annyi péksüteményt dobnak a szemétbe, ami elegendő lenne egy negyedmilliós város ellátásához. Egy másik, szintén Ausztriában végzett felmérés szerint az átlag bécsi évente 43 kilogramm élelmiszert dob ki, amibe nem csak az élelmiszerek eleve élvezhetetlen része (pl. a zöldség lehámozott héja), hanem az eredeti csomagolásban kidobott élelmiszerek is beleértendők.

A Svéd Élelmiszer-ipari és Biotechnológiai Intézet vizsgálataira alapozva tett közzé a FAO egy jelentést tavaly májusban, amely szerint a világon emberi fogyasztásra előállított élelmiszerek egyharmada a kukába kerül. Érdekes, hogy a gazdag amerikai és európai államokban ugyan több élelmiszert pazarolnak, mint a szegényebb országokban, összességében viszont a fejlett és fejlődő országok mégis közel ugyanannyi élelmiszert dobnak a szemétbe. Ez a mennyiség a fejlett országokban 670 millió tonna, a fejlődő államokban pedig 630 millió tonna. Nagy különbség mutatkozik viszont abban, hogy míg a gazdagabb országokban a fogyasztók szintjén, a szegényebb országokban a betakarítás és tárolás során jelentkezik a pazarlás.

Ha a megtermelt és el nem fogyasztott 1,3 milliárd tonna élelmiszernek csak a felét sikerülne megmenteni, abból a világ egymilliárdra becsült éhezőinek évente 650 kilogramm élelem, azaz közel napi 1,8 kg táplálék jutna fejenként. A pazarlás csökkentése azonban nem csak a megtermelt érték megmentésével és az éhezők számának csökkentésével járna, hanem a termőföld, az öntözővíz, az élőmunka, az energia és a tőke felesleges igénybevételét is csökkentené. Ezzel a többiek mellett az üvegházhatású gázok kibocsátása, végső soron a globális felmelegedés is lassulhatna.

Mivel a legnagyobb mértékben Afrika lakossága növekszik majd, és a délkelet-ázsiai térség fogyasztási szokásaiban várható a legdinamikusabb változás, kézenfekvő ezekben a régiókban megtermelni és a lehető legkisebb veszteséggel a fogyasztás helyére szállítani az élelmet.

Afrikában például a kontinensen honos kölesfélék kenyérsütési hasznosítása, illetve ennek széles körben való elterjesztése lehet az egyik megoldás. Az évszázadok óta, főleg Nyugat-Afrikában termesztett növényből kovászos erjesztéssel magas tápértékű, ízletes kenyér süthető. Habár a helyi kölesfajok a korszerű búzafajtákkal nem versenyezhetnek a termésátlagok tekintetében, alacsony termesztési költségeik, igénytelenségük a talaj és környezeti tényezők iránt, valamint rendkívül rövid tenyészidejük mégis nagy előnyt jelenthet. Ezek a fajok 6-8 hét alatt beérnek, így a szubtrópusi, trópusi övezetben évente háromszor, négyszer is vethetők ugyanazon a területen. További előnyük, hogy magvaik apró szeműek, ezért őrlésük kevesebb energiát igényel, és kevesebb tápanyagveszteséggel jár együtt.

A kínai gazdaság gyors növekedése átalakítja a lakosság fogyasztási szokásait. A vidéki lakosság városokba áramlása étkezési szokásaikra is hatást gyakorol. A jólét növekedésével a húsfogyasztás szintje is növekszik. A kínai húsipar ugyan lépést tart a helyi gazdaság növekedésével, de az import is jelentős (2011-ben valószínűleg már elérte a 2,59 milliárd dollárt). Egyre nő az országban a feldolgozott és előfőzött hústermékek fogyasztása, miközben a hús- és tejtermékek iránti igények erősödésével párhuzamosan emelkedik a gabonafélék és olajnövények iránti kereslet, hiszen egy kilogramm hús előállításához 4-8 kilogramm takarmányra van szükség – nem is beszélve a hús előállításához szükséges vízhasználatról, miközben már most méterekkel csökkent a talajvíz szintje egyes körzetekben, helyenként teljes elsivatagosodást okozva.

Ma a világ népességének több mint a fele városokban él, és a jövőben ez az arány tovább növekszik majd. A növekvő népesség élelmiszerigényeinek kielégítése a jelenlegi erőforrásokkal nem tartható fenn, ezért a helyben megtermelt élelem ésszerűbb felhasználása, a hatékonyabb és energiatakarékosabb tárolás, valamint szállítás infrastruktúrájának kiépítése, nem utolsósorban pedig a termény lehető legkisebb veszteséggel történő betakarítása lehet a megoldás. Csak óvatosan jegyezzük meg, hogy a fogyasztási szokások megváltozása nélkül valószínűleg ez is kevésnek bizonyul majd.

Forrás: AKI, FAO, WMO, ThePigSite


Ez a cikk a MezőHír 2012/02 - februári számában jelent meg.