Az integrált termesztés időszerű kérdései a zöldségtermesztésben



Talpon maradni a hazai piacon

Ez év tavaszán nagyszabású rendezvényt tartottak Szentesen az integrált zöldségtermesztés elméleti és gyakorlati kérdéseiről. Az egész napos tanácskozás több tanulsággal is szolgálhatott a résztvevőknek; a legfontosabb talán az volt: úgy tűnik, megint késésben vagyunk.

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) a TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft.-vel együttműködve és az Árpád-Agrár Zrt., valamint a DélKerTÉSZ Szövetkezet támogatásával Szentesen szervezte meg a címben jelzett témáról szóló egész napos programot. A téma fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az EU 128/2009. sz. irányelve értelmében meg kell teremteni az integrált termesztés jogszabályi hátterét minden tagállamban, és 2014. január 1-jétől az EU tagállamaiban kötelezően alkalmazni kell az integrált növényvédelem alapelveit. Ehhez ismerni és alkalmazni kell az integrált védekezési technológiákat, eleget kell tenni az ezzel kapcsolatos adminisztratív előírásoknak (pl. nyilvántartások!), és az eddigieknél jobban ismertté kellene tenni a fogyasztók körében az ily módon előállított termékek, élelmiszerek minőségi és élelmiszer-biztonsági előnyeit.

Csikai Miklós: Nem nézhetjük
tétlenül, hogy termékeinkkel kiszorulunk a hazai piacról

Alkalmazkodni a piaci környezethez

Dr. Csikai Miklós, a házigazda Árpád-Agrár Zrt. vezérigazgatója bevezető előadásában igencsak megszívlelendő gondolatokkal indította a tanácskozást. Az általa elmondottak elsősorban nem az integrált termesztéstechnológia kérdéseit, hanem sokkal inkább a termelési és értékesítési integráció fontosságát (ill. ennek ma is megtapasztalható elégtelenségét) érintették. A zöldségtermesztés, de az egész hazai agrártermesztés legnagyobb gondját abban látja, hogy nem tanultunk meg alkalmazkodni a piaci környezethez. A nagy élelmiszer-áruházláncok megjelenése és elterjedése új gondolkodást, új stratégiát követelt volna meg a zöldségtermelőktől is. – Csak úgy tudunk megmaradni – mondta -, ha mind a termesztésben, mind az értékesítésben összefogunk, és együttesen jelenünk meg. Kihívást jelent a piaci igények gyors változása, az árak ingadozása és a hazai piacon a hazainál olcsóbb importáruk térnyerése. Ugyancsak kihívást jelent mindenkor az időjárás szélsőséges alakulása is – s itt emlékeztetett az elmúlt két év merőben ellentétes csapadékviszonyaira -, de evvel együtt is versenyképesnek kell lenni.

A termesztés hiányosságaiként említette, hogy nincs megfelelő mennyiségű és egységes minőségű árualap, mert a gazdák sokféle fajtát termesztenek, elaprózott területeken; az értékesítés szervezetlen, a termelői összefogás gyenge, a termesztők ragaszkodnak az egyéni elképzelésekhez, és ezért még az egyes tészek sem tudnak megfelelő árualaphoz jutni. Egy, az Agrárgazdasági Kutatóintézettel közösen készített korábbi tanulmányra hivatkozva említette, hogy hazánkban a kertészeti termesztést két szélsőség jellemzi: a gazdálkodók egy része a tőkehiány miatt elmaradott, elavult módszerekkel termeszt, ennek következménye az alacsony terméshozam.

Létezik egy másik kör, amely korszerű technológiával, eszközökkel dolgozik, terméshozamaik az európai középmezőnyben helyezkednek el. A fő baj, hogy ha termelni már tudunk is, de eladni, tudatosan előre látni és piacot szervezni annál kevésbé. Figyelmeztetett: nem nézhetjük tétlenül, hogy az itthon kedvező szakmai hatékonysággal előállított termékeinkkel kiszorulunk a hazai piacról.

