Eb-egyszeregy



Abból kiindulva, hogy zoológiai szempontból az ember is emlős, a kutyával való együttélése valami rendkívüli közösségnek fogható fel.

A különböző fajok egymás kölcsönös hasznára élnek együtt az igazi szimbiózisban; egyik megtisztítja a másik testét az élősködőktől, figyelmezteti a veszélyre, cserében pedig részesedik a zsákmányból. A mezőgazdasági haszonállatok, a vadászatra és a jószág őrzésére alkalmazott kutyák, valamint a kártékony rágcsálók pusztítására használt kutyák és macskák tartása is bizonyos szempontból ilyen szimbiózisnak tekinthető. Az eb tulajdonosát – négylábú kedvencét illetőleg – természetesen a vele való élő kapcsolat, a társas viszony érdekli.

Kutya és ember közös háztartásban való együttélésének számtalan gyújtópontja van; ezek közül a legfontosabbak: a táplálkozás s minden, ami vele összefügg, a lakás és alvás a közös otthonban, amelyet tisztán kell tartani és meg kell védeni, de amely egyúttal biztonságot is kínál a betolakodókkal szemben. Mint minden közösségben, bizonyos mértékig itt is jelen van időnként az aggodalom és a konfliktushelyzet is. A tapasztalatok szerint az imént felsorolt területeken jelentkező rendellenességek, magatartásbeli abnormalitások sokkal jobban zavarják a kutya gazdáját, mint egyéb viselkedési zavarok (vadászat, anyaság, szexualitás, stb.).

Egyes ebek abnormális magatartása csak akkor zavarja a partnert, ha az nemritkán csak egy-két közös érintkezési pontot érint. A szobatartás körülményei között olyan sokkal intimebb közösségek jönnek létre, amelyek amúgy csak szociálisan szorosan kötődő fajtársak partneri kapcsolatában lépnek föl. Ilyenkor az egyik félnél bekövetkező váratlan magatartásbeli változás kényszerítő erővel megváltoztatja a másik viselkedését is, annak pedig ismét visszahatása van az elsőére. Egy magatartásbeli zavar okát nem feltétlenül egyedül a kutyában kell keresni; alkalmanként egy harapós kutya más gazda társaságában úgy viselkedik, mintha kicserélték volna.

Hogy egy kutya mennyire képes alkalmazkodni az emberrel való szoros közösség jelentette helyzethez, azt az a tény is mutatja, hogy egy oly kevéssé szociális állat, mint a macska, a lakásban élés viszonyai között egy életre megtart sok olyan viselkedési elemet, amely egyébként csak kölyökkorában figyelhető meg, a későbbiek folyamán pedig eltűnik, kiszorul, s teszi ezt csak azért, hogy megkönnyítse az emberrel való tartós közösséget. Azt viszont tudja minden macskabarát, hogy ilyenkor a belső hajlandóság, vonzalom, személyes kapcsolatteremtésre irányuló vágy játssza a főszerepet. Hát még mennyivel többet nyomnak a latban az említett szempontok egy annyira szociális állatnál, mint a kutya! A mimikai és pantomimikai jelek bizonyos hangulatok kifejezésére minden állatnál (részben az embernél is) az ösztöncselekmények kategóriájába tartoznak. Arra szolgálnak, hogy egy mozdulattal, arckifejezéssel, hanggal megkönnyítsék a társ számára a megfelelő reakciót. Az állatvilágban a szexualitás terén, az anya-kölyök funkciókörében, a kölykök egymással való játékában ismerünk olyan kifejezési formákat, amelyeket az embernél analóg módon szeretetnek, belső kötődésnek neveznénk. Az állatok esetében szerencsésebb ezt a szót a vonzalommal helyettesíteni. A testi érintkezés, közeledés az állatoknál csaknem mindig ellenségeskedést, harcot jelent, kivéve, ha a “szeretet” gátlás alá veszi ezt a mechanizmust.

