Szalmából környezetbarát és olcsó fűtőanyag – Miért jobb a biobrikett?



A fűtőanyagok ára évről évre emelkedik, az állami támogatás mértéke ezzel szemben folyamatosan csökken. Magyarország a földrajzi adottságaiból adódóan nem bővelkedik a fosszilis energiahordozókban, fokozottan ki van téve a világpiaci áraknak. A helyzet azonban nem reménytelen, hiszen rengeteg kihasználatlan alternatíva van hazánkban, amit az állam és az Európai Unió is támogat.

Magyarország vállalása a megújuló energiahordozók tekintetében

Az Európai Parlament 2020-ra vonatkozó célkitűzése, hogy a megújuló energiahordozók aránya uniós szinten elérje a 20%-ot. Figyelembe véve a tagállamok sajátosságait, az EU elvárása 2020-ra Magyarország tekintetében 13%. Hazánkban 2005-ben ez az érték 4,4%, 2008-ban 6,1% volt.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium által kibocsátott előjelzés szerint hazánkban a legnagyobb kiaknázatlan lehetőséget a biomassza jelenti, aminek kiemelten fontos szerepe van a mezőgazdaságban, mivel a mezőgazdasági melléktermékekből és hulladékokból nyerhető energiahordozók újabb bevételi forrást jelenthetnek. Kisebb gazdaságoknál, illetve őstermelőknél pedig saját felhasználásra is előállítható a fűtőanyag — erre kínál megoldásokat a Landasin-Agrogazda Kft.

A brikettálás folyamata

A brikettálási folyamat lényege az adott anyag térfogatának csökkentése (vagyis a sűrűségének növelése), ezáltal kedvezőbb fizikai tulajdonságokat kapunk (könnyebben tárolható, mozgatható, kezelhető a brikettált anyag). Az eljárás végeredménye a brikett, amely általában 5-10 cm átmérőjű, 10-40 cm hosszú henger vagy hasáb, és amely ömlesztve, illetve 10-15-20 kg-os zsákos kiszerelésekben kapható brikettálóüzemekben, tüzépeken, építőanyag-áruházakban.

Mit lehet brikettálni? Elsősorban fát, faaprítékot, fűrészport, szalmát, energiafüvet, kukoricaszárat, repceszárat, napraforgóhéjat, tönkölypelyvát, nádat, földimogyoróhéjat, illetve egyéb mezőgazdasági hulladékokat is.

Két fontos kritériuma van a jó minőségű brikett-alapanyagnak: a megfelelő nedvességtartalom és apríték-méret. Az ideális nedvességtartalom 10-14% közötti; ez a megfelelő tárolás mellett elérhető. A megfelelő aprít-ékméret eléréséhez pedig a Landasin-Agrogazda Kft. kínál 200, 500 és 1000 kg/óra névleges teljesítményű darálóberendezéseket. Az alapanyag ezután kerülhet a présbe. A csigás rendszerű, fűtött préshüvelyes berendezések (LD Brikett Basic II, III) névleges teljesítménye 120-150 és 200-300 kg/óra. A magas nyomás és a préshüvely fűtésének hatására az apríték felmelegszik, a felszabaduló lignin pedig “összeragasztja” a brikettet, így egyéb adalékanyag hozzáadása nem szükséges.

A biomasszából így előállított biobrikett eltüzelhető minden fa-, szenes vegyestüzelésű kazánban, kandallóban, cserépkályhában.

Brikettgyártás komplett gépsorral

Ahhoz, hogy hatékonyan és költségtakarékosán tudjunk brikettet előállítani, célszerű az előállítási folyamatot automatizálni. Ehhez cégünk kifejlesztett egy olyan gépsort, amelynek kiszolgálásához elegendő csupán egy ember.

