Fel kell készülni!



Takarékosság és önmérséklet

A legaggasztóbb éghajlati tendencia a Kárpát-medencében nem a hőmérséklet emelkedése, hanem a csapadékmennyiség szélsőséges kilengései, amit a 2011-es nyár is jól példáz.

Ma már szinte mindenki számára nyilvánvaló, hogy a világban lassú felmelegedés zajlik, amelynek hatására többek között eltolódnak az időjárási zónák határai. Láng István akadémikus, a klímaváltozás hazai szaktekintélye ezzel kapcsolatban legutóbbi nyilatkozatában is kifejtette, hogy az éghajlat mindig is változott és változni is fog. Szerinte a fő kérdés e változás mértéke. Európában ma az átlagos hőmérséklet 0,7 Celsius fokkal magasabb, mint száz éve. Magyarországon a különbség már 1 fok. Mindez a Kárpát-medencét konkrétan úgy érinti, hogy egyre több jelét látjuk a mediterrán éghajlat megjelenésének. Ettől persze még nem kell automatikusan pánikba esni, hiszen az olaszok vagy a spanyolok sem estek kétségbe. Az életmódunkkal és a berendezkedésünkkel kell alkalmazkodni a változásokhoz, ami viszont korántsem egyszerű dolog. Egy város épületszerkezetét például nem lehet egy-két év alatt átrendezni, ezért legalább évtizedekben – ha nem száz években – kell gondolkodni.

Eső: vagy sok, vagy semmi

Magyarország számára a legnagyobb kárt a csapadék okozza: vagy sok van, vagy semmi; és mindkettő rossz. Ezt követi a hőmérséklet ingadozása, különösen a hőhullámok. A nagy meleg a vízhiányt is tovább fokozza, a légmozgás ugyanakkor nem jelent akkora problémát; nagy szélviharok ettől még persze előfordulnak. Összességében azzal kell számolni, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek intenzitása és gyakorisága is növekedni fog a következő évtizedekben. Hogy ezekre hogyan lehet felkészülni? Rövid távon sajnos szinte sehogy. El kell fogadnunk, hogy egy nagy szélvihart vagy éppen árvizet nem tudunk megelőzni. Védekezni persze lehet: gátakat, víztározókat kell építeni, szükség esetén megszervezni az ivóvízellátást, a károk gyors elhárítására könnyen mozgósítható műszaki alakulatokat kell felállítani. Ezt követi a rehabilitáció, amelynek egyik fontos elemét jelentik a biztosítási rendszerek. Ma már a biztosítók egyre jobban figyelnek a természeti katasztrófákra. A biztosítások mellett fontos a készletgazdálkodás is: a raktárakban vetőmagot kell felhalmozni szükség esetére. Ami a hőhullámokat illeti, ezekre is messzemenően fel kell készülni. Sajnos a meteorológusok télvíz idején még nem tudják megmondani, hogy júliusban mekkora és milyen hosszú kánikulára lehet számítani. Ezért szükség esetére vízkészleteket kell eltárolni, árnyékos helyekről, légkondicionált épületekről kell gondoskodni. Ezen túl pedig egy kicsit el is kell viselni ezeket a nehézségeket; nem kell mindjárt orvosért rohanni, mentőt hívni. Magunk is sok mindent megtehetünk, például huzatot csinálunk vagy beárnyékoljuk a szobát.

Mélyreható társadalmi változások

Az elmúlt 200 év alapvető változásokat hozott a társadalomban. A népességrobbanás – amely a fejlődő országokra jellemző leginkább – mellett lényeges változást jelent a fosszilis energiahordozók, különösen az olajtartalékok jelentős csökkenése, valamint a folytatódó városiasodás. Ma Európa lakosságának 80, a világ lakosságának 50 százaléka városokban él. Ez a klímaváltozás szempontjából többek között azért baj, mert városokban nehezebb elviselni a hőséget. A társadalom ezzel összefüggésben érzékenyebb lett a természeti csapásokra. Összességében tehát nem lehet az időjárást önmagában nézni; társadalmi hatásait is vizsgálni kell, amelyek szintén változnak.

Az éltető víz

Az agráriumban is számolni kell a kockázatok növekedésével. Ezek közül a legfontosabb a vízkérdés, mert a felmelegedéssel párhuzamosan a vízdeficit is egyre gyakoribb jelenség. Mindenesetre ma még a Dunától nyugatra sokkal kedvezőbbek a természetes csapadékviszonyok, mint keleten. Ezen kívül az ország keleti részében a talajok is gyengébb minőségűek, sok a könnyen kiszáradó, szikes talaj. Az aszályok gyakorisága várhatóan növekedni fog és ezzel párhuzamosan sajnos belvizek is kialakulhatnak. Az ország keleti részében ugyanazon a helyen tavasszal lehet belvíz, nyáron súlyos aszály, összességében azonban van elég víz az országban.