Nagy hiba volt húsz évvel ezelőtt átengedni a hazai piacot a túlerőt képviselő külföldi kereskedelmi láncoknak. Hiba volt nem tudatosítani a hazai fogyasztókkal, hogy az élelmiszer-vásárlás nem szimpla pénzköltés, hanem az egészséget szolgálja, és ugyanakkor munkahelyteremtés is. Fájó tapasztalat a fogyasztók kezének, tudatának és pénztárcájának elengedése.

Most meg kell találni a multinacionális láncokkal való együttélésnek a gazdálkodóinkra nézve előnyösebb formáit. E téren esetenként helye lehet a jogszabályi szigornak, a szankcióknak, de tartós eredmény csak a beszállítók, a termelők versenyképességének javulásától várható. Saját piacainkra, saját termékeink árára pedig csak kellő szervezettséggel, kellő árutömeggel, piaci alkuerővel – így is csak korlátozott mértékben – lehetséges befolyást gyakorolni. A kis tételekben, a helyi szükségleteket kielégítő értékesítést leszámítva a globális piacon csak összefogással lehet a termelőink érdekeit képviselni, érvényesíteni.

A hazai termelőknek és feldolgozóknak nemcsak a támogatásokért, hanem az életben maradásukért is kell kihasználni az együttműködésben, az integrációban rejlő előnyöket. Azt kellene elérni, hogy a főbb termékeink 40-50%-ának a piaci sorsa termelői koordinációban dőljön el.

Az integrált termesztésről

A termelési integráció kérdései után magáról az integrált termesztésről fejtették ki gondolataikat a rendezvény előadói. Az integrált zöldségtermesztés kritériumait és technológiai feltételeit Ledóné dr. Darázsi Hajnalka (TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft.) foglalta össze.

Elöljáróban az integrált termesztés fogalmáról szólt. Nagyon tömören fogalmazva az integrált termesztés a természeti környezet figyelembe vételével, annak megőrzésével folytatott gazdaságos árutermelő mezőgazdasági tevékenység, amely a társadalom fogyasztási igényeinek kielégítését célozza. Idézte a Nemzetközi Biológiai Védekezési Szervezet (IOBC) megfogalmazását, amely szerint az integrált termesztés magas minőségben állít elő élelmiszereket és más termékeket; ehhez természetes erőforrásokat használ, biztosítja a fenntartható mezőgazdasági termelést, a természeti környezet megőrzése mellett.

Az integrált termesztés történeti hátterére visszapillantva: a II. világháború utáni gazdasági fellendülés idején, különösen a vegyiparnak a mezőgazdaságot is átható térhódítása nyomán az ötvenes-hatvanas években merült fel az igény egy nem vegyszermentes (tehát nem biológiai), de a környezeti szempontokat jobban figyelembe vevő, a természetes ellenségeket és eljárásokat is alkalmazó, a kíméletesebb növényvédő szereket okszerű módon használó termesztési és növényvédelmi mód iránt. Az integrált termesztés tehát a biológiai és a hagyományos termesztés közötti átmenetet jelenti, amely során a felkészültebb és mélyebb szaktudással rendelkező termelők a technológia hagyományos és “szelídebb” eszközeivel gazdaságos árutermelést folytatnak. Az integrált termesztésnek ma már nemzetközileg elfogadott irányelvei vannak, ez a termesztési mód az EU mezőgazdaságában teljes mértékben polgárjogot nyert, és az egyes tagországok támogatási rendszere erre is kiterjed.

Az integrált növényvédelem folyamatosan új módszereket alkalmaz a helyi körülményekhez adaptálva, csökkentve a kémiai növényvédő szerek használatát. Egyik alapelve a megelőzés, amihez elengedhetetlen a rendszeres megfigyelés, a kultúrára és a károsítókra vonatkozó adatfelvételezés, majd az ezek ismeretében meghozott védekezési döntés. Velejárója a természetes eszközök használata, az antagonista szervezetek kímélése, védelme, illetve ezek tudatos alkalmazása, kijuttatása. Az integrált termesztés és védelem nemcsak a technológiákban követel magasabb szakmai színvonalat, hanem a termesztők hozzáállásában és mindennapos tevékenységében is: megköveteli az adatok pontos és részletes nyilvántartását, továbbá a szaktanácsadókkal folytatott rendszeres konzultálást, egyeztetést. Ezek után az előadó részletesen szólt az integrált növényvédelem termesztéstechnikai eszközeiről (pl. vetésváltás, termesztési technikák, fajtaválasztás, kiegyensúlyozott víz- és tápanyagellátás, hasznos élőlények védelme, stb.), a védekezési módszerek kiválasztásáról és a növényvédő szerek alkalmazásának kérdéseiről (szelektív készítmények, szerrezisztencia kérdése, alkalmazástechnika).