Brikettgyártás komplett gépsorral

Aprítás:

A brikettálandó alapanyagot először is megfelelő méretűre kell aprítani. Erről egy kalapácsos daráló gondoskodik, amellyel könnyen szabályozható az anyag frakciómérete. Erre azért van szükség, mert az eltérő alapanyagok brikettálásához eltérő szemcseméret szükséges. Az apríték továbbításáról a darálóhoz épített elszívó ventilátor gondoskodik, ez juttatja tovább az anyagot a puffertartályba.

A tartálynak, amelynek térfogata kb. 1,5 m3, két fontos szerepe van. Egyrészt a darálás során rengeteg f-nom por keletkezik, amit a speciális puffertartály felfog. Másrészt a prés folyamatos kiszolgálása érdekében átmeneti tárolóként szolgál, hogy a brikettálás folyamata egy pillanatra se szakadjon meg.

Szárítás:

A szárítóberendezés vákuumos rendszerű; egy elszívó berendezés vákuumot állít elő, ami folyamatosan szívja a forró levegőt egy vegyes tüzelésű kazánból, megfelelően kialakított csőrendszeren keresztül. A szárítóba egy tartályból adagolócsiga adagolja a szárítandó aprítékot; ez bekerül egy leválasztó és visszahűtő ciklonba, amelynek aljából cellás adagoló adagolja ki a megszárított aprítékot, a nedves levegőt és füstgázt pedig az elszívó továbbítja egy kéménybe. A berendezés teljesítménye 300-400 kg óránként, és az alapanyag kiinduló nedvességtartalmától függően kb. 10-14%-ra csökkenti a nedvességtartalmát.

Préselés:

A brikettáló gépek csigás rendszerűek, fűtött préseléssel dolgoznak. A hulladéknak legfeljebb 5×5 mm méretű aprítékból kell állnia a készülékbe való betöltéshez. A csiga által előállított óriási nyomás, a súrlódási hő és a présfej fűtésének együttes hatására a hulladékban található “lignin” megolvad, amely természetes kötőanyagot képez, így egyéb adalékanyag hozzáadása nem szükséges. Ez a ragasztott kötés nagyfokú szilárdságot ad, és megakadályozza a morzsolódást.

A brikettáló gépből kilökődő kész termékek a brikett-törő segítségével egyenlő hosszúságúra darabolhatók.

A présből érkező brikett még rendkívül meleg, hűtésére egy 3 méter hosszú sín szolgál.

Kész brikett:

A brikettek lekerekített négyzetes hasáb alakúak, ezért könnyen pakol-hatóak, egymásra rakhatóak, nem gurulnak el. A brikett 100%-ban természetes, CO2-semleges, kémiai kötőanyagot (ragasztót) nem tartalmaz. Nedvességtartalma alacsony, 7-10% körüli, sűrűsége pedig elérheti az 1100 kg/m3-t is!

Környezetvédelem és gazdaságosság

A biobrikett CO2-semleges, vagyis annyi károsanyag szabadul fel elégetése során, amennyit a növény élete során megkötött. Megújuló energiaforrás, amely minden évben helyben

újratermelődik. A szalmából készült brikett 100%-ban természetes, kémiai összetétele a szárított szalmáéval azonos. Fűtőértéke magas, 14-16 MJ/kg, szemben a tűzifa 12-14 MJ/kg értékével (a frissen vágott fa fűtőértéke magas nedvességtartalma miatt csupán 7 MJ/kg!). Tűzifa esetén a nedvességtartalom széles tartományon belül mozoghat, helytelen tárolása esetén akár meg is nőhet a vásárlás után. A biobrikett tárolása egyszerűbb, mint a fáé, nem kell vágni, hasogatni. A szénnel szemben a biobrikett kezelhetőbb, tisztább, helyigénye kisebb. Hamutartalma 5-7%, ami a szénsalakkal szemben szintén környezetbarát, természetes növényi tápanyag, ezért kiskertekben, szántóföldeken kiszórható.

A biobrikett ára 2010 elején kiszereléstől és összetételtől függően nettó 28-45 Ft/kg.

Kocsis Árpád

Landasin-Agrogazda Kft

[m3 id="megjelent-gm" ev="2010" ho="09" honev="szeptemberi"] >