Farmgép Kft. – Fejlesztések fél évszázados tapasztalatokra alapozva



Hazai gyártókat bemutató cikksorozatunkkal kapcsolatban következő utunk Debrecenbe vezetett, ahol az elsősorban növényvédő gépek gyártásával foglalkozó Farmgép Kft. történetét, tevékenységét ismerhettünk meg. Kérésünkre Gyökös Zsolt, a cég egyik tulajdonosa mutatta be a kft. törekvéseit, eredményeit. – Mikor, honnan indult a Farmgép tevékenysége? – A cégtörténet kezdetét felidézve egészen az 50-es évekig tekinthetünk vissza, hisz édesapám az akkori elődvállalat fejlesztési osztályának vezetőjeként már abban az időben permetező-és csávázó gépek fejlesztéséért felelt. Persze, az egy egészen izgalmas világ volt, hisz az akkori szovjet piac igazából csak a kipróbált, „régi” termékeket kereste, de azt hihetetlen nagy mennyiségben. Pl. 15 év alatt kb. 60000 csávázó gépet adtak el a szovjet piacra. Nagyon sok jó ötlet, újítás, fejlesztés viszont csak az íróasztal mélyén lapult, hisz akkoriban nem volt igény rájuk. A rendszerváltás idején óriási volt a tanácstalanság, hisz az addigi piacok leépültek –édesapám azonban úgy gondolta, hogy meg lehet találni azokat a lehetőségeket, amelyek hosszú távon életképessé tehetik a céget, így a privatizáció során családi tulajdonba került a vállalat, és azóta is változatlanul abban is maradt.      – Hogyan alakulnak a tevékenységek a tulajdonosi körön belül? – Öcsém a termelésért felel, és gépész végzettsége nagy előnyt jelent ebben a munkakörben. Édesapám szerencsére még mindig dolgozik, folyamatosan a fejlesztésekkel foglalkozik, és most is van három megnyert pályázatunk gépfejlesztési tevékenységre. Én elsősorban a kereskedelemért vagyok felelős, agrármérnök és növényvédő szakmérnökként, gyakorló gazdálkodói ismeretekkel felvértezve ez egy számomra igazán testhezálló feladat. – Mit lehet elmondani a gyárról? – A termelő részleg 7000 m2 területen fekszik, ebből 4500 m2 fedett. Az évek folyamán önerőből építettünk 2 csarnokot, raktárépületeket, és most jutottunk el oda, hogy az irodákat is igazán komfortossá tegyük. A gyártástechnológiát folyamatosan fejlesztjük, most pl. egy új lézervágógép könnyíti a mindennapi munkát. A cégnél jelenleg 47-en dolgozunk, emellett sok alvállalkozóval állunk kapcsolatban. Ők állítják elő pl. a tartályokat, emellett a festés sem saját gyártásban történik. Egy ilyen egység  létrehozása ugyanis nagyon komoly költséggel jár, és mivel ezt a rendszert nem tudnánk folyamatosan üzemeltetni, így nem éri meg külön ezzel foglalkozni. – Milyen gépberuházások következnek a fejlesztési elképzeléseik alapján? – Jelenleg több eszközre is pályázunk, reméljük, hogy sikerrel; a számítógépes vezérlésű élhajlító, illetve egy stancológép beszerzése lenne a következő két lépés. Visszatérve a kezdeti időkre, hogy sikerült és sikerül megbirkózni a nagy világcégek piaci súlyával? – Igyekezünk rugalmasak lenni, és megtalálni azokat a réseket, amelyeket ezeknek a nagy gyártóknak nem éri meg betölteniük. Vannak ugyanis olyan kérések, amelyeket szériagyártásban egyszerűen lehetetlen megvalósítani. Mi viszont, ha kell, „kívánságra gyártunk” permetezőgépet. – Milyen arányban exportálnak, illetve a termékeik mekkora hányadát értékesítik a hazai piacon? – Jelenleg kb. fele-fele arányban