Mielőbbi szabályozást itthon is!

Az integrált termesztés jogi szabályozásáról, a külföldi tapasztalatokról és a hazai szándékokról a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársa, Vargha Dorottya adott áttekintést. Mint mondta, hazánkban még nem létezik nemzeti szabályozás az integrált gazdálkodásról, sőt az EU-ban sincs még közösségi szabályozás, de egyes országokban már kidolgoztak ilyet, ahol az alapelvek és az azokra épülő előírások nagyrészt egyformák. Ezen a helyzeten előbb-utóbb itthon is változtatnunk kell, mert a hazai termelők versenyhátrányba kerülnek azon országok termelőivel szemben, amelyekben az integrált termesztést önálló szabályrendszer működteti.

Hogy hogyan is működik más országokban a szabályozás, azt néhány ország példáján keresztül mutatta be. Spanyolországban már 2002-től létezik az integrált termesztést szabályozó rendelet. A növényi termékekre és feldolgozott termékekre vonatkozó rendelet egyrészt tartalmazza az általános előírásokat, majd két mellékletben a konkrét szabályozásokat, amelyek azonban nem terjednek ki részletesen az egyes kultúrákra. Ennek oka az a különleges helyzet, hogy az országban autonóm közösségek vannak (pl. Andalúzia, Valencia, stb.), amelyekben egyszerre él az állami és az autonóm területi, tartományi szabályozás, így a részleteket tartományi szinten határozzák meg. Az országban 50-60 tanúsító szervezet működik az integrált termesztés, illetve az így előállított termékek ellenőrzésére, minősítésére.

Franciaországban ugyancsak 2002-ben született meg az integrált termesztést szabályozó rendelet, amely az egész országra nézve egységesen szabályozza a termesztést. A tanúsító szervezeteket fokozatosan építették ki, ma 14 ilyen működik az országban. Említést érdemel a FARRE (Forum de l’Agriculture Raisonnée Respectueuse de l’Environnement) nevű fórum vagy országos hálózat, amely erős szakmai hátteret (tanácsadás, publikációk, útmutatók, konferenciák, stb.) nyújt az integrált gazdálkodást folytatóknak.

Eltérő a helyzet Olaszországban, ahol egységes nemzeti szabályozás nincs, de régiós szinten, egyes tartományokban (pl. Emilia Romagna, Toscana, Abruzzo) kultúrákra kiterjedően részletesen szabályozzák az integrált termesztés feltételeit, előírásait. Az előállított termékek jelölése is régiónként eltérő. E téren változás várható a jövőben: egy, az élelmiszer-ipari termékek jelöléséről szóló 2011. évi törvény már külön említi a “nemzeti minőség rendszerét integrált termesztés jelölésére”; ez tehát az egységesítés felé tett lépésnek is tekinthető.

Lengyelországban 2003 decemberében alkották meg az integrált termesztésről szóló jogszabályt, amely minden kultúrára részletes előírásokat tartalmaz, de a termesztők 16 órás kötelező szakmai képzését is előírja. A termékek jelölése egységes, és állami garanciával támogatott. A teljes integrált gazdálkodást a minisztérium koordinálja.

