Fogódzók



Látok a neten egy fotót, a címe: Megnyugvás. Kicsiny gyermek kapaszkodik a szülőbe. A trikós kép nem árulja el, hogy apu vagy anyu a szerencsés, akinek egy ártatlan élőlény — maga a gyermek — a teljes bizalmát, szinte egy életre, feltétel nélkül megelőlegezi. A pici nyugodt és édesded, neki még életkorából adódóan jár a csoda.

Én még élem, de zömében már megéltem a saját csodámat, de gyermekeimmel és unokáimmal együtt várom az újabbakat. Kell, hogy a kijózanító előjelek ellenére a mai korban is megleljük helyünket a világban. Talán még nosztalgikus is lehetnék, hiszen éppen e cikk írása előtt egy nappal vettem részt egy összejövetelen, a Szegedi Konzervgyár “humán erőforrása”, vagyis a hetvenesévekbeli volt kollégáim jóvoltából. Egy évtizednyi nemlét és hat évtizednyi élet az, amiről szó esett a most megjelent, Dr. Darázs Sándor által szerkesztett, “A szegedi konzervgyár története” című ötszáz oldalas könyv bemutatója kapcsán.

Tallózás a múltban

A két világháború között Magyarországon is kezdett kibontakozni a tartósítás iparszerű művelése. A magántulajdonban lévő üzemek az ország különböző részein a hazai lakosság ellátásán kívül külföldre is dolgoztak…. A magyarországi konzervgyárak államosítása 1946-1948-ig tartó folyamat volt. A konzervipar fejlődése igazi lendületet csak 1960-tól vett, az akkori fejlesztési koncepciók jóváhagyásával. Új gyárak épültek, de emellett központi forrásból nagymértékű rekonstrukciókat hajtottak végre. A konzervipar állóeszközértéke 1960 és 1965 között megháromszorozódott, de a következő öt évben is óriási fejlődés következett.

Ekkor 16 konzervgyár tartozott a Konzervipari tröszthöz, s az élő munka nagy szerepet játszott az iparág fejlődésében; több mint 30 ezer ember dolgozott itt akkor. A konzervipar ebben az időszakban évente megközelítően 80 ezer vagonnyi terméket állított elő, amelynek kétharmadát a Szovjetunióba exportálták. A belföldi piac a termelésnek csupán öt százalékát vette fel, tehát a többi áru zöme az ún. demokratikus országokba irányult. Létezett a “tőkés export” is, amely főként nagy kézimunka-igényű termékek (pl. sorolt őszibarackbefőtt, kis üveges dzsemek) kiszállítását jelentette.

E nagy volumenű piac azonban az 1990-ben létrejött rendszerváltással Magyarország számára szinte megszűnt. A piacok természetesen megmaradtak, csak nem a magyar konzervipar maradt a beszállító. … 1990-1992 között a konzervgyárak a csőd szélére kerültek, és több csődbe is ment. A tőkehiányt és a helyzetet felismerték és kihasználták a nyugati befektetők. 1991-től privatizációs hullám söpört végig a konzerviparon. A társadalmi fordulatot követően az állami vállalatok átalakultak társas vállalkozásokká, 1998-ra a magántulajdon teljes aránya meghaladta a 90 százalékot. A befektetők a magyar mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket felismerték, értékelték a gyárakban rejlő szakmai kultúrát, valamint a keleti piacok irányába mutató földrajzi elhelyezkedésüket. A behozott amerikai, angol és francia tőkével több gyár megmenekült a csődtől. Más gyárak jó ideig a kisbefektetők, a hazai bankszektor kényszerbefektetéseivel lavíroztak. Az 1998-ban bekövetkezett orosz értékesítési válság nyomán óriási készletek maradtak raktáron, de két év eltelte után ezt, akár veszteséggel is, értékesítették. … A hitellel megtámogatott konzervgyárak többsége 1999 és 2001 között a felszámolás sorsára jutott. Sok cégélet sok kalandos történettel folytatódott, kinek szerencsével, kinek nem. A szegedi konzervgyár embert próbáló egyéni küzdelmek révén több csatát megnyert ugyan, de a háborút elveszítve az utóbbiak népes táborát gyarapítja. E történet is tanulságokkal teli, sokak szerint ugyanis érdemes a múltból olvasni. Főleg most, amikor a jövőlatolgató elméletek és stratégiák ismét (talán, mint a hatvanas években?) teret nyernek mindennapjainkban.

Merre?

A kormany.hu portálon olvastam a címet: “Nemzeti Vidékstratégia a vidék alkotmánya” Ha ez nem kelti fel az érdeklődésemet, akkor semmi. Lássuk! Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció Országgyűlési Nyílt Napján elmondta: a Nemzeti Vidékstratégia határozott iránymutatást kíván adni a következő 10 évre. Négy átfogó területet jelöl ki a koncepció annak érdekében, hogy 2020-ig érezhető legyen a javulás minden tekintetben. A stratégia az agrárgazdaságról, a vidékfejlesztésről, az élelmiszer-gazdaságról, valamint a környezet védelméről határoz meg célkitűzéseket és ezekhez szükséges programokat.

Ezen célkitűzéseket a vidékstratégia 7 fő területen, a nemzeti stratégiai programok segítségével kívánja megvalósítani — mutatott rá a miniszter. A stratégia fontos eleme a természeti értékek védelme, a fenntartható természeti erőforrás és tájgazdálkodás, továbbá a vidéki életminőség javítása. Központi szerepet kap a családi gazdálkodások támogatása, ezáltal a vidéki munkahelyek megőrzése és gyarapítása, valamint a helyi gazdaságfejlesztés.