dolgozunk a hazai és az exportpiacra; ez utóbbit tekintve egyik legfontosabb célterületünk Anglia, de emellett a szlovák és cseh kiszállítás volumene is erősödik, s tavaly nagyon jó eredményeink voltak Ukrajnában is. Az orosz piac egyelőre még okoz fejtörést számunkra, de azt hiszem, ezzel nem vagyunk egyedül. Magyarországon részben direkt értékesítéssel, részben pedig a kereskedők tevékenysége eredményeként jutunk el a végfelhasználókhoz. Többek között a Kasz-Coop, az Innova-Agro, illetve a Kite is forgalmazza termékeinket. – A direkt eladások intézésére saját üzletkötői hálózatot építettek ki? – Nem, ez egy igazi egyszemélyes feladat, amit teljes egészében magamra vállaltam a cégen belül. Nagyon szeretem ezt csinálni, de lassan el kell gondolkodni az esetleges bővítésen. – Mit mondhatunk el a termékpalettáról? – A növényvédő gépek tekintetében teljes palettával rendelkezünk, mondhatni a golfpálya-permetezőtől az 5000 l-es, önjáró permetezőig úgy szántóföldre, mint gyümölcsösre ki tudjuk elégíteni a vevők igényeit. Emellett a csávázó gépek gyártása terén is nagyon jó eredményeket értünk el, így pl. Romániában a Bayer Románia az egyik legnagyobb vevőnk. A fő csapásirányok mellett egy-két kisebb volumenű termék, pl. parcella-permetezőgépek vagy vasúti permetezők előállításával is foglalkozunk. – Van-e olyan gyártmányuk, amelyre különösen büszke? – Természetesen, ilyen például a lombérzékelős permetezőnk. Aki rá tudja venni magát, hogy egyszer kipróbálja, az nem tud „leszokni” róla, annyira megszereti. Az ára ugyan magasabb a megszokott gépekénél,de gyakorlati tapasztalatok alapján az első három permetezésen megtérül gyümölcsösben. Az anyagiakon túl szintén előnye, hogy nagyon jelentős környezeti terheléstől is megóvja a kezelt területet. Nem véletlen, hogy Magyar Termék Nagydíjat nyertünk vele. Másik kedvencem egy új, angol partnerünkkel közösen fejlesztett gép, a 2 m-es hasmagasságú, Góliát nevű önjáró permetező. – Hogyan sikerült az elmúlt év kereskedelmi szempontból? Mennyire érezhető a válság a jelenlegi eredményeken? – A tavalyi évünk nagyon jól sikerült, azt hiszem, ebben a kertészeti és erdészeti géptámogatások is közrejátszottak. Az idei eredményeket a most megnyíló szántóföldi pályázatok mellett viszont a jó exporteredményeink biztosítják; a már említett angol mellett a dán és holland piacon is nagyon kedvező tapasztalataink vannak. – S végül a személyes vonatkozást érintve; soha nem volt kérdés, hogy a Farmgépnél dolgozzon? – Igen is, meg nem is. Nagyon szeretem az alapszakmámat, a mai napig foglalkozom szaktanácsadással, van olyan partnerem, akinél 20-30 ha gyümölcsösben. Lakóhelyemhez közel is van két kert, ahová hetente kijárok, hogy ne essek ki a gyakorlatból, és nekem is van 2 ha intenzív almásom. Emellett a Farmgép mégis egy családi vállalkozás, ahol segítenem kell, és nyilvánvalóan sokkal jobban el tudom látni ezeket a feladatokat, mint egy „idegen”. Mindig szerettünk élen lenni a fejlesztésben, a vevői igények kielégítésében. Igazán dinamikus, rugalmas csapatot tudtunk kiépíteni az elmúlt két évtizedben, és ennek a szemléletnek a jegyében voltunk képesek a piacon ilyen pozíciót elérni. Fodor Mihály [m3 id="megjelent-gm" ev="2009" ho="06" honev="június-júliusi"] >