Öröklött ösztönök



Nem kell tanítani arra a kiskutyát, hogy szopja az anyja emlőit, a pásztorkutyát, hogy tereljen, a vadászkutyát, hogy állja a vadat, és sikeres elejtés esetén apportozza azt, s a verekedő ebet sem, hogy torokfogásra törekedjen. A terrierek nem képesek megállni, hogy ne ássanak, a szánhúzók pedig eleve tudják, hogy a hóban összekuporodva kell aludniuk.

Természetes cselekvések ezek, úgy is mondhatnánk: ösztönösek!

Ösztön alatt a kutyának azokat a bonyolult tevékenységeit értjük, amelyek előzetes tanítás nélkül a meghatározott környezeti feltételekhez való legjobb alkalmazkodáshoz vezetnek. A kutatók összehasonlították a feltétlen reflexekkel az ösztönöket, és kimutatták, hogy közöttük semmi különbség nincs. Mind a reflexek, mind az ösztönök a szervezetnek meghatározott hatásokra fellépő törvényszerű reakciói, és ezért nincs szükség arra, hogy különböző szavakkal jelöljük azokat. Előnyben kell részesíteni e tekintetben a reflex szót, mert annak már kezdet kezdetén szigorúan tudományos értelmet adtak. Kérdés, hogy a kutya viselkedésének ezek a veleszületett feltétlen reflexei képesek-e teljes mértékben biztosítani a létét? Erre a kérdésre tagadóan kell felelnünk. Annak ellenére, hogy a feltétlen reflexek biztosítják az újszülött normál létét, egyáltalán nem elegendőek a felnövekvő és a felnőtt kutya normál létezéséhez.

Kép

A feltétlen reflexek alkotják tehát azt az alapot, amelyre a kutya egész viselkedése épül. Ezek önmagukban azonban még nem elegendőek ahhoz, hogy az állat a létfeltételekhez alkalmazkodhasson. Ez utóbbi csak a feltételes reflexek segítségével érhető el, amelyek a kutya élete során a feltétlen reflexek alapján jönnek létre.

Az ösztön egy veleszületett viselkedési forma, amelyben egy specifikus ingerre állandó képzettársítás alakul ki egy sajátos idegrendszer-sorral. Az összetettség a reflex függvénye.

A lényeges tulajdonságok határozzák meg a kutya életét és cselekvését. A fajfenntartási, a szaporodási és az önfenntartási ösztönhöz, amely az egész kutyafélék családjára jellemző, és ezen belül az egyedek nem mutatnak semmiféle ingadozást, a további ösztönök egész sokasága járul: a táplálkozási, az őrzési, a menekülési, az önvédelmi, a mozgási, a keresési, a visszahozási és a vadászösztön. A társas ösztönből az érvényesülési, a vezetési, a védelmi és a harci ösztön fejlődik ki.

Mindezek az ösztönök — a háziállattá válás folyamata alatt és a tenyésztés során a kutya meghatározott tulajdonságainak kialakítása révén — az ember világához illenek, alapvetően azonban a farkas ősből levezetett örökséghez hűek maradnak. Sokan a háziasításban az állati viselkedésnek az ember hatása alatt létrejövő változás folyamatát ismerik fel. A legjellegzetesebb fordulópont az állatnál azonban az emberrel való kapcsolat esetében állapítható meg. A vadon élő kutyafélék még az óvatosságra és félelemre figyelmeztető ellenséget látták az ősemberben. 12 ezer év alatt változtatta meg az ember a kutya “tudatában” a falkacsapat tagjának és a vezérfarkasnak a képét. A társas ösztön alapján a kutya a gazdájához tartozónak érzi magát, bár az érvényesülési, védekezési és a falkaösztön kihatásaiban a saját fajához tartozik.

