GÉPmax – 2012-08 – augusztus




Kedves Olvasó!

Amikor e sorokat írom, az időjósok szerint még előttünk áll a nyár legforróbb napja, pedig a hőségből eddig is bőven jutott mindenkinek.

Előnye is volt ennek, hiszen nagyon gyorsan lezajlott az idei évben az őszi és tavaszi gabonák aratása, és talán valamivel nagyobb terméseredménnyel és jobb minőségben, mint ahogy azt előtte várták a szakemberek. Most azonban már rosszabb a helyzet, hiszen a kukorica- és napraforgó-állomány megsínyli a tartós szárazságot.

Az aszály a világ vezető gabonaexportőrénél, az USA-ban és más jelentős termelő országokban is pusztít, így az árak egyre magasabbra kúsznak. Ennek kapcsán ismét nagy vitákat vált ki a mezőgazdasági termékek bioüzemanyagként való felhasználása. Már keresik az újabb alternatívákat, de emellett azért fontos lenne a terméshozamokat korszerű öntözéses technológiákkal, víztakarékos talajművelési rendszerekkel, újabb fajtákkal a jelenleginél nagyobb arányban növelni.

Ezekkel a kérdésekkel is foglalkoztak a június közepén Németországban megtartott DLG szántóföldi napokon, amely eseményről Tudósítás rovatunkban beszámolunk. Szintén írunk az elmúlt időszak több hazai szántóföldi rendezvényéről, ahol a korszerű talajművelési rendszereket mutatták be a szakmai közönségnek. Ígérjük, igyekszünk az elkövetkező hónapokban a lehető legtöbb ilyen eseményről beszámolni, hogy minél szélesebbkörű tájékoztatást kapjanak olvasóink az itthoni lehetőségekről, sőt honlapunk segítségével filmes tudósításokat is bemutatunk.

Dr. Jolánkai Márton, a gödöllői Szent István Egyetem professzorának a Kossuth rádió Hajnal-táj című műsorában elhangzott szavai szerint az ország szántóterületének alig tizedén lehetne mesterségesen pótolni a csapadékot, jelenleg azonban még ennél is kisebb területen vannak berendezkedve öntözésre. A professzor szerint a sikeres termesztésben ennél is jelentősebb a növényfajok, illetve -fajták megválasztásának és az alkalmazott agrotechnikának a szerepe. Harmadik elemként a szakember a növényápolás fontosságát emelte ki, mivel szerinte a jól táplált, egészséges növény lényegesen jobban viseli a viszontagságokat. Mivel tehát bőven van még mit fejleszteni az öntözés terén, szívesen adunk hírt minden ilyen jellegű beruházásról: most a fábiánsebestyéni Bauer öntözőrendszer átadásáról Hírek rovatunkban olvashatnak.

Örömmel számolunk be újabb gyárak, telephelyek, képviseletek megnyitásáról és születésnapi rendezvényekről is, mint például az 50 éves Väderstad jubileumáról, amelynek hazai leányvállalata éppen 15 éve kezdte meg tevékenységét. Ehhez a témához is kapcsolható – miközben közeleg a vetési időszak – Teszt rovatunkban a Väderstad Spirit 600-as vetőgép felhasználói tapasztalatainak ismertetése.

Már említettük a növényápolás, növényvédelem jelentőségét, amelyben fontos szerepet játszhat egy önjáró permetezőgép. Ezért a Dammann Highlander a napraforgó deszikkálásában való lehetséges felhasználásáról is tájékozódhatnak Gépbemutató rovatunkból. A traktorkerék gumiabroncsának nyomásszabályozásról pedig már többször írtunk, most azonban egy olyan vizsgálatról számolunk be, ahol munkagépnél, szántóföldi körülmények között vizsgálták ennek a rendszernek a létjogosultságát.

Ha ki akarunk menni a területre, akkor jó szolgálatot tehet egy erre alkalmas jármű: e havi számunkban éppen ezért az új Isuzu D-Max-szal szerzett személyes benyomásainkat olvashatják. Remélem, most is sok hasznos cikket, információt találnak lapunk hasábjain! Ehhez kívánok jó szórakozást, tartalmas időtöltést!


Ez a cikk a GÉPmax 2012/08 - augusztusi számában jelent meg.



Hatala László felelős szerkesztő


Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.