Végezetül szólt az EISA nevű szervezetről, ami nem más, mint egy európai kezdeményezés a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséért (European Initiative for Sustainable Development in Agriculture), amit 2001-ben hoztak létre, azzal a céllal, hogy fejlessze és helyezze előtérbe a fenntartható gazdálkodás gyakorlatát. Hitvallása szerint a fenntartható gazdálkodási rendszerek közül az integrált gazdálkodás a legmegfelelőbb a fenntarthatósági elvek megvalósítására a gazdaságok szintjén. Az EISA-nak jelenleg hat országból (Franciaország, Németország, Luxemburg, Svédország, Egyesült Királyság és Ausztria) kerülnek ki a tagszervezetei. Ezekben az országokban kb. 800 olyan bemutató gazdaság működik, amelyeknek évente kb. 1 millió látogatója van. Emellett szaktanácsadással, kiadványokkal, konferenciák szervezésével segítik az integrált termesztés gazdálkodóit.

Ledó Ferenc: A fogyasztónak joga van tudni, mit vásárol

A hazai példa

Az integrált termesztés hazai gyakorlatába engedett betekintést Ledó Ferencnek, a DélKerTész elnökének előadása.

Néhány számadat az előadótól: a szövetkezet 2002-ben alakult, jelenleg 494 tagja van. Az áru 35%-át az Árpád Zrt. szállítja, míg a maradék 65% 480 termelőtől származik. Az áru 97%-a kerül ki üvegházi termesztésből. Legnagyobb mennyiségben paprikát termesztenek (TV paprika – 7000 t/év, hegyes, erős paprika – 15 millió db/év). A paprika értékben kétharmad részét teszi ki az árualapnak. Paradicsomból 3500-4000 tonna, káposztából 1000 tonna (főként skandináv exportra) kerül értékesítésre évente.

Az előadó visszatekintett az elmúlt évekre: mit tett a DélKerTÉSZ a 2002. évi megalakulása óta a minőségi termelésért? Szerencsés helyzetnek minősítette, hogy az Árpád Zrt., illetve a Korai Zöldségtermesztési Rendszer (KZR) jól kialakult, jól felépített hagyományait folytathatták. A technológiafejlesztés azóta is folyamatos. Az árualap több mint 60%-a kistermelőktől és családi gazdaságoktól származik; a több száz főnyi partneri kör szakmai felkészültsége, tudásszintje, bizony nagyon heterogén, ezért nagy jelentősége van a rendszeres szaktanácsadásnak. Csak így érhetik el azt, hogy a tész telephelyére beérkező áruk minőség és élelmiszer-biztonság tekintetében megfeleljenek a kívánalmaknak.

Nem kevés munkába tellett, amikor 2003-ban az EurepGAP minőségbiztosítási rendszer bevezetéséről döntöttek, mégpedig annak egyénenkénti alkalmazása mellett, ami azt jelentette, hogy a tagokat évente kellett auditálni. Az árualap 80-85%-a e minősítési rendszernek megfelel. Ennek vállalása ma már feltétel a jelentkezők elbírálásánál; a nyomon követhetőség 100%-os, 2006 óta vonalkódos rendszeren alapul.

A DélKerTÉSZ által integrált területen természetesen egyre nagyobb szerephez jut a biológiai növényvédelem. Erre a 2006. évi spanyolországi növényvédőszermaradék-botrány kirobbanása irányította rá a figyelmet. Mint ismeretes, ezt követően Spanyolországban néhány év alatt átálltak a biológiai védekezést is magában foglaló integrált termesztésre, és a hajtatott paprika és paradicsom több mint 90%-át ily módon állítják elő. Ekkor határozták el, hogy itthon is lépni kell: csak növényvédelmi szempontból biztonságos áruval jelenhetnek meg a piacokon.