A több mint ezer éves magyarság legnagyobb kincsei azok az emberek, akik művelték és őrizték földjeinket. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: természetes kötelességünk olyan viszonyokat teremteni, hogy Magyarországon a magyar emberek a jó minőségű magyar élelmiszert vásárolhassák, ne pedig a bizonytalan eredetű külföldi érdekeltségek extraprofitját szolgáló árukat.

A nyílt nap első felét lezáró sajtótájékoztatón Ángyán József kiemelte: nagy öröm számunkra, hogy a fő irányokkal nemcsak a parlamenti pártok értenek egyet, hanem az eddigi tapasztalatok alapján azok is, akikről a tervezet valójában szól, tehát a vidék társadalma. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy szemléletváltásra van szükség a vidékstratégia területén, amelynek középpontjában a minőségi termelés, a környezettudatosság és az élelmiszer-biztonság áll.

Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke rámutatott: mivel az Alaptörvény az ivóvízkészleteket és a termőföldet nemzeti vagyonként deklarálta, az ezen területekkel kapcsolatos jogszabályok kétharmados törvénynek minősülnek a jövőben.

A vitanapon párthovatartozástól függetlenül egyetértés alakult ki a résztvevők között a stratégia alapvető célkitűzéseiben; természeti erőforrásaink védelmében, az ország GMO-mentességének megőrzésében, a fenntartható fejlődés támogatásában, az élelmezési és az élelmiszer-biztonság szavatolásában, a mezőgazdaság piaci pozícióinak javításában.

Arra?

Az agrarmonitor.hu teret enged a kritikus megközelítésnek is. “A Vidékstratégia tervezete figyelmen kívül hagyja az alapvető közgazdasági összefüggéseket, a piaci viszonyokat, illetve a globális folyamatokat” — állítja közleményében Gőgös Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője. A volt agrárállamtitkár szerint a koncepció ‘elengedi a kezét’ az árutermelő magyar mezőgazdasági kis- és középvállalkozásoknak, számukra bizonytalanságot és perspektívanélküliséget hoz.

Ez a szemlélet pedig önmagában is vidéki munkahelyek tízezreit veszélyezteti. A szocialista képviselő szerint ezt a negatív tendenciát csak fokozzák a kormány eddigi vidékellenes intézkedései: a jómódúakat támogató egykulcsos adórendszer, az eltörölt közmunkaprogram, a leállított pályáztatási rendszer, a minisztériumi zárolások, a Közös Agrárpolitikáról (KAP) szóló vitában hiányzó magyar álláspont.

Az MSZP szerint is vannak a stratégiában támogatható elemek, mint például a GMO-mentesség, a TÉSZ-ek összefogásának támogatása, a termőföld nemzeti hatáskörben maradása, az erdősítés folytatása és az ügyfélbarát hivatalok kialakítása. Ezért a szocialista politikusok nem utasítják el teljes egészében a programot, de fontosnak tartják annak kiegészítését, hogy az valóban képes legyen a fő cél elérésére, a vidéki munkahelyteremtésre.

Helyi termékek

Az mno.hu kapcsán lássuk, min alapul a mégis fellehető berzenkedés? Az Európa nap és helyi termékek fesztiválja keretében tartott szakmai fórumon Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, hogy eddig a vidékfejlesztésre szánt uniós források 60 százalékát a pályázók öt százaléka vitte el, ami megerősíti a kormányzat azon szándékát, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat, családi gazdálkodásokat próbálja megfelelő helyzetbe hozni. “Egyfelől azt szeretnénk, hogy maga a termelés kisebb üzemméretekben történjen, de ez anélkül, hogy vele együtt a szövetkezést ne segítenénk, nem megy. Hozzáfűzte, elengedhetetlen, hogy a termékek minősége kifogástalan legyen, mert anélkül oda a bizalom. A helyi termékeket be kell engedni a helyi főterekre — szögezte le. Ennek érdekében a helyi piacokat létre kell hozni, amire már vannak jó példák — fűzte hozzá.

V. Németh Zsolt beszélt arról, hogy az élelmiszer különleges áru, és ezzel kapcsolatban nem csak az a feladat, hogy azt megtermeljék. Fontos, hogy az ország területei megműveltek legyenek, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a vidék közösségek, emberek élettere. “Nagyon fontosnak tartom, hogy a néphagyományt, az életünkhöz kapcsolódó rítust össze kell gyűjteni, meg kell őrizni” — fogalmazott az államtitkár. “Ma át lehet utazni az ország egyik végéből a másikba úgy, hogy nem látunk út szélén legelő állatokat” — mondta, hozzátéve, hogy helyre kell állítani a helyes arányokat, hiszen az állattartás rendkívüli módon visszaszorult, és a növénytermesztés sem sokrétű; ma szinte csupán négyféle növény, kukorica, búza, repce és napraforgó jellemző.

Kifejtette: a falusi turizmus fejlesztésénél a legfontosabb, hogy a gazdasági alapot is megerősítsék, mert az kevés, ha turistákat sikerül megnyerni; — a lényeg, hogy az egyes vidékre látogatók az ott készült termékeket, szolgáltatásokat vegyék igénybe.

Az Európa nap keretében rendezett helyi termékek fesztiválján körülbelül kéttucatnyi termelő mutatkozott be, a bőröstől, a kékfestőn át, a pékségig.

Tóth Szeles István