Az egyes emlősök különböző vonzalommegnyilvánulásaiból, illetve azok összehasonlításából le lehet vonni azt a következtetést, hogy egy gesztus annál sokrétűbb, gazdagabb és gyakoribb, mennél intelligensebb és védekezőképesebb a felnőtt egyed, s mennél tehetetlenebbek, törődésre szorulók és gyámoltalanok a fiatalok. Legyőzni az egoizmust és önként (tehát nem félelemből) átengedni a táplálékot a fajtársnak, felkínálni a saját testet (menekülés helyett) egy erősebb ellen a fajtárs védelmében; hagyni, hogy mások megharapjanak, s nem visszaharapni (s mindezt nem meghunyászkodásból, alárendeltségi érzésből); a másiknak átengedni, illetve felajánlani a legjobb hálóhelyet, jóllehet “én vagyok a rangban idősebb, erősebb vagy territórium tulajdonosa”; hagyni, hogy a másik győzzön, bár “én vagyok az erősebb és tapasztaltabb” – mindezek olyan viselkedési formák, amelyet az ember esetében gondolkodás nélkül a szeretet kifejezéseként értékelünk.

Az emberrel való együttélés, különösen szoros közösségben, kiváltképpen a magasan fejlett emlősöknél elsősorban gazdag, kiforrott és gyakori vonzalomkinyilvánításokat mutat fel, s az ember öntudatlanul is helyesen érti e kifejezéseket, értelmezi, s az állat számára is egyértelmű válaszokat ad rá. Végül is arról van szó, hogy az ember emberiesíti kutyáját, a kutya “kutyásítja” gazdáját, mindegyik a lehetőségeinek, adottságainak, ösztöneinek megfelelően fejezve ki vonzalmát – és ez talán ez nem is olyan nagy baj.

Mit is jelent a kifejezés: fegyelmezett kutya? Ha kölyök kerül a családba, először is hozzá kell szoktatnunk a házi szabályokhoz. Persze nemcsak neki kell minket tudomásul vennie, nekünk is lesz hozzáigazodni valónk. Mik az alapvető követelmények? Legyen a kiskutya kedves, hűséges, szófogadó. És milyen legyen a gazda? Ismerje a kutyáját, tudjon megfelelő időben és módon büntetni, ám ugyanakkor jutalmazni is, és ne támasszon teljesíthetetlen követelményeket kutyájával szemben. A kutyának, mint falkaállatnak eleve érzéke van a társas élethez. Ezt az alapösztönt használjuk hát fel, amikor új tálkájához hozzászoktatjuk. Gazda és kutyája kölcsönösen hatnak egymásra, amikor a társas lét számtalan gyakorlata során találkoznak: sétáláskor, etetéskor, fürdetéskor, kefélésnél és így tovább. Ilyen alkalmak sorozatában alakul ki a feljebb- és alattvalói viszony. Míg a kutya mindent elkövet, hogy gazdája jóindulatát megnyerje, addig a gazdának “kutya kötelessége”, hogy kutyájával türelmes és megértő legyen.

Az egészséges gazda-kutya viszony kialakításában döntő jelentősége van a falka kialakulásának és azon belül a falkavezér szerepének. A házon belül vannak a kutya számára tilos területek, mint például a falkavezér karosszéke, vagy egyes helyiségek. Amennyiben a gazda megengedi a kutyának, hogy ezeket a tilos küszöböket áthágja, akkor különleges kegyet gyakorol, azaz jutalmaz.

A kutyával szemben gyakorolt kegy az etetés is. Ez azonban csak a kutya számára kegy, a gazdának tudnia kell, hogy bizony kötelesség. De a kutya szokjon hozzá, hogy a falkavezértől kapja a létfenntartásához elengedhetetlen táplálékot is. Illetve annak családjától, a domináns falkatagoktól. Hasznos nevelési szokás, hogy a gazda, amikor hazaérkezik, a viharosan üdvözlő kutyának megengedi, hogy finoman pofájába vegye urának kezét. Ám a gazda ilyenkor semmilyen körülmény között sem tűrheti el a kutya morgását, vagy fogainak esetleges szorítását.

Alapszabály, hogy a kutya nem statisztálhat a család étkezéséhez. Még kevésbé kaphat falatokat az asztalról. Ő külön kap enni, rendszerint csak az emberi étkezések után, mindig azonos időben és helyen. A következetes és rendszeres gyakorlások során a kutyában rögződik, mit szabad és mit nem. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a gazdában tudatosodjék, mit képes felfogni a kutya, és hogy a szabályok rögzítéséhez milyen következetes, szigorú, ám sohasem agresszív módszereket alkalmazhat.