A biológiai védekezésben részesített terület nagysága a DélKerTÉSZ tagjainál 2003-ban még csak 26%-ot tett ki, de évenként növekedve 2012-re már 74%-ot ért el. A szakember szólt az integrált védjegyezés lehetőségéről és szükségességéről is. Ennek alátámasztására idézte az integrált termesztés és a védjegyhasználat ügye elkötelezett hazai élharcosának, dr. Kajati Istvánnak a szavait: “A tanúsító védjegy és a földrajzi árujelzők használata elsősorban nem kereskedelmi vagy marketingfogás, hanem a termelő szakember környezetkímélő és környezettudatos tevékenységének garanciája a fogyasztó részére.” E jelölések hátterében kiváló és egyöntetű minőségű árunak kell állnia. Az előadó véleménye szerint – bár ezek nem védjegyek, de – nagy szerepük van az ún. céglogóknak is, amelyek sokat segíthetnek egy-egy szervezetnek az általa folyamatosan piacra vitt, jó minőségű áru iránti kereslet felkeltésében. Így teszi ezt a DélKerTÉSZ is, amikor a “Válassza a minőséget! Étkezzen egészségesen!” feliratú logóval látja el termékeit. Alapelvük, mint mondta: a fogyasztónak joga van tudni, mit vásárol, és mit fogyaszt. A védjegyek bevezetését, használatát nehezíti, hogy a fogyasztó nem elég tájékozott, nem tudja értelmezni a termékkörök közötti különbséget (integrált termék, biotermék, stb.), és mivel nem nagy mennyiségekről van szó, a kereskedelem nem kezeli külön ezeket a termékeket, s sajnos az árban sem lehet érvényesíteni a nagyobb élelmiszer-biztonságot.

A paprika válogatása és csomagolása Szentesen, a DélKerTÉSZ-nél

Nem csak kémiai módszerekkel

Az integrált termesztésben alkalmazott biológiai védekezési módokról Zentai Ákos, az Árpád-Agrár Rt. kertészeti igazgatója tartott ismertetést. Az alapvetően három pillérre: a mechanikai (agrotechnikai), a biológiai és a vegyszeres védelemre épülő integrált védekezésben az elmúlt időben az első csoportba sorolható csapdázás terén történtek fejlesztések. A különféle típusú (szín-, feromon-, fény-) csapdák egyrészt a kártevők rajzásmegfigyelésében és ezáltal a védekezések helyes időzítésében segítenek, de léteznek ún. tömegcsapdázási eljárások is, ahol a rovarok tömeges összegyűjtése már tényleges védekezést jelent. Az integrált növényvédelem nem nélkülözheti a kémiai védekezést sem, de a hagyományostól eltérő szemlélettel; nem programszerűen, hanem okszerű, célszerű módon végezve. Ha a körülmények lehetővé teszik, illetve nem indokolják – s a hajtatásban ez gyakran előfordul -, akkor nem teljes állománykezelést, hanem folt- vagy szint- (növényemelet) kezelést, esetleg gyökéren keresztüli felszívatást kell végezni.

Sajnos, az EU-szabályozás (és engedély-visszavonások) következtében a zöldséghajtatásban felhasználható szerek köre igen lecsökkent, illetve az engedélyek kiterjesztésében a gyártó vállalatok a költségek miatt nem érdekeltek. E téren sürgős változtatásokra lenne szükség. A biológiai védekezés alkalmazhatóságát, sikerét veszélyeztethetik az egyre gyakoribb kedvezőtlen környezeti hatások, az előző kultúrából visszamaradt hatóanyag-maradékok, amelyek egyes különösen érzékeny hasznos élő szervezetekre károsak lehetnek. Az előadó ismertette az egyes fontosabb kártevők, így a levéltetvek, atkák, tripszek és a molytetvek ellen alkalmazható biológiai védekezési eljárásokat, az alkalmazás kritikus pontjait, tényezőit.

Az integrált termesztésben és védekezésben ma már egyre nagyobb szerepet kapnak a mikrobiológiai vagy baktériumkészítmények (nitrogénkötés, tápelem-mobilizálás, cellulózbontás), amelyekről dr. Posta Katalin (SZIE, Gödöllő) számolt be előadásában. A közvetett védekezési eljárások között alapvető fontosságú fajta-ellenállóságról pedig Bese Gábor (Csongrád Megyei KH NTI) szólt, aki a paprikafajták vírusrezisztenciáját elemezte.

A rendezvény délutáni programjában a háttéripari technológiai cégek zöldséghajtatással összefüggő bemutató előadásai és ismertetései hangzottak el, illetve, ezzel párhuzamosan, szűkebb körű kerekasztal-beszélgetés zajlott az integrált zöldségtermesztésről, amelyen termesztők, oktatók, kutató-fejlesztők, a szakmai szervezetek és a szakigazgatás szakemberei fejtették ki véleményüket.


Ez a cikk a MezőHír 2012/07 - júliusi számában jelent meg.