A kutya pusztán az örökölt találékonyság lehetőségével ma nem lenne abban a helyzetben, hogy a létért folytatott küzdelemben megállja a helyét. Ehhez számos tapasztalat is csatlakozik, amelyet a környezetében való élet nyújt, és amelyek kellemes és kellemetlen természetűek. A kutya élettapasztalatai segítségével és annak “értelemszerű” alkalmazásának köszönhetően, szó szerint “intelligens” teljesítményt nyújt. Azért, hogy már eleve kizárjunk mindennemű helytelen következtetést, egyértelműen kijelenthető, hogy az élettapasztalatok csak ösztönös cselekvést hoznak létre, de nem határozzák meg annak semmilyen további lefolyását.

A kutya természetéből adódóan az egyes ösztönszerű cselekedetek csak egy meghatározott cél elérését szolgálják, amelynek folyamán az állat természetes környezetben nem viselkedik tudatosan. Ne emberiesítsük a kutyát, ne képzeljünk hozzá semmiféle emberi megfontolási képességet, és ne kívánjunk tőle semmi lehetetlent!

Az ösztönök és azok ismerete alapvető szerepet játszik a nevelésben és a kiképzésben, mivel hasznát tudjuk venni azoknak a rendkívül fejlett sajátosságoknak, amelyeket a különböző fajtáknál megtalálunk. A tudás nem segíti az ösztönt. Az ösztön olyan viselkedési forma, amelyet nem is kell tanítani, mint ahogy nem kell tanítani szopásra a kölyköt, vagy a szukát, hogy a szüléshez helyet készítsen magának; a vadászkutyát, hogy figyelőállásba helyezkedjen. A különböző fajták egyedei számára hasznos ösztönök a természetes és részben bizonyos mesterséges kiválasztás segítségével rögződtek. Ahhoz, hogy ösztönöknek nevezhessük ezeket a bonyolult reakciókat, először meg kell győződnünk róla, hogy a kutyának nem volt-e alkalma tanulnia ezeket. Egyszóval az ösztönöknek nem tanultaknak, hanem öröklötteknek kell lenniük.

A kutya cselekedetei között számos olyant találunk, amelyek tanítás eredményei mások viszont ösztönösek. A kiskutya sohasem tanulta, hogy ürítenie kell, ha az anya nyalogatja hasát és végbéltájékát. Felnőtt korban nincs arra szükség, hogy párzásra tanítsák. Kiképzés nélkül is képes használni a szaglását, hogy megkülönböztesse egymástól a szagokat. Sőt, arra sem kell oktatni, hogy olyan helyeken helyezze el vizeletét, amelyről felismerik. Nem szükséges arra tanítani az anyakutyát, hogy szárazra nyalogassa a kicsinyeket, amikor megszületnek vagy, hogy a veszélytől megvédje őket.

Mi az alapja ezeknek a természetes cselekedeteknek? A válasz: ezek ösztönösek. Az ösztön annyiban különbözik a tanult képességektől, hogy míg az előbbi tapasztalat vagy szokásformálás szüksége nélkül, természetes módon fejlődik ki, az utóbbi teljes mértékben függ a kiképzéstől és a szokásformálástól. A tanulatlan reakció olyan viselkedésformától függ, amely független a korábbi tapasztalattól. Érdemes hát felmérni a kutyánál található olyan nem tanult viselkedést, amely számunkra hasznos lehet.

Sokan az ösztönön öröklött viselkedési formát értenek. így hát ezen a vonalon indulunk most el, s mikor az “ösztön” szót használjuk, akkor az öröklött viselkedésre gondolunk. Az a hajlamosság, hogy a túlélés érdekében így vagy úgy cselekedjünk, nagyon is valóságos jelenség. Ezek a reakciók öröklöttek; minden galamb egyformán reagál, akár számára ártalmatlan, akár ártalmas madarat vesz észre. Ebbe a kiképzés nem szól bele. Az ember képes hasznát venni az ösztönöknek; szelekciós tenyésztéssel módosíthatja azokat, és az így keletkezett viselkedési formák sokkal csiszoltabbak és hangsúlyozottabbak, mint a kutya őseinél.

