Ismét megrendezésre került a FerroFlex Szakmai nap



Immár 3. alkalommal rendezte meg Lengyeltótiban a FerroFlex Kft. hagyományosnak mondható Szakmai napját. A szervezőket még az sem tántorította el, hogy a szokásos május 13-ai rendezvény most péntekre esett. Jól tették, hogy nem hittek a babonában, mert ragyogó időben nagyszámú látogató érkezett, köztük több illusztris vendéggel, akik felszólalásaikban méltatták a FerroFlex Kft. lendületét, eredményeit, vállalkozó kedvét.  Horváth Csaba tulajdonos köszöntőjében elmondta, hogy fontosnak tartja ezt a napot, mert gyártók, kereskedők, felhasználók találkoznak ez alkalommal, és kicserélhetik tapasztalataikat, megismerhetik a termékeket, de magát az üzemet is. A FerroFlex nagy hangsúlyt fektet a vevői elégedettségre, a szakmai színvonal emelésére, ezért új beruházásokat indítottak, amelyek erre az évre tervezett költsége megközelíti az 1 millió eurót. Céljuk ezzel a még jobb minőségű termékek gyártása, illetve az, hogy kedvezőbb áron tudják előállítani, illetve értékesíteni gépeiket. Szintén fontos feladatuknak tartják gyártmányaik folyamatos fejlesztését, így az vezérigazgató ebből a szempontból is kiemelkedő jelentőségűnek tartja a Szakmai nap megrendezését. Törekvéseik sikerét rangos visszajelzések is igazolják: az Agro+Mashexpo-n elért elismerések és az elnyert pályázat ad újabb reményeket a jövőt illetően. Új színfoltot jelentett az idei rendezvényen a kiemelkedően teljesítő dolgozóik kitüntetése a megjelentek előtt. Több partnerük külföldről is megtisztelte az eseményt, amelynek gördülékeny levezetéséről Dömsödi Gábor televíziós szakember gondoskodott. A Szakmai napon mindig fontos szempont, hogy az újdonságokat is bemutassák, amelyekből ezúttal sem volt hiány. A mostani alkalommal látható volt az új homlokrakodó-család, amelynek tagjai közül az FF-2300 EH . az Agro+Mashexpo Innovációs nagydíját is elnyerte. A gyümölcsösök és szőlészetek tulajdonosai számára is tartogattak meglepetést egy kistraktorra szerelhető, kedvező árú homlokrakodó formájában. A grubber kultivátor tavalyi sikeres piaci bevezetése után pedig idén bemutattak egy vadonatúj sávművelőt (Strip till), amely az USA-ból indult el hódító útjára. Ezen kívül a Szakmai nap újdonságai sorában egy műtrágya-utántöltő pótkocsi is felvonult, amellyel jelentős idő és üzemeltetési költség takarítható meg, akár önálló kivitelben, akár a jól ismert csere-felépítményes pótkocsi rendszerük újabb tagjaként. Hatala László [m3 id="megjelent-gm" ev="2011" ho="06" honev="június-júliusi"] >