A két nagy folyó nagyon sok vizet adhat, a felszín alatti vizeket viszont nem szabad túlságosan kiaknázni. Ez már látszik többek között a Duna-Tisza közi homokhátságon is, amelynek egyik gondja éppen az, hogy túl sok vizet vettek ki a talajból. Ennél sokkal lényegesebb ma már a természetes csapadék jobb hasznosítása, amiben jelentős tartalékok rejlenek, hiszen az éves átlagos csapadékmennyiség eléri a két nagy folyó teljes évi vízhozamának a felét. Az öntözés szerepét mindenképpen növelni kell; részaránya a jelenlegi háromról akár tíz százalék körüli szintre is emelkedhet. Ezzel párhuzamosan folytatni kell a szárazságtűrő növényfajták nemesítését – a magyar mezőgazdaság nagy tudósai már az előző század elejétől kezdve foglalkoztak ezzel a témával. Ugyanakkor látni kell, hogy ennek is van határa; valamennyi csapadékra mindenképpen szükség van.

Szektoronkénti felkészülés

A 2008-2025-re szóló Nemzeti Éghajlat-változási Stratégia (NÉS) szerint a mindenkori kormánynak kétévente nemzeti éghajlat-változási programot kellene letennie az asztalra; ezt azonban az előző kormány elmulasztotta és ezidáig a jelenlegi sem állította még össze. Kormányszinten elfogadott és összefogott nemzeti program tehát nem készül, ehelyett inkább szektoronként folyik a felkészülés, például a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság terén, vagy az egészségügyben, a hőséghullámok kezelésénél. Jó kezdeményezés például az árvízvédelem terén, hogy a közmunkaprogram egy részét átirányítják ide. Szintén előremutató, hogy az új katasztrófavédelmi stratégia tervezete már nemcsak műszaki, hanem természeti katasztrófákkal is számol. Lényeges lenne azonban az átfogó programok kidolgozása.

Egyéni lehetőségek

Mindemellett egyéni szinten is tehetünk a klímaváltozás ellen és a szélesebb értelemben vett fenntarthatóság érdekében. E tekintetben a legfontosabb az energiafelhasználással való takarékosság. Olyan termékeket fogyasszunk, amelyek előállításához viszonylag kevés fosszilis energiát használtak föl. De hatásos lehet például a gépkocsihasználat önkéntes csökkentése is. Az ilyen lépések mind hasznosak a klímavédelem és a fenntartható fejlődés szempontjából. Lényeges tehát a takarékosság, az önmérséklet és a nehézségek elviselése. Egyfajta kötelezően betartandó keretet jelenthetne e tekintetben a zöldmozgalmak által már javasolt energiakvóta, amely néhány évtized múlva akár a mindennapok gyakorlatába is bekerülhet. Ma azonban még komoly problémát jelentene a társadalmi elfogadtatása. Háború idején a lakosság megszokja, hogy kenyér- vagy zsírjegyeket vezetnek be. Békeidőben azonban, amikor jólétről beszélünk, akkor a különféle korlátozások inkább ellenérzéseket váltanak ki.

Az emberek változásra való hajlandósága igen csekély, főleg ha a jólétet, a komfortot érinti ez a változás. Mindez pedig egyáltalán nem sajátos magyar jelenség. Egy nemrégiben publikált kutatás szerint az amerikaiak fele úgy véli, fontosabb új energiaforrások felfedezése, semmint a jelenleg alkalmazott energiahordozók fogyasztásának csökkentése. Ami a megújuló energiaforrások népszerűségét, illetve ismertségét illeti, az amerikaiak 63 százaléka gondolja úgy, hogy hasznosabb megújuló energiába fektetni, ugyanakkor 27 százalék úgy véli, a fosszilis energiahordozók jobb befektetést jelentenek. A válaszadók 46 százaléka szerint a gazdasági növekedés és a környezetvédelem nehezen összeegyeztethető, és minden harmadik megkérdezett látja csak úgy, hogy a két igény egyensúlyba hozható, ami igen alacsony arány. Éppen ezen a ponton kaphat szerepet az oktatás, a nevelés, illetve a tudatformálás, amely felhívja a figyelmet a takarékosság fontosságára, vagy arra sarkall, hogy kicsit tűrjük a meleget, hiszen előbb-utóbb úgyis elmúlik, véli Láng István akadémikus.


Ez a cikk a MezőHír 2011/09 - szeptemberi számában jelent meg.