Az ösztönös tett megelőz minden cselekedetet, a tanulás viszont segít a kutyának, úgyhogy a legtöbb viselkedési forma egy bizonyos fokig tanult is, nem kizárólag ösztönös. A központi hajtóerő öröklött. Annak a módszernek a módosulása, amelynek segítségével a hajtóerő cselekedetté válik, azoknak a tapasztalatoknak hatására történik, amelyekből a kutya korábban profitált. A kutya sohasem tanulta, hogy mi az éhség. Mindaz, amit ezzel kapcsolatban meg kell tanulnia: hogyan és hol szerezzen táplálékot éhsége kielégítésére. Nem lehet mindig pontosan megmondani, vajon egy adott viselkedés ösztönös vagy tanult. Úgy kell tekintenünk az ösztönt, mint a tanulás alapjait szolgáltató dolgot. A tanulás segít az öröklött viselkedési formák tökéletesítésében, ezen kívül a tanulás ezeknek a viselkedési formáknak az irányát is befolyásolhatja.

Egy jól ismert ösztön, amely bizonyíthatóan, nagymértékben hormonkiválasztástól függ, a vizelési póz. Ismert, hogy a kan kölyök is (hasonlóan a szuka testvéréhez) leguggol, ha vizelni akar, s hogy kinőve a kölyökkort, felemeli egyik hátulsó lábát, amikor ürít. Egyik-másik kétéves koráig vár erre, ám van olyan is, amelyik akkor, amikor 6-7 hónapos korban kialakul a valódi fogazata; ez a fejlődés gyorsaságától függ. A herék ekkor érnek meg, s kezdik el a hormontermelést. Amennyiben egy 8-10 hetes kölyökbe fecskendezünk herehormont, akkor ez ösztönös reakciót okoz, vagyis néhány napon belül a kan kölyök a vizelésnél felemeli egyik hátulsó lábát, akár egy felnőtt egyed.

Az őrzés-védés egyike a később kialakuló viselkedési formáknak. A kölyök soha vagy legalábbis ritkán kerget és üldöz arra haladó gépkocsit. Amikor a kutya elkezdi ezt a viselkedést, rendszerint a hajtóerő, egy belső késztetés idézi ezt elő. A juhászkutyák hajlamosabbak erre a viselkedésre, mint a többi fajta egyedei; itt feltehetően kétféle hajtóerő nyilvánul meg egyszerre: a terelés és a védelmezés. Az őrző hajlamú kutya általában egyhelyben marad és ugat, míg a juhászkutya ugyanúgy rohan, mint amikor egy elszaladó birka vagy szarvasmarha után fut, hogy visszaterelje a többihez. Az a kutya, amelynél mindkét adottság jelen van, az óriási autóüldöző.

Afalkába tömörülés ösztöne főleg a nyílt, vidéki területeken lakó kutyáknál tapasztalható. Ősrégi ösztön, hogy a területüktől távol kell tartani a betolakodót. Az egy helyen élő ebek egyként cselekednek, amikor elzavarják a betolakodót.

A szexuális viselkedés elsősorban ösztönös. Senki nem mutatja a kannak a párzási aktust, a nősténynek a szülést; a hormonok nagymértékben befolyásolják a szuka viselkedését. Még az anyai viselkedés is hormonális eredetű. Ezt igen könnyű bizonyítani, ha a szukába prolactint fecskendezünk.

Az a kan, amelyik már sikeresen párzott, egy kissé jártasabb a következő fedezésnél, mint amelyik még sohasem látott ivarzó szukát. Viszont a tüzelő szuka, akárhányszor is párzott már korábban, semmivel sem jártasabb hüvelyének felemelésében, s a hím nemi szerv befogadásában, mint az, amelyik még sohasem látott kant. A szakszerűtlen tenyészkiválasztással, a hozzá nem értők több fajtánál számtalan természetellenes viselkedésű kutyát alakítottak ki, amelyek ember segítsége nélkül szinte képtelenek felnevelni kölykeiket!


Ez a cikk a MezőHír 2010/10 - októberi számában jelent meg.