Az elsőrendű nevelési eszköz a hangsúly és a hangerő. Aki szünet nélkül üvöltve szól a kutyájához, annak nem marad eszköze, ha valóban emelt hangon akarja a kedvencét rendreutasítani. Ilyenkor, mint ahogy a gyerek nevelésében a szünet nélküli szidás is megszokottá és hatástalanná válik, úgy a kutya fegyelmezésében is a szigor és a szeretet, a kemény hang és a lágyszavú dicséret sűrűn kell, hogy váltogassa egymást. Enélkül a gazda szava észrevétlen marad, akármennyire üvölt is.

A másik kommunikációs eszköz a gesztus. Az ember testi magatartása, lassú vagy gyors mozdulatai, helyváltoztatása, irányító végtagmozdulatai mind-mind segítenek kialakítani a szoros kapcsolatot ember és állat kölcsönös megértése között. Ezek a gesztusok mindig, minden körülmény között azonos jelentésűek kell hogy legyenek, hogy a kutya biztonsággal igazodjék hozzájuk. A megtévesztés végzetes következményekkel járhat; a kutyában csalódást és bizalmatlanságot kelt. Azt jelenti, hogy falkavezére nemcsak hogy becsapja őt, de számítani sem lehet rá.

A jó kapcsolathoz elengedhetetlen, hogy megértsük a kutya jelzéseit, ragaszkodását, szeretetének megnyilvánulásait. Ilyen, ha hozzánk dörgöli pofáját, ha megnyalja kezünket, simogatást és vakargatást provokál, ha “praclizik”, mert azt akarja, hogy foglalkozzunk vele. A szeretet túlcsorduló megnyilvánulásait azonban, mint amilyen az örömteli felugrálás családtagokra és vendégekre egyaránt, vissza kell szorítanunk! Behelyettesíthető ez, ha ilyenkor odaadjuk a játékát, ha leültetjük és pacsiztatjuk, stb. rúgni, ütni sohasem szabad.

A kutya életének második hónapjától kezdhetők az alapvető jólneveltségi tanulmányok. Ám ha mindezt féléves kortól kezdjük, még az sem késő, ilyenkor már sokkal gyorsabban, könnyebben tanul, feltéve, még nem rögződtek benne rossz szokások. A nevelés legjobb eszköze a játék, a fegyelmezés pedig a játék szünetében kapjon helyet, mintegy pihenésképpen. Az első tudnivalók: a szobatisztaság; az, hogy nem szabad koldulni az asztalnál, és tilos összeszedni az utcai szemetet, hulladékot, netán belehemperegni a más piszkába. Tudni kell pórázon járni, leülni a járdaszélen, türelmesen várni a gazdára és szóra, gesztusra ülni, feküdni. Hat hónapos kortól kezdve már beíratható a kutya valamelyik közeli kiképzőiskolába, ahol hajlamainak megfelelő további tanulmányokat folytathat, ügyességi vetélkedőkön vehet részt. Megtanulja, hogy más kutyákkal ne kötözködjék, ne fitogtassa az erejét a gyengébbekkel szemben, ugyanakkor ismerkedjék a világgal. A kutya önmagától nem fogja tudni megkülönböztetni az ember számára jót vagy rosszat, ezt meg kell neki tanítani.

Akár az emberek között, a kutyáknál is vannak jobb és kevésbé jó képességű egyedek. Ez utóbbiakhoz nagyobb következetesség és több türelem szükségeltetik. Veréssel, gorombasággal csak azt érhetjük el, hogy a kutya riadt, félénk lesz és összezavarodik. Szinte mozdulni sem mer, mert nem tudja, mikor tesz gazdája kedvére, mikor nem. Hagyjuk hát békén, nyugodjunk bele, hogy nem lesz éltanuló. S ha időnként, néha mégis büntetnünk kell, tegyük azt a “félrelépés” elkövetésének pillanatában, mert később már nem fogja tudni, miért is kap ki.


Ez a cikk a MezőHír 2012/02 - februári számában jelent meg.